Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Szi­mon­idesz La­jos kul­túr­tör­té­ne­tünk és köz­éle­tünk je­len­tős sze­mé­lyi­sé­ge volt. Író­ként, szer­kesz­tő­ként, tör­té­nész­ként, egy­ház­- és val­lás­tör­té­nész­ként egy­aránt mű­kö­dött, nyu­gal­ma­zott ve­zér­őr­nagy, il­let­ve evan­gé­li­kus tá­bo­ri püs­pök, evan­gé­li­kus lel­kész volt. Az ál­ta­la mű­velt min­den te­rü­le­ten je­len­tős, sőt ki­emel­ke­dő mun­kás­sá­got fej­tett ki.

1. no­vem­ber 4-én Pusz­ta­föld­vá­ron szü­le­tett. Ősei kö­zött tar­tot­ta szá­mon a gá­lya­rab­ság­ra hur­colt lu­the­rá­nus pré­di­ká­to­rok egyi­két. Ta­nul­má­nya­it Po­zsony­ban és Göt­tin­gen­ben vé­gez­te. Teo­ló­gi­ai és em­be­ri pél­da­ké­pe Hor­nyánsz­ky Ala­dár volt, de Ru­dolf Ot­to és Mar­tin Rade is nagy ha­tás­sal volt rá.

Rá­kos­pa­lo­tán vég­zett se­géd­lel­ké­szi szol­gá­la­tot, majd 1909-ben lett lel­kész Nagy­bör­zsöny­ben. Az ak­kor ne­he­zen meg­kö­ze­lít­he­tő, fél­re­e­ső, el­zárt fa­lu­ban szol­gált, s köz­ben böl­csé­sze­ti ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tott a bu­da­pes­ti tu­do­mány­egye­te­men há­rom éven ke­resz­tül. Lel­ké­szi szol­gá­la­ta mel­lett be­kap­cso­ló­dott a saj­tó­mun­ká­ba: szer­kesz­tet­te az Evan­gé­li­kus La­pot, a Theo­ló­gi­ai Szak­la­pot és a Meg­ér­tő Theo­ló­gi­át.

1. no­vem­be­ré­ben Bu­da­pes­ten for­ra­dal­mi lel­kész­cso­port ülé­se­zett, amely ra­di­ká­lis át­ala­ku­lást sür­ge­tett, egy­há­zi, tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai té­ren egy­aránt. Szi­mon­idesz is részt vett eb­ben a moz­ga­lom­ban. Ész­re­vet­te azt a fa­lu­si nyo­mort, ame­lyet az egy­há­zi és ál­la­mi il­le­té­ke­sek nem vol­tak haj­lan­dók ész­re­ven­ni, és cse­le­ked­ni a meg­ol­dás ér­de­ké­ben. A Ta­nács­köz­tár­sa­ság ide­jén a nagy­bör­zsö­nyi di­rek­tó­ri­um el­nö­ke volt, Cser­noch Já­nos her­ceg­prí­más hét­száz hol­das bir­to­kát ő osz­tot­ta ki a nagy­bör­zsö­nyi­ek­nek – meg­ért­ve az idők sza­vát és meg­lát­va a fa­lu né­pé­nek nagy nyo­mo­rát, sze­gény­sé­gét, el­esett­sé­gét.

Ra­di­ká­lis né­ze­tei, nyi­tott­sá­ga, fe­le­lős­ség­ér­ze­te mi­att na­gyon nép­sze­rű em­ber volt fa­lu­já­ban. Hí­vei 1922. szep­tem­be­ri köz­gyű­lé­sü­kön a Du­nán­in­ne­ni Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ki szol­gá­la­tá­ba aján­lot­ták.

A Ta­nács­köz­tár­sa­ság le­ve­ré­se után ha­la­dó ma­ga­tar­tá­sa és a Jé­zus éle­te cí­mű köny­ve mi­att haj­sza in­dult el­le­ne. El­le­he­tet­le­ní­tet­ték, meg­hur­col­ták, bör­tön­be ke­rült. Pe­re há­rom évig tar­tott; meg­fosz­tot­ták lel­ké­szi jel­le­gé­től és ál­lá­sá­tól. A ti­zen­négy órás tár­gya­lá­son nagy­bör­zsö­nyi pres­bi­te­rei nem ju­tot­tak szó­hoz. Nyil­vá­nos­ság­ra ho­zott íté­le­té­ben a „leg­ve­sze­del­me­sebb kom­mu­niz­mus” vád­ját hoz­ták fel el­le­ne, de ez a ki­té­tel az írás­ba fog­lalt íté­let­ben nem sze­re­pelt.

Raf­fay és a „neo­ba­rokk” egy­ház­ve­ze­tés bi­zal­mat­lan volt irán­ta. Ér­de­kes­ség­ként em­lít­jük meg, hogy Szi­mon­idesz 1928-tól a Mar­ti­no­vics sza­bad­kő­mű­ves pá­holy tag­ja volt.

Csa­lád­já­val Bu­da­pest­re köl­tö­zött. Volt bank­tiszt­vi­se­lő, könyv­ki­adó vál­la­lat­nál üz­let­ve­ze­tő, majd húsz évig tiszt­vi­se­lő az Or­szá­gos Le­vél­tár­ban. To­vább erő­söd­tek ba­rá­ti és moz­gal­mi kap­cso­la­tai a Hu­sza­dik Szá­zad és a 100% cí­mű fo­lyó­irat kö­ré­vel. Ba­rá­ti kap­cso­la­tok fűz­ték Jó­zsef At­ti­lá­hoz, Ma­dzsar Jó­zsef­hez, Nagy La­jos­hoz, Hüttl Ár­min­hoz, Fizély Ödön­höz, Zo­vá­nyi Je­nő­höz.

1930-ban ugyan fel­men­tet­ték min­den vád alól, de az egy­há­zi szol­gá­lat­ba ek­kor még nem tér­he­tett vissza. 1932. jú­li­us 30. és 1935. már­ci­us 22. kö­zött bí­ró­sá­gi el­já­rás folyt el­le­ne és Jó­zsef At­ti­la el­len, a sta­tá­ri­um el­len meg­fo­gal­ma­zott és ter­jesz­tett röp­lap mi­att.

Min­dig ki­állt az igaz ügy mel­lett: nem gon­dolt ön­ma­gá­ra és sa­ját biz­ton­sá­gá­ra. A negy­ve­nes évek­től a há­bo­rú vé­gé­ig Be­ér Já­nos egye­te­mi ta­nár­ral együtt se­gí­tett az ül­dö­zöt­te­ken.

Az il­le­gá­lis kom­mu­nis­ta párt Gon­do­lat cí­mű fo­lyó­ira­tá­nak mun­ka­tár­sa volt, majd e fo­lyó­irat be­til­tá­sa után Az író be­le­szól cí­mű rö­vid éle­tű fo­lyó­irat­ban szólt a tár­sa­da­lom­hoz, ko­rá­hoz. Mun­ka­tár­sa volt a Ma­dzsar Jó­zsef ál­tal szer­kesz­tett Tár­sa­dal­mi le­xi­kon­nak és a Szá­za­dok cí­mű fo­lyó­irat­nak. Be­ne­dek Mar­cel­lal részt vett az el­ső ki­adá­sú Iro­dal­mi le­xi­kon szer­kesz­té­si mun­ká­já­ban.

Né­hány fon­to­sabb köny­ve: A mi hi­tünk (Bu­da­pest, 1917), Jé­zus éle­te (Bu­da­pest, 1922), Jé­zus és Má­ria erek­lyéi (két kö­tet, Bu­da­pest, 1933), Nap­ja­ink val­lá­si for­ra­dal­mai (Bu­da­pest, 1936), Jé­zus Krisz­tus a har­ma­dik bi­ro­da­lom­ban (Bu­da­pest, 1937). Hol­lan­di­á­ban is ki­ad­ták köny­ve­it. Ima­köny­vet és vers­gyűj­te­mé­nye­ket is írt. Cik­kei, ta­nul­má­nyai ma­gya­rul, né­me­tül, szlo­vá­kul és ola­szul is meg­je­len­tek. Írói ál­ne­vei vol­tak: Fe­ren­czy L. Ta­más, Fe­ke­te Pé­ter, Föld­vá­ri Já­nos.

1. Szi­mon­idesz La­jos­nak sze­mé­lyé­ben is a fel­sza­ba­du­lást, az el­is­me­rést, a szé­les ­kö­rű, in­ten­zí­vebb mun­kál­ko­dást je­len­tet­te: új len­dü­let­tel, meg­úju­ló ener­gi­á­val foly­ta­tott tu­do­má­nyos és köz­éle­ti te­vé­keny­sé­get. Tu­do­má­nyos mun­kás­sá­ga mel­lett pél­dá­ul elő­adás-so­ro­za­tot tar­tott a Ma­gyar–Szov­jet Tár­sa­ság­ban. Előbb ál­la­mi, majd egy­há­zi rész­ről ka­pott tel­jes re­ha­bi­li­tá­ci­ót és el­is­me­rést: ve­zér­őr­na­gyi rang­ban pro­tes­táns tá­bo­ri püs­pö­ki ki­ne­ve­zést. Ava­tá­sát Ve­tő La­jos püs­pök vé­gez­te 1949. jú­ni­us 15-én. Egy­há­zi re­ha­bi­li­tá­lá­sa után Bu­da­pest-Kő­bá­nyán pré­di­kált elő­ször: könnye­i­vel küsz­köd­ve, el­ér­zé­ke­nyül­ten ment fel a szó­szék­re.

A ka­to­nai lel­ké­szi szol­gá­lat ek­kor már csak erő­sen „ta­ka­ré­kon” mű­kö­dött. A püs­pö­kön és tit­ká­rán kí­vül csak Deb­re­cen­ben volt egy lel­ké­szük, és egyet­len lel­ké­szi be­hí­vást si­ke­rült esz­kö­zöl­tet­ni­ük. Egy fő­tisz­ti el­iga­zí­tá­son Far­kas Mi­hály meg­mond­ta ne­ki, hogy ak­kor tel­je­sí­ti fel­ada­tát leg­job­ban, ha nem csi­nál sem­mit sem!

Li­be­rá­li­san gon­dol­ko­dó és ta­ní­tó, sőt: ra­ci­o­na­lis­ta teo­ló­gus­nak tar­tot­ták, de erő­sen és sze­mé­lye­sen val­lot­ta mind­azt, amit az evan­gé­li­u­mok ír­nak Jé­zus Krisz­tus­ról. Ha­tá­ro­zot­tan lu­the­rá­nus teo­ló­gus­nak val­lot­ta ma­gát.

Nyug­dí­jas éve­i­ben is szor­gal­ma­san dol­go­zott. Ku­tat­ta a val­lá­sok tör­té­ne­tét, fog­lal­ko­zott az an­ti­kle­ri­ká­lis moz­gal­mak­kal, a saj­tó és az ink­vi­zí­ció tör­té­ne­té­vel. A Pod­ma­nicz­ky-könyv­tár­ban fel­fe­dez­te II. Rá­kó­czi Fe­renc ha­di új­ság­já­nak, a Mer­ci­ri­us Ve­ri­di­cus­nak há­rom szá­mát. Fel­dol­goz­ta az Or­szá­gos Egy­há­zi Le­vél­tár egész anya­gát, és át­néz­te az egész Pod­ma­nicz­ky-könyv­tárat. Fon­tos Bor­nem­isza-ok­má­nyo­kat fe­de­zett fel. Re­konst­ru­ál­ta az egész gá­lya­rab­pert. Meg­ta­lált egy em­lék­köny­vet a gá­lya­ra­bok ki­sza­ba­du­lá­sá­val kap­cso­lat­ban. A Had­tör­té­ne­ti Le­vél­tár ve­ze­tő mun­ka­tár­sa volt.

Tu­do­má­nyos mun­kás­sá­ga el­is­me­ré­sé­ül 1952-ben meg­kap­ta a tör­té­net­tu­do­mány kan­di­dá­tu­sa mi­nő­sí­tést. Lel­kes könyv­gyűj­tő volt.

Gaz­dag élet­mű­vé­nek egy ré­sze kéz­ira­tok­ban pi­hen, és a to­váb­bi ku­ta­tá­sok szá­má­ra je­lent ér­té­kes se­gít­sé­get.

1. jú­li­us 18-án hunyt el. Te­me­té­sén – ame­lyen meg­je­len­tek a Hon­vé­del­mi Mi­nisz­té­ri­um és a kü­lön­bö­ző tu­do­má­nyos tes­tü­le­tek ma­gas ran­gú kép­vi­se­lői is – az egy­há­zi szol­gá­la­tot Ko­ren Emil, Vá­rady La­jos és Fü­löp De­zső vé­gez­te. Ham­vai a far­kas­ré­ti te­me­tő to­rony­szo­bá­já­ban nyug­sza­nak, de szel­le­mét, mun­kás­sá­gát, ha­tá­sát, mély és igaz hu­ma­niz­mu­sát az ur­na­fül­ke nem zár­hat­ja ma­gá­ba.

Dr. Barcza Béla

::Nyomtatható változat::