Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Ne­vem Bor­bás Zol­tán, Nyír­egy­há­zán élek. Bib­li­ai ér­te­lem­ben hi­tet­len csa­lád­ban nőt­tem fel, min­den­ki él­te a ma­ga éle­tét, így tel­tek a na­pok, hó­na­pok, évek.

Gye­rek­ko­rom­ban két ese­mény volt, amely Is­ten lé­te­zé­sé­re irá­nyí­tot­ta a fi­gyel­me­met. Az egyik úgy öt­éves ko­rom­ban le­he­tett, ami­kor nagy­ma­mám imád­koz­ni ta­ní­tott, a má­sik pe­dig kö­rül­be­lül nyolc év­vel ké­sőbb tör­tént, ami­kor azt a ta­ná­csot ad­ta, hogy ha éle­tem so­rán min­den­ki el­hagy­na, aki­ben bíz­tam, Is­ten­hez ak­kor is for­dul­ha­tok. Ezek az ese­mé­nyek ak­kor nem so­kat je­len­tet­tek, de az em­lé­ke­ze­tem­ben meg­ma­rad­tak, és évek­kel ké­sőbb, a szük­sé­ges pil­la­nat­ban elém jöt­tek. Er­re ala­poz­va sze­ret­ném biz­tat­ni azo­kat a szü­lő­ket, nagy­szü­lő­ket, akik úgy lát­ják, hi­á­ba fá­ra­doz­nak a gye­re­kek Jé­zus­hoz ve­ze­té­sén, hogy mun­ká­juk még­sem hi­á­ba­va­ló. Az én pél­dám is bi­zo­nyít­ja, van ér­tel­me, leg­fel­jebb a gyü­mölcs csak jó­val ké­sőbb érik be.

Az ál­ta­lá­nos is­ko­la be­fe­je­zé­sét kö­ve­tő­en 1981-ben Bu­da­pest­re ke­rül­tem ta­nul­ni, majd dol­goz­ni. A kol­lé­gi­um­ban több­ször be­szél­get­tem egy olyan „fur­csa” kol­lé­gis­ta­tár­sam­mal, aki bib­lia­órák­ra járt, meg­áll­tam ut­cai evan­gé­li­zá­ci­ók­nál, nyá­ron, a Ba­la­ton mel­let­ti szak­mai gya­kor­lat alatt el­men­tem a Jé­zus éle­te cí­mű film ve­tí­té­sé­re és az azt kö­ve­tő be­szél­ge­tés­re. Utó­lag úgy lá­tom, hogy Is­ten is ke­re­sett en­gem, és én is ke­res­tem őt.

1989-ben Győr­be ke­rül­tem, ahol az egyik év­fo­lyam­tár­sam hí­vott el az ál­ta­la ve­ze­tett MEKDSZ-össze­jö­ve­tel­re, majd Bia­tor­bágy­ra és gyü­le­ke­zet­be. Új vi­lág tá­rult ki előt­tem, né­hány csa­lád éle­tét kö­ze­lebb­ről is meg­is­mer­ve olyan sze­re­te­tet ta­pasz­tal­tam, amely sem a mi csa­lá­dunk­ban, sem pe­dig az ál­ta­lam ed­dig is­mert csa­lá­dok­ban nem volt jel­lem­ző. Mint a szi­vacs a vi­zet, úgy szív­tam ma­gam­ba az új is­me­re­te­ket. Szin­te min­den hét­re ju­tott egy új fel­is­me­rés: „Jé, ez is meg van ír­va a Bib­li­á­ban!” Kez­det­ben a sok új is­me­ret mel­lett ez az ért­he­tet­len sze­re­tet volt szá­mom­ra von­zó.

Is­ten­tisz­te­le­te­ken, bib­lia-, if­jú­sá­gi órá­kon és csen­des­na­po­kon so­kat hal­lot­tam Jé­zus Krisz­tus­ról és a bűn­ről, de ezek lé­nye­gét ak­kor még nem ér­tet­tem. Jó­val ké­sőbb egy, a ka­rá­cso­nyi tör­té­net­ről szó­ló ige­hir­de­tés­ben hang­zott el az, hogy aho­gyan a nap­ke­le­ti böl­csek az aján­dé­ka­i­kat le­tet­ték Jé­zus lá­ba elé, és men­tek to­vább az út­ju­kon ter­he­ik­től meg­sza­ba­dul­va, úgy mi is le­te­het­jük ter­he­in­ket, bű­ne­in­ket Jé­zus lá­ba elé. Mint aho­gyan a va­kon szü­le­tett em­ber a Jé­zus­sal va­ló ta­lál­ko­zás után „el­kez­dett lát­ni”, úgy lát­tam meg én is az ige­hir­de­tés alatt a sa­ját bű­ne­i­met, és tet­tem le azo­kat imád­ság­ban Jé­zus lá­ba elé.

Az­óta töb­ben több­ször kér­dez­tek tő­lem olyan dol­go­kat, ame­lyek­re nem tud­tam a vá­laszt, má­sok pe­dig ar­ra kér­tek, győz­zem meg őket ar­ról, hogy Is­ten lé­te­zik. Ilyen­kor a kö­vet­ke­zőt szok­tam vá­la­szol­ni: Én nem tu­dok és nem is aka­rok má­so­kat meg­győz­ni. Azt tu­dom „csak” el­mon­da­ni, hogy vak vol­tam, és most lá­tok. Jé­zus nél­kül az éle­tem­nek sem volt ér­tel­me, vi­szont a ve­le va­ló ta­lál­ko­zást kö­ve­tő­en tel­je­sen meg­vál­to­zott. Más lett az éle­tem cél­ja, irá­nyí­tó­ja, Ura. Át­ren­de­ző­dött a gon­dol­ko­dá­som, idő­be­osz­tá­som. Ahogy Zá­ke­us éle­te meg­vál­to­zott, mi­u­tán ta­lál­ko­zott Jé­zus­sal, úgy az én éle­tem is; és aho­gyan a sze­re­csen ko­mor­nyik ment to­vább az ő út­ján öröm­mel, mi­u­tán Fü­löp Jé­zus­hoz ve­zet­te, úgy én is ilyen öröm­mel me­gyek to­vább im­már nem a szé­les, ha­nem a kes­keny úton.

Az előbb úgy fo­gal­maz­tam: azt tu­dom csak el­mon­da­ni. He­lyes­bí­tek: ezt csak én és azok tud­ják el­mon­da­ni, akik már át­él­ték. Nem szí­ve­sen sze­re­pe­lek. Ami­ért még­is el­fo­gad­tam ezt a fel­ké­rést, az ép­pen az, hogy bi­zony­sá­got ten­ni, eze­ket el­mon­da­ni más nem tud­ja, csak az, aki már át­él­te. Sze­ret­nék biz­tat­ni min­den­kit: ha le­he­tő­sé­günk adó­dik, te­gyünk bi­zony­sá­got, ne szé­gyell­jük az Úr Jé­zust! Va­la­ki egy­szer úgy fo­gal­ma­zott, hogy ha a vi­lág nem szé­gyel­li ma­gát a sok bűn, ká­rom­ko­dás, lo­pás, csa­lás, kor­rup­ció, ital, ká­bí­tó­szer stb. mi­att, mi mi­ért szé­gyell­jük a tisz­tát, Krisz­tust?

Ké­sőbb, ahogy a Bib­li­át fo­ko­za­to­san meg­is­mer­tem, egy­re több ked­ves igém lett. Azt ol­vas­suk:

– Sá­mu­el­ről, hogy sem­mit az Úr igé­i­ből a föld­re es­ni nem ha­gyott.

– Dá­ni­el­ről, hogy el­tö­kél­te az ő szí­vé­ben, nem fer­tőz­te­ti meg ma­gát.

– Jó­si­ás­ról, hogy az Úr út­já­ról nem tért le sem jobb­ra, sem bal­ra.

– Fü­löp­ről, hogy az igé­nek er­ről a he­lyé­ről (egy Ézsa­i­ás-idé­zet­ből) ki­in­dul­va hir­det­te Jé­zust.

– Ne­hé­mi­ás­ról, hogy sem ő, sem a le­gé­nyei a nép fö­lött nem zsar­no­kos­kod­tak, a hely­tar­tó­nak já­ró ke­nye­ret nem et­ték meg, de imád­ko­zott Ne­hé­mi­ás az ő Is­te­né­hez, és a nép­pel együtt erős szö­vet­sé­get kö­tött az Úr­ral.

– Jó­zsu­é­ról pe­dig azt, hogy ő és az ő há­za né­pe az Úr­nak szol­gál­tak. Sze­ret­ném, ha az én éle­tem­re is iga­zak len­né­nek a fen­ti igék! Ter­mé­sze­te­sen én sem va­gyok tö­ké­le­tes. Je­len bi­zony­ság­té­tel ter­je­del­me nem te­szi le­he­tő­vé, hogy ki­tér­jek ar­ra, hány igét hagy­tam a föld­re es­ni, hány­szor tér­tem le a kes­keny út­ról jobb­ra vagy bal­ra, áll­tam meg vagy for­dul­tam vissza azon, hány­szor sán­ti­kál­tam két­fe­lé, mi­lyen ne­héz­sé­gek, kí­sér­té­sek és bu­ká­sok ér­tek, és en­nek el­le­né­re hány­szor nyúlt utá­nam, mi­lyen mó­don se­gí­tett fel, vé­dett meg vagy ve­ze­tett az Úr.

Mi­u­tán Bu­da­pest­ről ha­za­köl­töz­tem, gyü­le­ke­ze­tet ke­res­ve több he­lyen meg­for­dul­tam, azon­ban azt a sze­re­te­tet és test­vé­ri kö­zös­sé­get, amely­ről az előbb ír­tam, se­hol nem ta­pasz­tal­tam. Ezt is­me­rő­se­im­nek meg­em­lít­ve ja­va­sol­ták, hogy men­jek el Nyír­sző­lős­re, amely ugyan Nyír­egy­há­zá­tól jó pár ki­lo­mé­ter­re ta­lál­ha­tó, de van ott egy evan­gé­li­u­mi lel­kész, hall­gas­sam meg őt is. El­men­tem, meg­hall­gat­tam, „ot­tra­gad­tam”.

2006-ban, a hat­éven­ként ese­dé­kes ál­ta­lá­nos tiszt­újí­tás­kor a gyü­le­ke­zet fel­ügye­lő­vé (vi­lá­gi ve­ze­tő­jé­vé) vá­lasz­tott. Ami­kor a je­lö­lé­si sza­kasz­ban meg­kér­dez­ték, el­vál­lal­nám-e ezt a szol­gá­la­tot, vissza­kér­dez­tem: Pon­to­san mi is len­ne a fel­ada­tom? A gyü­le­ke­zet­épí­tés – hang­zott a vá­lasz.

A be­ik­ta­tá­son Jel 3,20 alap­ján azt mond­tam: Amennyi­re raj­tam áll, sze­ret­ném, ha a nyír­sző­lő­si evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet olyan, az apos­to­lok cse­le­ke­de­te­i­ről szó­ló könyv­ben le­írt, élő gyü­le­ke­zet len­ne, ahol a kö­zép­pont­ban az Úr Jé­zus van; és ha azt nem én, nem a lel­kész, nem a pres­bi­té­ri­um, ha­nem ő ve­zet­né, épí­te­né! Ami pe­dig raj­tunk áll, ami a mi fel­ada­tunk, azt te­gyük meg! Jó len­ne, ha mi­nél töb­ben dön­te­né­nek mel­let­te, hív­nák be őt az éle­tük­be, árasz­ta­nák a Krisz­tus jó il­la­tát, hogy­ha va­la­ki be­jön a gyü­le­ke­zet­be, ak­kor ugyan­azt a Jé­zus­tól jö­vő sze­re­te­tet ta­pasz­tal­ná, mint én, ami­kor elő­ször be­ke­rül­tem egy élő gyü­le­ke­zet­be.

Sze­ret­ném, ha az ügye­ket a pres­bi­té­ri­um nem a ke­zé­be ven­né, ha­nem Is­ten ke­zé­be ten­né!

Sze­ret­ném, ha a pres­bi­té­ri­um sa­la­mo­ni lel­kü­let­tel ve­zet­né a gyü­le­ke­ze­tet, az­az bát­ran el­mon­da­ná: Én, Uram, nem ér­tek eh­hez, al­kal­mat­lan va­gyok ar­ra, hogy a te né­pe­det igaz­gas­sam, sze­ret­nék min­dent a te ke­zed­be ten­ni, eh­hez a fel­adat­hoz tő­led böl­cses­sé­get kér­ni! Sze­ret­ném, ha a gyü­le­ke­zet ve­ze­té­se lel­ki­leg fo­lya­ma­to­san „jól len­ne”, mert a ve­ze­tők lel­ki­ál­la­po­ta ki­hat az egész gyü­le­ke­zet­re, mint aho­gyan Dá­vid bu­ká­sa vagy Ákán bű­ne mi­att nem csak ő, ha­nem Is­ten né­pe is szen­ve­dett, és a nép éle­té­re ki­ha­tott az is, hogy ép­pen az Is­ten­től el­for­dult Ma­nas­sé vagy az Úr út­ján já­ró Jó­si­ás, il­let­ve Jó­sa­fát ural­ko­dott.

Sze­ret­ném, ha a gyü­le­ke­zet szün­te­le­nül imád­koz­na a ve­ze­tő­i­ért, mert ha Is­ten ügye elő­re­moz­dul, ott a sá­tán is ak­tív mun­ká­ba kezd, amit a „sa­ját bő­rö­mön” ta­pasz­ta­lok, mert so­ha annyi pró­ba, kí­sér­tés, tá­ma­dás nem ért, mint ami­óta ezt a fel­ada­tot el­vál­lal­tam!

Gyü­le­ke­ze­tünk­ben sok lel­ki al­ka­lom és szol­gá­la­ti le­he­tő­ség van. Az is­ten­tisz­te­le­te­ken a gyü­le­ke­ze­ti ta­gok is részt vesz­nek a li­tur­gi­á­ban, an­nak ke­re­té­ben a gyü­le­ke­zet előtt rend­sze­re­sen bi­zony­sá­got tesz­nek ar­ról, ho­gyan él­ték meg az el­múlt he­tet, ho­gyan ve­zet­te őket Is­ten, mi­lyen igé­ket ol­vas­tak, és az mit je­len­tett az ő min­den­na­pi éle­tük­ben.

– El­in­dult Gö­rög­szál­lá­son egy kül­te­rü­le­ti misszió.

– Szep­tem­ber­ben kez­dő­dött az EKE (Evan­gé­li­ku­sok Kö­zös­sé­ge az Evan­gé­li­u­mért) Bib­lia­is­ko­lá­ja, aho­vá a gyü­le­ke­zet­ből eb­ben az év­ben 27-en irat­koz­tak be.

– A fi­a­ta­lok lel­ke­sen szer­kesz­tik és ter­jesz­tik az Ér­ted?! cí­mű új­sá­got; meg­ala­kí­tot­ták az EKG (Egye­dül Krisz­tus Gaz­da­gít) ze­ne­kart, amely gyü­le­ke­ze­ti al­kal­ma­in­kon az asszony­kör­rel együtt rend­sze­re­sen szol­gál.

Vé­ge­ze­tül: akik sze­mé­lye­sen ta­lál­koz­tak az Úr Jé­zus­sal, azok­nak a meg­té­ré­sem­mel kap­cso­lat­ban nem sok újat mond­tam, akik azon­ban még nem is­me­rik őt, azok­nak azt kí­vá­nom, amit Pál mon­dott Ag­rip­pa ki­rály­nak és Fesz­tusz ró­mai hely­tar­tó­nak: „Ag­rip­pa pe­dig mon­da Pál­nak: Majd­nem rá­ve­szel en­gem, hogy ke­resz­tyén­né le­gyek. Pál pe­dig mon­da: »Kí­ván­nám Is­ten­től, hogy ne csak majd­nem, ha­nem na­gyon is, nem csak te, ha­nem mind­azok is, akik ma en­gem hall­gat­nak, len­né­tek olya­nok, ami­nő én is va­gyok, e bi­lin­csek­től meg­vál­va.«” (Ap­Csel 26,28–29; Ká­ro­li-for­dí­tás)

Jé­zus a Te aj­tód előtt is ott áll és ko­pog­tat. Hívd be őt az éle­ted­be!

For­rás: „Vak vol­tam, most lá­tok…” – Evan­gé­li­ku­sok val­lo­má­sai. (Élő Víz Fü­ze­tek 4.) Szerk. Bá­lint Jó­zsef­né, Hu­lej Eni­kő, Sze­ve­ré­nyi Já­nos. Ki­ad­ta az Evan­gé­li­kus Misszi­ói Köz­pont és a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház misszi­ói bi­zott­sá­ga. Bu­da­pest, 2009.

Bor­bás Zol­tán

::Nyomtatható változat::