Liturgikus sarok

Musica Sacra XVIII.

Hozzászólás a cikkhez

Előző lapszámunkban megkezdett kétrészes sorozatunkban Finta Gergely orgonaművész, hittudományi egyetemünk egyházzenei tanszékének vezetője mutatja be olvasóinknak énekelt liturgikus rendjeinket. Az elmúlt alkalommal énekeskönyvünk 14-es számú rendjét kezdtük el vizsgálni. Ezúttal az úrvacsorai liturgia és a befejező szakasz bemutatása kerül sorra. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a 15. és 16. rend - melynek felépítése megegyezik a 14-esével - dallamait két ma élő magyar evangélikus zeneszerző alkotta. (H. K.)

Az istentisztelet úrvacsorai részében a lelkész különösen sokat énekel. E tételeket hiába keressük az énekeskönyvben, mivel ezeket az Agenda tartalmazza. Az úrvacsorai liturgia nagy hálaadó imádsága, az úgynevezett prefáció recitálása jelzés arra, hogy az elhangzottak kiemelkednek a hétköznapokból. Az úrvacsora felfoghatatlan szentségét tükrözi az imádság énekelve történő előadása. Ez csodálatosan vezet át a Sanctushoz (EÉ 71. o.), melyet az egész gyülekezet énekel. A néhány hangon való recitálást nagyszerűen ellenpontozza a XVII. gregorián miséből való nagy ívű dallam. Ezután a Miatyánk és a szereztetési igék recitálásával folytatódik az úrvacsorai liturgia. Ehhez kétféle változatot közöl Agendánk. Az első gregorián forma (a Miatyánk szövegének ökumenikus fordításához hasonlóan ez a dallam is közös kincse a hazai felekezeteknek), a másik evangélikus sajátosság: a szlovák hagyományú gyülekezetek énekanyagából származik. Az úrvacsorai imádság íve az Agnus Dei (EÉ 78. o.) tétellel zárul le. Az Isten Bárányát megszólító könyörgés dallama ugyancsak gregorián eredetű, de Luther átdolgozása nyomán került be az evangélikus gyakorlatba. Az úrvacsoravétel bevezetésénél és a liturgia végén három rövid párbeszéddel találkozunk. Az istentisztelet énekelt áldással fejeződik be. Az úrvacsorai imádsághoz hasonlóan itt is kétféle dallamot lehet használni: gregoriánt, illetve szlovák eredetűt.

Ez a rövid áttekintés is képet adhatott az énekelt liturgia által kínált lehetőségekről. Ezekben a rendekben a kereszténység legősibb kincsei jelennek meg, leggyakrabban a reformátorok által többé-kevésbé átdolgozott formában. A liturgikus tételeknek ez a gazdagsága nem szorítja ki a korált sem. Nem véletlen, hogy a világ evangélikussága körében is jól ismerik őket: Szlovákiától Németországig, Svédországtól az erdélyi gyülekezetekig mindenütt lehet találkozni a liturgikus rend helyi változataival. Hazánkban csupán néhány helyütt használják az énekelt liturgiát, elsősorban azokban a gyülekezetekben, ahol a szlovák kegyesség nyomán különösen is nagy az igény az éneklésre, és ahol a hívek nyitottak a különféle liturgikus műfajokra. Azonban más közösségeknek is módjuk van arra, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel. Ez természetesen gondos előkészítést igényel, melynek során a gyülekezet tagjai megismerhetik a rend sokszínűségét, és elsajátíthatják a gyülekezet által énekelt tételeket. Az énekverses rend és a liturgikus rend váltakozó használata elevenebbé teheti az istentiszteleti életet, jelezheti egy-egy ünnep kiemelt jellegét. Az utóbbi években egyre több gyülekezet tapasztalhatta meg ezt a gyakorlatban is.

Megállapíthatjuk tehát, hogy számos felfedeznivalót, kiaknázatlan lehetőséget kínál még énekeskönyvünk és Agendánk. Ezek a kincsek - reménységünk szerint - az új Agendában is elérhetők lesznek, sőt e téren további gazdagodás várható. Az imént ismertetett tételek mellett várhatóan bővül a használható liturgikus énekanyag: egyrészt a legősibb egyetemes dallamokkal, melyeket az utóbbi évek kutatásai elemeztek és tettek közkinccsé, másrészt az ugyancsak az utóbbi években reflektorfénybe került, 16-17. századi hazai protestáns graduálokkal.

Finta Gergely

::Nyomtatható változat::