A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

A dél­utá­ni re­for­má­ci­ói is­ten­tisz­te­let ke­re­té­ben ad­ták át az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um ál­tal két év­vel ez­előtt ala­pí­tott Or­dass La­jos-dí­jat. Az idei ki­tün­te­tett Pós­fay György Genf­ben élő nyu­gal­ma­zott evan­gé­li­kus lel­kész. A vo­nat­ko­zó sza­bály­ren­de­let sze­rint a díj „an­nak a fel­szen­telt (ak­tív vagy nyu­ga­lom­ba vo­nult), fedd­he­tet­len éle­tű, ma­gyar vagy kül­föl­di lel­kész­nek ad­ha­tó, aki a ma­gyar evan­gé­li­kus­sá­gért so­kat tett”. Pós­fay György az evan­gé­li­kus egy­ház el­nök­sé­gé­től, Itt­zés Já­nos el­nök-püs­pök­től és Prőh­le Ger­gely or­szá­gos fel­ügye­lő­től ve­het­te át az el­is­me­rést a De­ák té­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ban. A ki­tün­te­tett mun­kás­sá­gát Bo­le­ratz­ky Ló­ránd mél­tat­ta.

Boleratzky Lóránd laudációja az Ordass-díj át­adá­sa­kor

Nem túl könnyű a dr. Pós­fay György Or­dass-díj­jal kap­cso­la­tos lau­dá­ci­ó­já­ra vo­nat­ko­zó ké­re­lem­nek ele­get ten­ni, mert vi­lág­táv­la­tok közt zaj­ló élet­pá­lyá­ja ese­mé­nyek­ben annyi­ra gaz­dag, hogy rész­le­tes is­mer­te­té­se meg­ha­lad­ja en­nek a fel­szó­la­lás­nak a ke­re­te­it. Egy biz­tos: egész éle­té­nek fon­to­sabb tör­té­né­sei Or­dass La­jos­hoz fű­ződ­nek. (…)

Pós­fay György (ré­gi ne­vén Posch) Bu­da­pes­ten 1921. jú­ni­us 18-án szü­le­tett. Mint­ha meg­érez­te vol­na, hogy éle­té­ben mi­lyen nagy szük­sé­ge lesz a szé­les kö­rű nyelv­tu­dás­ra, már fi­a­ta­lon el­sa­já­tí­tot­ta a né­met nyel­vet, sőt an­go­lul és fran­ci­á­ul is ta­nult. (…)

1939-ben be­irat­ko­zott a sop­ro­ni evan­gé­li­kus teo­ló­gi­á­ra. Itt szo­ros kap­cso­lat­ba ke­rült Só­lyom Je­nő pro­fesszor­ral, aki egy­ben cser­kész­csa­pa­tá­nak pa­rancs­no­ka is volt. A Ta­hi­ban és Gye­nes­di­á­son tar­tott egy­há­zi kon­fe­ren­ci­ák nagy ha­tás­sal vol­tak rá. 1943-ban Raf­fay Sán­dor püs­pök avat­ta lel­késszé, mi­u­tán szi­gor­la­ta­in min­den tárgy­ból ki­tű­nő ered­ményt ért el.

Or­dass La­jos pré­di­ká­ci­ó­ját elő­ször nagy­pén­te­ken hal­lot­ta, és észa­ki stí­lu­sa kü­lö­nös ha­tás­sal volt rá. El­ső be­osz­tá­sát Ben­kó­czi Dá­ni­el sze­ge­di es­pe­res-lel­kész mel­lé kap­ta, aki­től igen so­kat ta­nult.

Az ost­ro­mot a fő­vá­ros­ban él­te túl, ahol igye­ke­zett meg­óv­ni a le­ány­gim­ná­zi­u­mot a vá­ros­há­zi tűz­vész­től, majd a fa­so­ri gyü­le­ke­zet­ben vé­gez­te szé­les kö­rű szol­gá­la­tát, el­ső­sor­ban sok te­me­tést.

1. nya­rán Or­dass püs­pök ne­ki és Les­kó Bé­lá­nak svéd­or­szá­gi ösz­tön­dí­jat aján­lott fel, me­lyet öröm­mel fo­gad­tak el an­nál is in­kább, mert ak­kor své­dül ta­nul­tak. 1946 no­vem­be­ré­ben si­ke­rült Lund­ba ki­jut­ni­uk, ahol Vaj­ta Vil­mos vet­te őket párt­fo­gás­ába. Az ösz­tön­dí­jas fi­úk – aki­ket csak „Or­dass-fi­úk­nak” hív­tak – a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség meg­ala­ku­lá­sá­nál a ma­gyar egy­há­zi élet­ről ké­szült nagy­sze­rű ki­ál­lí­tás­sal nyúj­tot­tak je­len­tős tá­mo­ga­tást.

Pós­fay György 1948 ta­va­szán ke­rült az Egye­sült Ál­la­mok­ba, ahol vé­gig­lá­to­gat­ta a ma­gyar gyü­le­ke­ze­te­ket, majd egy évet Svéd­or­szág­ban töl­tött. 1948 nya­rán az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csa meg­ala­ku­lá­sá­nál – aho­vá a püs­pö­köt nem en­ged­ték ki – fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak az „Or­dass-fi­úk”.

1. őszé­től 1952-ig a cleve­landi El­ső Ma­gyar Evan­gé­li­kus Egy­ház lel­ké­sze­ként szol­gált. Pa­ul Em­pie aján­la­tá­ra Ve­ne­zu­e­lá­ba ke­rült, ahol igen ne­héz kö­rül­mé­nyek kö­zött meg­szer­vez­te a ma­gyar evan­gé­li­ku­sok lel­ki szol­gá­la­tát; 1957-ben ke­rült sor a ca­ra­ca­si nagy­temp­lom fel­ava­tá­sá­ra. A ma­gya­rok lel­ki­gon­do­zá­sát Ko­lum­bi­á­ban, Ecua­dor­ban, Pe­ru­ban és Chi­lé­ben is el­lát­ta. A ve­ne­zu­e­lai ma­gyar gyü­le­ke­zet fel­ké­ré­sé­re a for­ra­da­lom ki­tö­ré­se után Bécs­be uta­zott, ahon­nan egy se­gély­szál­lít­mánnyal Ma­gyar­or­szág­ra is el­ju­tott, és Or­dass püs­pök­kel is ta­lál­ko­zott. Fon­tos sze­re­pet ját­szott mint­egy ezer ma­gyar me­ne­kült­nek Ve­ne­zu­e­lá­ban tör­té­nő le­te­le­pe­dé­sé­nél is.

1959-ben fe­le­sé­gül vet­te Bruck­ner Győ­ző mis­kol­ci jog­aka­dé­mi­ai dé­kán uno­ká­ját, aki az egy­há­zi mun­ka vég­zé­sé­nél is je­len­tős se­gít­sé­get je­len­tett szá­má­ra.

1957-ben a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség min­nea­po­li­si nagy­gyű­lé­sén új­ra ta­lál­ko­zott Or­dass püs­pök­kel. El­vit­te a püs­pö­köt Mi­chel­fel­der fő­tit­kár sír­já­hoz. (…)

1965-ben dog­ma­ti­ká­ból szer­zett li­cen­ci­á­tust The Whole Ch­ris­ti­an Church on Earth – A föl­dön élő egész ke­resz­tény egy­ház – cí­mű dol­go­za­tá­val. (…) A cleve­landi Wes­tern Re­ser­ve Uni­ver­sity böl­csé­sze­ti ka­rán tör­té­ne­lem­ből „mes­ter” tu­do­má­nyos fo­ko­za­tot szer­zett.

A Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség la­tin-ame­ri­kai re­fe­ren­se­ként éven­te két­szer lá­to­gat­ta meg az egy­há­zi köz­pon­to­kat és teo­ló­gi­ai fa­kul­tá­so­kat Me­xi­kó­tól Tűz­föl­dig. (…) Hat évig vé­gez­te ezt a mun­kát, 1986-ban ment nyug­díj­ba. 1991-ben teo­ló­gi­ai dok­tor lett.

1986-ban Ter­ray Lász­ló­tól át­vet­te az Eu­ró­pai Rá­dió­misszió ma­gyar nyel­vű adá­sa­i­nak fe­le­lős­sé­gét; hu­szon­öt éven ke­resz­tül pe­dig a gen­fi és lau­sanne-i ma­gya­rok lel­ki­gon­do­zá­sát vé­gez­te.

1. au­gusz­tus 19-én az Or­dass csa­lád­nál tar­tott meg­em­lé­ke­zé­sen Pós­fay György is ki­fe­jez­te rész­vé­tét a csa­lád­nak. (…)

Egy­há­zi sza­bály­za­tunk sze­rint az Or­dass La­jos-dí­jat, egy­há­zunk egyet­len ma­gas ki­tün­te­té­sét az nyer­he­ti el, aki „ki­emel­ke­dő­en so­kat tett a ma­gyar evan­gé­li­kus egy­há­zért”.

Úgy gon­do­lom, hogy dr. Pós­fay György lel­kész úr szin­te az egész vi­lág­ra ki­ter­je­dő egy­há­zi, de egy­ben nem­ze­ti szol­gá­la­tá­val igen mél­tó er­re a ma­gas ki­tün­te­tés­re an­nál is in­kább, mert igen ne­héz idők­ben vé­gez­te mun­ká­ját: ak­kor, ami­kor az egy­ház szin­te her­me­ti­ku­san el volt zár­va a Nyu­gat­tól, így az ő te­vé­keny­sé­ge kü­lö­nös­kép­pen fel­ér­té­ke­lő­dött.

De kül­föl­di szol­gá­la­ta alatt a ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus­ság­ról sem fe­led­ke­zett meg. Ha­tal­mas iro­dal­mi mun­kás­sá­gán ke­resz­tül meg­vi­lá­gí­tot­ta szá­munk­ra a hoz­zá nem fér­he­tő ese­mé­nye­ket, ezen­fe­lül pe­dig sok­szor részt vett ma­gyar egy­há­zi ren­dez­vé­nye­ken, és ott elő­adá­so­kat is tar­tott. (…)

Pós­fay György éle­te iga­zi mag­ve­tés, mag­ve­tés­sé tet­te szí­vét, gon­do­la­ta­it, ál­ma­it. Ed­dig já­rat­lan uta­kon szol­gál­ta egy­há­zát és nem­ze­tét. Az te­kint­he­tő ed­di­gi mun­ká­ja iga­zi di­a­da­lá­nak, hogy en­ged­te mun­kál­kod­ni Is­ten Szent Lel­két. Egy­há­za most meg­kés­ve mond ne­ki mind­ezért kö­szö­ne­tet. En­nek a ké­se­de­lem­nek egye­dül csak az az oka, hogy ma­ga a ki­tün­te­tés sem ré­gi. Pós­fay György éle­te ma is fel­eme­lő kéz, amely ál­lan­dó­an Krisz­tus ra­gyo­gó ar­cá­ra mu­tat, de egy­út­tal mind­azok­ra a hit­val­lók­ra is, akik va­ló­ban a vi­lá­gos­ság em­be­rei, akik előt­tünk jár­tak.

Írásunk az elhangzott laudáció szerkesztett, rövidített változata.

::Nyomtatható változat::