Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 11
- Forradalom – böjtben
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Forradalom – böjtben
A pesti forradalom 1848 böjtjének kellős közepén tört ki. Március idusa Laetare („Örüljetek!”) és Judica („Ítélj meg, Istenem!”) vasárnapja között szerdai napra esett. Az ország evangélikus templomaiban a három markánsan megkülönböztethető teológiai irányzat valamelyikéhez tartozó lelkészek várakozásteljes gyülekezetek előtt prédikáltak.
A liberális teológia neves képviselője volt Haubner Máté, a Dunántúli Egyházkerület püspöke és Székács József, „az ország papja”. A lutheri ortodoxiát Szeberényi Jánosnak, a Bányai Egyházkerület szuperintendensének, a pietizmust pedig Bauhofer György budavári lelkésznek a neve fémjelezte. A három kegyességi irányzat kapcsolatát erőteljesen színezték a jelentős számú szlovák és német ajkú evangélikusság nemzetiségi törekvései.
- böjtjén tehát meglehetősen különböző igehirdetések hangzottak az evangélikus templomokban. Mégis volt valami egyesítő erő, amely a forradalom kitörését követően közös gondolkozásra és cselekvésre vezette az evangélikusokat. „Isten és a Haza! E kettő legyen imánk, beszédink és eltökéléseink legkedvesebb tartalma!” – írja 1848 decemberi körlevelében Haubner Máté püspök. Ezt az alapelvet mindegyik közösség magáévá tette. Ebből következett, hogy a jobbágyság felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, a lelkiismereti és sajtószabadságot mint a forradalom vívmányait az evangélikusok egységesen elfogadták.
Így jelent meg 1848-ban a forradalom az evangélikusság böjtjében, és így kelt életre az ézsaiási prófécia: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted.” (Ézs 58,6–8)
Helyénvaló föltenni a kérdést fordítva is: Volt-e hatása a lakosság hét százalékát kitevő evangélikusságnak a forradalomra? Megjelenik-e az egyház böjtje, a passió a forradalomban?
Haubner püspök körlevelében arra szólítja fel a gyülekezeteket, hogy a szeretet eszközével védjék meg az ellenséggel szemben a forradalom kincseit. Krisztus passiójának bűnbocsátó jelentősége ugyan nem kap hangot a főpásztori levélben, de a nemzet testvéri összefogásában kifejezésre juthat az evangéliumi szeretet.
„… ellátjuk magunkat azon nélkülözhetetlen kellékkel, mely bennünket feldulhatatlanokká tesz. Mi ez? Egy szóval megmondom: a szeretet! Ha mi, kik e dicső Magyarország határi között lakunk, mindnyájan igazi résztvevő szívből egymást testvéri karokkal öleljük, ez minket uraivá tesz ellenégünk dühének. Mert a szeretet bizalommal jár, – a bizalom egyesít, – az egyesség neveli az erőt, – az erőnek érzése lelkesít, – a lelkesedés bátorságot szül, – a bátorság kitűrővé tesz, és a kitűrőké a győzedelem!
Testvérim! Testvéri szeretet tehát az, mit nemzeti kormányunk minden honfiaknál feltesz, hogy Istennel kezdett mozgalmunk szerencsésen kifejlődhessék. S kérdem: kíván-e evangyéliomi Anyaszentegyházunk valamit sürgetőbben, mint ezt?
Krisztus mikor övéit a legfőbb kellékre figyelmeztette, így szóllott: (Ján. 13,34.35.) »Egy uj parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek, mint én szerettelek titeket. Erről esmerik meg mindenek, hogy az én tanitványaim vagytok, ha egymást szeretenditek….«
…Hirdessük tehát hiven a Krisztus evangeliomát uton utfélen és mondjuk ki, hogy nincs jobb hazafiság, mint az igazi evangeliumi kereszténység, – és nincs evangéliumi kereszténység jó hazafiság nélkül…”
A püspöki körlevél és az elhangzott böjti prédikációk nem tették a szabadságharcot a szeretet hadjáratává, hatásuk mégsem elhanyagolható.
A Habsburg–orosz összefogással kivéreztetett szabadságharc ítéletre váró tábornokainak megrendítő kálváriáját passióvá formálta a hit. Damjanich Jánosnak kivégzése éjszakáján papírra vetett imádsága a bizodalmas hit testamentuma, egyszersmind közbenjáró ima az országért: „Mindenség Ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is… Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsd az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára!…”
…és mégis úgy tűnik, hiába szakadt meg keservben annyi hű kebel a honért. Negyvennyolc, ötvenhat, nyolcvankilenc fellobbanó reménysége nem hozott igazi újulást. A forradalmak, reformok, nemzetújító megmozdulások egyre keservesebb böjthöz vezettek – napjainkra már az élet minden területén.
Talán nem kellene keresztre feszítenünk magunkat. Talán vissza kellene térni az első, az igazi, a krisztusi passióhoz! Talán véget érne népünk kálváriája, ha eljutnánk Krisztus egyedül üdvözítő áldozatához, ahol megbűnhődte már az Úr a múltunk s jövendőnk.
Győri Gábor
::Nyomtatható változat::
|