evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Bár az élet­ko­ri kor­lá­tot be­ve­ze­tő egy­há­zi tör­vény ér­tel­mé­ben 2006 őszén be­fe­jez­tem hi­va­ta­los egy­há­zi szol­gá­la­to­mat, ter­mé­sze­tes­nek ta­lál­tam, hogy igent mond­jak a fel­ké­rés­re, hogy ve­gyek részt a 2009-ben lét­re­ho­zott Szteh­lo-bi­zott­ság mun­ká­já­ban. En­nek fel­ada­ta a Szteh­lo-cen­te­ná­ri­u­mi év – száz éve szü­le­tett Szteh­lo Gá­bor evan­gé­li­kus lel­kész – ese­mé­nye­i­nek meg­ter­ve­zé­se és le­bo­nyo­lí­tá­sa volt. A bi­zott­ság ad­mi­niszt­ra­tív ér­te­lem­ben az egy­ház ré­szé­ről fe­le­lős dia­kó­ni­ai munkaág – Gre­ger­sen-La­bos­sa György és Bu­da An­na­má­ria ve­ze­tők – se­gí­tő­je­ként mű­kö­dött.

A bi­zott­ság­ban egy­aránt he­lyet kap­tak az egy­ház ve­ze­tői, a Szteh­lo Gá­bor Gyer­mek- és If­jú­ság­se­gí­tő Ala­pít­vány és az úgy­ne­ve­zett Szteh­lo-gyer­me­kek kép­vi­se­lői, va­la­mint az ügyért sa­já­tos fe­le­lős­sé­get vi­se­lő csil­lag­hegy–bé­kás­me­gye­ri evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet ve­ze­tői.

A cen­te­ná­ri­u­mi év két ki­ma­gas­ló al­kal­ma a má­ju­si tu­do­má­nyos kon­fe­ren­cia és a szep­tem­be­ri szo­bor­ava­tás volt. Öröm­mel ál­la­pít­hat­juk meg, hogy mind az egy­ház­hoz, mind a lel­kész em­lé­ké­hez mél­tó­an zaj­lot­tak le a prog­ra­mok, így a szá­za­dik szü­le­tés­na­pon sor­ra ke­rült szo­bor­ava­tás. Az ese­mény­ről rész­le­te­sen, hí­ven, sok­ol­da­lú­an és szak­sze­rű­en szá­molt be az Evan­gé­li­kus Élet ok­tó­ber 4-i szá­ma.

Nem le­het mind­ezt evi­den­ci­á­nak te­kin­te­ni. A tör­té­nel­mi kor­ban mű­kö­dött tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­ség éle­te és mű­ve bi­zony szét­fe­szí­ti a ha­gyo­má­nyos egy­há­zi ke­re­te­ket. Nem te­kint­he­tő vé­let­len­nek, hogy ko­ráb­ban, a rend­szer­vál­to­zást kö­ve­tő­en is, ke­vés szó esett az egy­ház­ban Szteh­ló­ról.

Ma­gam a bi­zott­ság el­ső ülé­sén el­mond­tam, a to­váb­bi­ak­ban pe­dig több be­szél­ge­tés­ben hang­sú­lyoz­tam: nem­csak el­fo­ga­dom, ha­nem erő­tel­je­sen he­lyes­lem, hogy az élet­mű min­den moz­za­na­ta fel­tá­rás­ra ke­rül a cen­te­ná­ri­u­mi ese­mény­so­ro­zat­ban. De nem sza­bad szem elől té­vesz­te­ni – he­lyén ke­zel­ve a nép­fő­is­ko­lát ala­pí­tó, a pe­da­gó­gus, a kor­sze­rű egy­há­zi dia­kó­ni­ai szol­gá­la­tot meg­ala­po­zó lel­készt –, hogy Szteh­lo Gá­bort tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­ség­gé az 1944. ok­tó­ber 15. és 1945. feb­ru­ár 13. kö­zöt­ti te­vé­keny­sé­ge avat­ja.

Tud­tam, hogy ne­héz lec­ke ez. Er­ről leg­in­kább D. Ke­ve­há­zi Lász­ló nyu­gal­ma­zott es­pe­res, egy­ház­tör­té­nész tud­na szól­ni, aki rend­kí­vül jó íz­lés­sel és teo­ló­gi­ai tisz­tán­lá­tás­sal tett ele­get nem könnyű fel­ada­tá­nak. Ha kel­lett, elő­adott, ha kel­lett, igét hir­de­tett. Had­ap­ród­ként kért be­fo­ga­dást – már a há­bo­rú után – Szteh­ló­tól, és lett Ga­u­dio­po­lis la­kó­ja, majd tár­sai bi­zal­ma alap­ján a gyer­mek­vá­ros el­ső mi­nisz­ter­el­nö­ke. Jel­ké­pe­zi ez a Krisz­tust kö­ve­tő Szteh­lo evan­gé­li­u­mi gon­dol­ko­dá­sát – ma­gam is több írás­ban rá­mu­tat­tam er­re –, de nem vál­toz­tat a té­nye­ken.

A vész­kor­szak után Ga­u­dio­po­lis­ban az ár­ván és fél­ár­ván ma­radt zsi­dó és zsi­dó szár­ma­zá­sú gye­re­kek szá­má­ra nyúj­tot­tak ott­hont és se­gít­sé­get Szteh­lo Gá­bor és mun­ka­tár­sai. Ter­mé­sze­te­sen itt már nem az ül­dö­zött­ség, ha­nem a rá­szo­rult­ság el­ve ér­vé­nye­sült, ezért sem kap­csol­ha­tó össze a két kor­szak. Mert 1945 után, ha szá­mos má­ig is ha­tó prob­lé­ma je­lent­ke­zett is, de sem a zsi­dó szár­ma­zá­sú, sem a had­ap­ród, sem a csend­őr­pa­rancs­nok csa­lád­já­ba tar­to­zó gye­re­ket – ha volt ilyen Ga­u­dio­po­lis­ban – nem fe­nye­get­te hát­te­re mi­att élet­ve­szély.

Örül­nünk kell, hogy az egy­há­zon kí­vü­li saj­tó­ban is ke­vés volt a disszo­náns hang az év­for­du­ló kap­csán, de a jö­vő mi­att is, sze­re­tet­tel és tü­re­lem­mel, el­is­mer­ve a jó szán­dé­kot, szó­vá kell ten­ni a ve­ze­tő egy­há­zi sze­mé­lyi­sé­gek ál­tal el nem ke­rült csap­dát, a szo­bor fel­ira­ta kap­csán, me­lyet egy­ol­da­lú­nak vél­tek.

Szteh­lo 1944. A fel­irat a ma­ga tö­mör­sé­gé­ben a lé­nye­get fe­je­zi ki. Az 1944. ok­tó­ber 15-i nyi­las ha­ta­lom­át­vé­tel után a Jó Pász­tor Misszió ke­re­té­ben vég­zett te­vé­keny­sé­get, mellyel ezer­öt­száz zsi­dó és zsi­dó szár­ma­zá­sú gyer­mek és né­hány száz fel­nőtt éle­tét men­tet­te meg Szteh­lo Gá­bor, ez avat­ja őt tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­ség­gé. Nyer­sen fo­gal­maz­va ezért jár a szo­bor. Bár­mennyi­re tisz­te­let­re­mél­tó a pe­da­gó­gi­ai, a dia­kó­ni­ai mun­ka, azért nem jár. Et­től még per­sze üd­vö­zöl­jük a nagy­tar­csai fa­fa­ra­gá­sos szob­rot.

Az élet­men­tés – sa­ját éle­te koc­káz­ta­tá­sá­val – és a szín­vo­na­las ne­ve­lés bi­zony más mű­faj. Er­ről tud­ná­nak szól­ni a Vö­rös­mar­ty ut­cai skót misszi­ó­ban át­me­ne­ti­leg me­ne­dé­ket ta­lált gye­re­kek és fel­nőt­tek, aki­ket el­hur­col­tak és meg­öl­tek – re­mélt vé­dett­sé­gük el­le­né­re – a nyi­la­sok, vagy a get­tó­ból és a nem­zet­kö­zi get­tó­ból el­hur­col­tak és meg­gyil­kol­tak, akik­re a Du­na-par­ton lé­te­sí­tett em­lék­hely em­lé­kez­tet. A Jó Pász­tor-ott­ho­nok la­kó­it meg­ol­tal­maz­ta az Úr­is­ten. Az ő esz­kö­ze volt az evan­gé­li­kus lel­kész. Ezt hir­de­ti a szo­bor és fel­ira­ta. Ez nem gyen­gít­he­tő va­la­mi­fé­le ál­tár­gyi­la­gos­ság je­gyé­ben.

Ezt ér­tet­ték meg – csak gra­tu­lál­ni le­het a nagy­sze­rű öt­let­hez és Itt­zés Szil­vi­á­nak az em­lék­ver­seny­ről be­szá­mo­ló írá­sá­hoz – a Szteh­lo-élet­mű­vel fog­lal­ko­zó di­á­kok. „A né­met ka­to­nát ala­kít­va ér­tet­tem meg iga­zán” – mond­ja egyi­kük. Él a re­mény, az élet­mű ma is hat, el­len­áll min­den fel­pu­hí­tá­si kí­sér­let­nek. A leg­sö­té­tebb idők­ben is volt, vol­tak az egy­ház­ban, akik éle­tük koc­káz­ta­tá­sá­val is – Krisz­tust kö­vet­ve – azo­no­sul­tak az ül­dö­zöt­tek­kel.

Frenkl Ró­bert (Budapest)

::Nyomtatható változat::