Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2004
- 11
- Egy vers margójára
Élő víz
Hozzászólás a cikkhez
Egy vers margójára
"...A mindennap kicsiny csodái / Nagyobb és titkosabb csodák..." (Reményik Sándor: Csendes csodák)
A modern ember szívesen ismételgeti, hogy "csodák pedig nincsenek". Az istenvakság velejárója, ha valaki így beszél. Nemrég hallottam az égő csipkebokorral kapcsolatosan azt a magyarázatot, hogy azért gyulladt ki a bokor, mert az anyagában volt valami gyúlékony. Ez a magyarázat már csak azért sem kielégítő, mert nem a bokor lángolása volt a csoda, hanem az, hogy noha égett, nem hamvadt el. A Bibliából tudjuk, hogy a csoda Isten végtelen hatalmát hirdeti. Nem "megmagyarázni" kell tehát a csodát, hanem - mint Mózes tette - térdre hullani a szent és hatalmas Isten előtt.
Érdekes, hogy az ember hogyan fogadja a megmagyarázhatatlan jelenségeket. Egy alkalommal Pál apostol Lisztrában egy születése óta sánta embert gyógyított meg (ApCsel 14,8-18). A tömeg ámulva látja, hogy felkel és jár az, aki eddig soha nem járt. De sajnos nem Istent látják meg a csoda mögött, hanem ezt kiáltják: "Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban." Pálban és Barnabásban istent látnak: Barnabást Zeusznak mondják, Pált pedig Hermésznek. Pál tiltakozik. Hirdeti nekik az igét, és eközben nem az iménti csodáról - vagyis a sánta gyógyulásáról - beszél, hanem az élő Istenről, aki teremtette a mennyet és a földet, és aki esőt, termést, ételt és örömöt ad nekünk. Tehát a rendkívüli csoda helyett a naponkénti csodát hirdeti. Isten naponta táplál és őriz minket.
Reményik Sándor ugyanerről ír a fent idézett versében. A mindennapok észre nem vett csodáiról szól, arról, hogy dobog a szívünk... Figyeljünk fel rá, hogy Reményik ritka a költők sorában: ő nemcsak "vallásos" verseket ír, hanem - bár küszködve, kételkedve - eljut a kegyelem igéjéhez. Egy költő, aki nem csak a maga gondolatait írja le, mert megérintette az ige.
A csoda mindig azért van, hogy ne vegyük természetesnek Isten ajándékait, hanem megértsük azok célját. A Római levélben (2,4) ezt így olvashatjuk: "(...) nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?"
Egy barátom írta: "Megvolt a műtét. Sikerült. Újra élek, dolgozom, és minden megy tovább..." - Ugye mind ilyenek vagyunk? De Isten célja az, hogy mások legyünk. Ő, ha megállít, meg akar szólítani, és új célt akar adni életünknek, hogy megújult látással észrevegyük csodáit - a hétköznapok kicsiny csodáit is.
Gáncs Aladár
::Nyomtatható változat::
|