Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 32
- Vak voltam, most látok!
A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP – Jn 9,24–38
Hozzászólás a cikkhez
Vak voltam, most látok!
Jézussal lehetséges a gyógyulás! Ennek a történetnek ez az üzenete számunkra: még a legnyomorúságosabb beteg, azaz a vakon született ember számára is Jézussal lehetséges a gyógyulás.
Igaz ez a vakon születés testi értelmében, úgy, hogy valakinek Jézus megnyitja a szemét, de igaz lelki értelemben is: Jézus látást ad a lelkileg vakoknak. Ekkor válik mindnyájunkat érintő, igazi örömhírré ez az üzenet, hogy Jézussal nem csupán a nyomorúságos testi, hanem a még kilátástalanabb lelki vakságból is lehetséges számunkra a gyógyulás.
A vakon született ember Jézussal való találkozásáig úgy élte az életét, hogy nem is tudta, mit jelent az, hogy ő vak. Vakon született, de immár felnőtt férfi: úgy telt el a gyermek- és ifjúkora, hogy igazából nem is tudta, mit jelent látni. Fogalma sem volt arról, mi az a képesség, amelynek híjával van, amelyről körülötte az emberek mint látásról beszélnek.
Ha valaki látóként baleset vagy betegség miatt veszíti el szeme világát, annak legalább megmarad a látás emléke. Annak van fogalma arról, milyen az őt körülvevő világ képe, tudja, mi a különbség nappal és éjszaka között, ismeri a színeket, a formákat, emlékszik szeretteinek, régi ismerőseinek az arcvonásaira.
De ez a vakon született egy olyan világban élt, amelyben nem lehetett tapasztalata arról, mit jelent látónak lenni. Ehhez Jézussal kellett találkoznia, aki megnyitotta testi szemeit. Ekkor csodálkozhatott rá először a környezetére: a színekre, az emberek arcára, a templomra, amelynek kapujában koldulni szokott, a fényre, a világosságra, amelyet eddig nem érzékelt.
Ez az ember azonban nemcsak testi látást kapott Jézustól, hanem lelki szemei is felnyíltak. E nélkül testileg látón, de lelkileg vakon botorkált volna tovább életútján. Ő azonban átélte azt a csodát, hogy Jézussal testi-lelki értelemben megváltozott az élete. És ezt a farizeusok bonyolult teológiai kérdésére felelve nagyon egyszerű szavakkal így mondta el: „Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.” Jézust nemcsak testi szemével látta már, hanem lelki szemével, hitével is érzékelte, amit azután neki személyesen így vallott meg: „Hiszek, Uram.” És leborulva imádta Jézust, szemének megnyitóját, látásának megadóját.
Lelki értelemben mindnyájunkra igaz mindaz, ami a vakon született ember állapotát jelenti. Hiszen mi, ép szemmel, ép testi látással született emberek, lelki értelemben mindnyájan, kivétel nélkül vakon születünk, és így éljük életünket. Az Ádámtól örökölt fogyatékosság, a bűn, vakká tesz minket az igazi világosságnak az érzékelésére, látására.
Pedig az megjelent, eljött és felragyogott ebben a világban Jézus Krisztusban, hogy minden embert megvilágosítson (Jn 1,9). Testi szemeink számára láthatatlan Jézus jelenléte ebben a világban, mégis érzékelhetjük őt hitünkkel, miután megnyitotta lelki szemeinket. Vele találkozva megváltozik az életünk az ő látására – ahogyan ennek a vaknak is.
Az ő életváltozása látványos volt, hiszen testi vakságból látóvá lett, és Jézust nem ismerő, lelkileg világtalanból Jézusról bizonyságot tevő, világosságot kapott hívővé lett. Még nem sokat tudott Jézusról ahhoz, hogy vallást tegyen róla, mégis a legszebb bizonyságtételt mondta, amikor arról szólt, amit Jézus vele cselekedett.
Jézus által meggyógyítottként nekünk is ezt kell elmondanunk, hogy milyen volt az életünk Jézus nélkül és milyenné lett vele: „Bár vak voltam, most látok.” Jézus nélkül a bűn vakságában, sötétbe zártan, kilátástalanul éltem, tőle bűnbocsánatot kapva világosságra jutottam, értelmet kapott az életem. Jézus megnyitotta a szememet, s ezután az általa kapott látással el tudok igazodni ebben a világban. Tisztán meglátom a gonosz szándékot, helyesen látok erkölcsi kérdésekben, nem csaphat be semmilyen ártó hatalmasság. Nem tudnak félrevezetni, kihasználni, életellenes propagandával megtéveszteni. A bűnt bűnnek látom elsősorban a magam életében, és tudom, hogy ha azt megvallva Jézus bűnbocsátó szeretetéhez menekülök, akkor ő újra és újra megment engem. Hitemmel belé kapaszkodom, aki ígérete szerint velem van minden napomon a világ végezetéig.
Velünk van addig a napig, amikor számunkra valóban látássá lesz a hit. Addig igaz az, hogy „hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5,7), és „most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre” (1Kor 13,12). De már most Jézussal járva, az ő szavára hallgatva, az ő vezetésére bízva magunkat, az ő teste és vére vétele által vele teljes közösségben megérezhetjük a mennyei öröm előízét.
Ez az a látás, amely csak azoknak adatik, akiknek lelki szemét Jézus nyitotta meg. Ők azok, akik boldogan kiáltanak fel a vele való gyógyító találkozás után: „Bár vak voltam, most látok.” És ők azok, akik amikor testileg is átmennek a halálból az életbe, boldogan tapasztalják meg, mit jelent Jézust látni színről színre és ebben a látásban élni örökre.
Tamásy Tamás
::Nyomtatható változat::
|