Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Túl azon, hogy ma­nap­ság na­gyon sok min­den pusz­tul Ma­gyar­or­szá­gon, ér­nek min­ket kü­lö­nö­sen fá­jó hí­rek is. Ne­kem sze­mély sze­rint pél­dá­ul az fá­jó, ami­kor je­len­leg azok az egy­há­zak és gyü­le­ke­ze­te­ik is fosz­la­doz­nak, ame­lye­ket a több év­ti­ze­des kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra nem tu­dott ki­kez­de­ni.

Mit le­het itt ten­ni? Ki-ki vér­mér­sék­le­te sze­rint áll a mun­ká­hoz. Mert egy-egy kö­zös­ség, cso­port vagy ép­pen gyü­le­ke­zet össze­tar­tá­sa bi­zony mun­ka! A lus­táb­bak az is­te­ni gond­vi­se­lés­ben re­mény­ked­nek, a rá­ter­met­teb­bek pe­dig min­den­nap meg­ta­lál­ják ma­gát a se­gít­ség­nyúj­tó is­te­ni ke­zet – és meg­ra­gad­ják.

Solt­vad­kert er­dé­lyi test­vér­te­le­pü­lé­se a Szi­lágy me­gyé­ben ta­lál­ha­tó Sar­ma­ság. A köz­ség­ben né­hány év­vel ez­előtt — a már meg­lé­vők mel­lé — újabb re­for­má­tus gyü­le­ke­zet ala­kult: a bá­nya­te­le­pi. A kez­det­ben szük­sé­gi­ma­ter­mek­ben vagy más temp­lo­mok­ban össze­gyű­lő csa­lá­dok úgy dön­töt­tek, hogy temp­lo­mot épí­te­nek. Az új épü­le­tet 2009 nya­rán ad­ták át. Az itt szol­gá­ló lel­kész azon­ban az­óta is na­pon­ta épít: ma­gát a gyü­le­ke­ze­tet. En­nek egyik for­má­ja a csa­lád­lá­to­ga­tás. Lás­suk Lu­cza Ist­ván tisz­te­le­tes úr mód­sze­rét!

– Fon­tos, hogy min­den csa­lá­dot éven­te meg­lá­to­gas­son a lel­kész. Ők ezt tud­ják és vár­ják. A lá­to­ga­tá­si nap­ra idő­pon­tot egyez­te­tek, és el­me­gyünk ket­ten az egyik pres­bi­ter­rel. Hogy mi­ért me­gyünk ket­ten? Fon­tos, hogy min­dig le­gyen ta­núm a be­szél­ge­tés­ről. Nyolc év után min­den csa­lá­dot is­me­rek. Is­me­rem a gye­re­ke­i­ket, tudom, ki hol van, mit dol­go­zik. Mert ál­ta­lá­ban az­zal kez­dő­dik a be­szél­ge­tés, hogy rá­kér­de­zek min­den­ki­re. Hogy van­nak a csa­lád­ta­gok, hogy vé­szel­te át azt a be­teg­sé­get, hogy si­ke­rült a gye­rek­nek az egye­tem, is­ko­la… meg­pró­bá­lom el­in­dí­ta­ni a be­szél­ge­tést.

– Van er­re jegy­ze­te, vagy tud­ja már fej­ből, ki hogy áll? Há­rom­száz csa­lád él a bá­nya­te­le­pen.

– Há­rom­száz csa­lád nem olyan sok. Ennyit meg le­het je­gyez­ni. A vá­la­szok sok­szor az em­ber­től füg­ge­nek – van, aki szűk­sza­vú, van, aki bő­be­szé­dűbb. Egy jó fél óra után a csa­lá­di élet té­ma­kö­re ki­me­rül. És ak­kor tu­dom, hogy ha töb­bet ülök, ak­kor fe­szült­té vá­lik a tár­sal­gás. A be­szél­ge­tés má­so­dik ré­sze kö­vet­ke­zik: igét ol­va­sok, majd el­kö­szö­nök szé­pen.

– Te­hát ige­ol­va­sás van?

– Igen, ige­ol­va­sás min­dig van.

– Az igét csa­lá­don­ként vá­laszt­ja, vagy van egy ál­lan­dó, „éves lá­to­ga­tá­si ige”?

– Van egy ki­je­lölt ige, min­den év­ben má­sik, azt ol­va­som min­de­nütt. Na­gyon rit­kán ol­va­sok mást, ami­kor pél­dá­ul egy bi­zo­nyos ige annyi­ra rá­ta­lál a hely­zet­re. Ami a be­szél­ge­tés hosszát il­le­ti, itt is le­het­nek kü­lönb­sé­gek. Van olyan hely, aho­va be­me­gyek, fel­te­szek egy kér­dést, és más­fél órát be­szél­nek ők. Meg­nyíl­nak az em­be­rek, és lét­re­jön egy köz­vet­len kap­cso­lat. So­kan alig vár­ják, hogy men­jek és el­be­szél­ges­sek. A leg­több hely­ről úgy jö­vök ki, hogy „tisz­te­le­tes úr, jö­vő­re is vár­juk”.

– Sok lel­kész nem tart­ja fon­tos­nak a csa­lád­lá­to­ga­tást. Mi az, ami mi­att Ön na­gyon ér­té­kes­nek tart­ja ezt a faj­ta lel­ki­gon­do­zást?

– Ő el­jön temp­lom­ba, el­jön bib­lia­órá­ra, de a leg­sze­mé­lye­sebb s a leg­mé­lyebb kap­cso­lat köz­tem és az em­be­rek kö­zött a csa­lád­lá­to­ga­tás­kor van. Ak­kor tény­leg úgy ülök, nem mint lel­kész, ha­nem mint ba­rát, aki­nek min­dent el le­het mon­da­ni. Van, ahol tu­dok se­gí­te­ni, tu­dok úgy­mond re­cep­te­ket ad­ni, van, ahol nem tu­dok, és le­het, hogy nem is kell, csak egy­sze­rű­en meg­hall­ga­tom.

– A csa­lá­dok kö­zött hány olyan van, amely úgy­mond kal­ló­dó len­ne, akár lel­kész­lá­to­ga­tás nél­kül, akár lel­kész­lá­to­ga­tás­sal, és mennyit tud eset­leg így vissza­hoz­ni, hát így mon­dom: „az igaz ös­vény­re” vagy „a jó ol­dal­ra”?

– Min­dig azt mon­dom, hogy azok, aki­ket meg­lá­to­ga­tok, egy hó­na­pig biz­tos jár­nak a temp­lom­ba; lá­tom, hogy ahol vol­tam az az­előt­ti hé­ten, most itt van Ja­ni bá’, Ma­ris né­ni, akik amúgy nem szok­tak jár­ni. Te­hát ez min­dig fel­len­dí­ti őket egy ide­ig, per­sze az­tán el­ma­rad­nak. Nem is ez a lé­nye­ge, ha­nem az, hogy Is­ten en­gem küld, és én el­me­gyek… A vi­lág ezer­fe­lé akar­ja szét­szed­ni ezt a tár­sa­dal­mat. Te­remt­sünk ben­ne ren­det – va­la­mennyi­re!

Ifj. Ká­posz­ta La­jos

::Nyomtatható változat::