Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

– Csömörön nagyon jók az ökumenikus kapcsolatok, olyannyira, hogy a római katolikus bibliakör tagjai is imádkoztak a lelkészválasztásért, a családunkért, a költözésért. Mint kiderült, „nem hiába…” Harminchét évi szolgálat után zökkenőmentesen sikerült átadni a lelkészi hivatalt. A gyülekezettől elköszönünk, de a gyökereinket nem szakítjuk el, itt maradunk – fog az emlékezésbe Solymár Péter.

– Tősgyökeres csömörinek tartom magam, bár Nyíregyházán születtem 1940-ben, onnan költöztünk ide a szüleimmel és két testvéremmel. 1948 óta élek itt; édesapám, Solymár János lett a csömöri evangélikus gyülekezet lelkésze. 1948. december 6-i iktatásától kezdve egészen 1970. április elsejéig szolgált itt. Ekkor – mintegy cáfolva a bibliai eredetű szólást, amely szerint senki nem lehet próféta a maga hazájában – én vettem át tőle a stafétabotot. Édesapám boldog és büszke volt, a csömöriek is elfogadtak papjuknak, annak ellenére, hogy a szemük előtt nőttem fel, mindenki ismert, és én is mindenkit ismertem.

Ez volt az utolsó szolgálati helyem, de nem az első. Az általános iskolát Csömörön végeztem, középiskolába a fővárosba jártam, az Apáczai Csere János Gimnáziumba. Érettségi után azonnal a teológiára mentem, 1958 és 1963 között végeztem el. Lelkésszé 1963 júniusában avatott D. Káldy Zoltán püspök. Utána Pécsre kerültem, majd egy német ösztöndíjas év után – Berlin, Humboldt Egyetem és Evangelische Akademie – Angyalföld következett, és „csupán” ezután Csömör.

A pályaválasztás egyértelmű volt a számomra – ebben természetesen édesapám példájának is döntő szerepe volt –, mindig is lelkész szerettem volna lenni. Már a csömöri kézilabdacsapatban is „Pap” volt a becenevem… Hogy miért épp e mellett a hivatás mellett döntöttem? Mert véleményem szerint lelkésznek lenni a legszebb, de a legnehezebb feladat. Hiszen nincs nagyobb küldetés annál, mint mások szívében felébreszteni a Krisztus utáni vágyat. Soha nem bántam meg az elhatározásomat. Bár azt el kell, hogy mondjam, feleségem, Pavlik Márta segítsége nélkül nem tudtam volna ellátni a teendőimet Csömörön és szórványaiban: Kistarcsán, Kerepestarcsán és Szilasligeten. Ő nyugalmazott magyar– orosz–ének szakos tanár; Pécsett ismerkedtünk meg, életünket 1966-ban kötöttük össze. Egy lányunk született, Eszter, unokánk, Ádám hatéves.

Minden gyülekezeti feladatot nagy örömmel végeztem, különösen fontos volt számomra az igehirdetés, a gyermek- és ifjúsági munka, de nagyon sokat jelentett a kistarcsai Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthonában végzett szolgálat is; itt huszonnyolc éven keresztül voltam igazgató lelkész. Építkeztünk is: az egyházközség tagjai áldozatkészségének köszönhetően az itt töltött évek alatt a templomot belülről kétszer, kívülről háromszor újítottuk fel, imatermet, ifjúsági házat építettünk. Sokat gazdagodott a gyülekezet a testvéri kapcsolatok által is: huszonhat éve, 1981 óta szoros baráti, mondhatni családi kapcsolatban vagyunk a finnországi Loviisa, 1992-től kezdve pedig az észak-németországi Meldorf evangélikusaival.

Sok szép emlék köt a csömöri gyülekezethez; mind a nagyközség, mind a hívek szeretetét a mai napig érezzük, ez nagyon sokat jelent. Az ifjúságunk tagjai például segítettek a költözésben, és voltak asszonyok, akik kedves ajándékként, emlékként „titokban” fákat ültettek a kertünkbe. Jólesett a településtől kapott megbecsülés is: a Pro Urbe emlékérem – hadd említsem meg, hogy ezt a feleségem is megkapta, ő 2002-ben –, valamint a Csömör díszpolgára cím, amelyet 2000-ben vehettem át.

Ha egy lelkész nyugalomba vonul, kétfajta teher nehezedik rá: habár tudja, hogy egyszer eljön ez a pillanat, mégis, egyfelől szenved, mint minden olyan nyugdíjas, aki szerette a hivatását. És én nagyon szerettem a hivatásomat… Másfelől lakóhelyéről, megszokott környezetéből is el kell jönnie, hiszen el kell, hogy hagyja a parókiát. De nem kesergek. Ez az élet rendje, évek óta készülünk arra, hogy ez egyszer bekövetkezik.

Még nincsenek konkrét terveim a jövőt illetően, nem tudom azt mondani, hogy holnaptól ismét elmélyedek az ószövetségi tudományokban – hittudományi egyetemünkön tizenegy évig óraadó tanár voltam –, először még szeretnénk belakni új otthonunkat. Ami biztos: továbbra is megmaradunk a gyülekezet hűséges tagjainak, és mindenben, amiben csak tudjuk, szívesen és örömmel segítjük utódom szolgálatát.

Regionális hozzárendelés: Csömöri Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::