Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

El­len­őr­ző posz­tok, be­ton­aka­dá­lyok, ho­mok­zsák­fal mö­göt­ti lő­ál­lá­sok. Szö­ges­drót fut kör­be az év­szá­za­dos fa­lak te­te­jén, a be­já­rat­nál finn zász­ló alatt gép­pisz­to­lyos őr strá­zsál. Mind­ez egy pre­ce­dens­ér­té­kű­en, fris­sen ki­ki­ál­tott és a nagy­ha­tal­mak tá­mo­ga­tá­sát él­ve­ző köz­tár­sa­ság­ban, Eu­ró­pá­ban?! De ho­gyan is ke­rül­tük ép­pen mi és ép­pen ide?!

A Bu­da­pest Fő­vá­ros IX. Ke­rü­let Fe­renc­vá­ros Szerb Ki­sebb­sé­gi Ön­kor­mány­za­ta, együtt­mű­köd­ve a pes­ti szerb egy­ház­köz­ség­gel és több más pes­ti szerb ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat­tal, szer­vez­te meg az ősz folyamán az öt­na­pos za­rán­dok­utat. Tá­mo­ga­tót kap­tunk a Nem­ze­ti Et­ni­kai és Ki­sebb­sé­gi Köz­ala­pít­vány és a Fő­vá­ro­si Ön­kor­mány­zat ré­szé­ről is.

A Dél-Szer­bia, Ko­szo­vó és Ma­ce­dó­nia te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó ko­ra ke­resz­tény és ko­ra kö­zép­ko­ri egy­há­zi örök­ség fel­ke­re­sé­sé­nek igé­nye nem vé­let­le­nül me­rült fel en­nek a negy­ven­fős – de­le­gá­ci­ó­nak is ne­vez­he­tő – tár­sa­ság­nak a tag­ja­i­ban. Ezek­nek a Ma­gyar­or­szá­gon ma élő szer­bek­nek az ősei ugyan­is az osz­mán-tö­rök hó­dí­tás­sal kap­cso­la­tos, ál­lan­dó­su­ló há­bo­rús­ko­dás so­rán hú­zód­tak észak­ra, és nyer­tek be­fo­ga­dást ná­lunk.

A 11–13. szá­zad­ban ki­épült erős szerb ki­rály­ság az ek­kor már ha­nyat­ló bi­zán­ci bi­ro­da­lom szel­le­mi örök­sé­gé­re tá­masz­ko­dott. E nagy gaz­dag­sá­got, fel­vi­rág­zást szem­lél­te­ti ma is az egé­szen az Oh­ri­di-tó­ig hú­zó­dó pom­pás ko­los­to­rok­nak és temp­lo­mok­nak egész so­ra. Kö­zép­ko­ri ál­la­mi­sá­guk az 1389. évi ri­gó­me­zei csa­ta­vesz­tés után ke­rült vég­ve­szély­be.

A szer­bek a hó­dolt­ság öt év­szá­za­da (!) alatt kény­sze­rű­ség­ből vál­tak ka­to­na­nem­zet­té, és mind­vé­gig ki­tar­tot­tak pra­vo­szláv hi­tük mel­lett. Meg­őr­zött val­lá­suk sa­já­tos­sá­ga, hogy nem­ze­ti val­lás, vagy­is min­den szláv egy­ház ön­ál­ló, és csak sa­ját pát­ri­ár­ká­ja alá van ren­del­ve. A Ci­rill és Me­tód ál­tal a 9. szá­zad­ban meg­al­ko­tott ószláv nyelv ma­radt a li­tur­gia alap­nyel­ve, ez­zel össze­kö­tő ka­pocs ma is az im­már sok kis ál­lam­ra osz­lott Bal­ká­non. Szent Szá­va mun­kás­sá­ga ered­mé­nye­kép­pen meg­ala­kult a szerb nép sa­ját au­to­nóm val­lá­si in­téz­mé­nye Pec köz­pont­tal. Az itt található pat­ri­ar­chá­tu­si temp­lom­együt­tes meg­lá­to­ga­tá­sa volt uta­zá­sunk ta­lán leg­főbb úti cél­ja.

A ko­szo­vói köz­úti ha­tár­át­lé­pő Szer­bia fe­lől szö­ges­drót­tal, őr­tor­nyok­kal, ka­me­rák­kal van biz­to­sít­va. Döb­be­ne­tün­ket né­mi­leg old­ja a bu­szunk elé kül­dött KFOR-te­rep­já­ró ma­gyar ka­to­ná­i­nak je­len­lé­te. Vé­gig ve­lünk ma­rad­nak, ve­ze­tik a buszt az épít­ke­zé­si láz­ban égő új köz­tár­sa­ság út­ja­in. Csak­is en­nek kö­szön­he­tő, hogy egy­ál­ta­lán meg­kö­ze­lít­het­jük az ost­rom­lott vá­rak­hoz ha­son­ló ko­los­tor­szi­ge­te­ket, és bejut­ha­tunk.

A ha­tár­tól a fő­vá­ro­sig egy­mást érik a szó sze­rint a föld­ből ki­nö­vő, íz­lé­ses tí­pus­ház-te­le­pü­lé­sek. Tég­lá­ból épül­nek, a va­ko­lat még hi­ány­zik, de már lak­ják őket. Jo­gos az eme­le­tes, mé­re­tes csa­lá­di ház fel­épí­té­se ott, ahol a szü­lők mel­lett hat-nyolc gyer­mek és gyak­ran az idő­sebb csa­lád­ta­gok is egy fe­dél alatt lak­nak. Mint­ha nem is a Bal­ká­non utaz­nánk, mint­ha nem is lett vol­na több év­ti­ze­des há­bo­rús­ko­dás a tér­ség­ben!

Pris­tina be­ton- és üveg­pa­lo­tái, a je­len lé­vő szin­te va­la­mennyi vi­lág­cég emb­lé­mái ar­ról győz­nek meg, hogy az el­sze­gé­nye­dő Dél-Szer­bia el­len­pó­lu­sa­ként a nagy­po­li­ti­ka ko­moly sze­re­pet szán egy új isz­lám or­szág fel­épí­té­sé­nek. Hogy ez mi­vel is jár itt, Eu­ró­pa egyik leg­ősibb né­pé­nek, a szerb­nek a szü­lő­föld­jén? Nos, ahogy re­pül el mel­let­tem a táj, több he­lyen üsz­kös ro­mok­ra le­szek fi­gyel­mes. Egy ki­szo­rí­tott ős­la­kos­ság me­men­tói.

Utunk nagy ke­rü­lők­kel ve­zet vég­re Pec pat­ri­ar­chá­tu­si temp­lom­együt­te­sé­hez. Út­aka­dá­lyok kö­zött szla­lo­moz­va, lé­pés­ben kö­ze­le­dünk. Ka­to­ná­ink meg­szer­zik az en­ge­délyt az olasz őrök­től a be­lé­pés­hez. Újabb kont­roll, az­tán a cse­pe­gő eső­ben be­lé­pünk a ho­mok­zsá­kok­kal erő­dí­tett ka­pun. A ma­tu­zsá­le­mi ko­rú eper­fa, mely alól a szer­bek nép­ván­dor­lá­sa egy­kor el­in­dult észak fe­lé… A négy össze­épült temp­lom cso­dá­ja… Gyúl­nak a kar­csú gyer­tyák a ha­za­lá­to­ga­tók ke­zé­ben. Vi­lá­gí­ta­nak élő­kért és hol­ta­kért, egy­ko­ri ősi föld­jü­kért. Ma­gyar­rá lett szer­bek, hon­fi­tár­sa­ink.

Dé­vai György

::Nyomtatható változat::