A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az egyházi közelmúltra vonatkozó, örvendetesen megszaporodó emlékezések inkább a püspökök és a lelkészek szerepét idézik föl, Radvánszky Alberttel mégis érdemes kivételt tenni. Nélküle nem képzelhető el a két világháború közötti, a háború alatti és utáni evangélikus egyháztörténet.

A Rubicon című színvonalas történelmi ismeretterjesztő folyóirat 2007/4–5. tematikus száma a Horthy-korszak elitjével foglalkozik. Ebben jelent meg az az információ, amely szerint protestáns részről Radvánszky Albert 1942-től töltötte be a koronaőri tisztséget.

Kik is voltak hát a koronaőrök? E tiszt a középkorban komoly méltóságnak számított, és a koronaőrök még a két világháború között is jelentős közéleti funkciót töltöttek be. Mivel az akkori magyar alkotmányban a Szent Korona kiemelkedő szerepet játszott, két régi történelmi család sarját – egy katolikust és egy protestánst – választották koronaőrnek, a protestánsokon belül pedig váltakozva egyszer reformátust, majd evangélikust. 1928-ban pedig egy törvényi rendelkezés értelmében a korona őrzői közé került a mindenkori miniszterelnök is. A király nélküli királyság számára a korona nem elsősorban királyi ékszer volt, hanem az önálló államiság szimbóluma, elsőrendű történelmi és közjogi fontosságú ereklye.

A koronaőri tisztség békeidőben inkább reprezentatív funkció volt, de a II. világháború válságos évei alatt, amikor a jogrend és az alkotmányosság megingott, az ország függetlensége veszélybe került, nagy jelentőségűvé vált. Az evangélikus Radvánszky Albert báró 1942-től töltötte be ezt a bizalmi funkciót. Ő volt az, aki felsőházi tagként 1943-ban részt vett a Kállay-kormány diplomáciai tapogatózásaiban, illetve 1944-ben a zsidómentésben, és közreműködött a Svéd Vöröskereszt fennhatósága alatt létrejött úgynevezett védett házak kialakításában. 1944 márciusában a szövetséges Németország megszállta hazánkat, bábkormányt erőltettek az ország élére. A függetlenség maradéka pedig akkor veszett el, amikor – az 1944. októberi meghiúsult fegyverszüneti és kiugrási kísérlet után – a Szálasi vezette nyilasok kerültek uralomra.

A konzervatív báró Radvánszky Albert koronaőr, a Németországba hurcolt Horthy Miklós kormányzó híve emlékiratában beszámol 1944 utolsó, drámai hónapjairól.

Radvánszky a nyilasuralmat illegitimnek tartotta, ezért nem jelent meg Szálasi november 4-i eskütételén (noha mint koronaőrnek a törvény szerint ott lett volna a helye). Báró Perényi Zsigmonddal, a katolikus koronaőrrel mégsem mondtak le tisztségükről, hanem megkísérelték a nyilasdiktatúra körülményei között védeni a drága nemzeti ereklyét. Annak érdekében, hogy a korona ne kerüljön illetéktelen kezekbe, illetve külföldre, azt tervezték, hogy Pannonhalmára viszik, és ott biztonságos helyen elrejtik. Tervüket azonban nem tudták megvalósítani, mert a nyilas kormány a Nemzeti Bank kincseivel együtt Veszprémbe, Kőszegre, majd onnan külföldre vitette a koronát.

Az ereklye sorsa innen már ismert: szerencsés módon nem sérült meg, a nyugati szövetségesek – az amerikaiak – kezébe került, akik 1978-ban adták vissza Magyarországnak. A koronaőrök szerepe 1944 végén gyakorlatilag lezárult. Radvánszkynak a Magyar Országos Levéltárba eljutott feljegyzése őrizte meg utolsó akciójuknak az emlékét (Centgraf Károly: Budától Kőszegig, Levéltári Szemle, 1978/1.).

A magyar evangélikus egyháztörténet számára azonban Radvánszky Albert koronaőri szerepénél is fontosabb magas egyházi tisztsége. A Radvánszky család zólyomradványi ágához tartozott. 1880-ban született; Hatvan közelében, a Verseghez tartozó Pusztavarsányon volt birtoka és mintagazdasága. Jogi és államtudományi diplomát szerzett, majd a közéletbe is bekapcsolódott.

Huszonöt éves korában lett a főrendiház tagja. A gróf Tisza István miniszterelnök által vezetett Szabadelvű Párt és Nemzeti Munkapárt tagjaként Tisza bizalmas híve volt. Az első világháború után mégis a családjában hagyományos szerepet töltötte be: az evangélikus egyházban vállalt vezető tisztséget.

1923-ban választották meg egyetemes egyházi és iskolai felügyelőnek (ez megfelel a mai országos felügyelői jogkörnek). Már apai nagybátyja, Radvánszky Antal is betöltötte ezt a funkciót 1879-től 1881-ig. Radvánszky Albert huszonöt nehéz és küzdelmes éven át viselte magas tisztségét, mindenben egyháza támaszaként. Nagy szerepet játszott a Trianon következményeként megcsonkult egyház újjáépítésében, az ő idejében, 1934–37 között a zsinat új egyházi törvénykönyvet alkotott.

Radvánszkynak része volt abban, hogy egyházunk, ellenszegülve a követelésnek, nem adta át Luther végrendeletét a hitleri Németországnak. A háború válságos időszakában részt vett a már említett érzékeny és bizalmi diplomáciai és politikai műveletekben. A háború után Ordass Lajossal együtt megpróbált ellenállni az egyre növekvő baloldali nyomásnak. Ennek következtében – nem tekintve negyed évszázados működésének eredményeit, a zsidómentésben és a németekkel szembeni politikában szerzett érdemeit – 1948-ban Rákosi rendőrsége az evangélikus egyház megfélemlítése céljából Ordass Lajos bányakerületi püspökkel és Vargha Sándor egyetemes főtitkárral együtt elfogta. Radvánszky a fogságban kényszer alatt lemondott egyetemes felügyelői tisztségéről. Idős kora és betegsége miatt hamarosan megszüntették fogva tartását. Kórházi ápolás után a Fébé hűvösvölgyi anyaházába került. Élete hátralevő részében az időközben Budai Szeretetotthonná váló intézményben élt csendesen. Az egyházi hivatalosságoktól elfeledve halt meg 1963-ban.

Emlékezetének ébrentartása, szerepének méltatása érdekében eddig nem sok minden történt. Egyháza ugyan 1956 decemberében, még életében rehabilitálta, de ezt a rendszerváltás után, 1992-ben meg kellett ismételni. Máig is az evangélikus egyháztörténet nagy ismeretlenjei közé tartozik, akik türelemmel várják, hogy meg- és elismerjék áldozatos tevékenységüket. Egyházi történelemkönyvekben, például az Evangélikus arcképcsarnokban már szerepel. Emlékét máig egyetlen emléktábla őrzi, a Hatvanhoz közeli Heréd evangélikus templomában, ahol gyakran megfordult. Életművének további részleteit aprólékos egyháztörténeti kutatás hozhatja felszínre.

Emlékezzünk mi is báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelőre és rajta keresztül ezen ősi felvidéki magyar családra, amelynek tagjai a magyar evangélikusság nehéz korszakaiban, így a 20. században is az egyház hűséges és állhatatos támaszai voltak.

Czenthe Miklós

::Nyomtatható változat::