Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 21
- Bátor hitvalló férfivá lett
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
Bátor hitvalló férfivá lett
Mezey Gábor (1979–2010)
Gábort, pontosabban Öcsit, hiszen így hívtuk mindannyian, gyermekkorától ismertem. Édesanyja, Szabó Anikó parlamenti képviselőségem idején munkatársam is volt, így a családdal és a gyermekekkel ekkor kerültünk szorosabb kapcsolatba. A képviselőség megszűnt, a barátság minden változás ellenére megmaradt. Ezért nem tudok, de nem is akarok személytelen megemlékezést írni Öcsiről.
Életének három szakaszát emelem ki: gyermek- és ifjúkor, hivatás, majd a betegséggel való küzdelem.
Mint majdnem minden kamasz, Öcsi is szemtelen volt. Akár Sztankó Gyöngyi nyíregyházi lelkész konfirmanduscsoportjába járt, akár ifjúsági órák, akár az olcsvai táborok résztvevője volt, sokszor tett valamilyen epés megjegyzést. Mégsem tudtam igazán haragudni rá, hiszen ez a „megszokott pimaszság” eredetiséggel párosult. Megjegyzéseivel a dolgokat mindig új megvilágításba is helyezte, és ezzel továbbgondolkodásra ösztönzött. A rövid ideig tartó bosszúságot mindig felváltotta a csodálkozás, hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?! Ugyanez az eredetiség jellemezte humorát is. Ironikus volt környezetével, de önmagával is.
Mint minden gyermek, ő is éhezte a szeretetet. Talán az átlagnál jobban is. Ezért volt szüksége védelemre. A szemtelenség, az eredetiség, a humor így lepel is volt: nemcsak kapcsolatot teremtett a környezetével, hanem el is takarta a szeretetéhes Öcsit.
Ennek a kettősségnek a megtapasztalása vitte őt egyre közelebb Istenhez, a szeretet forrásához. A kamasz Öcsi, aki nem átallott szemtelenkedni még az Istennel sem, elérkezett a pályaválasztáshoz. Az emberi, szerető közösség megtapasztalásával együtt rabul ejtette a Názáreti szeretete is. Egyszerre volt tipikus és egyedi a tanítványi útja. Tipikus, hogy menekülni akart, mint Jónás. Megszakította tanulmányait a hittudományi egyetemen, hogy tisztázza hivatását. Két év munka után tért vissza, hogy elfogadja a Küldő megbízását. Egyedi, mert ezáltal hite, hivatása nem sablonos lett, mint egy boltban vásárolt portéka, hanem a hit harcában formálódott egyedivé, „öcsissé”. Ezzel a hittel, szeretettel és kedvvel szolgált abban a gyülekezetben, ahova dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke kiküldte: a Tállya–Abaújszántó–Tokaj–Sátoraljaújhelyi Missziói Evangélikus Egyházközségben.
Betegségének jelei már korábban mutatkoztak, de sem ő, sem a környezete nem gondolta, hogy ennyire súlyos a helyzet. Halála előtt két hónappal diagnosztizálták nála a gyógyíthatatlan kórt. A tipikus folyamat ismert: kórház, műtét, majd az ezt követő, embert próbáló döntések, legyen-e és milyen a kezelés. Ebben a kilátástalan helyzetben Öcsi mégsem roppant össze, hanem bátor hitvalló férfivá lett.
Ezen az úton nagyon sokan segítették. Mindenekelőtt családja, amellyel együtt úgy döntött, hogy élete utolsó szakaszát nem kórházban tölti, hanem szerettei körében, otthon. Élete utolsó idejét a racionalitás és a felkészülés jellemezte. Orvosával való konzultáció után fel merte vállalni azt a bátor, racionális döntést, hogy már nincs értelme a kemoterápiás kezelésnek sem. Bár nagyon-nagyon szeretett volna élni, mégsem menekült pótszerekhez. Az utolsó pillanatig tudatánál akart maradni, mint aki „kíváncsi” saját halálára. És felkészült az elmenetelre. Elrendezte a dolgait az emberekkel. Megvívta harcát az őt elhívó Istennel.
Annak ellenére, hogy nem adatott meg neki az ilyenkor remélt csoda, a gyógyulás, megadatott neki a testi, lelki, szellemi félelmeken, küzdelmeken túli elmenetel. Utolsó órájában prédikációs magasságba emelkedve vallotta meg félelmein túli hitét a szerető Istenben. Amikor megszűnt dobogni szíve, átszellemült, gyermeki arccal lépett át az általunk kevéssé ismert valóságba.
A régiek azt mondják, hogy aki ugyanolyan átszellemült arccal megy el, mint ahogy érkezik, az biztosan hazaért. Öcsit is így engedtük el. Nem a felkészültsége, nem is a bátorsága, hanem a hite vitte őt haza, és hisszük, hogy ezért nyert bebocsátást is.
Laborczi Géza
::Nyomtatható változat::
|