Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

„Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” – kérdezi a gazdag ifjú Máté evangéliuma szerint (19,16). Márk és Lukács pedig így adja vissza a kérdést: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17; Lk 18,18) Nem túlzás azt mondani, hogy ez a mi kérdésünk is.

Jézus egyszerű választ ad: „…tartsd meg a parancsolatokat.” Eszerint semmi különöset nem kell tenni azonkívül, ami minden embernek kötelessége. A parancsolatokat idézi, méghozzá olyan véletlenszerű sorrendben, ahogyan egy rosszul felkészült konfirmandus tenné: „…ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!”

Ez a történet a gyermekek megáldását követi az evangéliumokban. „…aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” A cselekvésre vonatkozó kérdés ellentétben áll a bizalomra hangolt hozzáállással. A gyermek – kiszolgáltatott helyzetéből adódóan – elfogadó. A felnőtt tudatosság azonban beszennyezi ezt a tiszta, ősi bizalmat, és rögtön a saját teljesítményét helyezi előtérbe, amikor ezt kérdezi: „Mit kell tennem?”

Ám ha Jézus felé hangzik el a kérdés, ez már félig-meddig magába foglalja a választ is: azt, hogy Jézus a megmondhatója a helyes cselekvés mikéntjének. Jézus válaszában viszont kimondatlan kérdések rejtőznek. Miért pont engem kérdezel erről? Tekintélynek tartasz? Netán különc parancsokat is elfogadnál tőlem? Gondolod, hogy több közöm van Istenhez, mint a rabbinak, akitől a hittant tanultad?

Jézus tulajdonképpen azt állítja, hogy az örök életért semmit nem kell tenni. Legalábbis semmi olyat, amit másként is meg ne kellene tenni annak érdekében, hogy az élet ne váljon pokollá itt a földön.

Ne feledjük, ez a kérdező nem túlvilági vigasztalás után sóvárog a földi nyomorúság után. Egy jómódú, feltehetőleg jó családból származó, jó nevelést kapott, szépreményű ifjúról van szó. És az sem tűnik valószínűnek, hogy éppen ebből lett volna elege. Ha a morális kötelmek nyomasztanák, akkor nem egy vallási tanítóhoz fordulna tanácsért, hanem elmenne, mint a példázatbeli tékozló fiú, és élné világát, mit sem törődve az örök élettel, a rabbikkal és jó cselekedetekkel.

A történethez nagyon hasonló, amikor egy törvénytudó arról faggatja Jézust, melyik a nagy parancsolat a törvényben. Az evangélisták szerint ennek is több különféle magyarázata lehetséges. Van olyan változat, amely provokációként értelmezi, és olyan is, amely szerint a szeretet nagy parancsával kapcsolatban egyetértésre jutott Jézus és a törvénytudó – „Bizony mondom neked, nem jársz messze az Isten országától.”

A gazdag ifjú esetében fel sem vetődik a provokáció lehetősége. Őt valóban érdekli a válasz. Jézus meg is kedveli őt. Egy mai hittérítőtől alighanem megkapta volna a magáét az ifjú, amikor azt felelte, hogy a parancsolatokat megtartotta gyermekkorától fogva. Jézus azonban utalást sem tesz arra, hogy kétségbe vonná az ifjú szavahihetőségét.

Máté szerint maga a gazdag ifjú teszi fel a kérdést: „…mi fogyatkozás van még bennem?” Márk Jézus szájába adja a kijelentést: „Egyvalami hiányzik még belőled…”, Lukácsnál pedig így fogalmaz Jézus: „Még egy fogyatkozás van benned…” Újabb kérdések rejlenek a párbeszéd e részében. Nem nyugtat meg a parancsolatok betartása? Ki mondta, hogy ez nem elég?

Foglaljuk össze az eddigieket: (1.) Van örök élet, amely (2.) nem magától mindenkié, (3.) el lehet nyerni, (4.) valami jó cselekedettel van kapcsolatban. A kérdező bizonytalan (5.), de elkezdődött benne valami, (6.) szeretné elnyerni az örök életet, és kész a cselekvésre, (7.) Jézust tekintélynek tartja az örök élet elnyerésének ügyében.

Örök élet alatt ebben az esetben az Izraelnek tett ígéretek elnyerését kell értenünk. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert halál utáni létről más kultúrák is tudnak, csak mást értenek alatta. Többnyire a lélek magasabbrendűségét feltételezik a testtel szemben, sőt a lélek halhatatlanságát hirdetik. De olyannal is találkozunk, ahol a halál utáni élet csak egyes kiváltságosok osztályrésze.

Izrael vallásában azonban eredetileg nem játszott fontos szerepet a halál utáni lét. Az élet értékét és mértékét a földi jólét jelentette. Istennek tetsző élettel lehet elérni Isten jóindulatát, és megfordítva: Isten jóindulatának gyümölcse a gazdagság, egészség, erény. A bűnt büntetés követi, az istenfélelmet pedig jutalom.

A babiloni fogság utáni zsidóság vallási életét egyre inkább a Tóra (Mózes öt könyve) határozta meg. A Kr. e. 6. századtól a próféciák helyét fokozatosan átvette az írott törvény tisztelete, a vallási hagyományokhoz való ragaszkodás. Komoly kérdéseket vetett fel, amikor a törvény tiszteletének megfelelő kegyesség elismerés helyett nyomorúságot, üldöztetést hozott.

Megjelent Izrael vallásában a halál utáni, világvégi igazságszolgáltatás gondolata. A Krisztus előtti egy-kétszáz évben elsősorban az a változás ment végbe Izrael vallásos gondolkodásában, hogy szembesültek az igazságtalan szenvedésekkel, amely tapasztalat ütközött az Isten jóságáról és hatalmáról szóló meggyőződéssel. Ez utóbbit semmiképpen nem akarták feladni. Ezért az ítélet megvalósulását az utolsó időkre kezdték vonatkoztatni, vagyis a feltámadáshoz kapcsolták.

Az örök élet: Izrael öröksége. Azok osztályrésze, akik magukra vették a Tóra szent igáját. Épp ezért nehezen érthető, miféle bizonytalanság keríthette hatalmába ezt az erkölcsös, gazdag ifjút. Hiszen Izrael kegyelmi közösségéhez tartozott. Gyerekkorától azt tanították neki, hogy ez az Istennel való bensőséges kapcsolat záloga. Mégis úgy érezte, ez kevés. Bizonytalansága cselekvésre, kérdezésre indítja. Végül Jézusban megsejti azt a tekintélyt, aki megnyugtató választ képes adni kérdésére.

Valamit tenni kell az örök életért, ezt az ember magától értetődőnek tekinti. Nem az a kérdés, hogy tegyem-e a jót, csupán az, hogy mi is ez a jó. Boldogság és erkölcs nem választhatók el egymástól. Nincs öröm nélküli erkölcs. Mint ahogy az erkölcstelenség által elért öröm sem igazi öröm. Nem hiszem, hogy valaki tenni akarná a jót anélkül, hogy bármiféle örömét lelné benne, mint ahogy azt sem, hogy valaki örökké akarna élni egy romlott világban.

Jézus mint a jó ismerője útmutatást ad az erkölcsi jóról, amikor a parancsolatokra hívja fel a figyelmet. Másfelől a jóról mint a vágy tárgyáról is tud. Mintha csak ezt mondaná: „Boldog akarsz lenni, és meg akarsz szabadulni a mulandóság miatti szorongástól? Nem nyugtat meg, hogy néped vallási és erkölcsi tradícióit tiszteletben tartod? Akkor jobb helyen nem is érdeklődhettél volna, mint éppen nálam! Van egy jó hírem a számodra! Én vagyok az, aki mindazt, amire vágysz, biztosítja. Gyere velem, és nem lesz szükséged semmire!”

A vagyon szétosztására vonatkozó felszólítás nem próbatétel. Inkább ezt fejezi ki: „Rakd le a terheidet! Ha én leszek az útitársad, úgysem lesz szükséged más egyébre, hiszen minden az enyém. Mi fogyatkozás van még benned? Semmi! Sőt túl sok mindened van, és épp ez akadályoz.” Jézus saját jelenlétét ajánlja föl. Hiszen épp azért jött, hogy vele találkozhassunk. Érthető, hogy ezek után a gazdag szomorúan távozik. Akinek nincs szabadsága arra, hogy egy ilyen hívásnak engedjen, az csak elszomorodhat.

Van valamid? Az baj. Aki rendelkezik valamivel, az nem megajándékozható. Valaki vagy bír valamivel, vagy szüksége van rá. Márpedig az örök élet – ajándék. A gyermek, a szegény, a hatalommal nem rendelkező, a hátrányos helyzetű, a semmit felmutatni nem tudó ember megajándékozható. A gazdag nem.

A kérdés – „Akkor ki üdvözülhet?” – arra utal, hogy a tanítványok megértették: valójában mindenki gazdag. Mindenkinek van vesztenivalója. Van valami, ami akadályozza Jézus követésében. Van valami, amitől nem tud elszakadni. Van, ami szomorúvá teszi, mert Jézus örömét nem tudja szívébe fogadni. Nincs benne gyermeki bizalom.

Tévedés, ha valaki meg akarja keresni azt a bizonyos „egy fogyatkozást” az életében. A történet ugyanis nem arról szól, hogy ez egy probléma, amely megoldható, hanem éppen arról, hogy „embereknek ez lehetetlen”. Nem lehet üdvözülni. Csak üdvözíttetni lehet – Jézus által – ama gyöngéd szeretet által, amelyik akkor is felébred Isten atyai szívében, ha bennünk nincs ott még az ezt viszonzó gyermeki bizalom. Mert Istennél minden lehetséges.

Az írás a balassagyarmati gyülekezet gondozásában 2006 karácsonyára megjelent „Bátrak szabadegyeteme” című kiadványból való.

Bartha István

::Nyomtatható változat::