Közlemények, nyilatkozatok

Hozzászólás a cikkhez

A kö­zel­gő nem­ze­ti ün­nep, már­ci­us 15. al­kal­má­ból egy­há­zunk püs­pö­ki ta­ná­csa ál­lás­fog­la­lás­sal for­dul lel­ké­sze­ink­hez, gyü­le­ke­ze­te­ink­hez, pres­bi­té­ri­u­ma­ink­hoz és min­den evan­gé­li­kus hit­test­vé­rünk­höz. Az ün­nep al­kal­má­ból kü­lö­nö­sen is idő­sze­rű té­mán túl más fon­tos kér­dé­sek­ben is ha­tá­ro­zott ál­lás­pon­tot kép­vi­se­lő püs­pök­ka­ri nyi­lat­ko­za­tot az aláb­bi­ak­ban kö­zöl­jük.

Is­ten nem a zűr­za­var­nak, ha­nem a rend­nek az Is­te­ne – ol­vas­suk az Új­szö­vet­ség­ben. Ezért fon­tos vé­gig­gon­dol­nunk, hogy mi tar­to­zik az evan­gé­li­kus ke­resz­tény temp­lo­mok jó rend­jé­hez.

Az evan­gé­li­kus temp­lo­mok bel­se­jét az egy­ház hi­te, a vi­lág­egy­ház több ezer éves, a re­for­mált egy­há­zak fél­ezer éves ta­pasz­ta­la­ta ren­dez­te, ren­de­zi be. Ter­mé­sze­tes, hogy ezért eb­ben is ér­vé­nye­sek az evan­gé­li­kus­ság alap­ve­tő hit­val­lá­sai, el­vei, ki­for­rott, le­tisz­tult gya­kor­la­ta.

Tud­juk, a temp­lom be­ren­de­zé­se nem hit­val­lá­si kér­dés, alap­ve­tő egy­há­zi ira­ta­ink nem is fog­lal­koz­nak ve­le. Csak ak­kor vá­lik té­má­vá, ha egy ko­ráb­bi szo­kást, egy új kí­sér­le­tet kell meg­vizs­gál­ni, vagy temp­lom­épí­tés (-új­já­épí­tés) ese­tén a tel­jes bel­sőt kell ki­ala­kí­ta­ni.

Ugyan­ak­kor a hely­te­len gya­kor­la­tok, mi több, a tév­ta­ní­tá­sok is meg­je­len­het­nek non­ver­bá­lis jel­ké­pek, tár­gyak, esz­kö­zök for­má­já­ban is. Az egész egy­ház fe­le­lős­sé­ge, hogy ezek­re fel­hív­ja a fi­gyel­met, és meg­szün­tes­se az egy­ház­hoz nem il­lő és Is­ten ügyé­hez nem mél­tó gya­kor­la­to­kat.

A re­for­má­ció alap­el­vei a li­tur­gi­kus tér­re vo­nat­ko­zó­an is ér­vé­nye­sek: egye­dül a Szent­írás minden­nek a mér­té­ke, egye­dül Krisz­tus­ban van a mi üd­vös­sé­günk, egye­dül ke­gye­lem ál­tal nyer­het­jük el a ki­tel­je­se­dő, örök éle­tet.

A li­tur­gia ősi alap­el­ve, hogy Is­ten vég­zi kö­zöt­tünk li­tur­gi­á­ját, mi pe­dig vá­la­szo­lunk sza­vá­ra, tet­te­i­re. En­nek a vá­lasz­nak a leg­jobb­nak kell len­nie. Tar­ta­lom­hoz a for­ma… Is­ten­nek csak a leg­szeb­bet, leg­job­bat le­het ad­ni – ez is bib­li­kus gon­dol­ko­dás­mód. Gyar­ló em­be­ri, a mu­lan­dó vi­lág­ban is ké­tes ér­ték nem áll­ja meg a he­lyét az Is­ten szol­gá­la­tá­ban.

Az egy­ház a Szent­írá­son tá­jé­ko­zód­va, egye­dül Krisz­tus­ra bíz­va ma­gát, Urunk ke­gyel­mé­ben re­mény­ked­ve for­mál­ja szak­rá­lis kör­nye­ze­tét. Ezért szen­te­li fel a temp­lo­mo­kat. A szen­te­lés bib­li­kus ér­te­lem­ben az Is­ten­nek va­ló tel­jes oda­szá­nást, át­adást je­len­ti. Ezért csak olyan tár­gya­kat he­lyez el, amely Is­ten di­cső­sé­gét szol­gál­ja, Krisz­tus vált­ság­mű­vét hir­de­ti, a ke­gye­lem­ből va­ló élet­hez se­gít.

Ezért a temp­lo­mot a leg­ne­me­sebb anya­gok­ból, az em­be­ri hi­val­ko­dást el­ke­rü­lő al­ko­tá­sok­kal, jel­kép­rend­sze­ré­ben ige­hir­de­tő jel­le­gű tár­gyak­kal ren­dez­zük be. He­lyük van a ter­mé­sze­tes anya­gok­nak, ame­lyek Is­ten jó­nak te­rem­tett vi­lá­gá­ból va­lók, he­lyük van az igé­nyes, szent ih­le­tett­ség­ből szár­ma­zó mű­tár­gyak­nak, ame­lye­ket imád­sá­gos lel­kü­let­tel ter­vez­tek és ké­szí­tet­tek el, he­lyük van azok­nak a jel­ké­pek­nek, ame­lyek Is­ten nagy­sá­gát, Krisz­tus sze­re­te­tét és a Szent­lé­lek mun­ká­ját hir­de­tik. Ezek ér­té­ket kép­vi­sel­nek és ér­té­ket te­rem­te­nek, Is­ten­hez se­gí­tik az em­bert, és az egy­sé­get mun­kál­ják. Más­nak nincs he­lye a temp­lom­ban. Bár­mi­lyen meg­osz­tó szim­bó­lum­nak, em­be­ri cé­lo­kat hir­de­tő tár­gyak­nak és jel­ké­pek­nek, bib­li­ku­san nem iga­zol­ha­tó be­ren­de­zé­sek­nek nincs he­lyük a temp­lom­ban.

Ezért hasz­nál­tak őse­ink is ter­mé­sze­tes anya­got: fát, kö­vet, ter­mé­sze­tes tex­tí­li­át, ezért dí­szí­tet­ték a temp­lo­mo­kat ki­zá­ró­lag élő vi­rág­gal. Ép­pen ezért nem va­ló a temp­lom­ba sem­mi­fé­le mű­anyag. Sem mű­vi­rág, sem mű­anyag bú­tor, sem mű­anyag hang­kel­tő (hang­után­zó elekt­ro­mos) be­ren­de­zés.

Nem va­ló az ol­tár­ra mű­gyer­tya (még vil­lany­gyer­tya sem!), hi­szen csak a va­ló­di gyer­tya hor­doz­za azt a szim­bó­lum­tar­tal­mat, amely mi­att hasz­nál­juk. (Krisz­tus a vi­lág vi­lá­gos­sá­ga, aki mi­köz­ben vi­lá­gít, és me­le­get ad, ön­ma­gát ál­doz­za fel.)

Nem he­lyes – még prak­ti­kus in­dok­lás­sal sem – az ol­tár­ra mű­anyag fel­ső te­rí­tőt ten­ni. Az ol­tár a ke­resz­tény tra­dí­ció sze­rint Krisz­tus-szim­bó­lum. A ma­ku­lát­la­nul tisz­ta fe­hér te­rí­tő is az ol­tár­asz­tal lap­ján őt hir­de­ti.

Nem he­lyes a temp­lom­ban „kon­zerv­ze­nét” hasz­nál­ni, hi­szen az egy­ház kin­cse a szív­ből jö­vő, em­be­ri han­gon is meg­szó­la­ló, Is­tent di­csé­rő ének. Nem a gé­pek, ha­nem az em­ber al­kal­mas és ké­pes Is­ten-di­csé­ret­re. Nem va­ló sem­mi­fé­le olyan ze­nei anya­got be­ját­sza­ni vagy elő­ad­ni, amely nem az Is­ten di­cső­sé­gét, ha­nem a mű­vész nagy­sá­gát hir­de­ti. Nem fe­led­het­jük, hogy evan­gé­li­kus egy­há­zunk szá­má­ra a ze­ne ige­hor­do­zó esz­köz, Krisz­tust pré­di­ká­ló le­he­tő­ség (nem pe­dig han­gu­lat­kel­tő, lé­nyeg­te­len hát­tér­ze­ne).

Nem he­lyes olyan fest­ményt, szob­rot a temp­lom­ban el­he­lyez­ni, amely tar­tal­má­ban, meg­for­má­lá­sá­ban meg­bot­rán­koz­tat, és nem Is­ten­hez ve­zet (a ke­reszt bot­rá­nyá­ról szó­ló apos­to­li sza­vak jel­zik e sza­bály­ban a ki­vé­telt, hogy tud­ni­il­lik nem le­het össze­ke­ver­ni az em­be­ri bot­rán­ko­zást és a ke­reszt tit­ká­nak fel­rá­zó, meg­té­rés­re hí­vó­an bot­rán­koz­ta­tó vol­tát!).

Fon­tos kér­dé­se­ket vet fel a zász­lók hasz­ná­la­ta. Li­tur­gi­kus tér­ben nincs he­lyük a Szent­há­rom­ság Is­ten ügyé­nek szol­gá­la­tán kí­vü­li jel­ké­pek­nek. Még nem­ze­ti jel­ké­pek­nek sem. Ter­mé­sze­te­sen az egy­ház fel­ada­ta, hogy ko­mo­lyan ve­gye és él­je azt a tényt, hogy Is­ten eb­be az or­szág­ba és eb­be a nép­be te­rem­tett, kül­dött ben­nün­ket, itt adott hi­va­tást és kül­de­tést. Ezt azon­ban nem az­zal tud­juk ki­fe­jez­ni, hogy a li­tur­gi­kus tér­be nem is­te­ni szim­bó­lu­mot he­lye­zünk. Ez – so­kak szá­má­ra nem tu­dot­tan – az ame­ri­ka­ni­zá­ló­dás egyik je­le, hi­szen ten­ge­ren­tú­li min­ták­ra ke­rült ha­zánk­ban is sok temp­lom­ha­jó­ba zász­ló. A ma­gyar nem­ze­ti zász­ló he­lye a temp­lom kül­ső fa­lán, hom­lok­za­tán van. A temp­lom is köz­épü­let ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy egy kö­zös­ség – Is­ten sze­re­te­te okán – nyi­tott épü­le­te, amely­ben ma­gyar né­pünk­höz, nem­ze­tünk­höz tar­to­zó em­be­rek élik hí­vő éle­tü­ket. Nem ki­vo­nul­nak a vi­lág­ból, a na­gyobb csa­lád (nem­ze­tünk) éle­té­ből, ha­nem egy­nek tart­ják ma­gu­kat. Ezért ja­va­sol­juk, hogy Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­há­zunk­ban 2009. már­ci­us 15-től min­den evan­gé­li­kus temp­lom­ra ke­rül­jön ki a nem­ze­ti szí­nű zász­ló, hir­det­ve egy­há­zunk és hí­ve­ink el­kö­te­le­zett­sé­gét, ha­za­sze­re­te­tét, a kö­zös­ség szol­gá­la­tát.

Sem­mi­lyen más zász­ló­nak nincs he­lye sem a temp­lo­mon be­lül, sem a kül­ső fa­lán. A zász­lók ugyan­is nem egy eset­ben ural­mi jel­ké­pek, s az egy­ház Krisz­tus ural­ma alatt él. (Ezért le­het­nek az ál­ta­lá­nos sza­bály aló­li ki­vé­te­lek az egy­ház tra­di­ci­o­ná­lis zász­lói, amennyi­ben Is­ten di­cső­sé­gét és ha­tal­mát hir­de­tik.) Min­den más zász­ló meg­oszt em­be­re­ket, az egy­ház fel­ada­ta pe­dig ép­pen a híd­épí­tés, a Krisz­tus­ban va­ló egy­ség mun­ká­lá­sa.

Itt­zés Já­nos el­nök-püs­pök Dr. Fa­bi­ny Ta­más püs­pök Gáncs Pé­ter püs­pök

::Nyomtatható változat::