Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 32
- Új nap – új kegyelem
Napról napra
Hozzászólás a cikkhez
Új nap – új kegyelem
Vasárnap
Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Jak 3, 10 (Zsolt 39,2; Lk 19,41–48; Róm 9,1–8.14–16; Zsolt 59) Az Úristen, aki maga a Jó és a Szeretet, arra teremtette az embert, hogy áldás hordozója legyen. Úgy is működik a világ s benne az emberi lét, hogy minden, ami létezik és él, áldás hordozója legyen. A gonosz rettenetes igyekezete, hogy ezt a visszájára fordítsa. S szomorú, hogy az átok terjed. Mindig van vevő rá. Isten azonban éppen a gyermekeit – minket – akarja felhasználni, hogy ebben az áldatlan világban szájunkból áldás hangozzék, életünkből áldás fakadjon.
Hétfő
Jól vigyázzatok, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt. Ef 5,15–16 (Zsolt 7,9a; Róm 11,1–12; Jn 8,46–59) Az áldásra született ember nem csupán lézeng a világban, sodródva az eseményekkel. Arra kaptuk Teremtőnktől az értelmünket, hogy tudatosan éljünk: számolva azzal, hogy nem végtelen az időnk, és számolva azzal, hogy a szabott időben küldetésünk van. Az idő hamar és könnyen elszáll. De elegendő arra, hogy Isten szeretetének képviselői legyünk ebben a világban. Az idő jó kihasználásához a bölcsességet felülről kell (és lehet) kérni.
Kedd
Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.” Lk 5,5 (5Móz 2,7; Lk 21,5–6.20–24; Jn 9,1–12) Egyedül nem megy. Sőt, reálisan gondolkodva, az egész keresztény élet lehetetlen vállalkozás. Ha azonban felhangzik Urunk hívó szava, újra próbálkozunk. Mert ami saját erőnkből nem megy: a jóság, az emberség, a szeretet, a megbocsátani tudás, az Isten szerinti élet, mégis működik Jézus szavára, Jézus útján, Jézus Lelkével. Az ő szavára kezdjük újra – nap mint nap.
Szerda
Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. 2Kor 12,10 (2Móz 15,2a; Jn 4,19–26; Jn 9,13–23) Nem az ige van „fordítva bekötve”, a világ áll a feje tetején. A világ szabályai és szokásjoga alapján nem jövünk rá az élet igazi titkára – amelyről Pál itt beszél. Amikor erős vagyok, magamra hagyatkozom, és mindent én akarok tenni, megoldani. A siker vagy csak rövid távú, vagy egyáltalán kétséges. Amikor erőtlen vagyok, akkor tudok ráhagyatkozni az erős Istenre. Az ő erejével az én életemben is megváltoznak az erőviszonyok…
Csütörtök
Krisztus mondja: „Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” Jn 16,24 (Zsolt 66,20; Róm 11,13–24; Jn 9,24–34) Micsoda nagyszerű biztatás. A világ, a környezetünk azt mondaná: Ne kérjetek! Urunk biztat: Kérjetek! Mert ő adakozó Úr. Abban leli örömét, hogy nekünk örömöt szerez. Ha kérünk (ez sem mindig magától értetődik), akkor megadja azt, amire az élethez valóban szükségünk van. Mert boldog, ha minket, panaszra hajlamos embereket örülni lát. Sőt ő teljes örömöt kínál!
Péntek
Kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik. Zsid 6,11 (Zak 4,10a; Lk 23,27–31; Jn 9,35–41) Hullámhegyek és hullámvölgyek. Lelkesedés és lehangoltság. Lendület és megtorpanás. Mindezek állandó kísérői emberi létünknek. A keresztény reménység – a Krisztussal való találkozás és egyre mélyebb, majd kiteljesedő együttlét – olyan hajtómotor, olyan energiaforrás, amely változó hangulatok és állandóan változó körülmények között segít igyekezni a jóra, a krisztusira, a hitből fakadó életre.
Szombat
A tanítványok unszolták és kérték Jézust: „Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon. Lk 24,29 (5Móz 31,8; 5Móz 4,27–35/36–40/; Jn 10,1–10) Elmúlt a hét, múlik az életem, és múlik a világ. Minden szombat erre figyelmeztet. Mi maradt abból, ami a héten az enyém volt, s mi abból, amit tettem? Ki marad ebben a változó és mulandó világban? Együtt kérjük tanítvány elődeinkkel: maradj velünk, Urunk! S a sok kérdőjel és bizonytalanság között egy biztos: ő velünk marad. Most igéjében és az úrvacsora kenyerében és borában, egykor pedig majd személyesen, ott, ahova előre ment, helyet (végleges helyet) készíteni nekünk.
Dr. Hafenscher Károly (ifj.)
::Nyomtatható változat::
|