Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Levente Péternek sok arca van. Hol gyermekekkel játszó színész, hol felnőtteket tanító előadó: a magatartás-kultúra önképző tanulója. Ebben a minőségében legutóbb az Evangélikus Értelmiségi Műhelyben találkozhattunk vele. A nagy érdeklődésre számot tartó alkalom után még maradt ideje egy rövid beszélgetésre is.

• Annak, aki az ön nevét hallja, elsőként valószínűleg az egykori Zsebtévé című műsor Móka Mikije jut eszébe. Az Evangélikus Értelmiségi Műhely legutóbbi összejövetelén a jelenlévők azonban egy olyan tanárembert ismerhettek meg, aki önképző "társaslényként" (sic!) a magatartás-kultúráról kíván beszélni. Mivel foglalkozik ez a tudományág?
• Nehéz erről egész röviden szólni, hiszen ezen az alkalmon egy-másfél óra állt rendelkezésemre ahhoz, hogy megosszam másokkal a gondolataimat. A magatartás-kultúra az én meghatározásom szerint a testből, szellemből és lélekből kiinduló viselkedési állapotok ötvözete. Ezek fundamentuma a gondolkodás-döntés-cselekvés egysége. Véleményem szerint ezt kell szem előtt tartanunk ahhoz, hogy éretlen felnőttként igényünkké váljon az, hogy érett felnőtt viselkedésre törekedjünk.
• Mi ösztönözte arra, hogy erről a komoly témáról gondolkodjon?
• Negyvenesztendős koromra két fiamat veszítettem el. Ezek a tragédiák olyan törést jelentettek az életemben, melyek nyomán elviselhetetlenné váltam magam és családtagjaim számára. Három évig tartó pokoljárás vette kezdetét. Sokat gondolkodtam azon, mi lehet az oka annak, hogy irritálok és dühítek másokat.

Pusztán a magam viselkedését vizsgáltam mindaddig, amíg 1986-ban egy felkérést nem kaptam dr. Csányi Yvonne-tól, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanárától. A feladatom szerint hallgatóimat határozott fellépésre, rögtönzésre, színészi eszköztáruk megalapozására kellett volna oktatnom. Az itt szerzett tanári - és az addig felhalmozódott emberi - tapasztalataim nyomán lassan megfogalmazódtak bennem a magatartás-kultúra alapelvei. Azóta próbálom ezeket másokkal is megosztani.

• Az eltelt közel húsz esztendő alatt minden bizonnyal sokfelé hívták előadást tartani.
• Igen. Több más felsőoktatási intézményben, illetve egyéb helyeken is jártam. Ezek közül fontos állomásnak tartom hittudományi egyetemünk kihelyezett nyíregyházi tagozatát, ahol harmad- és negyedéves leendő vallástanárokkal találkozom. Érdekes, hogy nagyon sokan a hittan mellé a történelem szakot vették fel. Ezt a kettőt én veszélyes tantárgynak tartom abban az értelemben, hogy nagyon sok kárt tudnak okozni. Úgy gondolom, hogy a hittanórán nevelhetünk ateistát, szentfazekat, de önálló gondolkodásra képes, következetesen cselekvő, választani tudó polgárt is. Ezért érdemes ott tanítanom.
• Az elmondottakból úgy tűnik, mintha a fogékony, fiatal főiskolai-egyetemi hallgatókat érezné leginkább "célközönségének".
• Egyáltalán nem! Amint az előadásban is utaltam rá, bárki - bármilyen korú, rendű és rangú ember - törekedhet érett felnőttségre. Ez semmi esetre sem az ifjúság vagy az értelmiségi réteg kiváltsága. Szeretném hangsúlyozni, hogy az általam oly fontosnak tartott magatartás-kultúra megértéséhez és elsajátításához szükség van egyfajta érettségre. Húszéves kora előtt a legtöbb ember nincs abban a helyzetben, hogy egyáltalán megértse, miről is beszélek. Célközönségemnek azokat az éretlen kor- és bajtársaimat tekintem, akik érett felnőttként szeretnének viselkedni.
• Visszatérve az Evangélikus Értelmiségi Műhely keretében tartott előadásához: ez a meghívás mit jelentett önnek?
• Nagyon fontos állomás a pályámon. Eddig csak hallgatóként vettem részt ezeken az összejöveteleken. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy dr. Reuss András professzor engem kért fel előadónak. Előzetes megbeszélést is kértem tőle, felajánlva, hogy visszavonhatja a bizalmát.
• Úgy tudom, hogy ezernyi személyes emlék fűzi a Deák téri egyházközséghez.
• Valóban. Ez a hely apámtól kapott lelki-szellemi örökségem része. Deklasszált jogász édesapám, "a presbiter Pista bácsi" neve még ma is sokak számára ismerősen cseng. Egy ideig én magam is voltam gyülekezeti elöljáró. Már nem a fővárosban, hanem Héregen élek, de azért rendszeresen látogatom a Deák téri - főleg a 9 órás - istentiszteleteket. Ám, ha a munkám (a Komédium Színház családiszínház-menedzseri és rendezői posztja - a szerk.) miatt a hétvégén is Budapestre kell jönnöm, mindig lehet velem találkozni az igehallgatók között. Egyébként pedig ökumenikus szellemben élünk: a héregi református gyülekezetbe járunk, illetve katolikus misékre is, mert feleségem a katolikus vallást gyakorolja.
• Döbrentey Ildikót mindig nagy szeretettel emlegette, úgy beszélt róla, mint szerelméről, gyermekei anyjáról és alkotótársáról.
• Természetesen, hiszen harminchét éve élünk együtt jóban-rosszban, húsz éve hallgatja a magatartás-kultúrával kapcsolatos gondolataimat, mégsem unja őket. Még ennyi idő után is vannak új észrevételei. Nem mindenben értünk egyet, de megértjük egymást. Vele - mint általában véve minden embertársammal - kapcsolatban arra törekszem, hogy a félreértéseket tisztázzuk, és továbbgondolkodásra inspiráljuk egymást.

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::