Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Napjaink városainak már-már elviselhetetlen fényburája azzal a – száz esztendővel ezelőtt elképzelhetetlen – következménnyel jár, hogy a 21. századi városlakók jószerével meg vannak fosztva a csillagos égbolt látványától. A szaknyelven fényszennyezésnek nevezett – bizonyos országokban, sőt már néhány hazai településen is jogszabályokkal kordában tartott – jelenség a vidéket sem kíméli, gondoljunk csak a kisebb falvak rosszul beállított, az úttest és a járda helyett az eget megvilágító lámpáira, a szomszédos városok átszűrődő fényeire vagy a diszkók esztelenül tekeredő fénykígyóira. Változatlan szépségű csillagfényes égboltot legfeljebb a településektől távoli megfigyelőhelyeken láthatunk – avagy mesterségesen állíthatunk elő.

Az erre szolgáló eszközök a már több száz éve is készített mechanikus planetáriumok utódai, a projekciós planetáriumok. Az első ilyet a jénai Zeiss Művek főmérnöke, Walter Bauersfeld alkotta meg 1923-ban. E berendezések rövid időn belül az egész világon elterjedtek.

Egy hazai planetárium létrehozásának az ötletét először Tass Antal, a svábhegyi állami csillagvizsgáló igazgatója vetette fel 1926-ban. Az első konkrét lépések minden idők talán legnagyobb magyar csillagászának, a csillagászati ismeretterjesztés meghatározó alakjának, Kulin Györgynek köszönhetőek. A már az 1930-as évek végén beszerezni javasolt planetáriumi műszert 1944-ben rendelték meg, egyrészt oktatási célokkal, másrészt repülőgép-pilóták navigációs kiképzése érdekében. A rendben leszállított berendezés azonban a főváros bombázása miatt az ország nyugati felébe indult, de a háború forgatagában a vasúti szállítmánnyal együtt nyoma veszett.

A második műszer 1961-ben érkezett hazánkba, a Budapest Nemzetközi Vásáron mutatták be, majd a nagy sikerre való tekintettel 1962-től 1968-ig működött a fővárosban, a Vidám Parkban (!) felállítva. Itt a berendezést működtető csillagászati ismeretterjesztők – hivatalosan óriáskerék-segédkezelői munkakörben, mert csillagászok számára nem volt státus a parkban – több ezer előadáson mutatták be a mesterséges égboltot a nagyközönségnek. A műszer azután Pécsre került, az ország első planetáriumi épületébe, ahol 1975–1989, majd 1998–2004 között működött. A másik vidéki kisplanetárium, a kecskeméti 1983-ban nyitotta meg kapuit; E. Kovács Zoltán vezetésével napjainkban is az egyik legjelentősebb vidéki bázisa a magyarországi csillagászati ismeretterjesztésnek.

Az évtizedeken át tervezett magyar nagyplanetárium, a később Budapesti Planetáriumnak elkeresztelt intézmény vetítőberendezését 1969-ben szállította le a többi említett műszert is gyártó Zeiss Művek. A felállítással kapcsolatos döntés elhúzódása, majd az építkezés miatt a berendezés végül csak 1977. augusztus 20-án, pontosan harminc esztendővel ezelőtt kezdte meg működését a Népligetben, Ponori Thewrewk Aurél igazgatása alatt. A 14,5 méter magas, 23 méter átmérőjű, 830,5 négyzetméter felületű kupola alatt egyidejűleg 370 néző lehet szemtanúja a több tengely körül is forgatható planetáriumi műszer által vetített csillagoknak, a Naprendszer objektumainak, illetve egyéb asztronómiai és meteorológiai jelenségeknek, asztronautikai eseményeknek.

Reméljük, hogy az elmúlt időszakban személyi problémákkal terhelt intézmény szakmailag ismét sikeres évtizedek elé néz, valamint hogy előbb-utóbb lesz mód és anyagi erő a lassan elavuló technika 21. századi megoldásokkal való helyettesítésére. Hogy legalább a mesterséges égbolt megmaradjon számunkra a maga szépségében.

Rezsabek Nándor

::Nyomtatható változat::