Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Több mint száz hat­va­ni és nagy­tar­csai evan­gé­li­kus gyűlt össze a hat­va­ni temp­lom­ban szep­tem­ber 6-án a Szteh­lo Gá­bor temp­lom­épí­tő lel­kész szü­le­té­sé­nek szá­za­dik év­for­du­ló­ján tar­tott ün­ne­pi meg­em­lé­ke­zé­sen. Ige­hir­de­té­sé­ben Fa­bi­ny Ta­más, az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke a het­ven­négy éve Szteh­lo Gá­bor re­me­gő hang­ján fel­hang­zó tex­tus alap­ján hir­det­te Is­ten új­ra és új­ra le­he­tő­sé­get adó sze­re­te­tét és ke­gyel­mét.

Bár a há­rom­szo­ri „Sze­retsz-e en­gem?” kér­dés – Já­nos evan­gé­lis­ta ta­nú­ság­té­te­le sze­rint – az idő­sö­dő Pé­ter­nek szólt, az ak­kor hu­szon­öt éves lel­kész még nem sejt­het­te, mi­lyen nagy ter­vei van­nak ve­le Meg­bí­zó­já­nak, hány­szor kell majd vé­gig­tu­sa­kod­nia éle­te so­rán en­nek a kér­dés­nek mély­sé­ge­it és ugyan­ak­kor meg­ta­pasz­tal­nia Is­ten sze­re­te­té­nek cso­dá­ját.

A püspök által mondottakra rímelt mindaz, amit D. Keveházi László – magát is Sztehlo-gyermeknek valló – nyugalmazott esperes, egy­ház­tör­té­nész, a Sztehlo Gábor által alapított Gaudiopolis (Örömváros) első mi­nisz­ter­elnöke idézett fel személyes élményeire és kutatásaira ha­gyat­koz­va. Olyan emberre emlékezünk – mondta –, aki önmaga is Jézustól meg­kérdezett volt, és aki a Jézus iránti szeretetből szerette embertársát is, és annak segített, még az akkori hatalom ellenében is, aki éppen rá­szo­rult.

Az ün­nep­ség meg­hitt­sé­gét to­vább fo­koz­ta a hat­va­ni gyü­le­ke­zet múlt­já­ban – Szteh­lo Gá­bor szol­gá­la­ta ré­vén – osz­to­zó nagy­tar­csai gyü­le­ke­zet ének­ka­rá­nak szol­gá­la­ta Bá­lint Ág­nes ve­zény­le­té­vel. A fin­nül is fel­hang­zó, Áld­jad én lel­kem… kez­de­tű éne­künk­kel a Szteh­lo Gá­bor ál­tal ki­épí­tett és a má­ig is élő kül­föl­di test­vér­kap­cso­la­tok­ra em­lé­kez­het­tek a je­len­lé­vők. Ben­czúr Lász­ló, az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let fel­ügye­lő­je még in­kább hang­sú­lyoz­ta: egy­más­ra épü­lő kö­zös­ség­gé és az épí­tést pa­nasz nél­kül vég­ző szol­gá­lók­ká kell len­nünk.

Fa­ta­lin Hel­ga, a gyü­le­ke­zet lel­ké­sze rö­vi­den is­mer­tet­te a temp­lom­ban lát­ha­tó ki­ál­lí­tást, szól­va a fo­tók­ról, do­ku­men­tu­mok­ról és a temp­lom­épí­tő-lel­kész sze­mé­lyes tár­gya­i­ról. A már így is tel­jes­nek tű­nő gyűj­te­ményt Gre­ger­sen-La­bos­sa György lel­kész, egy­há­zunk dia­kó­ni­ai bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke egé­szí­tet­te ki a hoz­zá kü­lö­nös mó­don el­ju­tott ere­de­ti temp­lom­terv­rajz­zal.

A meg­ha­tó és sok-sok sze­mé­lyes han­got meg­szó­lal­ta­tó ün­ne­pi is­ten­tisz­te­let a temp­lom ol­da­lán lé­vő Szteh­lo-em­lék­táb­la meg­ko­szo­rú­zá­sá­val zá­rult ab­ban a re­mény­ben, hogy a ma­rok­nyi kö­zös­ség mél­tón szí­vén vi­se­li a jö­vő­ben is azt az ügyet, me­lyet el­ső, temp­lom­épí­tő lel­ké­sze és utó­dai kép­vi­sel­tek Is­ten or­­szá­gá­nak di­cső­sé­gé­re.

Hor­váth-He­gyi Áron

::Nyomtatható változat::