Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Im­már a va­kok sem ma­rad­nak né­mák, ha a kö­zös­ség ének­kel di­csé­ri az Urat. El­ké­szült ugyan­is az Új ének if­jú­sá­gi ének­fü­zet Braille-írá­sos vál­to­za­ta. Egy­elő­re mind­össze húsz pél­dány áll a lá­tás­sé­rül­tek ren­del­ke­zé­sé­re, de csak az evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­te­ken mú­lik, hogy hány temp­lom­ba és gyü­le­ke­ze­ti ház­ba ke­rül a kü­lön­le­ges ki­ad­vány­ból. A könyv­ről és a vak em­be­rek egy­há­zon be­lü­li esé­lye­i­ről az oros­há­zi Hack Já­nos nyi­lat­ko­zott la­punk­nak.

– A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus If­jú­sá­gi Szö­vet­ség (Me­visz) ti­zen­nyolc éve ren­de­zi meg a lá­tás­sé­rült fi­a­ta­lok tá­bo­rát. Ma­gam is hosszú évek óta te­vé­keny­ke­dem a szer­ve­zet­ben, öt éve pe­dig át­vet­tem a tá­bor ve­ze­té­sét. Ko­ráb­ban, ami­kor gyü­le­ke­ze­ti vagy más kö­zös­ség­ben ének­lés­re ke­rült a sor, és osz­tot­ták az éne­kes­köny­ve­ket, vic­ce­sen oda­szól­tam a töb­bi­ek­nek: „En­gem meg ki­hagy­tok?” A hely­zet per­sze alap­ve­tő­en el­szo­mo­rí­tó volt: a vak em­be­rek vagy nem tud­tak részt ven­ni a kö­zös ének­lés­ben, vagy hosszú időt vett igény­be, amíg sor­ról sor­ra, vers­szak­ról vers­szak­ra meg­ta­ní­tot­ták ne­künk a szö­ve­get és a dal­la­mot. Ezért gon­dol­tam ar­ra, hogy Braille-írás­sal ki kel­le­ne ad­ni a tel­jes ének­fü­ze­tet.

– Hol le­het egy­ál­ta­lán elő­ál­lí­ta­ni eze­ket a spe­ci­á­lis ki­ad­vá­nyo­kat?

– Ma­gyar­or­szá­gon csak egy nyom­da foglalkozik Braille-írá­sos köny­vek­kel. Rá­adá­sul nem is ol­csó a gyár­tá­suk. A va­kok ér­dek-kép­vi­se­le­ti szer­ve­ze­té­nek tag­jai azon­ban je­len­tős ked­vez­ményt kap­nak, ezért az el­ső evan­gé­li­kus Braille-írá­sos éne­kes­köny­vet én ma­gán­sze­mély­ként ren­del­tem meg.

– Nem le­he­tett te­hát egy­sze­rű a dol­guk…

– So­kat kel­lett dol­goz­nunk és imád­koz­nunk, amíg ke­zünk­be ve­het­tük a két kö­tet­be szer­kesz­tett fü­ze­tet. Ko­moly utá­na­já­rást igé­nyelt, hogy be­sze­rez­zük a jo­go­sul­tak hoz­zá­já­ru­lá­sát. Ezt kö­ve­tő­en di­gi­ta­li­zál­ni kel­lett a tel­jes ének­anya­got. Itt is sze­ret­ném meg­kö­szön­ni mind­azok mun­ká­ját, akik­nek a se­gít­sé­ge nél­kül nem tart­hat­nám most ke­zem­ben a Braille-éne­kes­köny­vet. A ki­adást tá­mo­gat­ta a Me­visz, to­váb­bá anya­gi se­gít­sé­get nyúj­tott az oros­há­zi és a du­na­ke­szi evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet.

– Épp a kö­zel­múlt­ban je­lent meg az egy­há­zi saj­tó­ban, hogy Kő­bá­nyán jel­tol­mács se­gí­ti az is­ten­tisz­te­le­te­ken a hal­lás­sé­rült em­be­rek „ige­hall­ga­tá­sát”. Ta­lán nem túl­zás azt ál­lí­ta­ni, hogy a Braille-írá­sos Új ének fü­zet meg­je­len­te­té­se is tör­té­nel­mi je­len­tő­sé­gű egy­há­zunk éle­té­ben.

– Bi­zony, de ezt a lá­tó em­be­rek ta­lán nem is iga­zán ér­zé­ke­lik. Óri­á­si él­mény volt elő­ször kéz­be ven­nem Bu­da­pes­ten a köny­ve­ket. Vég­re le­he­tő­sé­gük van sor­tár­sa­im­nak is ar­ra, hogy be­kap­cso­lód­ja­nak a kö­zös ének­lés­be. Nem kell ki­szol­gál­ta­tott­nak érez­nünk ma­gun­kat. Per­sze iga­zán ak­kor len­nék bol­dog, ha min­den gyü­le­ke­zet­ben len­ne né­hány pél­dány a könyv­ből. Én vál­la­lom, hogy az igé­nye­ket össze­gyűj­töm és – a ked­vez­ményt ki­hasz­nál­va – le­gyár­ta­tom a kért mennyi­sé­get. Nagy­sze­rű üze­net len­ne a vak em­be­rek és az egész tár­sa­da­lom fe­lé, ha tu­dat­nánk: min­den temp­lom­ban nem­csak öröm­mel, ha­nem ez­zel a se­géd­esz­köz­zel vár­ják a vak em­be­re­ket. Egy-egy pél­dány elő­ál­lí­tá­sa két-há­rom­ezer fo­rin­tot tesz ki, ne­künk azon­ban ez sok­kal töb­bet ér.

– A Me­visz ed­dig is so­kat tett a sé­rültekért. Si­ke­re­sek a moz­gás­sé­rül­tek szá­má­ra szer­ve­zett tá­bo­rok, és min­den év­ben együtt nya­ral­nak a vak fi­a­ta­lok is.

– Va­ló­ban óri­á­si hi­ányt pó­tol­nak a szer­ve­zet prog­ram­jai. Idén a va­kok­kal Sze­ge­den tá­bo­ro­zunk, negy­ven­öt fi­a­talt vá­runk a Lu­ther-ház­ba. A tá­bor si­ke­rét jel­zi, hogy – hely­hi­ány mi­att – többeket is el kel­lett uta­sí­ta­nunk. A tá­bor­ban min­den al­ka­lom­mal leg­alább annyi lá­tó se­gí­tő vesz részt, ahány vak fi­a­tal van. Min­dig pró­bá­lunk szí­nes prog­ram­ról gon­dos­kod­ni: idén pél­dá­ul meg­lá­to­gat­juk a sze­ge­di dó­mot, az egyik leg­iz­gal­ma­sabb nap­nak pe­dig az ígér­ke­zik, ami­kor majd tűz­ol­tó­ko­csi­kat pró­bá­lunk ki. Fon­tos­nak tar­tom, hogy áhí­tat­tal kezd­jük és zár­juk a na­po­kat. Az ál­munk az, hogy jö­vő­re már ne csak a ti­zen­nyolc év fe­let­ti­ek­nek, ha­nem a tíz–ti­zen­nyolc éves kor­osz­tály­nak is szer­vez­zünk tá­bort. Két oros­há­zi test­vé­rem­nek, Bán­ki-Hor­váth György­nek és Sző­ke Sza­bolcs­nak kö­szön­he­tő­en el­in­dí­tot­tuk a www.vak­ta­bor.hu hon­la­pot, ahol min­den in­for­má­ció el­ér­he­tő prog­ram­ja­ink­ról.

– Az in­ter­jú­ra vak­ve­ze­tő ku­tyá­já­val ér­ke­zett, spe­ci­á­lis kar­órá­ja, be­szé­lő mo­bil­te­le­fon­ja és szá­mí­tó­gé­pe van. So­kan ta­lán meg­le­pőd­nek, hogy tel­jes ér­té­kű éle­tet él…

– Ez hoz­zá­ál­lás és hit kér­dé­se. El­vi­leg ma már min­den ren­del­ke­zé­sünk­re áll, bár ezek az esz­kö­zök nem ol­csók. A te­le­fo­nom és a szá­mí­tó­gé­pem is han­go­san le­ol­vas min­dent a kép­er­nyő­ről, ezért ugyan­úgy tu­dok sms-t kül­de­ni vagy ép­pen in­ter­ne­tez­ni, ahogy bár­ki más. Az órám szám­lap­ja ta­pint­ha­tó. Bors, a ku­tyám pe­dig nyolc éve tár­sam. Ve­le bár­ho­vá el tu­dok men­ni: ket­tes­ben uta­zunk rend­sze­re­sen Bu­da­pest­re és Sze­ged­re is. Jön ve­lem az is­ko­lá­ba, ami­kor vi­szem a lá­nyo­mat, az üz­le­tek­be és a temp­lom­ba is, tü­rel­me­sen hall­gat­ja a pré­di­ká­ci­ót.

Pró­bá­lok ak­tív éle­tet él­ni, a kö­zel­jö­vő­ben egy tan­dem­mel ta­lán még Bécs­be is el­ke­re­ke­zem. Ha pe­dig már nem dol­go­zom, igyek­szem a sza­bad­idő­met ar­ra for­dí­ta­ni, hogy má­so­kon se­gít­sek. Gyak­ran mond­ják, hogy túl­sá­go­san me­ré­sze­ket ál­mo­dom. Le­het­sé­ges, de a Braille-éne­kes­könyv is egy ilyen álom­mal kez­dő­dött…

Hack Já­nos a janos­bors73@gmail.com e-mail cí­men vár­ja a gyü­le­ke­ze­tek és egy­há­zi in­téz­mé­nyek je­lent­ke­zé­sét, ha fon­tos­nak tart­ják, hogy né­hány pél­dány meg­ta­lál­ha­tó le­gyen pol­cu­kon a va­kok szá­má­ra el­ké­szí­tett Új ének fü­zet­ből.

Lász­ló Je­nő Csa­ba

::Nyomtatható változat::