A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Kü­lö­nös köz­vé­le­mény-ku­ta­tá­sok­ra let­tem fi­gyel­mes hús­vét előtt, mi­köz­ben tal­lóz­tam az eu­ró­pai és ten­ge­ren­tú­li (egy­há­zi és nem egy­há­zi) hír­for­rá­sok kö­zött. Va­ló­sá­gos fel­üdü­lés volt ez szá­mom­ra, fő­ként ha a ha­zai fel­mé­ré­sek po­li­ti­kai, te­ma­ti­kai mo­no­tó­ni­á­já­val ve­tem össze a fel­lelt té­má­kat. Úgy érez­tem, mint­ha ho­mok­si­va­ta­gbeli kín­ló­dás után tikkad­tan a zöl­del­lő oá­zis­ba ér­kez­nék.

Nem pár­tok és po­li­ti­ku­sok zu­ha­nó vagy emel­ke­dő szim­pá­tia­mu­ta­tó­i­ról, nem a gaz­da­sá­gi és a pénz­ügyi vál­ság gyo­mor­szo­rí­tó ada­ta­i­ról kap­tam in­for­má­ci­ót. Az oszt­rák, a sváj­ci, a hol­land, a né­met és az ame­ri­kai köz­vé­le­mény-ku­ta­tó in­té­ze­tek ugyan­is – vál­ság ide vagy oda – ar­ra kér­dez­tek rá, s ar­ról gyűj­töt­tek ada­to­kat, ami ott és ak­kor va­ló­ban fog­lal­koz­tat­ta a köz vé­le­mé­nyét, s ami akár az ün­nep­re tör­té­nő rá­han­go­lás­nak is mi­nő­sül­het­ne. Az volt a be­nyo­má­som, hogy alig pár száz ki­lo­mé­ter­rel nyu­ga­tabb­ra mint­ha is­mét más­kép­pen jár­na az óra, más idő­szá­mí­tás len­ne, más­kép­pen gör­bül­ne a tér­idő, s va­ló­já­ban nem ki­lo­mé­te­rek és évek, ha­nem nö­vek­vő fény­évek ál­la­ná­nak kö­zöt­tünk…

Néz­zünk egy-két konk­rét pél­dát!

Auszt­ri­á­ban, Linz­ben nagy­pén­te­ken hoz­ta nyil­vá­nos­ság­ra a Pi­a­ci és Szo­ci­á­lis Elem­zé­sek In­té­ze­te (IMAS) an­nak a fel­mé­rés­nek az ered­mé­nyét, ame­lyet Hús­vét a szo­ká­sok és a hit kö­zött cím­mel ké­szí­tet­tek. Eb­ből ki­de­rül, hogy az oszt­rá­kok­nak kö­zel öt­ven szá­za­lé­ka hisz Is­ten­ben. „Egy­ház­kri­ti­ka és evo­lú­ció­el­mé­le­ti vi­ták el­le­né­re az el­múlt évek­ben a ke­resz­tyén hit ki­je­len­té­sei érin­tet­le­nek ma­rad­tak” – ol­vas­ha­tó a szá­mok ér­tel­me­zé­sé­ről írt kom­men­tár­ban. Ugyan­ak­kor az is lát­ha­tó, hogy ugyan­csak mint­egy öt­ven szá­za­lék a hús­vé­tot szép szo­ká­sok ün­ne­pé­nek tart­ja. A meg­kér­de­zet­tek 42 szá­za­lé­ka vi­szont hisz a cso­dák­ban, 34 szá­za­lé­kuk meg­győ­ző­dé­se az, hogy van ha­lál utá­ni élet. 28 szá­za­lék sze­rint Jé­zus Krisz­tus Is­ten Fia, aki fel­tá­ma­dott a ha­lál­ból.

Megint csak ér­de­mes ar­ra fi­gyel­ni, hogy mi fog­lal­koz­tat­ta nem­csak a köz vé­le­mé­nyét, ha­nem a köz­vé­le­mény-ku­ta­tó­kat is. Nyil­ván azért ezek a vá­la­szok, mert az ün­nep volt a leg­főbb ak­tu­a­li­tás. Sen­ki nem gon­dol­ja ta­lán, hogy ezek a tar­tal­mak at­tól iga­zak, mert ilyen fel­mé­rés szü­le­tett! De azért szü­let­he­tett ilyen fel­mé­rés, mert a ku­ta­tók ar­ra kér­dez­tek rá, ami már ele­ve – így vagy úgy – ben­ne élt a köz­vé­le­mény­ben, s tény­le­ges köz(ös) vé­le­mény.

Svájc­ban, a vi­lág egyik leg­fej­let­tebb de­mok­rá­ci­á­já­ban és jó­lé­ti ál­la­má­ban még meg­le­pőbb ered­ményt ho­zott egy új fel­mé­rés. A Ber­tellsmann Ala­pít­vány ál­tal ké­szí­tett Val­lá­si mo­ni­tor 2008 ada­tai eb­ben a sok te­kin­tet­ben és mél­tán drá­ga or­szág­ban azt mu­tat­ják, hogy a sváj­ci­ak nyolc­van szá­za­lé­ka val­lá­sos! A sch­we­i­tzer-il­lust­ri­er­te.ch ál­tal hús­vét előtt köz­zé­tett ér­té­ke­lő cikk cí­me ez: „Pro­mi­nens sze­mé­lyek imád­koz­nak”. A cikk meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint pél­dá­ul po­li­ti­ku­sok és a vi­lág­hí­rű szív­se­bész, a ti­zen­négy­sze­res mű­ug­ró­baj­nok­nő meg a tv-mo­de­rá­tor és má­sok is kö­ve­tik a hel­vét nem­ze­ti him­nusz fel­szó­lí­tá­sát 2008/2009-ben is: „Imád­kozz, sza­bad sváj­ci, imád­kozz!”

Meg­tud­hat­juk, hogy a de­mok­rá­cia al­pe­si or­szá­gá­ban a la­kos­ság hat­van szá­za­lé­ka tart­ja fon­tos­nak és szük­sé­ges­nek az imád­ko­zást, a szö­vet­sé­gi par­la­ment­ben ugyan­úgy, mint a lé­lek bel­ső ima­kam­rács­ká­já­ban, a pre­cíz és ste­ril la­bo­ra­tó­ri­um­ban meg az al­pe­si le­ge­lők pász­to­rai kö­zött.

És ezt is le kell ír­nom: a par­la­ment­ben há­rom (!) fő­ál­lá­sú imád­ko­zó sze­mély van! Le­het azon töp­ren­ge­ni, okos­kod­ni, ne­tán ci­ni­kus üres­ség­nek és irigy­ség­nek han­got ad­ni leg­újabb ko­ri ma­gyar szo­kás sze­rint, hogy mi­től ez a ki­ug­ró adat. Azért há­rom, mert a hi­va­ta­los nyel­ve­ket, a né­me­tet, a fran­ci­át és az olaszt kép­vi­se­lik-e ők vagy ép­pen a pro­tes­tán­so­kat, a ka­to­li­ku­so­kat s va­la­mi har­ma­dik irányt? Ne­tán a Szent­há­rom­ság­ra utal­na ez, vagy más misz­ti­kus je­len­tést ta­kar?

Tény, ami tény: ez a köz­vé­le­mény-ku­ta­tá­si adat az öt­száz éve szü­le­tett hit­újí­tó Kál­vin or­szá­gá­ban al­pe­si szik­la­szi­lárd­ság­gal és kő­ke­mény egy­ér­tel­mű­ség­gel tá­maszt­ja alá hit és po­li­ti­ka, hit­élet és köz­élet, ima és mun­ka, pro­fit és fe­le­lős­ség, gaz­da­ság és igaz­sá­gos­ság, jó­lét és szo­li­da­ri­tás, pénz és mo­rál, ke­resz­tyén­ség és kul­tú­ra, ma­gas­ren­dű lel­ki élet és tu­do­má­nyos csúcs­ku­ta­tás nem­zet­meg­tar­tó egy­sé­gét és pros­pe­rá­ló össz­ha­tá­sát. S ezen is ér­de­mes len­ne el­gon­dol­kod­ni!

Bár a hol­land NAW-Plus in­té­zet ál­tal ké­szí­tett fel­mé­rés ered­mé­nye en­nek el­lent­mon­da­ni lát­szik az­zal, hogy a tu­li­pá­nok or­szá­ga egy­ko­ri több­sé­gi re­for­má­tus la­kói le­szár­ma­zot­ta­i­nak „alig öt­ven­öt szá­za­lé­ka tud­ta, mi­ről szól hús­vét”, de mit nem ad­nék azért, ha meg­tud­hat­nám vég­re, hogy ez az „alig” mit is ta­kar hon­fi­tár­sa­ink, egy­ház­tag­ja­ink gon­dol­ko­dá­sá­ban, szí­vé­ben, itt a Kár­pát-me­den­cé­ben! Mennyi is és mi is len­ne ná­lunk ez az „alig”, ha szü­let­né­nek ilyen gyors és hi­te­les fel­mé­ré­sek ar­ról, mit hisz a ma­gyar la­kos­ság, mi­lyen is­ten­ké­pe van, mi­ért imád­ko­zik, s egy­ál­ta­lán mi­lyen kép­ze­tei van­nak egy-egy ün­nep lé­nye­gé­ről?

Ba­rack Oba­ma ha­zá­já­ban, az USA-ban a meg­kér­de­zet­tek­ 78 szá­za­lé­ka vi­szont jól és pon­to­san tud­ta, hogy hús­vét a fel­tá­ma­dott Jé­zus Krisz­tus ün­ne­pe, s nem té­vesz­tet­te össze a ke­reszt­re fe­szí­tést a fel­tá­ma­dás­sal. Az, hogy az egyik ame­ri­kai köz­vé­le­mény-ku­ta­tó in­té­zet sze­rint a la­kos­ság 63 szá­za­lé­ka ter­vez­te, hogy a hús­vé­ti ün­nep­kör­ben temp­lom­ba megy – a ka­to­li­ku­sok­nál még ma­ga­sabb volt e hányad, 73 szá­za­lék kö­rül moz­gott –, olyan tu­do­má­nyos ala­pos­ság­gal el­ké­szí­tett hús­vé­ti öröm­hír volt, ame­lyet az in­té­zet igaz­ga­tó­ja ter­mé­sze­tes egy­sze­rű­ség­gel így in­do­kolt: „Az ame­ri­ka­i­ak­ban, ké­rem, pro­tes­tán­sok­ban és ka­to­li­ku­sok­ban egy­aránt, mély gyö­ke­rei van­nak en­nek az ün­nep­kör­nek is.” Lám, ez is Ame­ri­ka!

Iga­zi hús­vé­ti aján­dék volt szá­mom­ra az, ami­ről ezek a köz­vé­le­mény-ku­ta­tó in­té­ze­tek Eu­ró­pá­ban és az USA-ban hírt és szá­mot ad­tak. Va­jon mi­kor ér­ke­zünk el mi oda – s el­ér­ke­zünk-e –, hogy ha­zánk­ban leg­alább éven­te egy ün­nep előtt hi­telt ér­dem­lő in­for­má­ci­ót kap­has­sunk ar­ról, mi él a ha­zai köz­vé­le­mény­ben, köz­gon­dol­ko­dás­ban mind­ar­ról, ami leg­alább annyi­ra vagy ta­lán még fon­to­sabb, mint egy-egy párt vagy po­li­ti­kus nép­sze­rűt­len­sé­gi vagy nép­sze­rű­sé­gi mu­ta­tó­ja? Jó len­ne egy­szer már sa­ját ma­gunk és nem­ze­tünk, egy­há­za­ink jól fel­fo­gott ér­de­ké­ben leg­alább ün­ne­pe­ink­kor túl­lép­ni a táv­lat­ta­lan­sá­gon és cső­lá­tá­son. Ez is ün­nep len­ne, s nem is akár­mi­lyen, amely­re a szá­mok, sta­tisz­ti­kák, elő­re­jel­zé­sek vi­lá­gá­ban na­gyon is rá­szo­ru­lunk…

Dr. Bé­ke­fy La­jos

::Nyomtatható változat::