Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Emil B. Lu­káč har­minc éve, 1979. szep­tem­ber 14-én hunyt el Po­zsony­ban. Cik­ke­i­vel és ta­nul­má­nya­i­val, de fő­leg mű­for­dí­tói mun­kás­sá­gá­val nagy szol­gá­la­tot tett a ma­gyar köl­té­szet ter­jesz­té­se ér­de­ké­ben. Egész éle­té­ben nagy buz­ga­lom­mal dol­go­zott a szlo­vák–ma­gyar kul­tu­rá­lis kap­cso­la­tok el­mé­lyí­té­sén, a két szom­szé­dos nép együtt­mű­kö­dé­sé­nek meg­va­ló­sí­tá­sá­ért. Emil B. Lu­káčot mél­tán ne­vez­het­jük a ma­gyar iro­da­lom szlo­vá­ki­ai nagy­kö­ve­té­nek.

A Sel­mec­bá­nya mel­let­ti Hod­rus­bá­nyán szü­le­tett 1900. no­vem­ber 1-jén. Tíz­éves ko­rá­ban be­írat­ták a kör­nyék ak­kor leg­hí­re­sebb is­ko­lá­já­ba, a sel­mec­bá­nyai evan­gé­li­kus lí­ce­um­ba. Kla­ni­czay Sán­dor ma­gyar sza­kos ta­nár nyolc éven át volt osz­tály­fő­nö­ke. Lu­káč fel­nőt­tként is meg­ha­tot­tan em­le­get­te, hogy dol­go­za­ta­i­hoz bí­rá­ló és di­csé­rő jegy­ze­te­ket fűz­ve fej­lesz­tet­te stí­lu­sát. Mi­vel ki­tű­nő ta­nu­ló volt, en­ge­délyt ka­pott a ta­ná­ri könyv­tár hasz­ná­la­tá­ra, mely a ma­gyar iro­da­lom kin­cses­bá­nyá­ja volt, és ma­gyar for­dí­tás­ban ol­vas­hat­ta a vi­lág­iro­da­lom gyöngy­sze­me­it is. Ott éb­redt fel ben­ne a ma­gyar iro­da­lom irán­ti ér­dek­lő­dé­se és sze­re­te­te.

Vissza­em­lé­ke­zé­se­i­ből tud­juk, hogy a Pe­tő­fi-ön­kép­ző­kör tag­ja­ként sok­szor sza­valt a sel­me­ci kö­zön­ség előtt. El­be­szé­lé­se sze­rint meg­rá­zó ha­tást tu­dott ki­vál­ta­ni a hall­ga­tó­ság­ból Gyó­ni Gé­za Csak egy éj­sza­ká­ra cí­mű há­bo­rú­el­le­nes ver­sé­nek elő­adá­sá­val. Ma­gya­rul ír­ta el­ső ver­se­it, me­lyek az Új Idők cí­mű lap­ban 1918-ban je­len­tek meg. Ked­ves ta­ná­ra át­te­le­pült Bu­da­pest­re, és a fa­so­ri evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um ta­ná­ra lett.

Lu­káč a lel­ké­szi pá­lyá­ra ér­zett el­hí­vást, ezért a po­zso­nyi evan­gé­li­kus teo­ló­gi­á­ra je­lent­ke­zett. Ezt el­vé­gez­ve két évet Pá­rizs­ban, majd egy sze­mesz­tert Lip­csé­ben ta­nult. Ha­za­tér­ve már fel­szen­telt lel­kész­ként gim­ná­zi­u­mi hit­ok­ta­tói be­osz­tást ka­pott, és az evan­gé­li­kus di­ák­szö­vet­ség ve­ze­tő­je lett.

Be­kap­cso­ló­dott fo­lyó­ira­tok szer­kesz­tő­sé­gi mun­ká­já­ba, oly­kor kor­rek­to­ri mun­ká­ra is kér­ték. Köz­ben szü­net nél­kül for­dí­tot­ta kül­föl­di köl­tők ver­se­it. An­to­ló­gi­á­kat adott ki. Kul­tu­rá­lis mun­ká­ja annyi­ra le­kö­töt­te, hogy egy­há­zi szol­gá­la­tá­ról le­mon­dott, de még ki­ad­ta ige­hir­de­té­se­i­nek gyűj­te­mé­nyét.

Mű­for­dí­tói te­vé­keny­sé­ge so­rán a leg­ré­gebbi ma­gyar köl­tők­től kezd­ve, Ba­las­si­tól – Vö­rös­mar­ty, Arany, Pe­tő­fi al­ko­tá­sa­it sem ki­hagy­va – Ad­yig ha­tal­mas szel­le­mi kincs­tár­ral is­mer­ke­dett meg, s vé­gez­te ezek szlo­vák tol­má­cso­lá­sát.

A Ma­gyar Pen Club el­nök­sé­ge 1969 ta­va­szán mű­for­dí­tói mun­kás­sá­gát dísz­ok­le­vél­lel és em­lék­érem­mel tün­tet­te ki. E bu­da­pes­ti ün­ne­pé­lyen el­hang­zott be­szé­dé­ben cél­ja­ként je­löl­te meg, hogy az iro­da­lom esz­kö­ze­i­vel szol­gál­ja a Du­na men­ti nem­ze­tek test­vé­ri össze­fo­gá­sá­nak elő­se­gí­té­sét. Ne­ve és mun­kás­sá­ga Ma­gyar­or­szá­gon is is­mert lett.

Örö­möm­re sze­mé­lye­sen is meg­is­mer­het­tem őt. Egy­há­zunk­tól ösz­tön­dí­jat kap­tam 1972-ben, hogy a po­zso­nyi teo­ló­gi­án ta­nul­má­nyo­kat foly­tas­sak. Több­ször fel­ke­res­tem őt ká­vé­há­zi törzs­asz­ta­lá­nál, ahol gyak­ran írók vet­ték kö­rül, és hall­gat­ták elő­adá­sa­it, bölcs ta­ná­csa­it. Asz­ta­lá­nál én is több al­ka­lom­mal ül­het­tem. Él­mény volt ve­le be­szél­get­ni. Írók tár­sa­sá­gá­ban őt hall­gat­va a hét­köz­nap is ün­nep­pé szen­te­lő­dött.

Egy­ko­ri ta­ná­rá­ról nagy hév­vel be­szélt. Ál­lí­tot­ta, hogy olyan nagy ha­tást egyik ta­ná­ra sem tett ér­tel­mi és er­köl­csi fej­lő­dé­sé­re, mint Kla­ni­czay. Több­ször hang­sú­lyoz­ta, hogy az egy­más szom­széd­sá­gá­ban élő nem­ze­tek­nek min­den ide­ig­le­nes el­len­tét el­le­né­re lé­te­zik bi­zo­nyos egy­más­ra­utalt­sá­guk, mely mér­sék­li a po­li­ti­kai lég­kört is. Lé­tez­nek hi­dak is, me­lye­ket sem­mi sem tud meg­ren­get­ni, ilyen az egy­há­zak és a kul­tú­ra kép­vi­se­lő­i­nek a szol­gá­la­ta.

Cse­lovsz­ky Fe­renc

::Nyomtatható változat::