Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Vá­ci Mi­hálynak (1924–1970) a szü­lő­föld­höz, a Nyír­ség­hez kö­tő­dő „ma­gán­mi­to­ló­gi­á­já­ról” már so­kan és sok he­lyütt ír­tak, a köl­tő ma­ga is val­lott er­ről, nem­csak lí­rá­ban, pró­zá­ban, ha­nem ri­port­ban, nyi­lat­ko­zat­ban is, akár­hány­szor ezt meg­te­het­te. A nép min­den­nap­ja­i­hoz azon­ban szo­ro­san hoz­zá­kap­cso­ló­dik a né­pi val­lá­sos­ság, még a párt­ál­la­mi idők­ben is, ki­tö­röl­he­tet­le­nül. Tud­ta ezt jól Vá­ci Mi­hály, aki lí­rá­já­ban a nép gyer­me­ké­nek, a „so­ka­ság fi­á­nak” val­lot­ta ma­gát. Egy-két év­ti­zed­nyi kom­mu­niz­mus biz­to­san nem tud­ja ki­tö­röl­ni a nép lel­ké­ből a né­pi val­lá­sos­ság gesz­tu­sa­it, jel­rend­sze­rét, rög­zült szim­bó­lu­ma­it, hisz az a fa­lu­si és ta­nya­si pa­raszt­ság min­den­nap­ja­i­nak és ün­nep­nap­ja­i­nak ve­le­já­ró­ja egy éle­ten ke­resz­tül, a böl­cső­től a ko­por­só­ig. Li­tur­gi­kus tár­gyak, szer­tar­tá­sok, szak­rá­lis sza­vak, imád­sá­gos for­mu­lák kap­nak pro­fán je­len­tést, vagy ágya­zód­nak pro­fán kör­nye­zet­be, a táj­ba vagy a mun­ká­sok és pa­rasz­tok gesz­tu­sa­i­ba. Ez egy­faj­ta sa­já­tos, kü­lön­le­ges, eg­zo­ti­kus szí­ne­ze­tet ad az evangélikus hátterű Vá­ci Mi­hály lí­rá­já­nak.

„Fe­ke­te-fe­hér temp­lo­ma­id,
mint gó­lyák az aszály­ban,
ko­mo­lyan lé­pe­get­tek – lel­kek­re va­dász­va.
Ezüst, arany lom­bok temp­lo­mi zász­ló­ra­ja
kí­sér­te a Ti­szát – a kö­nyör­gő zsol­tárt.
Szállt fenn a fo­lyó, a mennyek­be csa­var­gó
elő­ének, és mor­mol­tak utá­na
a za­rán­dok er­dők.”

(Édes ha­zám)

Pa­pot sze­re­tett vol­na ne­vel­ni Vá­ci Mi­hály­ból az édes­any­ja. Ez a tény va­la­mi sze­líd su­gár­zás­sal mint­ha az egész köl­té­sze­tét át­le­beg­né Vá­ci Mi­hály­nak, a leg­sze­lí­debb és leg­em­be­ribb han­gú ma­gyar szo­ci­a­lis­ta köl­tő­nek.

„Sze­gény, pa­pot, – én­be­lő­lem! –
azt akart ne­vel­ni ő. Nem,
nem azért, mert a szent­egy­ház
ha­tal­mát vagy tán ilyen más
szer­ve­ze­tet tá­mo­gat­na,
csak mert azok­ról hal­lot­ta,
hogy ál­dott gyer­tyák fé­nyé­nél
mind Is­ten nagy bő­sé­gén él.”

(Anyám, add ránk ál­dá­so­dat!)

Nem lett pap, sőt… Ám olyan ver­set vagy akár egyet­len vers­sort sem ta­lál­tam ter­mé­keny köl­té­sze­té­ben, amely­ben tisz­te­let­le­nül vagy gúnnyal írt vol­na a val­lás­ról, val­lá­sos­ság­ról, val­lá­sos em­be­rek­ről.

In­kább az le­pi meg az ol­va­sót, mennyi­re tá­jé­ko­zott volt a bib­li­kus szim­bo­li­ká­ban, és mennyi bib­li­ai alak tű­nik fel – több­nyi­re pro­fán kö­zeg­ben – köl­té­sze­té­ben. Ver­sei hem­zseg­nek a bib­li­ai uta­lá­sok­tól, val­lá­si szim­bó­lu­mok­tól, vo­nat­ko­zá­sok­tól, pár­hu­za­mok­tól.

Meg­je­le­nik Jó­nás pró­fé­ta alak­ja a Száz­hú­szat ve­rő szív és a Cse­per­gő idő­ben cí­mű ver­sek­ben, Sa­lo­me tán­col He­ró­des előtt (Sa­lo­me tán­ca), fel­buk­kan Dá­vid és Gó­li­át (Dá­vi­dok), az apos­to­lok, a Je­le­né­sek köny­vé­nek ször­nyei, Pi­lá­tus, Jó­zsef, az ács, Má­ria és igen gyak­ran ma­ga Jé­zus.

Ta­lán a leg­na­gyobb kér­dés az len­ne, mi­lyen volt Vá­ci Mi­hály vi­szo­nya a hit­hez. En­nek a kér­dés­nek az elem­zé­se, Vá­ci kap­cso­la­ta, vi­szo­nya a transz­cen­dens kér­dé­sek­hez egy má­sik esszé tár­gya le­het­ne. Annyit azon­ban min­den­kép­pen meg­ál­la­pít­ha­tunk, hogy a hit fo­gal­ma szá­mos ver­sé­ben fel­buk­kan, de nem té­te­les val­lás­ként, ha­nem va­la­mi­fé­le tisz­ta­ság­vágy, va­la­mi di­na­mi­kus szép­re, jó­ra ösz­tön­ző erő for­má­já­ban:

„itt kell az egy­mást jel­ző em­be­rek
kö­zött, a Min­den­ség hát­te­re nél­kül
meg­lel­ni fel­ol­do­zó me­ne­dé­kül
az élet­re erőt adó hi­tet.”

(Le­vél a Föld­ről)

„Ki ad­hat hát ne­kem, ki ír­hat
kő­táb­lát?
Hit­re, vi­gasz­ta­lás­ra,
re­mény­re ki bír­hat?
Nem kell az imád­ság,
amit szá­mom­ra má­sok ír­nak.”

(Is­ten után)

„Ilyen kí­ván­tam len­ni én is, ott a
ho­mok­ba szúrt nyár­fa: – a ta­ní­tó,
ki fény­be tör, ra­gyo­gó hit a lomb­ja”

(Je­ge­nye-fény­ben)

A ke­resz­tény­ség alap­eré­nyei, a sze­re­tet, sze­líd­ség, alá­zat, bűn­bá­nat, gyó­nás, lel­ki­is­me­ret Vá­ci Mi­hály egész köl­té­sze­tét arany­szá­lak­kal szö­vik át. As­si­si Szent Fe­renc Nap­him­nu­szá­hoz ha­son­ló in­ti­mi­tás, gyen­géd szá­lak fű­zik a ter­mé­szet tár­gya­i­hoz, a je­ge­nyé­hez, akác­hoz, nyír­sé­gi arany­ló bú­za­ka­lá­szok­hoz, nap­hoz, szél­hez, ter­mé­sze­ti erők­höz, de még az egy­sze­rű, köz­na­pi tár­gyak­hoz is. „Aká­ca­im, Krisz­tus fe­jét öle­lő ka­ro­tok­kal fon­ja­tok az ég­re tö­vis­ko­ro­nát” – ír­ja a Sí­rás cí­mű vers­ben.

A Sze­lí­den, mint a szél cí­mű vers min­den ke­resz­tény erényt ma­gá­ba fog­lal, szin­te a Jé­zus­hoz tar­to­zás prog­ram­ver­se is le­het­ne a „ki bán­tott – azt vál­lon ölel­tem” he­ro­i­kus is­te­ni gesz­tu­sá­val. Ver­se­im cí­mű, ars po­e­ti­ca-sze­rű köl­te­mé­nyé­ben sa­ját ver­se­it té­pett ron­gyok­ba pó­lyált mez­te­len Jé­zu­sok­nak ne­ve­zi.

Meg­döb­ben­tő pár­hu­zam kí­nál­ko­zik As­si­si Szent Fe­renc Nap­him­nu­szá­nak ih­le­tett­sé­ge, te­ma­ti­ká­ja és Vá­ci szá­mos ver­se kö­zött. As­si­si Szent Fe­renc ír­ja a Nap­him­nusz­ban:

„Áld­jon, Uram, Té­ge­det víz hú­gunk, oly na­gyon hasz­nos ő, oly drá­ga, tisz­ta és alá­za­tos.
Áld­jon, Uram, tűz bá­tyánk, ve­le gyúj­tasz vi­lá­got éj­sza­kán.
Szép ő és erős, ha­tal­mas és vi­dám.”

Vá­ci Mi­hály Meg­csa­la­tó cí­mű ver­sé­ben a fen­ti Szent Fe­renc-köl­te­ménnyel meg­döb­ben­tő a pár­hu­zam:

„Ó, nő­vér­fé­nyű lám­pák!
Sze­líd hú­gocs­ka-su­gár­kák!
Test­vér­ke-len­ge gyer­tyák,
s ti anya-gon­dú, ci­ró­ga­tó pet­ró­le­um­lám­pák.”

Jel­lem­ző Váci köl­te­mé­nye­i­re a ver­sek­ben szereplő bib­li­ai sze­mé­lyek, cse­lek­mé­nyek és val­lá­si szim­bó­lu­mok pro­fán kör­nye­zet­be he­lye­zé­se. A Sír­vers cí­mű ön­iro­ni­kus vers­ben még az egy­ház la­tin nyel­vű li­tur­gi­kus szö­ve­gei is meg­je­len­nek: „Örök bé­ke po­ra­i­ra! De­lea­tur so­ra­i­ra. Hang­zott a Di­es Irae”. Rönt­geng­ló­ri­ás szen­tek­ről ír (A csont­ja­im­ra fe­szí­tet­ten), a vas­úti sze­ma­fort kö­nyör­gő úr­fel­mu­ta­tás­ként áb­rá­zol­ja (Nem tart vissza), a vas­úti pá­lya­mun­ká­sok­nak sú­lyos sze­gek­kel van át­ver­ve a te­nye­rük (A cso­mag­tar­tón). A ci­ga­ret­ta töm­jé­nét mo­dern gyón­ta­tó­nak ne­ve­zi a Be­szél­ge­té­sek cí­mű vers­ben, az Eszp­resszó és a Stac­ca­to cí­mű ver­sek­ben a „ká­vé­há­zi szeg­let” a gyó­nás he­lye és szak­rá­lis tér:

„És eszp­resszók gyón­ta­tó asz­ta­lá­nál
gyu­fát tör­del­ve éj­je­lig
mennyit tud­tunk ar­ról be­szél­ni,
hogy csak be­szé­lünk, éve­kig!”

(Eszp­resszó)

„ta­lál­ko­zók val­lá­sos áhita­ta, presszók
sek­res­tye-ho­má­lyai, füst, vi­ta, átok”

(Stac­ca­to)

„Hogy gyón­jak, ká­véz­ni hí­vom meg is­me­rő­se­im” – ír­ta Jó­zsef At­ti­la. Vá­ci Mi­hály­nál az eszp­resszó­ban el­szí­vott ci­ga­ret­ta és meg­ivott ká­vé vagy fél­de­ci szin­tén a gyó­nás, val­lo­más, őszin­te em­be­ri szó le­he­tő­sé­gét ad­ja. A gyó­nás moz­za­na­ta szá­mos egyéb ver­sé­ben is fel-fel­buk­kan, leg­meg­in­dí­tób­ban ta­lán a Pi­ros pos­ta­lá­dák cí­műben:

„Nek­tek szé­gyen, ha­zug­ság, fé­le­lem
nél­kül vall bűn, sze­gény­ség, sze­re­lem,
s őszin­téb­ben, mint ol­tá­rok előtt,
gyón­nak nek­tek csa­lók és sze­re­tők.”

A sze­re­lem él­mé­nyét is ke­resz­tény szim­bó­lu­mok for­má­já­ban fe­je­zi ki: „Szen­tel­tes­sék meg aj­ka­don a csók, fény­lőb­ben, mint az os­tya” (Zsol­tár).

„Má­ria! – ez a szó fel­kel­ti ben­nem a sí­rást:
– nem e tá­jon szü­let­tem!
Ó, ül­jél sze­líd ösz­vér há­tá­ra, – me­ne­külj,
ó, vi­gyél in­nen en­gem!”

(Ave Má­ria)

Pi­linsz­ky Já­nos­nak volt Kas­sák La­jos­sal egy je­len­tős, fel­tá­ró be­szél­ge­té­se az Új Em­ber 1962. feb­ru­ár 18-i szá­má­ban. Eb­ben Pi­linsz­ky és Kas­sák a mo­dern ka­to­li­kus iro­da­lom­ról be­szél­get­tek. A be­szél­ge­tés kulcs­mon­da­tát így fo­gal­maz­ta meg Kas­sák: „Egy igaz ka­to­li­kus és egy igaz szo­ci­a­lis­ta író ezer kér­dés­ben ta­lál­koz­hat, míg egy rossz ka­to­li­kus és egy rossz szo­ci­a­lis­ta író szük­ség­sze­rű­en el­len­fe­lei egy­más­nak.” Pi­linsz­ky sze­rint ez a be­szél­ge­tés leg­meg­szív­le­len­dőbb ta­nul­sá­ga.

Vá­ci Mi­hály­hoz ha­son­ló­an Kas­sák köl­té­sze­té­ben igen gyak­ran tűn­nek fel a gyer­mek­ko­ri val­lá­sos­ság él­mé­nyei. Kas­sák ver­se­i­ben Jé­zus rend­sze­rint úgy je­le­nik meg, mint a pro­le­tár­hő­sök elő­ké­pe. A pro­le­tár köl­tő, aki for­ra­dal­mak és há­bo­rúk közt él, Jé­zus­ban egy olyan test­vér­re is­mer, aki sze­gé­nyen szü­le­tett, egy­sze­rű mun­kás­ként, ács­ként élt, a vi­lág­tör­té­ne­lem leg­na­gyobb pa­ci­fis­tá­ja volt. Kas­sák­nak im­po­nált egy ilyen pro­le­tár Mes­si­ás.

Kas­sák­kal, a vá­ro­si pro­le­tá­rok Jé­zu­sát fel­fe­de­ző köl­tő­vel szem­ben Vá­ci Mi­hály Jé­zus­ban a nép fi­át, a sze­gé­nyek­kel, a nyír­sé­gi pa­raszt­ság­gal, cse­lé­dek­kel és nap­szá­mo­sok­kal sors­kö­zös­sé­get vál­la­ló is­ten­em­bert mu­tat­ja fel. Bár Vá­ci ese­té­ben és ér­ték­rend­jé­ben he­lye­sebb len­ne ta­lán „is­ten­em­ber” he­lyett „is­te­ni” em­bert mon­da­nunk. A nyír­sé­gi bo­kor­ta­nyák tá­jai és em­be­rei fö­lé emelt euk­ha­risz­ti­a­ként, tisz­ta bú­zá­ból ké­szült os­tya­ként mu­tat­ja a ma­gas­ba, a nap­ba Jé­zust.

A köl­tő szá­mos ver­sé­ben Jé­zust ön­ma­gá­hoz ha­son­lít­ja:

„Ó, nyo­mo­rult, gaz­dag sze­gény­ség!
Me­se­be­li nyo­mo­rú­ság!
Bib­li­ai le­gen­da­ként élsz
imá­dó lel­kem­ben to­vább.
Mint Ga­li­lea méz me­ző­it
Jé­zus-zo­kog­va ha­gyom el
tá­jad, mely majd ra­gyog­va őriz
al­ko­nyi por­fel­hő­i­vel.”

(Bú­csú és üd­vöz­let)

„Mind­nyá­junk szí­ve ma-szü­le­tett Jé­zus,
imá­dat­lan, mez­te­len di­de­reg.
Vár­ja kö­ré te­relt örö­mök nyá­ját,
hogy for­ró pá­rát rá­le­hel­je­nek.

(Bet­le­he­mes)

„ki ben­nem küld­te el Fi­át,
hogy csont­ja­im­ra fe­szí­tet­ten
meg­vál­tónk, a bom­ló Urán
Sze­gez­ze át a tes­tem.”

(A csont­ja­im­ra fe­szí­tet­ten)

Az Apám cí­mű vers­ben édes­ap­ját azo­no­sít­ja a meg­fe­szí­tett Jé­zus­sal. Vá­ci Mi­hály édes­ap­ja vas­utas volt és egy bal­eset kö­vet­kez­té­ben le­bé­nult:

„Sí­nek­re fe­szí­tett! Fe­let­ted dü­bö­rög­ve zúg el a za­ka­to­ló élet!
A talp­fák sze­líd ro­ko­na! A két sze­mem két nagy könny­csepp te­ér­ted.”

A Nyír­sé­get, a szü­lő­föl­det, a szü­lő­ket és a nyír­sé­gi em­be­re­ket egy­faj­ta tün­dé­ri­en lé­gi­es bib­li­kus mi­to­ló­gi­á­val imád­ja, a bú­za­fé­nyes sző­ke tá­jat transz­cen­dens ma­gas­sá­gok­ba eme­li. A fent em­lí­tett Bú­csú és üd­vöz­let mel­lett az Új úton, a Ri­tus, az Ál­dott vagy Te és a Ver­se­im cí­mű köl­te­mé­nyei is bi­zo­nyí­té­kai en­nek:

„Ó bib­li­ai sze­gény­sé­gű tá­jak
Fű­vel be­nőtt el­ke­rült út­ja te”

(Új úton)

„Em­le­ge­tem még oly­kor azt a tá­jat,
de csak ahogy Is­tent a né­ni­kék.
Meg­szo­kott ri­tus lett már az imá­dat
és csak szent­kép már a szü­lői kép.
Nincs egy per­cem, hogy előt­te meg­áll­jak;
– csak ke­resz­tet vet né­ha rá a kéz.”

(Ri­tus)

„Ál­dott vagy Te az asszo­nyok kö­zött,
ki­nek szí­vét szag­gat­va jár­ja át
a fáj­da­lom, hogy el­ve­szik, akit
imádsz, a fér­fit, az ács­nak fi­át,
a te­rem­tőt, a cso­dá­kat te­vőt,
ha­lá­szok és pász­to­rok mes­te­rét,
ki a pusz­tá­ba ment, ár­va ta­nyák
né­pe kö­zé, nyír­sé­gi si­va­tag
kí­sér­tő­i­vel szem­be­szál­la­ni”

(Ál­dott vagy Te)

„Sa­ru­ban jön min­dig az is­ten,
a bú­za­táb­lák kö­zött visz át
gya­log­út­ja, ame­lyen itt lenn
új ég­bol­tok­nak ne­ki­vág.”

(Ver­se­im)

„Vá­ci a bib­li­ai sze­gény­ség­ből ér­ke­zett, és egész éle­té­ben sú­lyos ke­resz­te­ket hor­dott, s mint a pró­fé­ták, hit­te, hogy kül­de­té­se van a nép­hez…” – ír­ja Tol­di Éva A sze­gény­ség, a sze­líd­ség és szol­gá­lat köl­tő­je cí­mű köny­vé­ben.

Az Ál­dott vagy Te cí­mű vers­ben szin­te tel­jes­nek mond­ha­tó tár­la­tát kap­juk Vá­ci Mi­hály me­ta­fi­zi­ká­já­nak, hisz eb­ben a köl­te­mény­ben ön­ma­gát pro­fa­ni­zált „nyír­sé­gi” Jé­zus­nak ne­ve­zi, sa­ját édes­any­ját Jé­zus any­já­val, a szen­ve­dő Má­ri­á­val azo­no­sít­ja, a nyír­sé­gi ho­mok­fút­ta tá­jat pe­dig a bib­li­ai si­va­tag­gal, a nyír­sé­gi pa­raszt­sá­got a Bib­lia né­pé­vel. A Vá­ci-ver­sek­ben meg­szo­kott pro­fa­ni­zá­lás is meg­je­le­nik eb­ben a vers­ben: „fe­je kö­ré, si­mí­tó te­nye­rét át­üti a ro­bo­tok vas­sze­ge, ke­reszt­re von­ják csür­he ba­jai”.

Meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ko­ra­be­li, Vá­ci Mi­hály köl­té­sze­té­ről a het­ve­nes évek­ben rög­zült és dog­ma­ti­zá­ló­dott kép módosításra szorul, hogy ár­nyal­tabb ké­pet kap­junk Vá­ci sze­mé­lyé­ről és lí­rá­já­ról. Vizs­gá­la­tunk se­gít­het ab­ban, hogy más op­ti­ká­kon ke­resz­tül is rá tud­junk néz­ni oly­kor az élet­mű­re. Ta­lán ezt segítheti elő ez a rö­vid esszé.

Bo­zók Fe­renc

::Nyomtatható változat::