A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Dr. Pós­fay Györ­gyöt a Ká­ro­li Gás­pár-díj át­adá­sa utá­ni per­cek­ben kér­tem mik­ro­fon elé.

– Lel­kész úr, jól lá­tom a meg­ha­tó­dott­sá­got a sze­mé­ben? Be­szél­ge­té­sünk pil­la­na­tá­ban el­mond­hat­juk: hu­szon­négy órán be­lül két ki­tün­te­tést ve­het át. Tu­do­má­nyos, teo­ló­gi­ai mun­ká­ját is el­is­me­rik, evan­gé­li­kus egy­há­zá­nak sok év­ti­ze­des, kül­föl­dön, ma­gya­rok kö­zött vég­zett szol­gá­la­tá­ért is kö­szö­ne­tet mon­da­nak Ön­nek. Mit ér­zett, mi­kor meg­kap­ta az ér­te­sí­tést a két ki­tün­te­tés­ről?

– Ar­ra gon­dol­tam, hogy sem­mi kü­lö­nös dí­jat, sem­mi­lyen el­is­me­rést nem ér­dem­lek – vé­gez­tem azt a mun­kát, amit el kel­lett vé­gez­ni. Na­gyon meg­ha­tó­dot­tan és öröm­mel fo­gad­tam az ér­te­sí­tést. Nem szá­mí­tot­tam rá. Az Úr­is­ten meg­se­gí­tett, s bár nem tel­je­sen egész­sé­ge­sen, de itt le­he­tek, itt­hon. Kö­szö­nöm, hogy rám gon­dol­tak a ki­tün­te­tés­sel!

Mi­kor em­lí­tem az Evan­gé­li­kus fél­órát, Pós­fay György el­mo­so­lyo­dik:

– A ha­zá­val össze­köt töb­bek kö­zött az is, hogy szor­gal­ma­san hall­gat­juk a ma­gyar rá­di­ót. Genf­ben la­kom to­vább­ra is, nyug­dí­ja­zá­som óta, most pe­dig itt van ve­lem ki­sebb és na­gyobb csa­lá­dom…

– Rend­kí­vü­li élet­pá­lyá­ján mi volt a leg­na­gyobb öröm lel­kész úr szá­má­ra?

– Or­dass La­jos püs­pök úr, ami­kor el­tá­vo­lí­tot­ták, írt ne­kem egy le­ve­let. „Gyur­ka, úgy lát­juk, hogy rád na­gyobb szük­ség van kül­föl­dön, mint itt­hon.” Kap­cso­lat­ban vol­tam a püs­pö­köm­mel az­után is, hogy őt már meg­fosz­tot­ták a tiszt­sé­gé­től.

A ki­tün­te­tett ar­ra a kér­dés­re, hogy va­jon hol ér­zi ott­hon ma­gát a vi­lág­ban az, aki egy­kor fi­a­ta­lon az egy­ko­ri sop­ro­ni evan­gé­li­kus teo­ló­gi­á­ról in­dult, majd lel­kész­ként Upp­sa­lá­ban, Lund­ban, Cleve­land­ben, Ca­ra­cas­ban és Genf­ben egy­aránt szol­gá­la­tot tel­je­sí­tett, s a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség­ben meg­bí­zott­ként is ak­tív éve­ket töl­tött el, válaszként meg­erő­sí­ti: ott, ahol ma­gya­ro­kat lel­ki­gon­doz­hat, és az igét hir­det­he­ti.

Kőháti Dóra

::Nyomtatható változat::