Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Sze­retsz vá­ra­koz­ni? Én nem. Sor­ban áll­va a pos­tán, a bank­ban vagy a kö­zért­ben, for­gal­mi du­gó­ban vá­ra­koz­va ha­mar el­fogy a tü­rel­mem. Ha te­le­fo­non va­la­ki­vel egyez­tet­ni aka­rok egy idő­pon­tot, vagy az egyen­le­ge­met aka­rom le­kér­dez­ni, és „fog­lalt” jel­zést ka­pok, ha­mar ki­de­rül a vá­ra­ko­zás irán­ti el­len­szen­vem.

Az ilyen­faj­ta vá­ra­ko­zás per­sze csak ki­sebb ké­nyel­met­len­sé­get okoz. Az a faj­tá­ja sok­kal gyöt­rel­me­sebb, ami­kor a ki­vál­tó ok nem mú­lik el ha­mar. 1981-ben pél­dá­ul csa­lá­dom­mal új vá­ros­ba köl­töz­tünk, mert ott kap­tam mun­kát. A ré­gi há­zun­kat el kel­lett ad­ni, és fel­té­te­lez­tem, hogy ha­mar lesz rá ve­vő, az új vá­ros­ban már meg is vet­tem az új há­zun­kat anél­kül, hogy meg­vár­tam vol­na a ré­gi el­adá­sát. En­nek ered­mé­nye­képp két ház „tu­laj­do­no­sa” vol­tam egy tel­jes éven át, no meg per­sze a két jel­zá­log­hi­tel-tör­lesz­tés­é és az át­hi­da­ló hi­tel­é is, míg vé­gül a ré­gi há­zunk ve­vő­je ki­fi­zet­te a vé­tel­árat.

Ele­in­te nem volt na­gyon ne­héz a ré­gi ház el­adá­sá­ra vár­ni. Mi­vel ab­ban a vá­ros­ban ak­kor erős volt az in­gat­lan­pi­ac, bár­mely pil­la­nat­ban hív­ha­tott az ügy­nö­köm, hogy a há­zunk­ra ta­lált ve­vőt. Azon­ban ahogy tel­tek a he­tek és hó­na­pok, a vá­ra­ko­zás egy­re ne­he­zeb­bé vált – kü­lö­nö­sen, hogy kis meg­ta­ka­rí­tá­sun­kat a dup­la tör­lesz­tő­rész­let fi­ze­té­se gyor­san fel­emész­tet­te.

Más pél­dám is van rá, hogy mennyi­re ne­héz ne­kem a vá­ra­ko­zás: ami­kor nyil­ván­va­ló­vá vált, hogy mun­ka­he­lyet kell vál­ta­nom, és új le­he­tő­sé­gek után kell néz­nem; ami­kor a szer­kesz­tő vá­la­szát vár­tam egy le­adott cikk­re vagy kéz­irat­ra; ami­kor szám­lám­ra vár­tam az ese­dé­kes át­uta­lást, hogy a nyo­masz­tó pénz­ügyi kö­te­le­zett­sé­gem­nek ele­get tud­jak ten­ni; ami­kor a na­po­kat szám­lál­tam vissza egy ko­moly mű­té­tig; ami­kor tü­rel­met­le­nül vár­tam a hí­re­ket a vál­sá­gos hely­zet­be ke­rült sze­ret­te­im fe­lől. Szá­mom­ra mind­ezek na­gyon ne­héz idő­sza­kok vol­tak, gyöt­rel­me­sen ne­he­zek.

Még ma is, ami­kor az igé­nyek azon­na­li ki­elé­gí­té­sé­nek és a vil­lám­gyors kom­mu­ni­ká­ci­ó­nak a kor­sza­kát él­jük, a vá­ra­ko­zás min­den­na­pos va­ló­ság. Ho­gyan bir­kó­zol meg a vá­ra­ko­zás­sal – vár­ni a pin­cér­re, aki még nem szol­gált ki, vagy az üz­le­ti part­ner­re, aki még nem vá­la­szolt, vagy egy, az éle­te­det meg­ha­tá­ro­zó hír­re, amely még nem ér­ke­zett meg? Ér­de­kes, hogy Ézsa­i­ás köny­ve az Ószö­vet­ség­ben mi­lyen sok al­ka­lom­mal be­szél a vá­ra­ko­zás­ról és a vá­ra­ko­zás alatt az Is­ten­be ve­tett bi­za­lom­ról.

• Is­ten sa­ját ütem­ter­ve alap­ján cse­lek­szik, nem a mi­énk alap­ján. Az Is­ten­be ve­tett hit nem biz­to­sít­ja az azon­na­li vá­laszt. Ha eset­leg las­sab­ban ér­ke­zik is vá­la­sza, mint óhaj­ta­nák, le­gyünk biz­to­sak ab­ban, hogy fog vá­la­szol­ni. „És vá­rom az Urat, aki Já­kób há­za elől el­rej­tet­te or­cá­ját, és ben­ne re­mény­ke­dem.” (Ézs 8,17)

• Is­ten gyak­ran el­vá­rá­sa­in­kat meg­ha­la­dó mó­don vá­la­szol. Ami­kor szük­sé­ge­ink­re Is­ten vá­la­sza meg­ér­ke­zik, sok­szor el­tér vá­ra­ko­zá­sa­ink­tól – és jobb, mint amit re­mél­tünk. „Ezt mond­ják azon a na­pon: Itt van a mi Is­te­nünk, ben­ne re­mény­ked­tünk, hogy meg­sza­ba­dít min­ket. Itt van az Úr, ben­ne re­mény­ked­tünk, vi­gad­junk és örül­jünk sza­ba­dí­tá­sá­nak!” (Ézs 25,9)

• Is­ten meg­ju­tal­maz a tü­re­le­mért. Gyak­ran érez­zük an­nak kí­sér­té­sét, hogy sür­ges­sük a dol­go­kat, de az Is­ten­re va­ló tü­rel­mes vá­ra­ko­zás el­nye­ri ju­tal­mát. „De még vár az Úr, hogy meg­ke­gyel­mez­hes­sen, még hall­gat, hogy ir­gal­maz­has­son. (…) bol­do­gok mind­azok, akik ben­ne re­mény­ked­nek.” (Ézs 30,18)

• Is­ten erőt ad azok­nak, akik az ő vá­la­szá­ra vár­nak. A vá­ra­ko­zás fel tud­ja emész­te­ni fi­zi­kai, ér­zel­mi és lel­ki tar­ta­lé­ka­in­kat. Ha azon­ban bí­zunk ab­ban, hogy Is­ten­től ide­jé­ben meg­ér­ke­zik a vá­lasz, ő meg­újít­ja erőn­ket, hogy to­vább­ha­lad­has­sunk. „De akik az Úr­ban bíz­nak, ere­jük meg­újul, szárny­ra kel­nek, mint a sa­sok, fut­nak, és nem lan­kad­nak meg, jár­nak, és nem fá­rad­nak el.” (Ézs 40,31)

Ro­bert J. Ta­masy (For­rás: Mon­day Man­na)

::Nyomtatható változat::