Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Győr-Mo­son-Sop­ron me­gye na­pi­lap­ja, a Kis­al­föld jú­li­us 17-i, pén­te­ki szá­má­ban a lap har­ma­dik ol­da­lán Há­zas­sá­gon kí­vü­li gye­re­kek cím­mel fi­gye­lem­fel­hí­vó írást kö­zölt.

Ko­ráb­bi ta­pasz­ta­la­ta­im alap­ján ta­lán jól gon­do­lom, hogy a me­gyei na­pi­la­pok glo­ba­li­zá­ci­ó­ja mi­att ez a cikk más me­gyék na­pi­lap­ja­i­ban is meg­je­lent, így nem csak a Győr-Mo­son-Sop­ron me­gyei Evan­gé­li­kus Élet-ol­va­sók tud­ják, mi­ről van szó. Ezért csak rö­vi­den uta­lok ar­ra, hogy Észt­or­szág 57,8 szá­za­lé­kos és Gö­rög­or­szág 5,8 szá­za­lé­kos ér­té­kei kö­zött ha­zánk a há­zas­sá­gon kí­vül szü­le­tett gyer­me­kek szá­mát il­le­tő­en a ma­ga 37,5 szá­za­lé­kos „ered­mé­nyé­vel” a kö­zép­me­zőny­ben he­lyez­ke­dik el.

De ez a kö­zép­me­zőny is azt je­len­ti, hogy 2007-ben Ma­gyar­or­szá­gon a gyer­me­kek kö­zel negy­ven szá­za­lé­ka szü­le­tett há­zas­sá­gon kí­vül! Itt most nincs al­ka­lom ar­ra, hogy a sta­tisz­ti­kát rész­le­te­sen ele­mez­zük – bár ér­de­mes len­ne el­töp­ren­ge­nünk azon, mi le­het az oka an­nak, hogy en­nek az eu­ró­pai sta­tisz­ti­ká­nak az élén a tra­di­ci­o­ná­li­san evan­gé­li­kus­nak mon­dott or­szá­gok: Észt­or­szág és Svéd­or­szág (54,8 szá­za­lék) áll­nak. A sza­bad­el­vű­nek mon­dott Fran­cia­or­szág csak utá­nuk kö­vet­ke­zik a ma­ga 51,7 szá­za­lé­ká­val.

Rész­le­tes elem­zés­re, mint je­lez­tem, itt nincs mód, de azt a cikk ol­vas­tán azon­nal érez­tem, va­la­mi­képp re­a­gál­nom kell rá. Bí­zom ab­ban, hogy a ked­ves ol­va­só is meg­ér­ti, hogy er­re a fon­tos és el­szo­mo­rí­tó in­for­má­ci­ó­ra – bár püs­pö­ki je­len­té­sem tel­jes ter­je­del­mé­ben meg­je­lent az Evan­gé­li­kus Köz­löny leg­utób­bi, 2009. jú­ni­us 9-i szá­má­ban – egy­ház­ke­rü­le­tünk áp­ri­lis 18-án tar­tott köz­gyű­lé­sén el­mon­dott je­len­té­sem né­hány sza­ka­szá­nak fel­idé­zé­sé­vel kí­sér­lek meg, ha nem is vá­laszt, de egy faj­ta fe­le­let ad­ni.

Je­len­té­se­met A hit­re ne­ve­lés le­he­tő­sé­gei és ne­héz­sé­gei – A csa­lád mint az egy­ház jö­vő­jé­nek pá­rat­la­nul fon­tos mű­he­lye – cím­mel ter­jesz­tet­tem köz­gyű­lé­sünk elé. A kö­vet­ke­ző be­kez­dé­sek­ben te­hát, erő­sen ki­vo­na­to­san, eb­ből idé­zek:

„(…) sze­ret­ném meg­osz­ta­ni ked­ves test­vé­re­im­mel – és itt nem­csak egy­ház­ke­rü­le­ti köz­gyű­lé­sünk tag­ja­i­ra gon­do­lok, ha­nem egy­há­zunk tag­ja­i­ra ál­ta­lá­ban – a szí­vem­re ne­he­ze­dő ag­go­dal­mat. Azt a köz­tu­dott, de még­sem elég­gé hang­sú­lyo­zott fel­is­me­rést, hogy gyü­le­ke­ze­te­ink, egy­há­zunk jö­vő­je a csa­lá­dok­ban dől el. És itt el­ső­sor­ban most nem azok­ra a tra­gi­kus sta­tisz­ti­kai ada­tok­ra gon­do­lok, ame­lyek a vá­lá­sok szá­má­ról, szét­hul­ló csa­lá­dok­ról, a há­zas­sá­gon kí­vül szü­le­tett gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­ről vagy ál­ta­lá­ban a csa­lád vál­sá­gá­ról szól­nak. Az a kér­dés ne­he­ze­dik a szí­vem­re, hogy a ma­gu­kat gyü­le­ke­ze­te­ink tag­ja­ként meg­ha­tá­ro­zó csa­lá­dok ho­gyan töl­tik be a gyer­me­ke­kért, fi­a­ta­lo­kért vi­selt, Is­ten­től ka­pott kül­de­té­sü­ket. Ez­zel ter­mé­sze­te­sen nem akar­juk át­há­rí­ta­ni lel­ki­pász­to­ri és gyü­le­ke­ze­ti fe­le­lős­sé­gün­ket, de azt sem sze­ret­nénk, hogy evan­gé­li­kus vagy ma­gu­kat evan­gé­li­kus­nak ne­ve­ző csa­lád­ja­ink tu­dat­la­nok ma­rad­ná­nak ab­ban, hogy az új nem­ze­dék ke­resz­tyén ne­ve­lé­se dol­gá­ban át­há­rít­ha­tat­lan fel­ada­ta­ik van­nak. Is­ten­től ka­pott man­dá­tu­muk, hogy min­dent meg­te­gye­nek gyer­me­ke­ik ke­resz­tyén hit­re va­ló ne­ve­lé­se ér­de­ké­ben.

(…) ke­resz­tyén hit alatt – re­for­má­to­runk nyo­mán – el­ső­sor­ban azt a bi­zal­mat ért­jük, amellyel a bűn­bo­csá­na­tot nyert bű­nös em­ber Is­ten ke­gyel­mé­re vá­la­szol. A ma­gam és a rám bí­zot­tak éle­té­ben szám­ta­lan ta­pasz­ta­la­tot gyűjt­het­tem ar­ra néz­ve, hogy ezt az Is­ten irán­ti bi­zal­mat azon­ban sem ön­ma­gunk­ban, sem má­sok­ban mi nem éb­reszt­het­jük fel, ezt egy­más­nak nem pa­ran­csol­hat­juk, de nem is aján­dé­koz­hat­juk. Ez a hit a Szent­lé­lek Úr­is­ten mun­ká­já­nak az ered­mé­nye min­den hí­vő éle­té­ben; Is­ten aján­dé­ka, ame­lyet ő az evan­gé­li­um és a Krisz­tus­tól ren­delt szent­sé­gek (ke­reszt­ség és az úr­va­cso­ra) ál­tal aján­dé­koz, tart kar­ban és újít meg ben­nünk. (…)

A Szent­írás sze­rint a gyer­me­kek Is­ten aján­dé­kai (»ja­vai«), aki­ket az Úr a szü­lők­re bí­zott. Ér­tük nem a kor­szel­lem íté­le­te, nem a köz­vé­le­mény, nem az ak­tu­á­lis po­li­ti­kai ha­ta­lom, de még nem is a tör­té­ne­lem íté­lő­szé­ke előtt tar­toz­nak fe­le­lős­ség­gel, ha­nem az élő Is­ten előtt, aki­től őket kap­ták. Ezért a szü­lők fel­ada­tát is ő je­lö­li ki: »Ti apák pe­dig ne in­ge­rel­jé­tek gyer­me­ke­i­te­ket, ha­nem ne­vel­jé­tek az Úr ta­ní­tá­sa sze­rint fe­gye­lem­mel és in­tés­sel.« (Ef 6,4) A ke­resz­tyén ne­ve­lés ér­tel­me és lé­nye­ge te­hát az, hogy gyer­me­ke­in­ket Is­ten­ben, mennyei Aty­juk­ban va­ló hit­re ve­zes­sük, és tu­da­to­sít­suk ben­nük, amit a ke­reszt­ség szent­sé­gé­ben kap­tak.

Úgy eme­lem most fel ezt a gon­do­la­tot, mint egy gyó­nó­tük­röt, amely­be mind­annyi­unk­nak be­le kell néz­nünk. Va­jon nem el­ső­sor­ban az idő­sebb ge­ne­rá­ci­ók mu­lasz­tá­sa – Is­ten­től ka­pott gyö­nyö­rű­sé­ges kö­te­les­sé­günk meg­sze­gé­se – az oka an­nak, hogy ott tar­tunk, ahol tar­tunk? (…)

An­nak, akit va­ló­ban nyug­ta­la­nít a kér­dés, és aki nem a ma di­va­tos »majd el­dön­ti a gye­rek« szö­veg­gel ráz­za le ma­gá­ról Is­ten­től ka­pott man­dá­tu­má­nak fe­le­lős­sé­gét, ezt mond­hat­juk: A Szent­írás üze­ne­te rö­vi­den úgy fog­lal­ha­tó össze, hogy a sze­mé­lyes ta­nú­ság­té­telt és a pél­da­adást vár­ja el Is­ten a szü­lők­től, aki­ket meg­aján­dé­ko­zott gyer­me­ke­ik­kel. Te­hát nem a kül­dés, az in­tés az el­ső. Egyéb­ként is a »lel­ki fröccsök«, az »er­köl­csi pré­di­ká­ci­ók« a leg­több eset­ben kont­ra­pro­duk­tí­vak, ép­pen az el­len­ke­ző ha­tást vált­ják ki, mint amit – ál­lí­tó­lag – el aka­runk ér­ni ve­lük. (…)

Az a cso­da, amely az egy­ház leg­újabb ko­ri tör­té­ne­té­ben is meg-meg­tör­té­nik, hogy hi­tet­len szü­lők gyer­me­kei is – rend­sze­rint va­la­mi­lyen be­fo­ga­dó kö­zös­ség me­le­gé­ben – hit­re jut­hat­nak, nem ment­ség a kö­te­les­sé­gü­ket mu­lasz­tó szü­lők, gyü­le­ke­ze­tek szá­má­ra. Na­gyon hang­sú­lyos­sá sze­ret­ném ten­ni kö­vet­ke­ző mon­da­to­mat. Sok­kal ko­mo­lyab­ban kel­le­ne fog­lal­koz­nunk a szü­lők – és a fi­a­ta­labb nagy­szü­lők – ge­ne­rá­ci­ó­já­val, ke­res­nünk kel­le­ne an­nak le­he­tő­sé­gét, hogy meg­szó­lít­suk őket, hi­szen leg­in­kább ez a kor­osz­tály síny­let­te meg a mö­göt­tünk lé­vő dik­ta­tú­ra év­ti­ze­de­it és a tom­bo­ló sze­ku­la­ri­zá­ció ha­tá­sa­it. (…)

Csak az igaz meg­győ­ző­dés­sel pá­ro­su­ló pél­da lesz erős és ha­té­kony. Nagy vi­gasz­ta­lás le­het a szü­lők szá­má­ra, hogy sa­ját ku­dar­ca­ik el­le­né­re is rá­bíz­hat­ják gyer­me­ke­i­ket a mennyei Atyá­ra. És so­ha nem len­ne sza­bad el­fe­lej­te­nünk, hogy van bűn­bo­csá­nat! Jé­zus Urunk gyó­gyí­tó és el­kö­te­le­ző sza­va – az »…eredj el és töb­bé ne vét­kez­zél« (Jn 8,11; Ká­ro­li-for­dí­tás) – azok­nak is szól, akik fel­is­mer­ték, hogy adó­sa­ik ma­rad­tak gyer­me­ke­ik­nek. Akik pe­dig ezt fel­is­mer­ték, meg­tet­ték az el­ső lé­pést a gyó­gyu­lás fe­lé ve­ze­tő úton…”

Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::