e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Gon­do­lom, a bur­ka vi­se­lé­se kö­rü­li vi­ta, amely egyes nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok köz­vé­le­mé­nyét mos­ta­ná­ban fog­lal­koz­tat­ja, érin­tett­ség hi­á­nyá­ban el sem jut a ma­gyar ol­va­só­hoz, és az egész ügy hi­de­gen hagy ben­nün­ket. Ért­he­tő, hi­szen nem él kis ha­zánk­ban több mil­lió tö­rök és más, az isz­lám val­lást kö­ve­tő ven­dég­mun­kás. Ne­künk itt van­nak a kí­na­i­ak, ők is ke­ve­sen ah­hoz, hogy más­sá­guk­kal át­lép­jék az in­ger­kü­szö­bün­ket.

Hal­lot­tam a mi­nap a rá­di­ó­ban egy in­ter­jút, amely még­is ér­de­kes­sé tet­te szá­mom­ra ezt a jel­leg­ze­tes mo­ha­me­dán női ru­ha­da­ra­bot.

Azt ír­ja a Wi­ki­pé­dia ne­vű in­ter­ne­tes en­cik­lo­pé­dia: „A bur­ka egy egész tes­tet el­fe­dő mu­zul­mán női kül­ső vi­se­let, ame­lyet a leg­több af­ga­nisz­tá­ni nő hord, de lát­hat­juk ezt a ru­hát a pa­kisz­tá­ni és észak-in­di­ai nő­kön is. Ál­ta­lá­ban a hét­köz­na­pi ru­hák fö­lött vi­se­lik, és mi­u­tán a nők ha­za­ér­nek ott­ho­nuk­ba, le­ve­szik… A tel­jes af­gán bur­ka be­ta­kar­ja a vi­se­lő­je egész ar­cát, a sze­mek kör­nyé­két ki­vé­ve, ame­lyet egy­faj­ta há­ló fed. A pa­kisz­tá­ni és in­di­ai bur­kák vi­szont sza­ba­don hagy­hat­ják a sze­me­ket vagy akár az egész ar­cot is. Ál­ta­lá­ban könnyű, kék szí­nű (leg­ked­vel­tebb) anya­gok­ból ké­szí­tik. Meg­var­rá­sá­hoz több mé­ter­nyi ru­ha­anyag szük­sé­ges. A ka­lap­ré­szét dí­szít­he­ti hím­zés.” A gon­dot te­hát az okoz­za, hogy a bur­kát vi­se­lő nő­ből va­ló­já­ban a két szem­bo­ga­rán kí­vül sem­mi sem lát­ha­tó. És e bő ru­ha­da­rab le­he­tő­sé­get ad fegy­ve­rek, eset­leg test­re erő­sí­tett robbanószerkezetek el­rej­té­sé­re is. A ter­ro­riz­mus­tól va­ló fé­le­lem áll va­ló­já­ban az eu­ró­pa­i­ak bur­ka­el­le­nes­sé­ge mö­gött.

Ab­ban a bi­zo­nyos rá­dió­mű­sor­ban a ri­por­ter egy ma­gyar hölggyel be­szél­ge­tett, aki Tö­rök­or­szág­ban él, oda ment férj­hez. Fel­vet­te fér­je val­lá­sát, fér­je kí­ván­sá­gá­ra vi­se­li is a bur­kát. Tö­rök­ké vált hon­fi­társ­nőnk el­mond­ta, hogy az isz­lám vi­lág­ban a nők az ut­cán, a nyil­vá­nos­ság előtt el­rej­tik ma­gu­kat az ide­gen és kí­ván­csi fér­fi­pil­lan­tá­sok elől. Ott­hon vi­szont azon­nal le­ve­tik a bur­kát, és ma­gu­kat ki­csi­no­sít­va, fel­ék­sze­rez­ve, il­lat­sze­rek­kel fel­ké­szít­ve vár­ják ha­za a fér­jü­ket.

Tá­vol áll­jon tő­lem az isz­lám nő-fér­fi kap­cso­lat esz­mé­nyí­té­se, bi­zo­nyá­ra ott sem min­den fe­né­kig tej­fel. A hal­lot­tak azon­ban el­gon­dol­kod­ta­tók. Mert nem ta­kar­nak mást, mint hogy a mo­ha­me­dán fe­le­ség a tes­ti szép­sé­gét ki­zá­ró­la­go­san a fér­jé­nek tar­to­gat­ja. A nyil­vá­nos­ság előtt el­rej­tő­zik, ott­hon pe­dig ki­nyí­lik. Míg a mi asszo­nya­ink-lá­nya­ink pont for­dít­va cse­lek­sze­nek. Ak­kor öl­töz­nek ki, ami­kor el­men­nek ott­hon­ról. Bolt­ban, mun­ka­he­lyen ki­smin­kelt, di­va­to­san öl­tö­zött, il­lat­fel­hő­be bur­ko­ló­zó höl­gyek­kel ta­lál­ko­zunk.

A mi asszo­nya­ink, ha úgy tet­szik, hó­dí­ta­ni in­dul­nak – de leg­alább­is le­arat­ni a vá­gya­ko­zó vagy el­is­me­rő pil­lan­tá­so­kat. És még csak vé­let­le­nül sem gon­do­lok ar­ra, hogy ugyan­ezek az asszo­nyok ott­hon ki­búj­nak az ele­gan­ci­á­ból, ott­hon­ká­ba öl­töz­nek, és haj­csa­va­rók­kal a fe­jü­kön te­vé­keny­ked­nek a kel­ká­posz­ta­sza­gú kony­há­ban. Mon­dom: nem, mert e gyar­ló kép­ze­tet a kis­ör­dög sug­dos­sa csak a fü­lem­be, el is hes­se­ge­tem ma­gam­tól gyor­san…

S ak­kor még nem is néz­tünk szét a nyá­ri nap­fény­ben für­dő ut­cá­in­kon, te­re­in­ken. Egy szom­bat-va­sár­nap dél­után fel s alá sé­tál­nak alig öl­tö­zött ti­ni­lá­nyok a cuk­rász­dák kör­nyé­kén. Szép­sé­gü­ket te­szik köz­szem­lé­re – hó­dí­ta­ni akar­nak? Bi­zo­nyá­ra. S az­tán egy „fel­sza­ba­dult” is­ko­lai ki­rán­du­lás al­kal­má­val a ta­ná­rok és kí­sé­rők együt­tes erő­vel is ne­he­zen tud­ják meg­fé­kez­ni a fel­tü­zelt má­sik ne­met – aho­gyan azt már ma­gam is át­él­tem oly­kor-oly­kor.

Messzi­re kó­bo­rol­tam el? Le­het. Bár va­ló­já­ban csak egy fáj: mi­ért megy tönk­re kö­rü­löt­tünk annyi há­zas­ság? Azok for­dí­ta­nak há­tat egy­más­nak, rúg­nak föl min­dent, hagy­nak ott gye­re­ket, ma­guk után pe­dig könnye­ket és mély­sé­ges fáj­dal­mat, akik­ről ál­munk­ban sem hit­tük vol­na.

A Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai sze­rint Ma­gyar­or­szá­gon 2008-ban 25 155 há­zas­ság bom­lott fel. To­váb­bi szo­mo­rú ada­tok: míg az 1980-as évek­ben ezer há­zas­ság­kö­tés­re 346 vá­lás ju­tott, ad­dig a 2000-es évek­ben 562. A vá­ló­pe­rek 71 szá­za­lé­kát a fe­le­sé­gek kez­de­mé­nye­zik. A két leg­főbb vá­ló­ok a meg­csa­lás, fél­re­lé­pés, hűt­len­ség, il­let­ve az al­ko­ho­liz­mus­ból ere­dő prob­lé­mák.

Ha Is­ten a há­zas­ság­ban a tes­ti-lel­ki sze­re­tet és sze­re­lem mér­he­tet­len sza­bad­sá­gá­val, tel­jes­sé­gé­vel és bol­dog­sá­gá­val aján­dé­ko­zott meg ben­nün­ket, ak­kor mi­ért tesszük azt tönk­re? Az éden­ből va­ló ki­űze­té­sünk óta gyö­tör ben­nün­ket ez a „mi­ért”…

Lup­ták György

::Nyomtatható változat::