Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Idén is fel­boly­dult méh­kas­hoz ha­son­lí­tott az or­szág Abas­ár­tól Zsám­bé­kig ezen a bi­zo­nyos nyár­éj­sza­kán, jú­ni­us 20-a éj­je­lén, a nyá­ri nap­for­du­ló­ra (jú­ni­us 21.) vir­ra­dó­ra. Az eu­ró­pai nagy­vá­ro­sok ha­gyo­má­nya­it kö­vet­ve 2003 óta Ma­gyar­or­szá­gon is az év leg­hosszabb nap­já­hoz, Szent Iván­hoz leg­kö­ze­lebb eső szom­bat éj­jel ren­de­zik meg a mú­ze­u­mok éj­sza­ká­ját. Idén két­száz mú­ze­um kö­zel két­ezer prog­ram­mal és ki­ál­lí­tás­sal vár­ta a kö­zön­sé­get. Az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Mú­ze­um má­sod­szor kap­cso­ló­dott be a hi­va­ta­los ren­dez­vé­nyek so­rá­ba.

Egyet­len pon­ton kel­lett csak re­mé­nye­ik­ben csa­lat­koz­ni­uk a szer­ve­zők­nek: az idő­já­rás – amely­re a leg­na­gyobb jó szán­dék­kal sin­csen be­fo­lyá­sa sen­ki­nek – nem volt ke­gyes. Leg­alább­is a tu­dó­sí­tó ál­tal be­járt Bu­da­pes­ten, ahol szo­kat­lan hi­deg és vi­gasz­ta­la­nul sza­ka­dó eső kö­vet­te az elő­ző na­pi har­minc­fo­kos hő­sé­get…

De ez ak­kor is csak pil­la­na­tok­ra ront­hat­ta el az alap­han­gu­la­tot. Hil­ler Ist­ván ok­ta­tá­si és kul­tu­rá­lis mi­nisz­ter­nek az idei ren­dez­vényt be­ha­ran­go­zó, üd­vöz­lő sza­vai ér­vé­nye­sek ma­rad­nak: ki­nek-ki­nek egy kü­lön­le­ges, va­rázs­la­tos nyári éj jut az eszé­be a mú­ze­u­mok éj­sza­ká­já­ról, ami­kor a csa­lád­dal, ba­rá­ti tár­sa­ság­gal mú­ze­u­mi ka­land­tú­rá­ra in­dul.

A hét­fői hír­adá­sok sze­rint a ta­va­lyi – és idén­re is várt – kö­zel négy­száz­ezer em­ber­nél né­mi­leg ke­ve­seb­ben vág­tak ne­ki az éj­sza­ká­nak, hogy be­tér­je­nek egy vagy több mú­ze­um­ba. Az idő­já­rás a sza­bad­té­ri ren­dez­vé­nye­ket ugyan zárt tér­be kény­sze­rí­tet­te, de aki sze­re­tett vol­na kul­tú­rát szív­ni ma­gá­ba, azt hol­mi át­ren­de­ző­dés nyil­ván­va­ló­an nem tán­to­rí­tot­ta el cél­já­tól.

A mú­ze­u­mok éj­sza­ká­ja egyéb­ként fran­cia ta­lál­mány, 1999-ben in­dult hó­dí­tó út­já­ra, és 2005-ben vált eu­ró­pai meg­moz­du­lás­sá. Az évek óta si­ker­rel zaj­ló ese­mény­nek a töb­bi eu­ró­pai or­szág­ban is – mint ha­zánk­ban – az a cél­ja, hogy mi­nél több lá­to­ga­tót vonz­zon a mú­ze­u­mok­ba és ga­lé­ri­ák­ba.

A 2003-as el­ső ren­dez­vény óta mind a részt ve­vő mú­ze­u­mok, mind pe­dig a lá­to­ga­tók szá­ma a nyolc­szo­ro­sá­ra emel­ke­dett, s a vi­dám, moz­gal­mas, nyüzs­gő, szí­nes, han­gos, ér­té­kes és csak er­re az éj­sza­ká­ra szó­ló kul­tu­rá­lis él­ményt nyúj­tó – és egy­út­tal bu­li­han­gu­la­tot kí­ná­ló – program pár éven be­lül száz­ez­re­ket meg­moz­ga­tó or­szá­gos fesz­ti­vál­lá fej­lő­dött.

Szteh­lo-évet ün­ne­pel­ve

Az Evan­gé­li­kus Or­szá­gos Mú­ze­um az ön­nön­ma­ga szá­má­ra ta­valy ma­gas­ra tett mér­cét idén is „tel­je­sí­tet­te”, sőt fe­lül­múl­ta: igé­nyes és em­lé­ke­ze­te­sen gaz­dag prog­ram­mal ké­szült. A Há­bo­rú és bé­ke fő­cím je­gyé­ben a Szteh­lo-év­hez kap­cso­lód­va ál­lí­tot­ták össze éj­sza­ká­ju­kat. Ez­zel nem­csak él­ve­ze­tes, lát­vá­nyos és gon­dol­ko­dás­ra kész­te­tő prog­ra­mot kínáltak, ha­nem misszi­ót is tel­je­sí­tet­tek, hi­szen be­té­rők szá­zai (!) ta­lál­koz­hat­tak elő­ször vagy is­mer­ked­het­tek meg mélyeb­ben Szteh­lo Gá­bor evan­gé­li­kus lel­kész éle­té­nek és szol­gá­la­tá­nak pél­dá­já­val. De ve­gyük sor­ra, mi­vel vár­ta dr. Har­ma­ti Bé­la Lász­ló mú­ze­um­igaz­ga­tó, Re­gős­né Zász­ka­licz­ky Zsu­zsan­na mű­vé­szet­tör­té­nész és dr. Ker­tész Bo­tond tör­té­nész a lá­to­ga­tó­kat.

Süp­pe­dős pin­ce­ho­mok­ban

A Zász­ka­licz­ky Zsu­zsan­ná­tól ka­pott hét­fői „gyors­je­len­tés” alap­ján kö­zel ezer fő lépett be az itt vagy másutt vásárolt karszalaggal, akik Az ott­hon­te­rem­tő – 100 éve szü­le­tett Szteh­lo Gá­bor cí­mű idő­sza­ki ki­ál­lí­tás meg­te­kin­té­sé­vel kezd­het­ték a rá­han­go­ló­dást az es­té­re a mú­ze­um épü­le­té­ben. (Er­ről la­punk ko­ráb­ban már be­szá­molt.)

Ahogy ta­valy, úgy az idén is ké­szült „egy­na­pos tár­lat” az épü­let pin­cé­jé­ben. Az at­mosz­fé­ra, a sej­tel­mes fé­nyek, a pin­ceszag, a ho­mok­ban ha­gyott láb­nyo­mok és fő­leg a tár­gyak: tá­bo­ri ágy, lé­gó­fel­sze­re­lés, gáz­maszk, ka­to­na­ru­ha, jel­vény, óvó­hely­táb­lák, vi­zes­kan­na, krump­lis­ko­sár stb. az Élet az óvó­he­lyen cí­mű in­ter­ak­tív ki­ál­lí­tást kel­tet­ték élet­re. Látható, tapintható és szagolható volt, mi­lyen körülmények között éltek a vészkorszakban a bújtatottak – mintegy ezerötszáz gyermek és ötszáz felnőtt –, Sztehlo és mun­ka­­társai a budai villák és pesti házak pincéiben… A tár­lat ezt idéz­te fel kéz­be ve­he­tő, ki­pró­bál­ha­tó tár­gyak­kal, a falakon részletekkel Szteh­lo naplójából és a men­tettek feljegyzéseiből. A pin­ce mé­lyén pe­dig más­fél órá­ra ve­tí­tő­vá­szon elé szö­gez­te né­ző­it az est egyik fény­pont­ja: Szán­tó Eri­ka Ga­u­dio­po­lis cí­mű film­je. (Bő­veb­ben lásd ke­re­tes anya­gunk­ban!) A gyer­me­kek is ki­pró­bál­hat­ták, mi­lyen volt az öröm­köz­tár­sa­ság la­kó­i­nak éle­te, leg­alább­is ami já­té­ka­i­kat, kre­a­tív el­fog­lalt­sá­ga­i­kat il­leti: kéz­be ve­het­ték a ko­ra­be­li já­té­ko­kat.

Át­ad­ni a kö­vet­ke­ző ge­ne­rá­ci­ó­nak

A film­ve­tí­tés után a gyü­le­ke­ze­ti te­rem­ben pó­di­um­be­szél­ge­tés­re ke­rült sor. Aki a jó két­órás prog­ram­ra sza­va­zott, nem csa­ló­dott: Szteh­lo Gá­bor szel­le­mi örök­sé­gé­ről szem­ta­núk val­lo­má­sá­ból kaphatott ár­nyalt ké­pet. A be­szél­ge­tés mo­de­rá­to­ra, Me­ré­nyi Zsu­zsa Szteh­lo-ku­ta­tó ven­dé­gei ugyan­is – a film­ren­de­ző, Szán­tó Eri­ka ki­vé­te­lé­vel – mind egy­ko­ri Szteh­lo-gyer­me­kek vol­tak, a há­bo­rú alatt és az azt kö­ve­tő években.

Em­lék­mo­za­i­kok, mor­zsák, pil­la­nat­ké­pek ele­ve­ned­tek fel sza­va­ik nyo­mán (ne­vük be­tű­rend­jé­ben em­lít­ve): And­rá­si An­dor ’45 őszén, ti­zen­két éve­sen ke­rült be az ott­hon­ba, mi­u­tán a Don-ka­nyar­ban meg­halt az édes­ap­ja. Grő­bler And­rás 1944 no­vem­be­ré­ben a Bo­gár ut­cá­ban lelt me­ne­dék­re. Fü­zé­ki Bá­lint ’48-ban ta­lál­ko­zott Szteh­lo Gá­bor­ral, s mint me­sél­te, a Pax gyer­mek­ott­hon­ban min­den­ki dol­go­zott va­la­mit, ki asz­ta­los-, ki ci­pész-, ki sza­bó­mű­hely­ben te­vé­keny­ke­dett. Ez volt az élet, ez volt a rend. Föl­di La­jos ’44 no­vem­ber ele­jén, a Mar­git híd fel­rob­ban­tá­sá­nak nap­ján ér­ke­zett vi­dék­ről, s a Jó Pász­tor Gyer­mek­ott­hon­ba vit­te Szteh­lo Gá­bor. Az élet kü­lö­nös ke­gyé­nek ne­vez­te, hogy ak­kor, il­let­ve még ’58 és ’60 kö­zött is Gá­bor bá­csi vé­dő­szár­nyai alatt él­he­tett. A gyermekmentő em­ber­sé­gét és ki­vá­ló em­ber­is­me­re­tét is mél­tat­ták, rá­mu­tat­va: Gá­bor bá­csi so­ha sen­ki­re nem tett bé­lye­get, sőt a meg­bé­lyeg­zet­te­ket is véd­te.

A be­szél­ge­tés résztvevői ígé­re­tet tet­tek – a ren­de­ző­vel egye­tem­ben –, hogy szí­ve­sen el­lá­to­gat­nak bár­ho­va, aho­va meg­hí­vást kap­nak, hogy em­lé­ke­ik­ről, il­let­ve a film kap­csán fel­me­rü­lő kér­dé­sek­ről be­szél­ges­se­nek mind az if­jú­ság­gal, mind a Gá­bor bá­csi em­lé­két őr­ző fel­nőtt ge­ne­rá­ci­ók­kal.

Még azok az éj­sza­kák is vé­get ér­nek egy­szer, ame­lyek má­sok, mint a töb­bi: Me­kis Pé­ter és So­mo­nyi An­na or­go­na­kon­cert­je a temp­lom­ban, a Túl­part együt­tes kon­cert­je és a Ró­ka Sza­bolcs bor­da­la­i­val fű­sze­re­zett bor­kós­to­ló zár­ta a szel­lem­nek, lé­lek­nek, kul­tú­rá­ra éhe­ző és mi­nő­sé­gi bor­ra szom­ja­zó lá­to­ga­tók­nak szép mu­ní­ci­ót adó éj­sza­kát.

Kő­há­ti Dó­ra

::Nyomtatható változat::