Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 45
- Szögesdrót és típusház
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Szögesdrót és típusház
Utazás Koszovóban
Ellenőrző posztok, betonakadályok, homokzsákfal mögötti lőállások. Szögesdrót fut körbe az évszázados falak tetején, a bejáratnál finn zászló alatt géppisztolyos őr strázsál. Mindez egy precedensértékűen, frissen kikiáltott és a nagyhatalmak támogatását élvező köztársaságban, Európában?! De hogyan is kerültük éppen mi és éppen ide?!
A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Szerb Kisebbségi Önkormányzata, együttműködve a pesti szerb egyházközséggel és több más pesti szerb kisebbségi önkormányzattal, szervezte meg az ősz folyamán az ötnapos zarándokutat. Támogatót kaptunk a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Közalapítvány és a Fővárosi Önkormányzat részéről is.
A Dél-Szerbia, Koszovó és Macedónia területén található kora keresztény és kora középkori egyházi örökség felkeresésének igénye nem véletlenül merült fel ennek a negyvenfős – delegációnak is nevezhető – társaságnak a tagjaiban. Ezeknek a Magyarországon ma élő szerbeknek az ősei ugyanis az oszmán-török hódítással kapcsolatos, állandósuló háborúskodás során húzódtak északra, és nyertek befogadást nálunk.
A 11–13. században kiépült erős szerb királyság az ekkor már hanyatló bizánci birodalom szellemi örökségére támaszkodott. E nagy gazdagságot, felvirágzást szemlélteti ma is az egészen az Ohridi-tóig húzódó pompás kolostoroknak és templomoknak egész sora. Középkori államiságuk az 1389. évi rigómezei csatavesztés után került végveszélybe.
A szerbek a hódoltság öt évszázada (!) alatt kényszerűségből váltak katonanemzetté, és mindvégig kitartottak pravoszláv hitük mellett. Megőrzött vallásuk sajátossága, hogy nemzeti vallás, vagyis minden szláv egyház önálló, és csak saját pátriárkája alá van rendelve. A Cirill és Metód által a 9. században megalkotott ószláv nyelv maradt a liturgia alapnyelve, ezzel összekötő kapocs ma is az immár sok kis államra oszlott Balkánon. Szent Száva munkássága eredményeképpen megalakult a szerb nép saját autonóm vallási intézménye Pec központtal. Az itt található patriarchátusi templomegyüttes meglátogatása volt utazásunk talán legfőbb úti célja.
A koszovói közúti határátlépő Szerbia felől szögesdróttal, őrtornyokkal, kamerákkal van biztosítva. Döbbenetünket némileg oldja a buszunk elé küldött KFOR-terepjáró magyar katonáinak jelenléte. Végig velünk maradnak, vezetik a buszt az építkezési lázban égő új köztársaság útjain. Csakis ennek köszönhető, hogy egyáltalán megközelíthetjük az ostromlott várakhoz hasonló kolostorszigeteket, és bejuthatunk.
A határtól a fővárosig egymást érik a szó szerint a földből kinövő, ízléses típusház-települések. Téglából épülnek, a vakolat még hiányzik, de már lakják őket. Jogos az emeletes, méretes családi ház felépítése ott, ahol a szülők mellett hat-nyolc gyermek és gyakran az idősebb családtagok is egy fedél alatt laknak. Mintha nem is a Balkánon utaznánk, mintha nem is lett volna több évtizedes háborúskodás a térségben!
Pristina beton- és üvegpalotái, a jelen lévő szinte valamennyi világcég emblémái arról győznek meg, hogy az elszegényedő Dél-Szerbia ellenpólusaként a nagypolitika komoly szerepet szán egy új iszlám ország felépítésének. Hogy ez mivel is jár itt, Európa egyik legősibb népének, a szerbnek a szülőföldjén? Nos, ahogy repül el mellettem a táj, több helyen üszkös romokra leszek figyelmes. Egy kiszorított őslakosság mementói.
Utunk nagy kerülőkkel vezet végre Pec patriarchátusi templomegyütteséhez. Útakadályok között szlalomozva, lépésben közeledünk. Katonáink megszerzik az engedélyt az olasz őröktől a belépéshez. Újabb kontroll, aztán a csepegő esőben belépünk a homokzsákokkal erődített kapun. A matuzsálemi korú eperfa, mely alól a szerbek népvándorlása egykor elindult észak felé… A négy összeépült templom csodája… Gyúlnak a karcsú gyertyák a hazalátogatók kezében. Világítanak élőkért és holtakért, egykori ősi földjükért. Magyarrá lett szerbek, honfitársaink.
Dévai György
::Nyomtatható változat::
|