Szószóró

Hozzászólás a cikkhez

Pé­ter! Ne nézz már rám olyan bam­ba te­kin­tet­tel! Nyu­godj meg, mind­járt va­cso­rá­zunk. Leg­utóbb ak­kor néz­tél így rám ta­nács­ta­la­nul, ami­kor egy ke­hes sza­má­ron jöt­tem a fő­vá­ros­ba. In­kább adj egy tö­röl­kö­zőt, és vedd le a sa­rud! Jól hal­lot­tad. Meg­mo­som a lá­bad. A ti­é­det. És a töb­bi­e­két: Ja­ka­bét, Já­no­sét, min­den­ki­ét… Hogy nem aka­rod? Azt nem kér­dez­tem, meg­mo­som és kész. Azért jöt­tem, hogy szol­gál­jak nek­tek. Nem, Pé­ter, elég a lá­ba­dat. Ha fü­röd­tél in­du­lás­kor, ak­kor elég a lá­ba­dat meg­mos­nom így va­cso­ra előtt.

Nem, ez nem az a prog­ram, gye­re­kek! Tu­dom, né­hány ezer év múl­va ez­rek kap­csol­nák be egy ilyen va­cso­rá­ért a te­le­ví­zi­ót. Tu­dom, még a Hal a tor­tán-t is le­nyom­nánk a né­zett­sé­gi lis­tá­ról. De ez nem show-mű­sor, az ma­ga az evan­gé­li­um. Azt is tu­dom, hogy öt­csil­la­gos sztár­ma­ga­zi­nok egy­szer sú­lyos pén­ze­ket fi­zet­né­nek a szto­ri­ért, hogy a har­mad­osz­tá­lyú ná­zá­re­ti bot­rány­fő­hős fe­hér­re mos­ta Fe­ke­te Pá­kó lá­ba­it va­cso­ra előtt. De ez tény­leg nem az a mű­sor. Tud­já­tok, ha va­ló­di bűn­bá­nat­tal jön­né­nek hoz­zám, én VV Ani­kót és BB Évit se csak ad­dig vi­gasz­tal­nám, amíg ott van­nak a Fó­kusz ka­me­rái. Én az éj­sza­ka csend­jé­ben ül­tem le ket­tes­ben Ni­ko­dé­mus­sal, és a vi­lág­tól el­zár­tan té­rí­tet­tem jobb be­lá­tás­ra Zá­ke­ust.

Én va­gyok az élet ke­nye­re… Már megint nem ér­ted, Pé­ter? Te sem, a kő­szik­la? Aki be­lő­lem fo­gyaszt, nem éhe­zik meg so­ha. Igen, olyan ez, mint a tar­tós ke­nyér. Nem rom­lik meg, és aki eszi, nem éhe­zik meg so­ha. Na, ad­já­tok to­vább! Ez az én tes­tem! Ezt cse­le­ked­jé­tek az én em­lé­ke­ze­tem­re!… Mond­tam már, hogy ez nem show-mű­sor, nem tal­mi ri­pacs­ko­dás. Ez ma­ga az ál­do­zat. Ér­te­tek. Ez meg az én vé­rem. Igya­tok mind­nyá­jan e po­hár­ból! A vér, ame­lyet ér­te­tek hul­la­tok majd nem is olyan so­ká.

Hogy mi­re szá­mí­tok? Jó kri­ti­ká­ra a va­cso­rá­ért vagy tíz pon­tért mind­egyi­kő­tök­től? Nem, nem ar­ra. Áru­lás­ra at­tól, aki ve­lem együtt nyúl a tál­ba. Tő­led meg meg­ta­ga­dás­ra szá­mí­tok. Tő­led meg egy hi­tet­len te­kin­tet­re, Ta­más. És hogy en­nek el­le­né­re a sa­ját tes­te­met szol­gá­lom fel nek­tek? Nem ér­ti­tek? Hát ép­pen ezért? Mert én így is sze­ret­lek ben­ne­te­ket, és azért jöt­tem, hogy szol­gál­jak nek­tek, bű­nös ta­nít­vá­nyok­nak.

Ad­já­tok to­vább, Pé­ter! Ezt cse­le­ked­jé­tek az én em­lé­ke­ze­tem­re! Itt Je­ru­zsá­lem­ben! És min­den­hol! Szer­te a vi­lá­gon! Bras­só­tól Brüssze­lig! A Fer­tő tó­tól Fan­csa­lig! Igen, te is, Ju­li! A tes­tem ér­ted is meg­tö­re­tik. És ad­já­tok to­vább a jó hírt, hogy itt va­gyok ve­le­tek a vi­lág vé­ge­ze­té­ig eb­ben a fa­lat ke­nyér­ben és eb­ben a korty bor­ban! Ter­jesszé­tek az öröm­hírt!

Lász­ló Je­nő Csa­ba For­rás: my­Lu­ther

::Nyomtatható változat::