Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2007
- 33
- Tordától a zéró toleranciáig
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
Tordától a zéró toleranciáig
Pár hete az erdélyi Tordán jártam, ahol 1568-ban – Európában először (!) – országgyűlési törvényt hoztak a vallásszabadságról, mai, divatos szóval élve a toleranciáról: „Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka.”
Vajon hová, merre fejlődtünk a tordai országgyűlés óta eltelt közel négyszáznegyven év alatt? Mit jelent ma számunkra a türelem? Hol a határa a toleranciának? Mindezen kérdések igencsak kényessé váltak az utóbbi hetekben a legkülönbözőbb összefüggésben mind a világi, mind pedig az egyházi sajtóban. Egyrészt politikai szlogenné vált a „zéró tolerancia”, azaz bizonyos törvénytelenségekkel szemben nincs többé helye az elnéző engedékenységnek. Másrészt viszont – például a melegek demonstrációjával kapcsolatban – egyesek még több toleranciát követelnek. Veszélyesen sok, avagy aggályosan kevés-e a toleranciakészség a mai világban, a mai egyházakban?
Apropó, egyházak – először söpörjünk a magunk portája előtt! Hogyan is toleráljuk, fogadjuk el mi egymást? Harmati Béla püspökelődöm immár klasszikussá vált képével élve: „…hogyan viseljük el Krisztus másféle juhainak a szagát”?! Úgy tűnik, még mindig nehezen, hiszen a vatikáni hittani kongregáció legutóbbi egyháztani dokumentuma, amellyel lapunk is foglalkozott, bántóan „osztályozza”, eltérő mértékben „tolerálja” a különböző egyházakat…
Ilyen messze kerültünk volna 1568-tól, Tordától, ahol a történelmi egyházak kölcsönösen elfogadták egymást? Az ügy pikantériája, hogy néhány hét múlva ugyancsak Erdély, Nagyszeben fogadja az európai egyházak küldötteit – beleértve római katolikus testvéreinket is – a 3. európai ökumenikus nagygyűlésre. Ennek elkötelező mottója: „Jézus Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra”. A találkozót az európai kereszténység megújulásának és egységének reménysége jegyében hirdették meg. Mi is csak remélni tudjuk, hogy Torda és Nagyszeben nemcsak földrajzilag, de lelkületében is közel lesz egymáshoz.
Váltsunk még kényesebb témára: hogyan toleráljuk mi magunk mások másokkal kapcsolatos más véleményét? Egyfajta „szent türelmetlenséget” vélek felfedezni a homoszexualitás problémakörét árnyaltan és sokszínűen tárgyaló panorámaoldalunkhoz érkezett hozzászólásokban. Vajon milyen jogon kérdőjelezzük meg valakinek a hitét? Főleg olyasvalakiét, akit személyesen nem ismerünk, csupán őszinte vallomását olvashattuk? „…a hit Istennek ajándéka” – figyelmeztetnek a tordai előttünk járók.
Újra meg újra szíven találnak úrvacsorai liturgiánk bevezető sorai: „Szent vagy, Urunk, és nagy a te irgalmad! Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán…” Vajon él-e bennünk egymás iránt – „egy-más-iránt” is – a megmentett bűnösök hálás öröméből táplálkozó empatikus szeretet?
Ebben az összefüggésben érdemes továbbgondolni Bábel Balázs kalocsai érseknek a homoszexuális embertársainkhoz való viszonyulással kapcsolatos állásfoglalását: „Elhibázott, ha agresszív módon, erőszakosan próbálják őket életformájuk megváltoztatására kényszeríteni. Ez nemcsak a demokratikus követelményeknek, hanem Jézus tanításának is ellentmondana, aki nem engedi, hogy kitépjék a konkolyt, nehogy a búza is megsérüljön.” (Többségük számára megpróbáltatás… – Új Ember, 2007. július 22.)
Végül még néhány gondolat a divatos politikai szlogenről, a zéró toleranciáról. Természetesen üdvözlendő, ha törvényalkotóink végre komolyan akarják venni és vetetni a becsületes, jó rendet védő paragrafusokat. Bosszantó, ha becsapnak a pénztárnál, ha vizezik a sört a strandbüfében, ha csal a mérleg a piacon. Kicsiben, keveset lopni is bűn, amellyel megkárosítjuk egymást. S eközben elvész legdrágább közös kincsünk: a kölcsönös bizalom.
Mindez a legszélesebb összefüggésekben is fokozottan igaz. Csak akkor hiteles a meghirdetett zéró tolerancia, ha azt mindenki – kicsik és nagyok, szegények és gazdagok, jogalkotók és jogkövetők – először is önmagával szemben igyekszik következetesen alkalmazni. Különben olyan groteszk képmutatókká torzulunk, akiket Jézus ironikusan így figurázott ki: „Vak vezetők: kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek.” (Mt 23,24)
Gáncs Péter püspök, Déli Egyházkerület
::Nyomtatható változat::
|