| Evangélikus Egyház
 - Online újságok
 - Evangélikus Élet
 - Archívum
 - 2004
 - 11
 - Egy vers margójára Élő víz 
   Hozzászólás a cikkhez
 Egy vers margójára 
 
      
     "...A mindennap kicsiny csodái / Nagyobb és titkosabb csodák..." (Reményik Sándor: Csendes csodák) A modern ember szívesen ismételgeti, hogy "csodák pedig nincsenek". Az istenvakság velejárója, ha valaki így beszél. Nemrég hallottam az égő csipkebokorral kapcsolatosan azt a magyarázatot, hogy azért gyulladt ki a bokor, mert az anyagában volt valami gyúlékony. Ez a magyarázat már csak azért sem kielégítő, mert nem a bokor lángolása volt a csoda, hanem az, hogy noha égett, nem hamvadt el. A Bibliából tudjuk, hogy a csoda Isten végtelen hatalmát hirdeti. Nem "megmagyarázni" kell tehát a csodát, hanem - mint Mózes tette - térdre hullani a szent és hatalmas Isten előtt. Érdekes, hogy az ember hogyan fogadja a megmagyarázhatatlan jelenségeket. Egy alkalommal Pál apostol Lisztrában egy születése óta sánta embert gyógyított meg (ApCsel 14,8-18). A tömeg ámulva látja, hogy felkel és jár az, aki eddig soha nem járt. De sajnos nem Istent látják meg a csoda mögött, hanem ezt kiáltják: "Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban." Pálban és Barnabásban istent látnak: Barnabást Zeusznak mondják, Pált pedig Hermésznek. Pál tiltakozik. Hirdeti nekik az igét, és eközben nem az iménti csodáról - vagyis a sánta gyógyulásáról - beszél, hanem az élő Istenről, aki teremtette a mennyet és a földet, és aki esőt, termést, ételt és örömöt ad nekünk. Tehát a rendkívüli csoda helyett a naponkénti csodát hirdeti. Isten naponta táplál és őriz minket. Reményik Sándor ugyanerről ír a fent idézett versében. A mindennapok észre nem vett csodáiról szól, arról, hogy dobog a szívünk... Figyeljünk fel rá, hogy Reményik ritka a költők sorában: ő nemcsak "vallásos" verseket ír, hanem - bár küszködve, kételkedve - eljut a kegyelem igéjéhez. Egy költő, aki nem csak a maga gondolatait írja le, mert megérintette az ige. A csoda mindig azért van, hogy ne vegyük természetesnek Isten ajándékait, hanem megértsük azok célját. A Római levélben (2,4) ezt így olvashatjuk: "(...) nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?" Egy barátom írta: "Megvolt a műtét. Sikerült. Újra élek, dolgozom, és minden megy tovább..." - Ugye mind ilyenek vagyunk? De Isten célja az, hogy mások legyünk. Ő, ha megállít, meg akar szólítani, és új célt akar adni életünknek, hogy megújult látással észrevegyük csodáit - a hétköznapok kicsiny csodáit is. Gáncs Aladár
 ::Nyomtatható változat::
 |