Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A mi­nap a bu­da­pes­ti föld­alat­ti­ban ta­lál­koz­tam a pla­kát­tal, amely ezt hir­det­te: ok­tó­ber a re­for­má­ció hó­nap­ja. Örül­tem an­nak, hogy az em­be­rek nem­csak os­to­ba hir­de­té­se­ket ol­vas­hat­nak, ha­nem in­for­má­ci­ó­kat is kap­hat­nak a met­ró­ko­csik szí­nes és zsú­folt vi­lá­gá­ban. Nem le­het ide­gen a pro­tes­táns egy­há­zak­tól, hogy ön­ma­gu­kat így a nyil­vá­nos­ság elé tár­ják.

A ha­gyo­mány sze­rint Lu­ther Már­ton Ágos­ton-ren­di szer­ze­tes 1517. ok­tó­ber 31-én szö­gez­te ki az egy­ház meg­újí­tá­sát szol­gá­ló ki­lenc­ven­öt té­te­lét a wit­ten­ber­gi vár­temp­lom ka­pu­já­ra. Egy jám­bor ba­rát­tól ta­lán szo­kat­la­nul tak­ti­kus ez az idő­zí­tés. Ő ugyan­is az­zal szá­molt, hogy más­nap, min­den­szen­tek ün­ne­pén so­kan lá­to­gat­ják majd a temp­lo­mot, így röp­ira­tá­nak is szá­mos ol­va­só­ja lesz. A mai mé­dia­vi­lág­ból vett ki­fe­je­zés­sel úgy fo­gal­maz­ha­tunk: szá­má­ra nem vol­tak kö­zöm­bö­sek a né­zett­sé­gi kvó­ták, sőt ki­fe­je­zet­ten a hir­de­tés szem­pont­já­ból leg­ked­ve­zőbb sá­vot cé­loz­ta meg. Lát­ha­tó, mind­ez már­is szá­mos ta­nul­ság­gal szol­gál az egy­há­zak mai kom­mu­ni­ká­ci­ó­já­ra néz­ve.

Akad azon­ban még egy, lát­szó­lag po­fon­egy­sze­rű kü­lön­le­ges­sé­ge en­nek a tett­nek. A Lu­ther ál­tal vá­lasz­tott mé­dia­fe­lü­let a temp­lom kül­ső aj­ta­ja volt. Nem egy­faj­ta bel­ső hir­de­tő­táb­lát esz­ká­bált, hogy a „biz­tos temp­lom­ba­já­rók” bön­gész­ges­sék té­te­le­it. Nem elé­ge­dett meg az egy­ház bel­ső nyil­vá­nos­sá­gá­val, ha­nem an­nál ha­té­ko­nyabb csa­tor­nát hasz­nált, meg­le­pő tu­da­tos­ság­gal. Szán­dé­kos anak­ro­niz­mus­sal azt mond­hat­juk, hogy nem va­la­mely, a szé­le­sebb nyil­vá­nos­ság szá­má­ra ke­vés­bé is­mert egy­há­zi adón szó­lalt meg, ha­nem ki­fe­je­zet­ten nagy hall­ga­tott­sá­gú mű­sor­ban. Nem egy el­du­gott mű­sor­sáv­ban, ha­nem fő­mű­sor­idő­ben.

A re­for­má­ció ve­ze­tői a to­váb­bi­ak­ban is a leg­na­gyobb tu­da­tos­ság­gal él­tek a nyil­vá­nos­ság ko­ra­be­li esz­kö­ze­i­vel. Eric Till né­hány év­vel ez­előtt ha­zánk­ban is be­mu­ta­tott Lu­ther-film­jé­nek van egy eb­ből a szem­pont­ból kü­lö­nö­sen ta­nul­sá­gos je­le­ne­te. Két di­ák ol­vas­sa a ki­szö­ge­zett té­te­le­ket, majd egyi­kük egy vá­rat­lan moz­du­lat­tal le­té­pi a pa­pír­la­pot. „De hát Lu­ther azt akar­ta, hogy má­sok is ol­vas­sák té­zi­se­it!” – há­bo­ro­dik fel a má­sik. „Ép­pen ezen va­gyok!”, fo­gal­maz a tár­sa – és a kö­vet­ke­ző kép­so­ron már za­ka­tol­nak a nyom­da­gé­pek, ont­ják ma­guk­ból a kinyom­ta­tott té­te­le­ket.

A re­for­má­ció nem ma­radt tit­kos tan, ha­nem so­kak­hoz el­ju­tott. A hit és a nyil­vá­nos­ság a leg­szo­ro­sab­ban össze­tar­to­zik. Di­ák­ko­rom­ban gyak­ran át­él­tem a kö­vet­ke­ző­ket. Ha va­la­ki az is­ko­lá­ban így men­te­ge­tő­zött: „Azt hit­tem, hogy…”, a ta­nár azon­nal hely­re­i­ga­zí­tot­ta: „Hin­ni a temp­lom­ban kell.”

Biz­to­san így van? Azt hi­szem, hin­ni nem csak a temp­lom­ban kell. Hi­té­vel, meg­győ­ző­dé­sé­vel ki-ki nyil­vá­nos­ság elé lép­het. Mint ahogy tet­ték a ghá­nai fo­cis­ták az U20-as vi­lág­baj­nok­sá­gon. A győz­tes meccs után az egész csa­pat le­tér­delt, és a ka­me­rák ke­reszt­tü­zé­ben imád­ko­zott. Nem rej­tet­ték vé­ka alá hi­tü­ket. Ők nem vol­tak haj­lan­dók el­fo­gad­ni „a hit ma­gán­ügy” gyak­ran han­goz­ta­tott té­te­lét.

Hin­ni nem csak a temp­lom­ban kell, pon­to­sab­ban le­het. Fé­lénk vagy ép­pen ön­telt be­zár­kó­zás he­lyett a hit nyil­vá­nos meg­élé­sé­re bá­to­rí­tok min­den­kit. Nem­csak lel­ké­szek te­het­nek ta­nú­sá­got hi­tük­ről, ha­nem kü­lön­fé­le hi­va­tás­ban ál­lók is. Az or­vos, ami­kor fo­hász­ko­dik a mű­tő­be lép­ve. A szán­tó­ve­tő, ami­kor Is­ten­nek ad há­lát az eső­ért. A mű­vész, aki tud­ja: az ih­let a Szent­lé­lek­től va­ló. Hin­ni nem csak a temp­lom­ban le­het. A vi­lá­gi­ak ta­nú­ság­té­te­le sok­szor hi­te­le­sebb a hi­va­tá­sos egy­há­zi­a­ké­nál. Ta­lá­ló­an fo­gal­maz­ták meg a II. va­ti­ká­ni zsi­na­ton: „A la­i­ku­sok az egy­ház rep­re­zen­tán­sai a vi­lág­ban.”

Az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let­ben évek óta gya­kor­lat, hogy kü­lön­fé­le hi­va­tás­ban ál­ló evan­gé­li­ku­so­kat hí­vunk össze test­vé­ri és szak­mai be­szél­ge­tés­re. Előbb az evan­gé­li­kus pol­gár­mes­te­rek és kép­vi­se­lők vol­tak együtt, majd a tu­dó­sok és a mű­vé­szek kö­vet­kez­tek. Leg­utóbb a gyü­le­ke­ze­te­ink­ben ak­tív or­vo­so­kat lát­tuk ven­dé­gül, ta­vasszal a jo­gá­szo­kat, majd a mé­dia dol­go­zó­it kí­ván­juk meg­szó­lí­ta­ni. Hin­ni nemcsak a temp­lom­ban kell, ha­nem ke­resz­tény el­kö­te­le­zett­sé­günk­ről a vi­lág­ban is ta­nú­sá­got le­het ten­ni. Eb­ben az össze­füg­gés­ben is re­mény­ség­gel vá­rom a fel­ügye­lők or­szá­gos ta­lál­ko­zó­ját.

A re­for­má­ció ab­lak­nyi­tást je­len­tett a vi­lág­ra. Nem sza­bad hát a temp­lom­ba be­zár­kóz­nunk. A száz éve szü­le­tett Ke­ken And­rás evan­gé­li­kus lel­kész te­vé­keny­sé­ge eb­ből a szem­pont­ból is ta­nul­sá­gos. Volt éle­té­ben hét esz­ten­dő, amely­ben a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ön­ké­nye el­til­tot­ta őt a szó­szék­től. Előbb se­géd­mun­kás, majd szö­vet­ke­ze­ti dol­go­zó volt. Eb­ben az idő­ben ta­nul­ta meg iga­zán, mi­ként le­het a hi­té­ről vi­lá­gi kö­zeg szá­má­ra ért­he­tő­en be­szél­nie. Lel­ké­szi szol­gá­la­tá­ba vissza­tér­ve így írt er­ről: „Az a hét év, ame­lyet nem pa­pok és hí­vek kö­zött töl­töt­tem, sok jó im­pul­zust adott er­re, bib­li­ai idé­ze­tek, ré­gi té­te­lek, is­mert for­mu­lák nem so­kat je­len­tet­tek és nem is so­kat se­gí­tet­tek az ebéd­szü­net­ben, be­ton­ke­ve­rés köz­ben, rab­ko­csi­ban vagy köny­ve­lé­si fel­lé­leg­zé­sek ide­jén foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek­ben. ťTe pap vagy, te­hát tud­nod kell…Ť, így kez­dőd­tek ezek a be­szél­ge­té­sek. S én pró­bál­tam úgy vá­la­szol­ni, mint aki nem pap. Nem vet­tem elő a ré­gi fegy­ve­re­ket, s nem vet­tem föl a pa­pos fra­zeo­ló­gia dí­szes kön­tö­sét. Egy­sze­rű, ért­he­tő és em­be­ri akar­tam len­ni: nem ér­ve­lő, hí­vo­ga­tó, bi­zony­sá­got te­vő, té­rí­tő pap, ha­nem együtt szen­ve­dő, együtt ké­tel­ke­dő, együtt ke­re­ső, együtt me­nő társ. Ami­óta vissza­jöt­tem, ez­zel a ťszim­pa­ti­zánsŤ és ťsze­ku­lá­risŤ lel­kü­let­tel pa­pos­ko­dom, hi­va­ta­lo­san is, szó­szé­ken is.”

Ke­ken And­rás Lu­ther hű kö­ve­tő­je volt. Fel­hasz­nál­ta a temp­lom­ka­pu kül­ső ol­da­lát. Ér­tett az em­be­rek nyel­vén. Ha kel­lett, ki­lé­pett a temp­lom­ból. Az úton le­vő – akár a zsú­folt föld­alat­tin uta­zó – em­be­re­ket ér­te el, az ő úti­tár­su­kul sze­gő­dött. Az igét nem­csak hir­det­ni, ha­nem ra­goz­ni is tud­ta.

Ok­tó­ber a re­for­má­ció hó­nap­ja. Lu­ther szá­má­ra Pál apos­tol sza­vai je­len­tet­ték azt a hit­él­ményt, ame­lyet to­vább kel­lett ad­nia a leg­na­gyobb nyil­vá­nos­ság­nak: „Nem szé­gyel­lem az evan­gé­li­u­mot, hi­szen Is­ten ere­je az, min­den hí­vő­nek üd­vös­sé­gé­re, el­ső­ként zsi­dó­nak, de gö­rög­nek is, mert Is­ten a ma­ga igaz­sá­gát nyi­lat­koz­tat­ja ki ben­ne hit­ből hit­be, aho­gyan meg van ír­va: ťAz igaz em­ber pe­dig hit­ből fog él­ni.Ť” (Róm 1,16–17)

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::