|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 09
- „Megerősítesz inkább az igaz hitben”
A vasárnap igéje
BÖJT ELSŐ VASÁRNAPJA (INVOCAVIT) – 1Jn 3,5–8
Hozzászólás a cikkhez
„Megerősítesz inkább az igaz hitben”
Hamvazószerdával a böjti idő vette kezdetét. Vasárnap azonban nem a szenvedő, a keresztet hordozó Jézussal találkozunk, hanem az ördögöt, bűnt legyőző egyetlen Úr, a megfeszített Jézus Krisztus ajándékában részesülünk. Isten igéje olyan húsvéti örömöt és győzelmet ad ma, mintha már húsvét ünnepe lenne.
János apostol megnevezi, ki és mi ellen arat győzelmet Isten Fia. Az ellen a bűn ellen, amely bennünk van, az ellen az ördög ellen, aki szüntelenül ellenünk dolgozik, hogy eltávolítson bennünket Atyánktól. Bármennyire is mintha azt olvasnánk ki a textusból, hogy a keresztény emberben nincsen, nem lehet bűn, Isten éppen azt láttatja meg velünk ma, hogy bűne alatt nyomorog, szenved a hívő is. Nem hagyja békén az ördög őt sem. Sőt az apostol azok ellen a tévtanítók – a gnosztikusok – ellen fordulva ír, akik azt állítják, hogy eljut az ember Krisztus nélkül, a saját maga tudása, képessége által is a tökéletesség állapotába, az igazságba, és átéli a bensőjében.
Gyakran minket is az a hamis gondolat száll meg, hogy „nyugodt lehetek, semmit nem tudnak felhozni ellenem; jó nekem a saját nyugalmam”. Pedig a keresztény embert mindig áthatja a szent nyugtalanság, mert megéli a két hatalom igencsak komoly erejét. Bizonyára vannak az életnek olyan területei, amelyekre tekintve azt mondhatjuk: mindent megtettünk, teljesen elégedettek lehetünk magunkkal. Valami hasonlót táplál belénk a világ is a profizmussal. Az emberrel sok mindent elhitetnek, sok gondolat beleszivárog az életünkbe. Elhisszük, hogy mi mindenre képesek lehetünk. Mégis szenvedünk, sírunk, inog a lábunk alatt a talaj. Az embernek – legyen keresztény, hívő vagy Krisztust Úrnak nem valló – kivétel nélkül állandó megrontója az ördög.
A bűn első számú tulajdonsága, hogy az ördögtől van. Mégis az emberhez tartozik, és rombolja Isten és ember között a kapcsolatot, rombolja az embert. Nem tudjuk kiűzni idővel, hogy egyszer csak eljussunk a bűntelenség, a tisztaság állapotára. Nincs olyan böjti tisztítókúra, amely után fellélegezhetünk, hogy végeztünk vele, kiirtottuk. Maga a böjt, a bűnbánat nem abba az állapotba juttat el, amikor azt mondhatom: bűn nélküli lettem.
A bűn szüntelenül átszövi életünket. Kétségbe ejt, legyengít, rossz gondolatokat sorakoztat egymás után. Újra és újra azt érzi az ördög hatalmától rabul ejtett ember, hogy nincs biztonságban, fél, háborog. Luther a „fő-fő” ellenségnek nevezi az ördögöt. A Nagy kátéban ezt olvassuk: „…mert ha Isten nem oltalmazna, egy óráig sem lennénk tőle biztonságban.” Igen, az ördög abban leli kedvét, hogy megkárosítson.
Mindig ráfogjuk a gondjainkat, bajainkat valakire, a körülményekre. Pedig az ördög a „fő-fő ellenség”, ő sugall, ő hajszol bele a keserűségbe, az elégedetlenkedésbe! De mi tudjuk és hirdetjük: legyőzte őt a Megfeszített. Értünk győzött, és nekünk ad győzelmet Jézus. És ha az ördögöt legyőzte, a bűnnel is leszámolt. Boldogok lehetünk, hogy bűneink bocsánatát kérve Isten tényleg meg is szünteti, el is távolítja őket.
„…tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.” Isten megkönyörült a bűnös emberen, és elküldte Fiát. Ezen a ponton fordul meg életünk iránya és tartalma. Harcolhatunk és – reformátorunk szavaival élve – fegyverben állhatunk, de soha nem mi leszünk úrrá a természetünkön, az ördög hatalmán. Mindig Isten Fia győz bennünk és értünk, ami természetesen nem azt jelenti, hogy mi kimaradunk a harcból, tudva azt, hogy ő úgyis küzd majd értünk. Éppen ellenkezőleg: nagyon is benne vagyunk! Fájnak és kínoznak a harctéri események. Állandó feladatunk van.
Gyakran adódik életünkben alkalom arra, hogy megküzdjünk, de ebben nem vagyunk egyedül. Mindig harcol értünk és velünk az Isten. Fölfoghatatlanul nagy ajándéka harcainkban, hogy általa megerősödik az ember hite. Nem veszíti el erejét, nem zsigereli ki az ördög ellen, a bűn ellen folytatott kemény munka, lelki gyötrelem; és nem megedződik a harcban, nem megkeményedik, hanem még közelebb érzi magához Isten szeretetét, ígéreteinek valóságát. Áldott minden fellépésünk az életünket felforgató gonosz ellen.
Tehát egyfajta felszólításként kell értenünk azt az igéből, hogy a keresztény ember nem vétkezik. Azt mondjuk: ne vétkezzen, küzdjön! És ezt nem minden alap nélkül tesszük. Isten Fia, a mi Urunk és Megváltónk azért jelent meg, hogy lerontsa az ördög munkáit. Le is rontotta, tönkretette. Lehet, gyenge az ember, és valljuk, sok teher nehezíti az életünket, de Isten Fia megszabadított bennünket mindentől, ami az ördögtől van.
Jézus ereje nekünk erő. Kereszten aratott győzelme és a halálból való feltámadása nekünk győzelem. Minden úrvacsorai alkalommal halandó testünkbe költözik. Velünk van. Minket táplál, nekünk ad erőt, átjár igazsága, szentsége.
Bűn, halál, ördög számunkra ellenség, mely bennünket pusztít. Mégis Isten vívja meg a csatát vele. A bűn ellen a bűntelen száll harcba. Számunkra pedig megadatik, hogy az ő győzelméből győzelmet vehessünk.
Áldunk, Urunk, amiért megmenekültünk. Kérünk, légy irgalmas hozzánk, hogy megerősödjünk általad. Add, hogy nevedet dicsőítsük mindennap oltalmadért, amikor értünk szembeszállsz az ördöggel, és amikor átélhetjük, hogy szüntelenül velünk vagy. Ámen.
Klimentné Ferenczy Andrea
::Nyomtatható változat::
|
