Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 32
- Imádkozó nagygyűlés
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
Imádkozó nagygyűlés
A héten ért véget a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) stuttgarti nagygyűlése. A világ több mint hetvenmillió evangélikusának képviseletében elsősorban imádkozó közösségként voltunk együtt július 20. és 27. között a reformáció hazájában. A találkozó mottójául a Miatyánknak ez a mondata szolgált: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.
A sokszínű istentiszteleteken azok az ó- és újszövetségi történetek elevenedtek meg, amelyek éhezésről és gondoskodásról, nélkülözésről és gondviselésről szólnak. Elcsendesedésnek aligha lehetne hívni ezeket a reggeli és esti alkalmakat, hiszen mindvégig erőteljes éneklés és a bibliai elbeszélések dramatizálása jellemezte őket.
Valaki a találkozó szívverésének nevezte az istentiszteleti közösséget. Minden nemzetközi egyházi rendezvény egyik legkülönlegesebb része, amikor ki-ki a maga anyanyelvén mondja a Miatyánkot. Látszólag olyan, mint a bábeli zűrzavar, valójában a pünkösdi csoda alkalmai ezek.
Luther Márton szerint a mindennapi kenyérnek egészen széles jelentése van. Mindaz idesorolható, ami az élet fenntartásához és táplálásához kell, mint például „étel, ital, ruházat, lábbeli, ház, szántóföld […], derék házastárs, derék gyermekek, becsületes háznép, tisztességes felsőbbség, jó kormányzat, jó időjárás, közrend, becsület, jó barátok, megbízható szomszédok és ezekhez hasonlók”.
A reformátor által írt Kis káténak ez a felsorolása máris mutatja, hogy Isten igéjét bátran lehet alkalmazni saját helyzetünkre, a magunk korára. Ez az úgynevezett kontextualitás mindvégig jellemző volt a stuttgarti evangélikus világtalálkozóra. Némi kritikát annyiban lehet megfogalmazni, hogy az említett „kontextus” olykor mintha felülírta volna a „textust”: a bibliai szövegek mélyebb elemzésére kevésbé került sor. (Kivétel volt ez alól, amikor a bibliatanulmányt az egyik magyar résztvevő, Wagnerné Balicza Klára tartotta. Ő egyébként az elmúlt ciklusban az LVSZ presbitériumának számító tanács tagja volt. A testület mellett pedig Gáncs Péter püspök tanácsadóként működött.)
Az „itt és most” helyzetéhez képest ugyanakkor sajátos örökérvényűséget jelentett az evangélikus világtalálkozón naponként átélt úrvacsorai közösség. Az oltári szentség „mindennapi kenyérré” vált. A vendégelőadóként jelen levő canterburyi érsek szerint a keresztény ember egyenesen homo eucharisticus, aki az úrvacsora csodájában átélheti a bűnbocsánat és az újjászületés örömét. Azt már csak magam teszem szép csendben hozzá: bárcsak eljönne már az idő, hogy az evangélikusok nemcsak a reformátusokkal, az anglikánokkal és kisebb egyházakkal, hanem a katolikusokkal is egyek lehetnének az úrvacsora közösségében! Számos vegyes házasságban élő házastárs várja már ezt az alkalmat.
Imádkozó nagygyűlés volt a stuttgarti annyiban is, hogy döntéseinket még a plenáris teremben is gyakran imádság előzte meg. A mennoniták megkövetését, a velük való kiengesztelődést a levezető elnök, Mark Hanson püspök – sok küldötthöz hasonlóan – térden állva szavazta meg.
De térjünk vissza a mindennapi kenyérhez. A stuttgarti találkozón az is kiderült, hogy az evangélikus világszervezet milyen sokat tesz a világban tapasztalható éhezés és megannyi nyomorúság ellen. Haititól kezdve Szudánon keresztül Szomáliáig számos területen fáradoznak az ínség enyhítésén. Óriási jelentőségük van ezeknek a segélyezéseknek és fejlesztéseknek, és tehetségünk szerint támogatnunk is kell őket.
Nekünk azonban saját országunk és térségünk gondjaival is szembesülnünk kell. Ennek jegyében sürgette hozzászólásában a romák közötti munkánk nemzetközi egyházi támogatását az egyik plenáris ülésen Pángyánszky Ágnes lelkész. Mert segítenünk kell távoli földrészek lakóit, de a közvetlenül mellettünk élőkről sem feledkezhetünk meg. Ahogyan a frappáns mondás is tartja: „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan.”
Ennek jegyében az egyik plenáris fórumon („open hearing”) egyházunk úgynevezett „kemenceprogramját” mutatta be Kalit Eszter lelkészjelölt. Arról az evangélikus lelkésznőről szólt, aki a Nógrád megyei Bátonyterenye és Szúpatak sokszorosan hátrányos helyzetű gyermekeit segíti. Felismerte azt a pofonegyszerű igazságot, hogy az éhes gyerek nem tud tanulni. Ezért aztán a hittanórákra mindig két kiló kenyérrel és bőséges adag felvágottal megy. Előbb megeteti őket, aztán szól nekik Jézusról. És hogy mindez még gördülékenyebben menjen, Szúpatakon, a gyülekezeti háznál most kemencét építenek. Sok éhes család asztalára kerülhet majd az ott sütött kenyér.
Akik pedig megtapasztalják, hogy az egyház törődik velük, azok talán imádkozni is megtanulnak. Hittel kérik majd: „…mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…”, és jó szívvel mondják a Miatyánk többi kérését is.
Talán ilyen esetek kapcsolják egybe és teszik igazán közösséggé a világ evangélikusságát.
Fabiny Tamás
::Nyomtatható változat::
|