Kultúrkörök

A hónap könyve – novemberben 30% kedvezménnyel a luther kiadótól

Hozzászólás a cikkhez

A re­for­má­ció ko­rá­ba ka­la­u­zol el ben­nün­ket Ur­su­la Koch re­gé­nye, mely Lu­ther Már­ton fe­le­sé­gé­nek, Bó­ra Ka­ta­lin­nak az élet­út­ját mu­tat­ja be.

Olyan tör­té­net­tel ta­lál­ko­zunk a könyv­ben, amely tör­té­nel­mi írá­sok­ra, el­ső­sor­ban le­ve­lek­re tá­masz­ko­dik – az író ezek se­gít­sé­gé­vel pró­bál­ta hi­te­le­sen meg­raj­zol­ni Bó­ra Ka­ta­lin alak­ját, hi­szen Lu­ther Már­ton fe­le­sé­ge­ként ren­ge­teg do­ku­men­tum ma­radt fenn ró­la. Az ő tör­té­ne­tén ke­resz­tül meg­ele­ve­ne­dik előt­tünk a 16. szá­zad, a re­for­má­ció küz­del­mei, ve­ze­tői, ma­ga Lu­ther is. A mű vé­gén ta­lál­ha­tó kro­no­ló­gia pe­dig se­gít az ese­mé­nye­ket el­he­lyez­ni az idő­ben.

A tör­té­nel­mi re­gény ér­dek­fe­szí­tő mó­don mu­tat­ja be, ho­gyan lett az ár­va kis­lány­ból apá­ca és az egy­ko­ri apá­cá­ból a re­for­má­tor fe­le­sé­ge, aki meg­pró­bál a ke­vés­ből is óri­á­si ház­tar­tást ve­zet­ni, hi­szen Lu­the­rék­nál min­dig sok a ven­dég.

Ka­ta tíz­éve­sen ke­rül a cisz­ter­ci Ma­­ri­enth­ron ko­los­tor­ba, ahol az apát­nő az egyik ro­ko­na (anyai nagy­nén­je), va­la­mint az édes­ap­ja hú­ga, Mag­da­le­na von Bo­ra is ott apá­ca. A kis­lány­nak ter­mé­sze­te­sen hi­á­nyoz­nak a szü­lei, ezért sok időt tölt a gyer­me­két öl­ben tar­tó Má­ria-szo­bor előtt. Ka­ta­lin so­kat fá­zik a ko­los­tor­ban, szem­be kell néz­nie a be­teg­ség­gel, a ha­lál­lal is, ami­kor ba­rát­nő­jén, Mar­ga­ré­tán nem tud­nak se­gí­te­ni.

Ami­kor édes­ap­ja meg­hal, át­ke­rül a nő­vé­rek há­zá­ba. Itt örül, ha nagy­nén­jé­nek se­gít­het a gyógy­nö­vény­kert­ben ba­rát­nő­jé­vel, El­zá­val együtt, és amit itt meg­ta­nul, azt ké­sőbb is hasz­no­sí­ta­ni tud­ja, ak­kor már fe­le­ség­ként és anya­ként.

Egy­évi no­vi­ci­á­tus után, ti­zen­hat éve­sen fo­ga­dal­mat tesz. Ké­sőbb hoz­zá­juk is el­jut­nak Lu­ther írá­sai, ame­lye­ket ti­tok­ban ol­vas­nak, és 1523-ban Ka­ta má­sik nyolc apá­cá­val együtt hús­vét éj­sza­ká­ján meg­szö­kik a ko­los­tor­ból. Tor­ga­u­ba, majd Wit­ten­berg­be me­ne­kí­tik őket, ahol Ka­ta­lin Rei­chen­ba­c­hék­nál, a vá­ro­si ír­nok csa­lád­já­nál ta­lál ott­hon­ra, majd Lu­cas Cra­nach há­zá­ba ke­rül. Mi­u­tán Bó­ra Ka­ta­lin csa­ló­dik Hi­e­rony­mus Baumgärt­ner­ben, ki­je­len­ti Ni­ko­laus von Ams­dorf­nak, hogy csak ak­kor megy férj­hez, ha ő vagy Lu­ther Már­ton meg­ké­ri a ke­zét.

Ka­ta a fe­ke­te ko­los­tor­ba ke­rül Lu­ther Már­ton hit­ve­se­ként, majd hoz­zá­juk köl­tö­zik Lé­na né­ni (Mag­da­le­na von Bo­ra) is. Meg­szü­let­nek a gyer­me­kek: Já­nos, Er­zsé­bet (aki cse­cse­mő­ként meg­hal), Mag­da­lé­na, Már­ton, Pál és Mar­ga­ré­ta.

Bó­ra Ka­ta­lin min­dent meg­pró­bál, hogy csa­lád­já­nak en­ni­va­ló jus­son – hi­szen Lu­ther Már­ton nem pén­zért ír, ha­nem azért, hogy a tisz­ta evan­gé­li­um min­den­ho­va el­ér­jen –: zöld­sé­get, gyü­möl­csöt ter­meszt, ál­la­to­kat tart, ha­la­kat ne­vel, majd rá­ve­szi Lu­thert, hogy ve­gyék meg Züls­dor­fot, a Bó­ra csa­lád egy­ko­ri bir­to­kát is.

Nem könnyű a csa­lád éle­te: el kell vi­sel­ni­ük a wit­ten­ber­gi­ek gú­nyo­ló­dá­sát, a re­for­má­tor ha­lá­la után a csá­szá­ri se­re­gek elől is kény­te­le­nek me­ne­kül­ni. Lu­ther so­kat be­te­ges­ke­dik, és el kell fo­gad­ni­uk azt is, hogy Lé­nács­kát ti­zen­há­rom éve­sen ma­gá­hoz szó­lít­ja az Úr, bár az anya vé­gig re­mény­ke­dik, hogy meg­gyó­gyul a lá­nya.

Ka­ta­lin nem­csak fér­jé­ről és gyer­me­ke­i­ről gon­dos­ko­dik, ha­nem az ár­vák­ról is, aki­ket a Lu­ther és a Bó­ra csa­lád­ból ma­guk­hoz vet­tek , il­let­ve a pes­tis­ben meg­halt Müns­ter há­zas­pár gyer­me­ke­i­ről is; ezen­kí­vül kosz­tos di­á­kok is lak­tak ná­luk, a fe­ke­te ko­los­tor­ban.

Wit­ten­berg­ben két­szer is szem­be­néz­nek a pusz­tí­tó jár­vánnyal, egy­szer sem me­ne­kül­nek el. Ka­ta Lu­ther mel­lett ma­rad, bár na­gyon fél, fél­ti a csa­lád­ját. Csak a har­ma­dik pes­tis­jár­vány elől me­ne­kül el gyer­me­ke­i­vel Tor­ga­u­ba, ahol az út­köz­ben tör­tént bal­eset mi­att az éle­tét vesz­ti.

A köny­vet ol­vas­va kö­zel ke­rül hoz­zánk a Lu­ther csa­lád, úgy, aho­gyan azt az író fo­gal­maz­za meg az elő­szó­ban: ha „hagy­juk ön­ma­gu­kért be­szél­ni a le­ve­le­ket és ta­nú­bi­zony­sá­go­kat, ak­kor tu­do­mást sze­rez­he­tünk a min­den­na­pi konf­lik­tu­sok­ról, be­teg­sé­gek­ről, fé­lel­mek­ről, két­ség­ről, harc­ról és ha­lál­ról. Fel­lel­he­tünk ke­mény, erős szót és ke­se­rű, iro­ni­kus han­got, gyen­géd­sé­get és hu­mort, va­la­mint éne­ke­ket is. Nem a pro­tes­táns pap­lak ťide­ál­jaŤ tá­rul sze­münk elé, amely tel­je­sít­he­tet­len igé­nye­ket tá­maszt, ha­nem olyan em­be­rek ké­pe, akik min­den­na­pi har­cu­kat vív­ják a ki­tar­tá­sért és tü­re­le­mért.”

Ke­re­pesz­ki Ani­kó

::Nyomtatható változat::