Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 37
- Adalékok a magyar fémpénzek történetéhez
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
Adalékok a magyar fémpénzek történetéhez
Lapunk idei 34–35. (augusztus 23–30.) összevont számában tartalmas cikk jelent meg a magyar fémpénz történetéről. Szerzőjének alapos tárgyismerete indított e kiegészítő hozzászólásra.
Szent István pénzveréséhez meg kell említenem: az Eötvös Loránd Tudományegyetemen azt tanultam, hogy az első magyar dénárokon lándzsa volt, lancea regis = „a király lándzsája, királyi lándzsa” felirattal. Ugyanis a Szilveszter pápától küldött zárt korona után István – szuverenitása elismeréseként – a német császártól aranylándzsát kapott.
Ennek bibliai háttere Saul lándzsája vagy dárdája: 1Sám 13,22; 18,10; 19,9–10; 20,33; 22,6; 26 fej.; 2Sám 1,6. (A héberben három szó is jelenthet döfő- vagy hajítófegyvert.) Lándzsa szavunk összefügg a francia lancer = „dobni” igével; a magyarban csak a kopja szó egyértelműen döfő szálfegyver. Nem véletlen egyébként, hogy az 1535 és 1719 között vert orosz kopek érméken a kopját tartó nagyfejedelmet, illetőleg a cárt ábrázolták (történeti-etimológiai szótár).
István utóda, unokaöccse, a velencei Orseolo Péter a magyarok zsarnoka volt. Oroszlánként ordító németekkel és fecskeként fecsegő olaszokkal vette magát körül. Az Árpád véréből való Bonnyát és Benyhét megölette (nyilván politikai okból), nem úgy, mint a szent király, aki merénylőjének megkegyelmezett, Vazult nem fosztotta meg életétől, három fiát pedig futni hagyta. (Közülük András = Endre, majd Béla utóbb István királyi székére is került.)
Pétert a fellázadó magyarok – élükön István sógorával, Aba Sámuellel – elkergették. Ő a császárhoz futott, és az aranylándzsa átadásával felkínálta neki az ország hűbéruraságát.
A császári hadakkal küzdve Aba Sámuel Ménfőnél elesett, és Péter visszaülhetett a trónra, immár a császár hűbéreseként – míg le nem váltották a Vata vezette hadak és a pogány Levente megkeresztelkedett bátyja, Endre orosz apósának fejszései.
Megjegyzendő, hogy a korabeli rézpénzt a déli határvédő-ütköző bánságokban verték. A báni (nevét őrzi a román lei váltópénze, a bani) bizony banális értékű volt.
Dr. Zsigmondy Árpád (Hatvan)
::Nyomtatható változat::
|