Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Aki az eke szar­vá­ra te­szi a ke­zét, és hát­ra­te­kint, nem al­kal­mas az Is­ten or­szá­gá­ra. (Lk 9,62)

Böjt 3. he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi Jé­zus kö­ve­té­sé­re irá­nyít­ják a te­kin­te­tün­ket, ám eh­hez nem kell „oku­lá­ré” sem! Ha Ke­resz­te­lő Já­nos­sal együtt „sze­mem (ocu­li) ál­lan­dó­an az Úr­ra néz” (Zsolt 25,15), ak­kor meg­lát­ha­tom őt: „Íme, az Is­ten Bá­rá­nya, aki hor­doz­za a vi­lág bű­nét!” (Jn 1,29) „Jé­zus Krisz­tus­ban van a mi vált­sá­gunk az ő vé­re ál­tal: a bű­nök bo­csá­na­ta az ő ke­gyel­mé­nek gaz­dag­sá­ga sze­rint.” (Ef 1,7; LK) Is­te­nem, „hoz­zád eme­lem te­kin­te­te­met, aki a mennyek­ben la­ko­zol. – Jus­son szí­ned elé az én imád­sá­gom!” (GyLK 758,1) Az Úr Jé­zus hí­vá­sa még ma is hang­zik: „Kö­vess en­gem!” (Lk 9,59) Ám a ta­nít­vány­ság aka­dá­lya le­het az anya­gi ké­nye­lem, a mun­ka és a csa­lád is. Csak ha Jé­zus van az el­ső he­lyen az éle­tünk­ben, ak­kor le­he­tünk min­den elő­fel­té­tel nél­kül az ő al­kal­mas kö­ve­tői! Lu­ther fi­gyel­mez­tet: „Ha Krisz­tus kö­ve­tő­je akarsz len­ni, ne pa­nasz­kodj és ne per­le­kedj, mi­kor mél­tat­lan­ság esik raj­tad, ha­nem tűrd el öröm­mel! Ne zú­go­lódj, ha­nem adj há­lát Is­ten­nek, ki mél­tó­vá tett, hogy ha­son­ló légy a Krisz­tus­hoz!” Pál is fel­szó­lít: „Le­gye­tek te­hát Is­ten kö­ve­tői, mint sze­re­tett gyer­me­kei…” „Mert egy­kor sö­tét­ség vol­ta­tok, most azon­ban vi­lá­gos­ság vagy­tok az Úr­ban…” (Ef 5,1.8a) És ami­kor kö­ze­le­dett ke­reszt­ha­lá­lá­nak ide­je, Jé­zus el­ha­tá­roz­ta, hogy fel­megy Je­ru­zsá­lem­be; ezen az úton mond­ta az őt kö­ve­tő so­ka­ság­nak: „Ha va­la­ki nem hor­doz­za a ma­ga ke­reszt­jét, és nem jön utá­nam, az nem le­het az én ta­nít­vá­nyom.” (Lk 14,27) Az ön­meg­ta­ga­dás elő­ze­tes szám­ve­tés­sel kez­dő­dik: kit vagy mit sze­re­tek job­ban ná­la? Jób Is­te­né­hez for­dult újabb pa­na­szá­val: „Mi­ért nem bo­csá­tod meg vét­ke­met, mi­ért nem né­zed el bű­nö­met? Hi­szen már a por­ban fek­szem…” (Jób 7,21) A bűn meg­lá­tá­sán s meg­val­lá­sán át el­ju­tott a bűn­bá­na­tig, mert Is­ten ke­gyel­me­sen hoz­zá for­dult, s meg­is­mer­tet­te vele ma­gát: „Csak hír­ből hal­lot­tam ró­lad, de most sa­ját sze­mem­mel lát­ta­lak.” (Jób 42,5) Az is­me­ret­len ör­dög­űző nem kö­vet­te a ta­nít­vá­nyo­kat, a Mes­ter még­sem til­tot­ta el te­vé­keny­ke­dé­sé­től, „mert aki nincs el­le­nünk, az mel­let­tünk van” (Mk 9,40). A fa­ri­ze­u­sok va­kok vol­tak Jé­zus is­te­ni ha­tal­má­nak fel­is­me­ré­sé­re és an­nak meg­lá­tá­sá­ra, hogy ő a meg­ígért Mes­si­ás. Ám ta­nít­vá­nyai sem vol­tak kü­lön­bek? „Még min­dig olyan ke­mény­szí­vű­ek vagy­tok? Van sze­me­tek, és még­sem lát­tok…” (Mk 8,17–18) Jé­zus kö­ve­té­se „sem nem bé­kés, sem nem min­den­áron »csa­lád­ba­rát« do­log” (lásd Bib­lia ma­gya­rá­zó jegy­ze­tek­kel, 1122. o.), „és aki nem ve­szi fel ke­reszt­jét, és nem kö­vet en­gem, nem mél­tó hoz­zám. …aki pe­dig el­vesz­ti éle­tét énér­tem, az meg­ta­lál­ja azt.” (Mt 10,38–39) Jé­zus meg­is­mét­li e ki­je­len­té­sét (lásd Lk 17,33), ami­kor Is­ten or­szá­gá­ról s az Em­ber­fia el­jö­ve­te­lé­ről szól a ta­nít­vá­nyok­nak: „Ép­pen úgy lesz, mint ahogy Lót nap­ja­i­ban tör­tént…” (Lk 17,28) „…fe­le­sé­ge azon­ban hát­ra­te­kin­tett, és só­bál­vánnyá lett” (1Móz 19,26), mert no­ha ő már nem volt So­do­má­ban, de So­do­ma a szí­vé­ben volt. Te ne tégy így, ha­nem „in­dulj az úton, elő­re nézz (…), / És az út vé­gén Jé­zus fog vár­ni!” (EÉ 560,1)

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::