Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A cím­bé­li kér­dés­re a vá­la­szom rö­vi­den: azt, hogy mi, evan­gé­li­kus pres­bi­te­rek ta­lál­koz­zunk az egész or­szág­ból és az egész Kár­pát-me­den­cé­ből. Mi­vel az el­múlt évek­ben ma­gam is ré­sze­se vol­tam az or­szá­gos ta­lál­ko­zók­nak (a szé­kes­fe­hér­vá­ri­nak rész­ben elő­ké­szí­tő­je is), úgy gon­do­lom és ta­pasz­ta­lom, hogy ezek az egész or­szág­ból hí­vo­ga­tó al­kal­mak tény­le­ge­sen a rég nem lá­tott test­vé­rek­kel va­ló ta­lál­ko­zás örö­mét nyújt­ják a rész­ve­vők­nek.

Most egy­há­zunk gyü­le­ke­ze­ti ve­ze­tő­i­nek szól a meg­hí­vás, akik egy kö­zös szol­gá­lat­ban Is­ten mun­ka­tár­sa­i­nak mond­hat­juk ma­gun­kat. Per­sze én sem gon­do­lom azt, hogy pres­bi­ter­ként egy ki­vá­lasz­tott kaszt tag­jai len­nénk, csu­pán azt, hogy kü­lö­nö­sen is nagy a fe­le­lős­sé­günk a gyü­le­ke­ze­ti mun­ká­ban. És per­sze azt sem gon­do­lom, hogy csak a pres­bi­te­rek­re mé­re­tett ez a fel­adat. Mi ta­lán ab­ban kü­lön­bö­zünk, hogy – a min­den ke­resz­tény­re bí­za­tott kül­de­tés mel­lett – szol­gá­la­tun­kat a nyil­vá­nos­ság előtt vál­lal­tuk, an­nak vég­zé­sé­re vá­lasz­tás­sal meg­erő­sí­tett meg­bí­zást kap­tunk.

Tisz­tá­ban va­gyok ve­le, hogy min­den egyes pres­bi­ter­ség­hez kü­lön­bö­ző út ve­zet, és kü­lön­bö­ző el­hí­vá­sok, meg­szó­lí­tá­sok alap­ján ke­rül­tünk eb­be a szol­gá­lat­ba, így fel­ké­szült­sé­günk is na­gyon kü­lön­bö­ző. Tu­dom, hogy több gyü­le­ke­zet­ben fo­lyik va­la­mi­lyen szol­gá­lat­ra fel­ké­szí­tő mun­ka, kép­zés. Vá­rom, hogy ezek az or­szá­gos ta­lál­ko­zón is be­mu­ta­tás­ra ke­rül­je­nek, ezek­ből öt­le­te­ket kap­junk.

Ha pél­dá­ul tu­da­tos mun­ká­val ke­res­nénk szol­ga­tár­sa­in­kat, utó­da­in­kat a gyü­le­ke­zet kö­zös­sé­gé­ben, ak­kor ta­lán nem for­dul­hat­na elő az, ami­nek az egyik gyü­le­ke­zet­ben jár­va vol­tam fül­ta­nú­ja. Pres­bi­te­rek­kel be­szél­get­ve az egyik kö­zép­ko­rú gyü­le­ke­ze­ti tag el­mond­ta, hogy őt most vá­lasz­tot­ták meg „fel­ügye­lő­nek”. Vissza­kér­dez­tem, nem ér­tet­tem-e fél­re, mert tör­té­ne­te­sen tud­tam, hogy még min­dig egy idős szol­ga­tár­sam töl­ti be ezt a tiszt­sé­get. (Ezek után nem tu­dom, mi­lyen fel­ké­rés vagy fel­ké­szí­tés után ke­rült ez a test­vé­rünk a tiszt­ség­vi­se­lők kö­zé.)

Sze­rin­tem ha­mis és sok­szor csak lus­ta­sá­gun­kat palástoló in­dok az, hogy örül­jünk, ha egy tiszt­ség be­töl­té­sé­re ta­lá­lunk olyan sze­mélyt, aki ide­jét, ener­gi­á­ját haj­lan­dó oda­szán­ni. Igen­is a mi fel­ada­tunk meg­ke­res­ni, meg­ta­lál­ni, fel­kér­ni és a fel­ké­szü­lés­ben se­gí­te­ni azo­kat, aki­ket Is­ten meg­aján­dé­ko­zott a gyü­le­ke­ze­ti tag­ság vál­la­lá­sá­nak kész­sé­gé­vel. Biz­tos van né­mi rész­igaz­ság ab­ban a mon­dás­ban is, hogy „aki­nek az Is­ten hi­va­talt ád, észt is ad hoz­zá”, de én azt ta­pasz­ta­lom, hogy ahol ilyen re­mény­ség­gel töl­tet­nek be egy hi­va­talt, ott sok a há­lyog­ko­vács.

Az em­lí­tet­te­ken túl azt is vá­rom az evan­gé­li­kus pres­bi­te­rek or­szá­gos ta­lál­ko­zó­já­tól, hogy a sok men­de­mon­da, amely egy­há­zunk hely­ze­té­ről ke­ring, re­á­lis hely­zet­ér­té­ke­lés­sé ar­ti­ku­lá­lód­jon. Le­het, hogy nem lesz olyan ró­zsás a kép, mint mi­kor egy or­szá­gos ta­lál­ko­zón egy-egy gyü­le­ke­zet be­mu­tat­ta jól mű­kö­dő ének­ka­rát, if­jú­sá­gi cso­port­ját – mint­egy ez­zel is ösz­tö­nöz­ve a töb­bi­e­ket ha­son­lók ala­kí­tá­sá­ra. De mi van ott, ahol ezek lét­re­ho­zá­sá­ra nincs meg a fel­ké­szült mun­ka­társ, nincs hely­ben la­kó lel­kész, és egy­ál­ta­lán: fogy a gyü­le­ke­zet?

Ta­lán az Élő kö­vek egy­há­za cí­mű stra­té­gi­ánk er­re is ad meg­ol­dá­si ja­vas­la­tot, de ne fe­led­jük, hogy ez a szé­pen for­má­ló­dó stra­té­gia is csak lég­vár ma­rad, ha mi nem te­szünk a meg­va­ló­su­lá­sá­ért.

Az egy­ház a gyü­le­ke­ze­tek­ben és a gyü­le­ke­ze­tek csa­lád­ja­i­ban él! Ha mi, tiszt­ség­vi­se­lők a ma­gunk he­lyén nem vé­gez­zük el fel­ada­ta­in­kat, sem az or­szá­gos egy­ház, sem az egy­ház­me­gye, de még ma­ga az es­pe­res és a püs­pök sem fog he­lyet­tünk el­vé­gez­ni sem­mit!

Amel­lett, hogy mun­ka­társ­ként nem ke­vés fel­adat há­rul ránk, két­ség­te­len, hogy az egy­ház rep­re­zen­tán­sai is va­gyunk. Bár­mennyi­re lel­kész­köz­pon­tú is evan­gé­li­kus egy­há­zunk, a „vi­lág fi­ai” nem­csak raj­tuk ke­resz­tül íté­lik meg az egy­há­zat, ha­nem raj­tunk ke­resz­tül is, akik kö­zöt­tük élünk. És bár le­het, hogy ránk nincs ki­ra­gaszt­va a hal vagy a ke­reszt mat­ri­ca, mint au­tó­ink­ra, de egy ki­sebb kö­zös­ség­ben nincs is er­re szük­ség ah­hoz, hogy tud­ják, ho­va tar­to­zunk.

Nem mint­ha most egy „ke­resz­tény il­lem­tant” kel­le­ne meg­fo­gal­maz­nunk, de jó len­ne, ha a vi­lág­ban va­ló jár­tas­sá­gunk, az ott vál­lalt sze­re­pünk is „meg­tal­pa­lást” nyer­het­ne a szep­tem­be­ri ta­lál­ko­zón: mi­kor mi­lyen eti­kai, er­köl­csi kér­dé­sek­ben kell meg­szó­lal­nunk? Mi­lyen meg­bí­za­tást, köz­sze­rep­lést vál­lal­ha­tunk?

Szó­val a ta­lál­ko­zás és a ta­nu­lás irán­ti vá­ra­ko­zás­sal te­kin­tek pest­szent­im­rei össze­jö­ve­te­lünk elé. Re­mé­lem, hogy na­gyon ke­vés lesz azon gyü­le­ke­ze­tek szá­ma, ahon­nan sen­ki sem tud el­jön­ni, és akik ott lesz­nek, azok­nak lesz mit ha­za­vin­ni­ük a pres­bi­ter­tár­sa­ik­nak.

Be­val­lom őszin­tén, rég­óta hal­lok a re­for­má­tus test­vé­re­ink­nél meg­ala­kult pres­bi­ter­szö­vet­ség­ről, azon­ban igen ke­ve­set tu­dok ró­la. Nagy a vá­ra­ko­zás ben­nem, hogy job­ban meg­is­mer­hes­sük, mi­ben is si­ke­rül töb­bet nyúj­ta­ni­uk a szol­gá­lat te­kin­te­té­ben. Ta­lán nem elő­íté­let, ha azt mon­dom: nem biz­tos, hogy a szer­ve­zet hi­á­nya az, ami a mun­kánk ha­té­kony­sá­gát gá­tol­ja. Ha va­la­ki meg akar­ta ta­lál­ni az össze­fo­gás­ban rej­lő le­he­tő­sé­ge­ket, az ed­dig is meg­te­het­te. Tu­do­má­som sze­rint több egy­ház­me­gyé­ben mű­kö­dik – a fej­ér-ko­má­ro­mi­hoz ha­son­ló­an – a fel­ügye­lők ta­nács­ko­zó tes­tü­le­te.

Ha úgy lát­juk, hogy a be­jegy­zett szer­ve­zet va­ló­ban több le­he­tő­sé­get ad a szol­gá­lat ha­té­kony­sá­gá­nak nö­ve­lé­sé­re, ne ha­lo­gas­suk a meg­ala­kí­tá­sát. Azon­ban ne fe­led­jük, el­ső­sor­ban nem a mi eről­kö­dé­se­ink épí­tik egy­há­zun­kat és gyü­le­ke­ze­te­in­ket. Mi az eh­hez va­ló erőt és Lel­ket kér­het­jük, ha a haj­lan­dó­ság meg­van ben­nünk, de hi­á­ba fá­rad­nak az épí­tők, ha az Úr ma­ga nem épí­ti a há­zat.

Ked­ves Pres­bi­ter Test­vé­rek! Tár­sak a szol­gá­lat­ban! Gyűl­jünk össze szep­tem­ber 12-én egy jó han­gu­la­tú, va­ló­di ta­lál­ko­zá­sok­kal te­li na­pon. Ame­lyen a jó han­gu­la­tot nem­csak a rég nem lá­tott szol­ga­tár­sak je­len­lé­te ad­ja, ha­nem az egy­há­zunk Urá­ba ve­tett re­mény­ség, őbe­lé, aki mun­ka­tár­sul hí­vott el ben­nün­ket, és meg­aján­dé­ko­zott az egy­ház­ban a ve­le va­ló kö­zös­ség­gel.

Mé­szá­ros Ta­más, a Csákvári Evangélikus Egyházközség és a Fejér-Komáromi Egyházmegye felügyelője

::Nyomtatható változat::