Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Ami­kor a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén a plochin­ge­ni ze­ne­kar kép­vi­se­lői olyan ma­gyar evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­tet ke­res­tek, ahol réz­fú­vós­ze­ne­kart le­het­ne ala­pí­ta­ni, úgy tűnt, erő­fe­szí­té­se­ik nem jár­nak si­ker­rel. Az, hogy a la­jos­ko­má­ro­mi evan­gé­li­kus réz­fú­vós­ze­ne­kar fenn­ál­lá­sá­nak im­má­ron ti­zen­ötö­dik év­for­du­ló­ját ün­nep­li, azt mu­tat­ja, imá­ik még­is meg­hall­ga­tás­ra ta­lál­tak.

A ju­bi­le­u­mi kon­cer­tet ok­tó­ber 25-én ren­dez­ték meg. El­jöt­tek rá Né­met­or­szág­ból a plochin­ge­ni és a mös­sin­ge­ni test­vér­ze­ne­kar kép­vi­se­lői is, és együtt ze­nél­tek a la­jos­ko­má­ro­mi­ak­kal. A ze­ne mel­lett a sza­vak is fő­sze­rep­hez ju­tot­tak, ami­kor az el­múlt ti­zen­öt esz­ten­dő ese­mé­nye­it fel­ele­ve­ní­tet­ték a meg­szó­la­lók.

El­ső­ként Dec­mann Ti­bor, a gyü­le­ke­zet lel­ké­sze, egy­ben ze­ne­ka­ri tag kö­szön­töt­te az ün­nep­lő­ket. Vissza­te­kint­ve há­lát adott az el­múlt ti­zen­öt évért, min­den se­gít­sé­gért, amellyel a ze­ne­kar út­ját egyen­get­ték, a jö­vő­re néz­ve pe­dig azt a re­ményt fo­gal­maz­ta meg, hogy egy­re több­ször és több he­lyen tud majd meg­szó­lal­ni a ze­ne ál­ta­luk – Is­ten di­cső­sé­gé­re és az em­be­rek örö­mé­re.

Di­e­ter Grei­ner, a plochin­ge­ni ze­ne­kar az­óta nyu­ga­lom­ba vo­nult ve­ze­tő­je me­leg szív­vel ele­ve­ní­tet­te fel a ze­ne­kar meg­ala­kí­tá­sá­nak tör­té­ne­tét. A ki­lenc­ve­nes évek ele­jén azért ér­kez­tek Ma­gyar­or­szág­ra, hogy né­met min­tá­ra itt is meg­ala­kít­sa­nak egy evan­gé­li­kus réz­fú­vós­ze­ne­kart. Több gyü­le­ke­zet­nél jár­tak, ám vé­gül úgy tűnt, még­sem si­ke­rül ter­vü­ket vég­hez vin­ni. La­bos­sa La­jos, a Fej­ér-Ko­má­ro­mi Egy­ház­me­gye ak­ko­ri es­pe­re­se azt aján­lot­ta, pró­bál­koz­za­nak La­jos­ko­má­rom­ban, hi­szen ott nagy az ér­dek­lő­dés az öt­let iránt. Így ala­kult meg La­jos­ko­má­rom­ban a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház el­ső réz­fú­vós­ze­ne­ka­ra. A plochin­ge­ni­ek hang­sze­rek­kel, kot­ták­kal és anya­gi se­gít­ség­gel tá­mo­gat­ták az újon­nan ala­kult fú­vós­együt­test, s tá­mo­ga­tó gond­vi­se­lé­sük az­óta is tö­ret­len.

A plochin­ge­ni­ek je­len­le­gi ve­ze­tő­je, Rei­ner Nussba­um an­nak az örö­mé­nek adott han­got, hogy kis ma­gyar test­vér­ze­ne­kar nő, fej­lő­dik, és ki­áll­ja a pró­bát a na­gyok­kal. A re­mény­te­li jö­vő­re te­kint­ve ad­ta át aján­dé­ku­kat, egy új trom­bi­tát, amely­re nagy szük­ség is van, hi­szen min­den év­ben van­nak új je­lent­ke­zők, akik szí­ve­sen kap­cso­lód­nak be a ze­ne­kar mun­ká­já­ba. Ezen az es­tén még egy hang­szer­rel lett gaz­da­gabb az együt­tes, a mös­sin­ge­ni­ek egy új eu­fó­ni­u­mot hoz­tak aján­dék­ba.

A ze­ne­kar éven­te két­szer, au­gusz­tus­ban és de­cem­ber­ben in­ten­zív tá­bort szer­vez, ame­lyen Plochin­gen­ből és Mös­sin­gen­ből ér­ke­ző fú­vó­sok is se­gí­tik a mun­kát és a ta­nu­lást. Több éve az egyik ilyen ven­dég Ste­fan Hei­le­mann is, a plochin­ge­ni ke­resz­tény if­jú­sá­gi egye­sü­let el­nö­ke, aki ma­gya­rul is meg­ta­nult, így anya­nyel­vün­kön mond­ta el kö­szön­té­sét. Ked­ves aján­dé­kul egy ál­ta­la írt ze­ne­szá­mot adott a gyü­le­ke­zet­nek, ame­lyet a nyá­ri tá­bo­rok ál­lan­dó hát­tér­sze­rep­lő­je, a fagy­lal­tos au­tó „ze­né­je” ih­le­tett.

Hanns-Mar­tin We­ber az­zal kezd­te kö­szön­té­sét, hogy hét uno­ká­juk mel­lé a fe­le­sé­gé­vel most örök­be fo­gad­ják a la­jos­ko­má­ro­mi ze­ne­kart is. És va­ló­ban, nagy­atyai sze­re­tet­tel és gon­dos­ko­dás­sal vi­sel­te­tik a ze­ne­kar iránt, a tá­bo­rok fő szer­ve­ző­je és moz­ga­tó­ru­gó­ja a plochin­ge­ni­ek ré­szé­ről.

A te­le­pü­lés pol­gár­mes­te­re, Ma­cher Pál ar­ról be­szélt, hogy ez a ze­ne­kar nem­csak a gyü­le­ke­zet, ha­nem az egész fa­lu éle­té­ben nagy kul­tu­rá­lis ér­té­ket kép­vi­sel.

Az együt­tes mun­ká­ját több kar­nagy se­gí­tet­te a ti­zen­öt év alatt. Szin­te a kez­de­tek­től ve­ze­ti a mun­kát Dec­mann Er­zsé­bet, mel­let­te Solt­ész Kál­mán, majd ez év­től Sze­bik At­ti­la vesz részt a fú­vó­sok irá­nyí­tá­sá­ban.

Ha­gyo­mány­te­rem­tés

és ha­gyo­mány­őr­zés

Egy fi­a­tal ze­ne­kar éle­té­ben meg­ha­tá­ro­zó idő az el­ső ti­zen­öt év. Ek­kor ala­kul­nak ki olyan szo­ká­sok, ame­lyek egy idő után ha­gyo­mánnyá vál­nak. A la­jos­ko­má­ro­mi evan­gé­li­kus réz­fú­vós­ze­ne­kar is te­rem­tett és őriz ilyen ha­gyo­má­nyo­kat. Ezek kö­zül a leg­fon­to­sab­bak az is­ten­tisz­te­le­te­ken va­ló ze­nés szol­gá­la­tok, a La­jos­ko­má­rom­ban és Ba­la­ton­szár­szón tar­tott tá­bo­rok a ki­rán­du­lá­sok­kal és a zá­ró­kon­cer­tek­kel. A ze­ne­kar 2003 óta min­den no­vem­ber­ben a köt­csei ker­báj­ton, a temp­lom­szen­te­lé­si bú­csún szol­gál ze­né­vel. 2006 óta pe­dig az éven­te meg­ren­de­zett egy­ház­me­gyei ének­ka­ri ta­lál­ko­zó­ra is meg­hí­vást kap­nak. Szép ha­gyo­mány­nak le­het te­kin­te­ni azt is, hogy több nem­ze­dék is együtt, egy ze­ne­kar­ban ze­nél: szü­lők gyer­me­ke­ik­kel, test­vé­rek, uno­ka­test­vé­rek fúj­nak egy­más mel­lett – aho­gyan a né­met test­vér­ze­ne­ka­rok­nál is.

Kró­ni­ka

A ze­ne­kar öt­éven­te vissza­te­kint, szá­mot vet az el­múlt idő­szak­kal, és egy-egy ki­ad­vány­ban fog­lal­ja össze – sza­vak­ban és ké­pek­ben – a tör­tén­te­ket. Ezek pe­dig egy­re sza­po­rod­nak, hi­szen egy­re több hely­ről kap­nak meg­hí­vást, egy­re több al­kal­mon tar­ta­nak igényt ze­nés szol­gá­la­tuk­ra. Így az el­múlt esz­ten­dők­ben szol­gál­tak Bu­da­pes­ten a De­ák té­ri temp­lom­ban, Sár­szent­mik­ló­son, Dé­gen, Tor­da­son, Fel­ső­nyé­ken, Szó­lá­don. Részt vet­tek Szom­bat­he­lyen a Sa­va­ria-na­po­kon és a Jo­han­ni­ta Lo­vag­rend éves nagy­gyű­lé­sén, Ba­la­ton­föld­vá­ron a ma­gyar–ba­jor egy­há­zi test­vér­kap­cso­lat kez­de­té­nek ti­ze­dik év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból ren­de­zett ta­lál­ko­zón.

Ha­tá­ra­in­kon túl is be­mu­tat­koz­hat­tak: 2006-ban Né­met­or­szág­ban a plo­chin­ge­ni ala­pí­tó ze­ne­kar hat­van­éves ju­bi­le­u­mán ze­nél­tek, 2008-ban pe­dig a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház kép­vi­se­le­té­ben a szlo­vá­ki­ai Som­or­ján és Po­zsony­ban a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai pro­tes­tánsok ta­lál­ko­zóján vet­tek részt.

Sán­ta Ani­kó

::Nyomtatható változat::