Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

2007 ko­ra ta­va­szán az­zal a ké­rés­sel ke­re­sett meg Hall­ga­tó­né Haj­nal Ju­dit, a győ­ri Pé­ter­fy Sán­dor Evan­gé­li­kus Ok­ta­tá­si Köz­pont igaz­ga­tó­ja, hogy az is­ko­la kö­zel­gő ju­bi­le­u­ma al­kal­má­ból ír­jak rö­vid kö­szön­tőt az in­téz­mény ké­szü­lő év­köny­vé­be. Ké­ré­sé­nek ele­get tet­tem. Az itt kö­vet­ke­ző né­hány sor meg is je­lent ak­kor az is­ko­la év­köny­vé­ben.

Mint nem­ze­dé­ke­ken ke­resz­tül sok más di­ák­nak, kö­zel öt­ven év­vel ez­előtt ne­kem is ez­zel a mon­dat­tal mu­tat­ko­zott be – Lé­nárd Sán­dor sza­va­i­val él­ve – a „vas­or­rú nyelv”: Non scho­lae sed vi­tae dis­ci­mus – Nem az is­ko­lá­nak, ha­nem az élet­nek ta­nu­lunk. Az óko­ri fi­lo­zó­fus, Se­ne­ca sza­vai kö­zel két év­ez­re­dig meg­fel­leb­bez­he­tet­len­nek és örök ér­vé­nyű­nek tűn­tek. Az­tán a mö­göt­tünk lé­vő év­ti­ze­dek­ben egy­más után jöt­tek a kü­lön­fé­le, re­form­nak ne­ve­zett kí­sér­le­tek, ame­lyek az ősi böl­cses­sé­get is erő­sen kér­dé­ses­sé tet­ték. Va­jon a sok fi­as­kó után el­mond­hat­juk-e vég­re: hely­re­állt a rend, és ha­zánk­ban az is­ko­lák­nak – kö­zöt­tük az egy­há­zunk fenn­tar­tá­sá­ban mű­kö­dők­nek – nincs más dol­guk im­már, csak az, hogy hi­va­tá­suk sze­rint ok­tas­sák és ne­vel­jék a rá­juk bí­zott gyer­me­ke­ket, fi­a­ta­lo­kat? Ítél­je meg ezt min­den­ki a sa­ját ta­pasz­ta­la­tai sze­rint! Tar­tok tő­le, hogy a hely­zet – 2007-ben Ma­gyar­or­szá­gon – egy­ál­ta­lán nem ró­zsás.

Ezért kell kü­lö­nö­sen is nagy sze­re­tet­tel, fe­le­lős­ség­gel és meg­be­csü­lés­sel gon­dol­nunk óvo­dá­ink­ra, is­ko­lá­ink­ra, pe­da­gó­gu­sa­ink­ra! Több­fron­tos küz­de­lem­ben kell helyt­áll­ni­uk, hogy be­tölt­hes­sék kül­de­té­sü­ket, és va­ló­ban élet­re ne­vel­jék gyer­me­ke­in­ket. De me­lyik élet­re? Hi­szem, hogy – sa­já­tos kül­de­té­sük sze­rint – ar­ra a má­sik­ra is, amely­ről Jé­zus Urunk így szólt: „Én va­gyok az út, az igaz­ság és az élet – Ego sum via, ver­i­tas et vi­ta.” (Jn 14,6) A szá­mí­tás­tech­ni­ká­ban szo­ká­sos hon­lap­meg­je­lö­lés lo­gi­ká­ja sze­rint ezért ír­tam cí­mül is: vvv.Jé­zus. Igen, pont ez a re­mény­sé­günk, hogy a re­ánk bí­zott gyer­me­kek, fi­a­ta­lok nem­csak tu­do­mány­ban, test­ben, ha­nem a Jé­zus Urunk irán­ti sze­re­tet­ben is gya­ra­pod­nak. (Vö. Lk 2,52)

Ezek­kel a gon­do­la­tok­kal kö­szön­töm 15 éve új élet­re tá­masz­tott győ­ri is­ko­lán­kat, és kí­vá­nom, hogy tu­do­mánnyal, hit­tel és sze­re­tet­tel tölt­se be kül­de­té­sét még sok-sok éven át. Ad mul­tos an­nos!

A két év­vel ez­előt­ti em­lé­kek kö­zül vissza­té­rek a je­len­be. Né­hány ese­ményt kü­lön is meg kell em­lí­te­nem.

A Szent­há­rom­ság ün­ne­pe utá­ni 2. va­sár­na­pon, e so­rok meg­je­le­né­se előtt egy hét­tel zár­ta az el­ső tan­évét az evan­gé­li­kus ok­ta­tá­si és ne­ve­lé­si rend­szer leg­fi­a­ta­labb in­téz­mé­nye, a ma­lom­so­ki egy­ház­köz­sé­günk fenn­tar­tá­sá­ban mű­kö­dő mar­cal­tői Kmety György Evan­gé­li­kus Ál­ta­lá­nos Is­ko­la és Óvo­da.

A Vo­ca­ti­o­nal Aca­demy Ala­pít­vány mar­ká­ból és így a tel­jes el­le­he­tet­le­nü­lés­ből ki­men­tett is­ko­la ne­héz esz­ten­dőn van túl. A min­den te­kin­tet­ben szük­sé­ges kon­szo­li­dá­ci­ós fo­lya­mat el­ső rész­ered­mé­nye­i­ért is há­lát ad­hat­tunk a tan­év­zá­ró is­ten­tisz­te­le­ten.

Az 1970-es évek­ben ezen a kör­nyé­ken, a kö­zel­ben lé­vő ta­ká­csi–ge­csei társ­gyü­le­ke­zet­ben vé­gez­tem lel­ké­szi szol­gá­la­to­mat. Ak­ko­ri szol­gá­la­tom em­lé­kei alap­ján jog­gal ál­lít­ha­tom, nem túl­zás, ha egy­faj­ta cso­da­ként tart­juk szá­mon a mai, a köz­ség kul­túr­há­zá­ban meg­tar­tott tan­év­zá­ró is­ten­tisz­te­le­ten tör­tén­te­ket. A pe­da­gó­gus-ének­kar és a gyer­me­kek vers­mon­dá­sa és éne­ke nem­csak a most be­fe­je­zett el­ső tan­év biz­ta­tó ered­mé­nye­i­ről ta­nús­ko­dott, ha­nem a jö­vő re­mény­sé­gét is meg­ala­poz­ta. Csak így to­vább, kmety­sek! Nem vagy­tok egye­dül! So­kak jó szán­dé­ka és egy­há­zunk imád­sá­ga tá­mo­gat ben­ne­te­ket!

A leg­if­jabb után a leg­idő­sebb… Ez most nem a tör­té­nel­mi idő­ská­la sze­rint, ha­nem az új­ra­in­du­lás idő­rend­je sze­rint ér­ten­dő. Az előb­bi alap­ján a sop­ro­ni lí­ce­um el­ső­sé­ge meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len, a rend­szer­vál­tás­hoz kap­cso­ló­dó új­ra­in­du­lás pál­má­ját azon­ban a hí­res-ne­ve­ze­tes bu­da­pes­ti Fa­sor vi­szi el. Húsz év! Van­nak, akik szá­má­ra – új­ra­in­dult is­ko­lá­ink min­den di­ák­ja ide tar­to­zik – már tör­té­ne­lem. Mint­ha min­dig is így lett vol­na. Az idő­seb­bek tud­ják, hogy a tör­té­net – és nem­csak a Fa­so­ré – ma­ga a cso­da. Amit az 1980-as évek vé­ge fe­lé egy­há­zunk ak­ko­ri ve­ze­té­se túl­zás­nak, lá­za­dó kö­ve­te­lés­nek vélt, má­ra már meg­ha­la­dott sze­rény el­kép­ze­lés. Hi­szen a Fa­sor után új és új is­ko­lák tér­tek vissza a lel­ki édes­anya, evan­gé­li­kus egy­há­zunk ke­be­lé­be.

Ok­ta­tó- és ne­ve­lő­mun­kánk tár­gyi­la­gos elem­zé­se alap­ján azon­ban ki­ke­rül­he­tet­len a kér­dés: va­ló­ban vissza­tér­tek-e? Per­sze jo­gi­lag igen, ez nem két­sé­ges, de hogy a vvv.Jé­zus pe­da­gó­gi­ai gya­kor­la­ta és hit­val­lá­sos el­kö­te­le­zé­se sze­rint is – er­re nem min­den eset­ben mer­nék és tud­nék Is­ten előtt jó lel­ki­is­me­ret­tel igen­nel fe­lel­ni. Gon­do­lom, egyet­ér­tünk ab­ban, hogy az ed­dig meg­tett út biz­ta­tó rész­ered­mé­nyei és alá­zat­ra in­tő ku­dar­cai együtt em­lé­kez­tet­nek ben­nün­ket Urunk és Mes­te­rünk in­tő sza­vá­ra: „…nél­kü­lem sem­mit sem tud­tok cse­le­ked­ni.” (Jn 15,5)

A la­punk meg­je­le­né­se utá­ni na­pok­ban – az új­ra­in­du­lás huszadik év­for­du­ló­ja mi­att ép­pen a Bu­da­pest-Fa­so­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um­ban – tart­juk a tan­év­zá­ró evan­gé­li­kus pe­da­gó­gus­kon­fe­ren­ci­át. Az evan­gé­li­kus ok­ta­tás­ügyet rep­re­zen­tá­ló, kö­rül­be­lül ezer pe­da­gó­gust és tíz­ezer di­á­kun­kat kép­vi­se­lő nagy­sza­bá­sú ren­dez­vé­nyen nem­csak szü­le­tés­na­pot ün­nep­lünk, és nem­csak tan­évet zá­runk, ha­nem az ese­dé­kes ten­ni­va­lók szám­ba­vé­te­lén túl fel­tesszük ma­gunk­nak a kér­dést: va­ló­ban a Mes­ter sza­va pe­da­gó­gi­ánk zsi­nór­mér­té­ke?

Mert ne fe­led­jük, pont ő, egye­dül ő az, aki fi­gyel­mez­tet és meg­győz ben­nün­ket ar­ról, hogy is­ko­lá­ink­nak olyan mű­he­lyek­ké kell len­ni­ük, ahol – a hí­res evan­gé­li­kus pe­da­gó­gia­tör­té­nész, Sch­nel­ler Ist­ván fel­is­me­ré­se sze­rint – a sze­re­tet nyit­ja meg a ta­nít­vány szí­vét. Er­re vá­la­szo­lunk nap­ról nap­ra evan­gé­li­kus ok­ta­tá­si rend­sze­rünk min­den in­téz­mé­nyé­ben, óvo­dá­ink­ban és is­ko­lá­ink­ban. Ha na­pi gya­kor­la­tunk en­nek meg­fe­lel, csak ak­kor tart­hat­juk óvo­dá­in­kat, is­ko­lá­in­kat evan­gé­li­kus ok­ta­tá­si, ne­ve­lé­si mű­he­lyek­nek. Er­re se­gít­sen min­ket a min­den­ha­tó és ir­gal­mas Is­ten!

Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::