Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Azért je­lent meg az Is­ten Fia, hogy az ör­dög mun­ká­it le­ront­sa. (1Jn 3,8b)

Böjt 1. he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li s he­ti igéi Jé­zus­nak, a sá­tán le­győ­ző­jé­nek a meg­kí­sér­té­sé­hez kap­cso­ló­dó­an az ő kö­ve­tő­it érő kí­sér­té­sek­ről és pró­ba­té­te­lek­ről ad­nak ta­ní­tást. Mi­vel „Jé­zus is meg­kí­sér­te­tett és szen­ve­dett, ezért se­gít­het azo­kon, akik meg­kí­sér­tet­nek” (Zsid 2,18; LK). Lu­ther sze­rint a pró­ba­té­tel, kí­sér­tés el­ső­sor­ban nem az úgy­ne­ve­zett „er­köl­csi” kí­sér­té­sek­re vo­nat­ko­zik. „Az ör­dög­nek az a mun­ká­ja, ami­kor csa­pá­sok s a töb­bi ál­tal Is­ten gyer­me­ke­it két­ség­be ej­ti afe­lől, hogy va­jon nem hagy­ta-e el őket az Is­ten. A pró­ba­té­tel te­hát a hi­tet pró­bál­ja meg. Is­ten meg­en­ge­di, hogy ál­ta­la a ke­resz­tyé­nek hi­tét nö­vel­je. – Két fegy­ve­rünk van, amely­től resz­ket­ve fut az ör­dög: az ige s az imád­ság.” Jé­zust negy­ven­na­pos böjt­je után há­rom, „Ha Is­ten Fia vagy…” kez­de­tű mon­da­tá­val kí­sér­tet­te a pusz­tá­ban az ör­dög. Ám az Is­ten Fia eze­ket há­rom, „Meg van ír­va…” kez­de­tű igé­vel uta­sí­tot­ta el (lásd Mt 4,1–11). El­ső vá­la­sza: „Nem csak a tes­ti ke­nyér­rel él az em­ber, de Is­ten­nek min­den igé­jé­vel.” (GyLK 729) Mi nem győz­het­jük le a sa­ját erőnk­ből az ör­dög kí­sér­té­se­it, ám „já­rul­junk te­hát bi­za­lom­mal a ke­gye­lem tró­nu­sá­hoz, hogy ir­gal­mat nyer­jünk, és ke­gyel­met ta­lál­junk, ami­kor se­gít­ség­re van szük­sé­günk” (Zsid 4,16)! Is­ten meg­ígér­te: „Ha ki­ált hoz­zám, meg­hall­ga­tom…” (Zsolt 91,15) Já­nos így tesz kü­lönb­sé­get Is­ten és az ör­dög gyer­me­kei kö­zött: „…aki nem cse­lek­szi az igaz­sá­got, nem az Is­ten­től van, és az sem, aki nem sze­re­ti a test­vé­rét.” (1Jn 3,10) A fedd­he­tet­len, be­csü­le­tes, a baj­ban is is­ten­fé­lő Jób böjt­je ez­zel kez­dő­dik: „Az Úr ad­ta, az Úr vet­te el. Ál­dott le­gyen az Úr ne­ve!” (Jób 1,21) Pál bá­to­rít: „Is­ten pe­dig hű­sé­ges, és nem hagy ti­te­ket erő­tö­kön fe­lül kí­sér­te­ni; sőt a kí­sér­tés­sel együtt el fog­ja ké­szí­te­ni a sza­ba­du­lás út­ját is, hogy el bír­já­tok azt vi­sel­ni.” (1Kor 10,13) „En­ge­del­mes­ked­je­tek azért az Is­ten­nek, de áll­ja­tok el­len az ör­dög­nek, és el­fut tő­le­tek” – fi­gyel­mez­tet Ja­kab. De mi is a böjt cél­ja? „Aláz­zá­tok meg ma­ga­to­kat az Úr előtt, és ő fel­ma­gasz­tal ti­te­ket.” (Jak 4,7.10) Jé­zus is szen­ve­dé­sen át ju­tott a di­cső­ség­be, ám ke­reszt­ha­lá­la ál­tal meg­sem­mi­sí­tet­te az ör­dö­göt, hogy „meg­sza­ba­dít­sa azo­kat, akik a ha­lál­tól va­ló fé­le­lem mi­att egész éle­tük­ben ra­bok vol­tak”, „hogy en­gesz­te­lést sze­rez­zen a nép bű­ne­i­ért” (Zsid 2,15.17). Tud­juk: Is­ten előtt ezer esz­ten­dő annyi, mint a teg­na­pi nap (lásd Zsolt 90,4). Krisz­tu­sunk ezer­éves ural­ma kez­de­tén a négy­ne­vű sá­tán (sár­kány, ősi kí­gyó, ör­dög) ezer esz­ten­dő­re meg­kö­töz­te­tik. Akik ez élet­ben két­szer – tes­ti­leg és új­já- – szü­let­tek meg Is­ten Szent­lel­ke s igé­je ál­tal, azok egy­szer tá­mad­nak fel az örök élet­re, az el­ső fel­tá­ma­dás­kor. Ám akik csak egy­szer szü­let­tek, azok két­szer hal­nak meg; má­sod­szor a nagy fe­hér trón előt­ti íté­let után ré­sze­sei lesz­nek a má­so­dik ha­lál­nak a tűz ta­vá­ban (lásd Jel 20,14). De már most „bol­dog és szent az, aki­nek ré­sze van az el­ső fel­tá­ma­dás­ban”; ők „az Is­ten és a Krisz­tus pap­jai lesz­nek” (Jel 20,6). „Ó, bol­dog nap! (…) Az én Uram fel­tá­maszt en­gem! / Fel­éb­re­dek, s élek a menny­ben / Mind­örök­ké!” (EÉ 519,3) Ta­lál­koz­zunk ott!

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::