Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 32
- … add meg nekünk ma…
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
… add meg nekünk ma…
Istentiszteleti élet az LVSZ nagygyűlésén
Mire gondolunk akkor, amikor a Miatyánk imádság negyedik kérését imádkozzuk? Mit jelent az a szó, hogy kenyér? A feleslegessé váló, kidobásra kész, megszáradt kenyeret vagy a fennmaradáshoz szükséges utolsó falatot? A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) tizenegyedik nagygyűlésén a világ minden tájáról és minden evangélikus egyházából azért gyűltek össze a résztvevők, hogy az imádság erejében bízva szólítsák meg Istent a negyedik kéréssel. A 21. század elején még mindig bűnbánattal kell Istent megszólítanunk, hiszen alapvető emberségünket sem tudjuk úgy megélni, hogy ne csupán magunkra, hanem másokra is gondoljunk.
A nagygyűlés mottójaként választott kérés emberi létünk alapjáról szól. A mindennapi kenyérről, amely lehet fizikai és lelki szükséglet is. De soha nem imádkozhatjuk úgy, hogy ne gondolnánk mások szükségleteire is, akár fizikai, akár lelki értelemben.
Egy ilyen világméretű gyűlésen hamar érezhetővé válik, hogy milyen sok helyről érkeztek a résztvevők. A fogyasztói társadalomból, a kényelem, a „kidobott kenyerek" országaiból is sokan jönnek, képviselve a világban a lelki szükségletet, a hit és imádság szükségletét a fizikai jóléten túl is. De a világ másik – éhező – felét is sokan képviselték. Ott egy falat kenyér, egy jószág a háznál bizony mindennél nagyobb kincset jelenthet. Az életnek, a megmaradásnak a kincsét, a létezésbe vetett bizalomnak a kincsét.
Mindezeket a „szükséghelyzeteket” egyszerre és együtt szerettük volna Isten és egymás elé is helyezni Stuttgartban, hálát adva azért, hogy az imádság erejét ilyen ritkán megtapasztalható széles körben is megélhetjük. Ezért a nagygyűlés életében központi szerepet kapott az istentiszteleti élet. A nyitó és záró istentisztelet mellett minden reggel, délben és este is együtt imádkoztunk és énekeltünk.
Az istentiszteleti életet egy külön bizottság szervezte, amely világhírű egyházi zenészekből, kántorokból, lelkészekből és egy helyi szervezőcsoportból állt. Különlegessége volt minden istentiszteleti alkalomnak egy színjátszó csoport részvétele, amely a pantomim és a dráma segítségével is megjelenítette a bibliai történeteket és az emberi szituációkat.
Segítségével az istentiszteleti térbe érkezőket minden alkalommal frissen sült kenyér illata fogadta, amely az eljövendő mennyek országának „előillata” és íze is volt egyben, kifejezve azt a reményt, hogy eljön az idő, amikor Isten gyermekei nem a mély szükséghelyzetből, hanem hálából imádkozhatják a Miatyánk negyedik kérését.
Minden reggeli istentisztelet úrvacsorai alkalom is volt egyben. A bűnvallás után úgy tudtuk Istennel és egymással is a közösséget megélni, hogy Krisztus teste és vére egy gyülekezetté formált bennünket a bűnbocsánat és az öröm közös megtapasztalásában.
Minden úrvacsorai alkalomhoz kapcsolódott egy-egy szimbolikus cselekedet is. Nagy élmény volt már az első alkalmakkor kezünkbe venni a búzakalászt, a földet, amelyet egy kis tálkában kaptunk, a vizet, amelybe belemárthattuk kezünket, vagy a kenyértészta-darabot, amelyet kezünkben tartva gyúrhattunk és formázhattunk. A kis tésztadarab Illés és a sareptai özvegy történetéhez kapcsolódott, és drámaian szimbolizálta a pillanatot, amikor egy embernek szembe kell néznie azzal, hogy élete utolsó falatjának elfogyasztására készül. Isten gondoskodó szeretete azonban életmentő szeretet, és az istentiszteleti közösségben átélhettük, hogy ezt a gondoskodó szeretetet Isten mindannyiunkra feladatul és küldetésül bízza.
Kiemelkedő élmény volt az istentiszteletek zenei élete. Egy külön kis füzet tartalmazta az énekeket, amelyeket megszólaltattunk. A résztvevőkből össze is állt egy énekkar, amely minden istentiszteleten vezette az éneklést. Az énekeket a világ minden tájáról gyűjtötték össze, de jellemzőek voltak az afrikaiak és a dél-amerikaiak, amelyek ritmikusságukkal, dinamikájukkal magukkal ragadták a résztvevőket. Az istentiszteletek liturgiáját szintén az előkészítő bizottság állította össze, és meghatározóak voltak benne a responzorikus (válaszoló), az adott témát és a kontextust megszólaltató imádságok.
A nagygyűlés vasárnapján a résztvevők a helyi gyülekezetek egyikében vehettek részt istentiszteleten, és vihették magukkal az esemény hírét és üdvözletét a gyülekezeti tagoknak.
A magyar delegáció egy része Schafhausenben, Gémes Pál gyülekezetében tölthette a vasárnap délelőttöt, ahol e sorok írója hirdette Isten igéjét. Délután a stuttgarti magyar gyülekezettel együtt lehettünk istentiszteleti és szeretetvendégségi közösségben.
Pángyánszky Ágnes
::Nyomtatható változat::
|