Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 45
- Konferencia az ökumenéről
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Konferencia az ökumenéről
A népes hallgatóság előtt elhangzott előadások és korreferátumok tárgyát a keresztények Krisztusban adott egységének a megélése adta az élet különböző helyzeteiben. Reuss professzor egyebek mellett arra a következtetésre jutott, hogy az egyházak közötti hivatalos megegyezések, konszenzusos dokumentumok jelentős eredményeihez képest az egyházi életet jellemző ökumenikus kapcsolatok lényegesen szerényebbek. Ez a tény mindazonáltal nem változtat azon, sőt megerősíti, hogy az egységtörekvést Krisztus munkálja s így az nem állapot, hanem a javulás követelménye. Ez a keresztény összefogásnak itt és most motivációja, eszkatologikus távlatokban pedig biztosítéka.
Kránitz Mihály római katolikus és Fazakas Sándor református teológiai tanár korreferátumában egyebek mellett arról szólt, hogy az egyházak együttműködése modellértékű lehet a világ számára a párbeszédre való törekvésben, a bizonyságtételre való bátorságban, a testvéri segítségnyújtásban támadások közepette, a megbékélésben, a világ kihívásainak közös orvoslásában, a hamis tekintélyek, bálványimádások elutasításában, a prófétai, kritikai hang megfogalmazásában. Kálvin János 1537-ben elhangzott szavaira is hivatkozva mindezt úgy foglalhatjuk össze, hogy a felekezetenként elmondott prédikációk végén kezdődnek igazán azok a feladatok, amelyeket az egyházak hitelesen és hatékonyan együtt tudnak betölteni.
A másik témakör az ökumené szellemének és az ökumenikus együttműködésnek az oktatásban megjelenő szerepe és lehetőségei volt. Nyilvánvaló, hogy az oktatásban a különböző felekezetekhez tartozók és nem tartozók együtt tanulnak és együtt tanítanak. Különböző arányokban ugyan, de így van ez az egyházi iskolákban is. Ezért nagyon fontos ökumenikus feladat a tisztázás és tisztánlátás vallási, spirituális kérdésekben is a diákok között. Illyés Gyula szavaira is hivatkozva: „A szél kihívására a gyökerek válaszolnak.”
Az identitástudat erősítése, párhuzamosan a másik identitásának tiszteletben tartásával – ezt hangsúlyozta Kálmán Attila református gimnáziumi igazgató. A legfontosabb ökumenikus feladat az iskolákban tehát az, hogy a „semlegesség” igaztalan hangsúlyozásával szemben a különbözőség elfogadását munkálja. Nagyon lényeges, hogy ez mind az oktatásban, mind a nevelésben, mind pedig a kiegészítő programokban megjelenjék.
Benke György nyugalmazott professzor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia volt dékánja korreferátumában bemutatta, hogy az egyes felekezeti hittankönyvek miként mutatják be a többi felekezetet. Elismerésre méltó példák mellett sajnálatos módon sok-sok olyat is a jelenlévők elé tárt, amelyek e téren újragondolást, a tananyag korrekcióját teszik szükségessé, elsősorban a római katolikus hitoktatási tananyagban. A lelkészképző fakultások képviselői is elismerték, hogy minden jó igyekezet és gyakorlat ellenére a lelkészképzésben is vannak még hiányosságok a jövendő lelkipásztorainak felkészítésében e téren. Az anyaszentegyház egyetemes élménye és tudata nem nélkülözhető az egészséges felekezeti szolgálatban.
A harmadik témakört a lelkigondozásban megjelenő ökumenikus szempont jelentette. Kránitz Mihály számos példával mutatta be, hogy a II. vatikáni zsinat meghirdetése óta – amely éppen ötven évvel ezelőtt történt – milyen sok pápai eligazítás biztatott az ökumenikus együttműködésre. Utalt ugyanakkor azokra a sajnálatos dokumentumokra is, amelyek bár nem az ökumenéről szólnak, de hatásukban, mellékhatásukban sebeket okoznak a nem római katolikus keresztényeknek.
Szuhánszky Gábor metodista lelkipásztor az ökumenikus lelkigondozás családi aspektusát, Lackner Pál protestáns tábori püspök pedig a társadalom különböző intézményeiben, különösen is a fegyveres testületekben való megjelenését emelte ki. Az értékeiben elbizonytalanodott, sokféle módon félrevezetett vagy/és magára hagyott, 21. századi embernek nagy szüksége van arra, hogy példákkal alátámasztott modelleket kapjon az élet kihívásaival való sikeres harcához. Az egyházaknak mindent meg kell tenniük külön-külön és együtt is annak érdekében, hogy ezt a segítséget megadják híveiknek és a spiritualitás iránt nyitott társadalomnak.
A konferenciát Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a MEÖT elnöke áhítattal nyitotta meg, Kalota József érseki vikárius pedig imádsággal és áldásmondással zárta be. Hisszük, hogy a reformáció hónapjában ez a találkozás is a lelki, szellemi megújulásunkat szolgálta.
Bóna Zoltán, a MEÖT főtitkára
::Nyomtatható változat::
|