Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 09
- Kollár utódai
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Kollár utódai
Tanulmány a pesti szlovák evangélikusokról
A budapesti Rákóczi út közepén, egy neoromán stílusú bérházon templombejárat nyílik. A felirat szerint „a harci szellem templomának” kapujára leltünk. Evangélikusként talán sokan tudjuk, hogy valaha ez az épület a budapesti szlovák evangélikusok temploma volt. A ma keleti küzdősportoknak otthont adó „szentély” névadója azonban nem sokat hibázott: a pesti szlovák evangélikusok gyülekezete és temploma sok harc árán épült fel, maradt meg, majd vált tőlünk idegen kultúra szentélyévé.
Ezekről a harcokról szól egy nemrégiben megjelent könyv hosszabb tanulmánya, Halász Ivánnak a pesti szlovák evangélikusokról írt műve. (A kötetben ezenkívül közép-európai irodalmakról – lengyel, szlovák, cseh – készült tanulmányok olvashatók.) A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szlovák Tanszékének egyetemi docense. Külön öröm számunkra, ha azt látjuk, hogy történelmünk, tradíciónk nem csak számunkra fontos.
A gyülekezet történetének első szakasza, Jan Kollár lelkészségének ideje 1819-től 1849-ig talán többek számára ismerős. Halász Iván tanulmánya a gyülekezet keletkezését csak röviden, az eddig megjelent műveket összefoglalva mutatja be. Legrészletesebben a gyülekezet dualizmus kori történetéről, Daniel Bachát és Martin Morháč szolgálatának idejéről olvashatunk. Daniel Bachát alatt (1873–1906) ez a sok viszontagságon átment gyülekezet a fénykorát élte. Bachát a belsőleg is meghasonlott közösséget anyagilag felvirágoztatta, függetlenségét megőrizte. Egyháza méltányolta igyekezetét; 1874-től a budapesti egyházmegye esperese lett, 1905-ben pedig bányakerületi püspökké választották.
Bachát életműve abba a „szürke zónába” esik, amelynek egyik oldalán a nyelvüket és nemzeti identitásukat feladó szlovákok, másik oldalán pedig a nemzetiségükért hazájuk ellen fordulók vannak. A mára méltatlanul elfeledett Bachátra talán éppen azért nem emlékezünk, mert a magyaroknak túl szlovák, a szlovákoknak pedig túl magyar volt. Ez a „szürke zóna” szélesebb és színesebb, mint gondolnánk. Halász Iván a források elemző bemutatásával, kritikusan és empatikusan vázolja föl, hogy mi volt a sikeres életpálya ára, milyen kompromisszumokat követelt meg a magyarosító közvélemény Daniel Bacháttól és a pesti szlovák gyülekezettől.
Bachát utódja, Martin Morháč a szlovák nemzeti mozgalom ismert alakjaként került Budapestre. Már az első világháború előtt küzdenie kellett azért, hogy gyülekezetét ne olvasszák be a pesti egyházba. Az államrendőrség 1920-ban letartóztatta, majd máig ismeretlen okokból több hónapra internálta. A hatezerről ezerkétszáz lélekre apadt, tanítóját és kántorát is elveszítő gyülekezetbe egy meghurcolt, megtört lelkész tért vissza. Az egyházközség anyagilag is megroppant, amikor a templomot körülvevő bérházait megadóztatták. Iskolája fenntartásáról le kellett mondania. Hosszas perek mentették csak meg a pesti szlovák evangélikusokat a csődtől. A küzdelmekben megroppant egészségű Morháč 1941-ben hunyt el. Halász Iván gyülekezettörténete ezzel a dátummal zárul.
A pesti szlovák evangélikusok története a mi történetünk. Közös hitünk összeköt velük. A szlovák tradíció tovább él akkor is, ha a nyelv mára nagyobbrészt elveszett egyházunkból.
A tanulmány lelőhelye: Közép-európai irodalmak. Szerkesztette Ábrahám Barna és Illés Pál Attila • Halász Iván: A pesti szlovák evangélikusok. Esztergomi Forrásközpont Sorozat II. Szent István Társulat, Budapest, 2007. Ármegjelölés nélkül. A kötet megrendelhető a PPKE Szlovák Tanszékének titkárságán: 26/577-000/2970; e-mail: sclavi@btk.ppke.hu.
Kertész Botond
::Nyomtatható változat::
|