EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2007 - 33 - Keskeny Út a Félszigeten

Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Keskeny Út a Félszigeten

Ami Budapesten a Sziget, az Erdély „fővárosában” a Félsziget. Persze nem meglepő, hogy Marosvásárhelyen idén is egy magyarországi együttes (az LGT) volt a legnagyobb sztár. A július 25. és 29. között lezajlott ifjúsági fesztiválon mindazonáltal egy – marosvásárhelyi és kolozsvári egyetemistákból álló – nyolcfős keresztény csapat is tevékenykedett a Keskeny Út ökumenikus fesztiválmisszió képviseletében. Tapasztalataikat Babós Noémi foglalta össze.

Alkalmas terep-e a misszióra a Félsziget? – kérdezhetjük. S valóban, mi magunk is feltettük ezt a kérdést mind tavaly, az első részvétel után, mind az idén, amikor az ötnapos programot terveztük.

Mivel a Keskeny Út missziónak a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen van nagyobb múltja, ebből a tapasztalatból merítettünk tavaly első próbálkozásként a Félszigeten is. Csakhogy a Félszigetnek megvan a saját jellege és hangulata, amelyhez a Keskeny Út csapatának is igazodnia kellett. Így módosult az időbeosztás, de a programajánlat is: a hangsúly az előadásokról az interaktívabb, mozgalmasabb műfajokra tevődött át, a Keskeny Út sátor pedig a lakósátrak közeléből egy zajosabb, de központibb és forgalmasabb helyszínre költözött.

Megtanultuk alkalmazni az „élő reklámot”: személyesen szólítani meg a járókelőket, vicces felhívást vagy kérdést ragasztva a pólónkra elkeveredni a diákok forgatagában, bemázolt kézzel-arccal agyagozásra hívni az embereket, egymáshoz kötözött csuklóval feladványt szögezni a szembejövőknek, s elmondani, hogy a válásról lesz szó aznap a Keskeny Út sátorban…

Az említett témáról meghívottunk, Schád László szegedi pszichológus tartott előadást pénteken Kinek fáj a válás? címmel. Nemcsak a válásról szóló szomorú statisztikákat, a családok szétesésének tragikus következményeit és az érintettek lelki sérüléseit ismertette, hanem arról is beszélt, miként előzhető meg a házasság felbomlása. Elmondta: az igazi „megelőzés” még a házasságkötés előtt kezdődik. Sok humoros, de nagyon is komoly és megfontolt tanáccsal látta el hallgatóságát arra nézve, hogy miként lehet olyan kapcsolatban élni, amely egy időben ad védettséget és szabadságot, illetve folyamatos lehetőséget a gazdagodásra és fejlődésre. Hiszen a válás legbiztosabb megelőzési módja a szeretetteljes kapcsolatápolás a házasságkötés előtt és utánegyaránt. Schád László és munkatársa, Pócza Edit szociális munkás, akik drogprevencióval is foglalkoznak, csupán egy napot töltöttek velünk idén, de a szellemes előadás és az utána kialakult beszélgetés a misszió egészét meghatározta.

A napi program mindig áhítattal kezdődött, amely éneklésből, bibliaolvasásból, közös imából állt, majd beszélgettünk. Számomra szinte csodával határos, hogy dübörgő hangfalak, hangosbemondók és a főszínpadon hangoló zenészek közelében is el lehet csendesedni, megmerítkezve Isten jelenlétében. Itt élővé váltak Jézus szavai: „…az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.” (Jn 14,27) Ezt az ajándékot akartuk megosztani azokkal, akikkel a Félszigeten találkoztunk. Programjaink ezt szolgálták különböző formákban. A kézműves tevékenységek – bogozás, rajzolás-festés és agyagozás – alkalmat adtak az önkifejezésre, de a társalgásra vagy a mélyebb beszélgetésre is. Délutánonként közösségi és drámajátékokra került sor, a jókedv és az egymáshoz való közeledés jegyében. Fontos volt, hogy az emberek érezzék – és egyesek ezt konkrétan számon is kérték tőlünk –, hogy keresztényekként is tudunk felszabadultan szórakozni, s hitünk nem búskomorságba sodor, hanem örömöt ad.

A hét során végig ott hordoztuk magunkban a kérdést: hogyan lehet a Félszigeten találóan beszélni Istenről, megtapasztalhatóvá tenni az ő jelenlétét és a benne való közösség erejét? Lehetséges-e ez egyáltalán, és éppen a Félszigeten kell-e megpróbálni? – vetődik fel az emberben egy-egy tikkasztó és zajos nap után. Van-e Isten igéjére nyitott fül egy fesztiválon, és van-e igény rá? Ez utóbbi kérdések azonban már becsapósak, mert könnyen kedvét szeghetik annak is, aki biztos abban, hogy Isten hívta el erre a feladatra.

Becsapósak, mert Isten országának a hirdetése nem a gyors sikerről szól, nem a látványos eredményekről, hanem a magvetésről. És mégis: miközben adni próbáltunk – barátságot, Isten üzenetét, szeretetet –, mi magunk is megajándékozottakká váltunk. Isten megajándékozott mindennap lelkesedéssel és lendülettel, hogy a Félsziget körülményeiben ne akadályt, hanem lehetőséget lássunk. Megajándékozott a közös munka örömével és azzal az érzéssel, hogy más-más közösségekből és felekezeti csoportokból érkezve együtt többre vagyunk képesek. Ugyanakkor megajándékozott azzal, amit egy-egy betérő „magával hozott”, s egy beszélgetésben vagy egy művészien megformált agyagfigurában átadott.

A legmeghatóbb és legközvetlenebb találkozások – örömünkre és meglepetésünkre – a láthatatlan színház révén jöttek létre szombat és vasárnap délután. A betérő, aki egyben főszereplő és néző is volt, bekötött szemmel ment végig a kijelölt pályán, s közben hallotta, érezte, megtapasztalta a „darabot”, eljátszotta azokkal, akik őt végigvezették a labirintuson. Közvetlen élmény volt ez a látogatóknak, de a játékvezetőknek is; olyan légkör teremtődött meg, amelyben igazi jelentőségükben és személyességükben elevenedtek meg Jézus szavai és élettörténetének egy-egy mozzanata.

A következtetés, amelyet levontunk: nincs alkalmatlan hely vagy idő Isten szavának hirdetésére. Csak meg kell találni a helyzetnek megfelelő hangot és önmagunkban az azok iránti nyitottságot és elfogadást, akikkel találkozunk.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy járható „keskeny utat” rendelt talpunk alá az idei Félszigeten. Köszönjük a Communitas Alapítványnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletnek (ODFIE), az Erdélyi Református Egyházkerületnek, Ferencz Kornéliának (Corvina Könyváruház), valamint az Erdélyi Unitárius Egyháznak, hogy missziónknak értelmét látták, és anyagilag is támogatták.


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Egyet tudok…
Tisztázd életed mozgatórugóit!
Heti útravaló
Heti útravaló
Üdvösség
Egyházunk egy-két hete
Lelkészszentelés Irsán…
…és Kondoroson
Hosszú távú befektetés
Kit vinnél fel a bárkára?
Keresztutak
Szentkirályok találkozója
Tanulmányút – kultúrák határán
Felvidéki mozaikdarabkák
Útra fel!
Templomtoronyból loptak harangot Oroszlányban
Országunk titkos ereje
Kolostorba vonuló menedzserek
Jézus-folt 300 ezerért
Drákói büntetések a hittérítőknek
Az osztrák fiatalok kétharmada hisz Istenben, de nem jár templomba
Tolerancia és humor Csángliában
Az ígért vicc
Szüzességigyűrű-tilalom
Evangélikusok
Tordától a zéró toleranciáig
Otthon idegenben
Hármas lelkészportré
„Nem fáradtam meg”
„Beletaposlak a domonyi sárba…”
„Lelkésznek lenni a legszebb, de a legnehezebb feladat”
„Szeretném, ha a zenémmel segíthetnék is, nemcsak örömöt szereznék”
Hetvenedik házassági évforduló Érden
e-világ
Kelenföldi honlapcsokor
Keresztény szemmel
Szoborcsoport és élőkép
Oxfordi hatástörténet
„Evangélikus harangtorony”
Hogyan tudjuk kivívni mások tiszteletét?
A hét témája
Koronaőr és egyetemes felügyelő
Akik a Szent Koronát védelmezik
Ünnepi profit
Műemlék templomaink nyomában
Értékvédelem
Szirák
Izmény
Nemeskér
Nyíregyháza
Hidas
Szarvas-Ótemplom
Pilis
Vadosfa
Testvérgyülekezetek Magyarországon
Budahegyvidék és Dunakeszi
Pesterzsébet és Iklad
Budapest-Deák tér és Csákvár
Segítő kezet nyújtani
Adni jó
Porrogszentkirály és Budapest-Rákospalota
Nyíregyháza-Kertváros és Fancsal
Vanyarc és Kispest
Közlemények, nyilatkozatok
A püspöki tanács állásfoglalása
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Keskeny Út a Félszigeten
Normális fiatalokként jelen lenni
Mesterséges égbolt alatt
Bemutatkozik a Nyírszőlősi Evangélikus Egyházközség
Kukoricatallér
A vasárnap igéje
Pont. De új mondat kezdődik!
Új szövetség szolgái
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Ige+hirdető
Tartalom és forma egysége – az igehirdetés stílusa
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2007 33 Keskeny Út a Félszigeten

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster