Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A ri­por­ter val­lo­má­sá­val kez­dő­dik az írás: ez az in­ter­jú igen las­san ju­tott el az öt­let­től a vég­ső meg­va­ló­su­lá­sig. Az ap­ro­pó Fe­ren­czi Ilo­na ke­rek szü­le­tés­nap­ja, s ez al­kal­mat adott szá­mom­ra olyan fon­tos té­mák fel­ve­té­sé­re, ame­lyek­re ed­dig még nem ke­rült sor – an­nak el­le­né­re, hogy mint dok­to­ri té­ma­ve­ze­tőm­mel éve­kig szak­mai kap­cso­lat­ban áll­tunk. A kö­ze­li csa­lá­di kö­te­lék az oka a te­ge­ző meg­szó­lí­tás­nak.

– Ho­gyan ala­kult gyer­mek­ko­rod­ban a ze­né­hez fű­ző­dő kap­cso­la­tod? Mi­lyen hit­be­li és gyü­le­ke­ze­ti él­mé­nyek­ben volt ré­szed?

– A ze­ne min­dig fon­tos volt szá­mom­ra. Ötö­dik gyer­mek lé­vén esz­mé­lé­sem­től kezd­ve min­dig hal­lot­tam va­la­kit gya­ko­rol­ni a test­vé­re­im kö­zül. Sok­szor a zon­go­ra alá búj­va fi­gyel­tem a ze­né­lé­sü­ket. Ha­mar el­kezd­tem rend­sze­re­sen ze­nét ta­nul­ni, előbb he­ge­dül­ni, az­tán zon­go­ráz­ni – ez utób­bit, mi­vel ak­kord­já­ték­ra könnyeb­ben ké­pes, job­ban sze­ret­tem. Egy idő után – fő­leg fel­vé­tel­ről – sok ze­nét hall­gat­tam, is­mer­tem meg.

Meg­ha­tá­ro­zó ze­nei él­ményt je­len­tett szá­mom­ra a mis­kol­ci evan­gé­li­kus temp­lom­ban hal­lott gyü­le­ke­ze­ti ének­lés is. Az éne­kek har­mo­ni­zá­lá­sá­ra már ko­rán fel­fi­gyel­tem; ez volt az el­ső ze­nei te­rü­let, ahol iga­zán ott­hon érez­tem ma­gam. Ez a 17–18. szá­zad ze­né­jét je­len­ti, in­nen in­dul­tam el az­tán elő­re és vissza­fe­lé.

Hit­be­li él­mé­nye­im nem annyi­ra az egy­ház­hoz kö­tőd­nek, mint in­kább a csa­lád­hoz. Min­den reg­gel és es­te áhí­ta­tot tar­tot­tunk ének­lés­sel és ige­ol­va­sás­sal, imád­ko­zás­sal. A szü­le­im hí­vő éle­te pél­da­mu­ta­tó volt szá­mom­ra. Lé­lek­ben rend­kí­vül ál­dá­sos kor­sza­kot él­tünk meg ak­kor, olyasmiben volt részem, amit az em­ber, ha jobb mód­ban él, eset­leg nem kap meg.

– Mi­ért vá­lasz­tot­tad a ze­ne­tu­do­má­nyi sza­kot?

– Elő­ször kar­ve­ze­tés szak­ra vet­tek fel a Ze­ne­aka­dé­mi­á­ra. Az el­ső ze­ne­tör­té­net-vizs­gán meg­kér­dez­te Bar­t­ha Dé­nes pro­fesszor, nem aka­rok-e ze­ne­tu­do­má­nyi szak­ra men­ni. Más­fél év múl­va nyílt rá le­he­tő­ség. Ér­de­kelt a ze­ne­tör­té­net, a ze­ne­el­mé­let; majd ké­sőbb a ze­nei for­rá­sok ku­ta­tá­sa, a ze­nei írás­mód vizs­gá­la­ta, ami rend­kí­vül fon­tos a ré­gi kéz­ira­tok ér­tel­me­zé­sé­hez. Hi­he­tet­len, hogy egy ze­ne­mű írás­mód­ja mennyi­re a ze­ne lé­nye­gét tár­ja fel. Ezt adom most to­vább a ze­ne­tör­té­nész hall­ga­tók­nak.

– Mi­től füg­gött, hogy mi­lyen kor­sza­ko­kat és té­má­kat ku­tat­tál?

– Ami­kor az MTA Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­be ke­rül­tem, elő­ször az eu­ró­pai nép­ze­né­vel fog­lal­koz­tam, ka­ta­lo­gi­zá­lást vé­gez­tem. Ha­mar ki­de­rült, hogy ez nem az én vi­lá­gom. A po­zso­nyi An­na Han­sen Schu­mann-kó­dex­ről ké­szült dip­lo­ma­mun­ká­mat sem foly­tat­tam, ha­nem el­kezd­tem 16–17. szá­za­di, el­ső­sor­ban ma­gyar nyel­vű gre­go­ri­án for­rá­sok­kal fog­lal­koz­ni. Ezek­ből a pro­tes­táns li­tur­gi­kus köny­vek­ből leg­in­kább az an­ti­fó­na mű­fa­ja ér­de­kelt, amely le­egy­sze­rű­sít­ve olyan funk­ci­ót tölt be, mint az arany­mon­dás. Az is ér­de­kes pél­dá­ul, ho­gyan ké­szí­tet­tek pa­ra­frá­zist olyan la­tin szö­veg­ből, amely nem fe­lelt meg a pro­tes­táns dog­ma­ti­ká­nak. Most is ép­pen egy nagy­sza­bá­sú an­ti­fó­na­ki­adá­son dol­go­zom.

Ins­pi­rá­ló az is, mi­kor bi­zo­nyos mun­kák fo­lya­mán új anya­gok­ra de­rül fény, ame­lyek to­vább­len­dí­tik az em­bert. Ilyen volt a Vi­e­tó­risz-kó­dex szlo­vák nyel­vű egy­há­zi éne­ke­i­nek és a kó­dex kö­tés­táb­lá­já­nak össze­füg­gé­se vagy pél­dá­ul leg­utóbb Jo­hann Wohl­muth nap­ló­já­nak fel­fe­de­zé­se (er­ről az Evan­gé­li­kus Élet ez évi 6. szá­má­ban je­lent meg be­szá­mo­ló).

Leg­több for­rás­ki­adá­som a ma­gyar nyel­vű gre­go­ri­án te­rü­le­té­ről ke­rül ki: pél­da rá az Eper­je­si, a Rá­day és a Kál­mán­csai gra­du­ál. Ta­nul­má­nyom je­lent meg töb­bek kö­zött az Aja­ki, a Tor­nai és a Csur­gói gra­du­ál­ról.

– Volt-e va­la­ki, aki ko­moly ha­tást gya­ko­rolt rád a tekintetben, hogy mi­lyen té­mák­kal fog­lal­kozz?

– A hat­va­nas évek vé­gén Bart­ha Dé­nes és Bár­dos La­jos órái ala­poz­ták meg ze­ne­tör­té­ne­ti és ze­ne­el­mé­le­ti szem­lé­le­te­met. Majd a het­ve­nes évek ele­jén Dob­szay Lász­ló an­ti­fó­na­kur­zu­so­kat tar­tott a Ze­ne­aka­dé­mi­án; ek­kor kezd­tem el mé­lyeb­ben ér­dek­lőd­ni a gre­go­ri­án ze­ne iránt. Éve­ken ke­resz­tül kó­de­xek­ből ír­tam ki an­ti­fó­ná­kat és egyéb la­tin nyel­vű li­tur­gi­kus té­te­le­ket. Raj­ta kí­vül a cisz­terci szer­ze­tes Raj­ecz­ky Ben­ja­min­tól kap­tam so­kat szak­ma­i­lag és em­be­ri­leg egy­aránt. Ta­nul­má­nya­im so­rán na­gyon so­kat je­len­tet­tek Sza­bol­csi Ben­ce szel­lem­tör­té­ne­ti és Kroó György ba­rokk ze­né­ről tar­tott elő­adá­sai.

– Van­nak-e olyan mun­ká­id, ame­lyek­ben össze­ta­lál­ko­zik a ze­ne­tu­do­mány és az evan­gé­li­kus­ság?

– Pél­da er­re az eper­je­si evan­gé­li­kus egy­ház és is­ko­la szá­má­ra ké­szült Eper­je­si gra­du­ál for­rás­ki­adá­sa, va­la­mint a ma­gyar nyel­vű gre­go­ri­án­nal va­ló fog­lal­ko­zás. De em­lít­het­ném a Starck vir­gi­nál­könyv köz­re­adá­sát is, amely al­kal­mat adott Sop­ron 17. szá­za­di egy­há­zi és ze­nei éle­té­nek be­mu­ta­tá­sá­ra.

– Van­nak-e olyan, az evan­gé­li­kus is­ten­tisz­te­let­tel vagy egy­ház­ze­né­vel kap­cso­la­tos té­mák, fel­ada­tok, ame­lyek fel­dol­go­zá­sá­ban, meg­ol­dá­sá­ban részt vet­tél vagy szí­ve­sen részt ven­nél?

– Nagy örö­möm­re évek óta ve­zet­he­tem Bu­da­vár­ban a hús­vét haj­na­li is­ten­tisz­te­le­tet és a pün­kös­di öku­me­ni­kus ve­spe­rást, al­kal­man­ként az ad­ven­ti és a böj­ti ve­spe­rát.

Úgy gon­do­lom, jó vol­na, ha ala­kí­ta­nánk egy olyan kört, mely­ben egy­ház­ze­nét érin­tő prob­lé­mák­ról van szó, s ahol a gya­kor­ló ze­né­szek el­mon­da­nák, ho­gyan kép­ze­lik egy­ház­ze­nei mun­kás­sá­gu­kat. Ezt azért is tar­ta­nám fon­tos­nak, mert az utób­bi idő­ben igen sok fi­a­tal ke­rült kapcsolatba az egy­ház­ze­nével, lá­tó­kö­ré­be, és mi­vel va­la­mi­lyen ké­pe­sí­té­sük van, fel­jo­go­sít­va ér­zik ma­gu­kat ar­ra, hogy „ma­guk­tól” ze­nél­je­nek. Ez­alatt azt ér­tem, hogy oda­ül­nek az or­go­na­pad­ra, el­kez­de­nek imp­ro­vi­zál­ni, de szak­mai hát­te­rük – or­go­na­ta­nul­má­nya­ik el­le­né­re – hi­á­nyos. A ko­rál­köny­vet már nem hasz­nál­ják, de az ön­ál­ló ko­rál­har­mo­ni­zá­lás­hoz és elő­já­ték­hoz még nincs elég stí­lus- és mű­is­me­re­tük. Ezt pe­dig a gyü­le­ke­zet szen­ve­di meg.

A ki­lenc­ve­nes évek kö­ze­pén az Evan­gé­li­kus éne­kes­könyv éne­ke­i­ről, volt egy cikk­so­ro­za­tom mely­ben vál­toz­ta­tá­si ja­vas­la­to­kat fo­gal­maz­tam meg. Ez ak­kor nem ér­te el cél­ját; túl ko­ra­i­nak bi­zo­nyult, ezért nem ser­ken­tett kö­zös gon­dol­ko­dás­ra. Eh­hez kap­cso­ló­dik, hogy nemrégiben tar­tot­tam elő­adást a Nem­zet­kö­zi Him­no­ló­gi­ai Mun­ka­kö­zös­ség (In­ter­na­ti­o­nale Ar­be­its­ge­me­inschaft für Hym­no­lo­gie) kon­fe­ren­ci­á­ján Cen­zú­ra és ön­cen­zú­ra az egy­há­zi ének­ben cím­mel, mely­ben ar­ról is be­szél­tem, hogy én mit csi­nál­tam vol­na más­képp. Ha va­la­mi­kor ki­ala­kul­na egy éne­kes­könyv­-szer­kesz­tő bi­zott­ság, szí­ve­sen részt ven­nék a mun­ká­já­ban, de eh­hez az kell, hogy hi­va­ta­lo­san is el­is­mer­jék: új éne­kes­könyv­re idő­ről idő­re szük­ség van, és er­re időt, ener­gi­át kell szán­ni.

– Át­él­tél-e olyat, hogy va­la­mi­lyen ze­ne se­gí­tet­te vagy gá­tol­ta sze­mé­lyes hi­ted meg­élé­sét? Ezt azért kér­de­zem, mert gyak­ran ta­pasz­tal­tam ma­ga­mon, hogy – ze­nész lé­vén – hit­be­li dol­gok­hoz ön­kén­te­le­nül a ze­nén ke­resz­tül kö­ze­lí­tet­tem.

– Ezt na­gyon fon­tos kér­dés­nek tar­tom. So­kat gon­dol­kod­tam ezen, mert érez­tem an­nak a ve­szé­lyét, hogy a ze­ne a hit elé ke­rül­het – ami egy­ál­ta­lán nem jó. Ezért sem tar­tom he­lyes­nek azt a meg­ha­tá­ro­zást, hogy „Bach az ötö­dik evan­gé­lis­ta”, mert a ze­ne nem he­lyet­te­sít­he­ti, csak köz­ve­tít­he­ti az evan­gé­li­u­mot. Ezt ak­kor tu­da­to­sí­tot­tam ma­gam­ban, ami­kor har­minc­öt év­vel ez­előtt a Já­nos-pas­si­ót éne­kel­tük. Az em­ber ugyan­is könnyen be­le­ke­rül­het egy olyan át­szel­le­mült ál­la­pot­ba, ami­kor a ze­ne fon­to­sabb lesz a szö­veg­nél.

– Le­het-e ez el­len vé­de­kez­ni?

– Va­ló­szí­nű­leg nem, de tu­da­tá­ban kell len­nünk a ve­szély­nek. Hall­ga­tó­ként sza­bad en­ged­nünk, hogy a ze­ne has­son ránk, de a leg­fon­to­sabb az le­gyen, mit mond a szö­veg. Ze­nész­ként is ezt kell tu­da­to­sí­ta­nunk ma­gunk­ban: én is esz­köz va­gyok Is­ten di­csé­re­té­ben.

– Ha vissza­gon­dolsz az ed­dig meg­tett pá­lyád­ra, van-e va­la­mi­lyen íve; azt csi­nál­tad-e, amit sze­ret­tél?

– Ta­lán szí­ve­sen részt vet­tem vol­na több gya­kor­la­ti ze­né­lés­ben. Vi­szont van­nak olyan té­mák, ame­lyek­kel év­ti­ze­dek­kel ez­előtt fog­lal­koz­tam, és most nagy örö­möm­re más szin­ten új­ra meg­ta­lál­nak: ezek kö­zül a leg­fon­to­sabb a pro­tes­táns egy­há­zak szá­má­ra le­for­dí­tott ma­gyar nyel­vű li­tur­gia és to­váb­bi 16–17. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi ze­nei em­lé­kek.

Végezetül, bár nem a szak­má­hoz tar­to­zik, de sze­ret­ném el­mon­da­ni, hogy Is­ten ti­zen­nyolc év­vel ez­előtt egy nagy csa­lád­ba ál­lí­tott. A fel­ada­tok el­vég­zé­sé­hez sok erőt és ál­dást kap­tam, a csa­lád és a gyü­le­ke­zet egy­aránt lel­ki aján­dé­kot je­len­tett. Ezért az utol­só kér­dés­re, hogy va­jon azt csi­nál­tam-e, amit sze­ret­tem, ki­egé­szí­tő vá­laszt ad­nék: azt sze­ret­tem vol­na csi­nál­ni, ami­vel Is­ten meg­bí­zott en­gem.

Ecse­di Zsu­zsa

::Nyomtatható változat::