Keresztutak

Már­ci­us 6. – a nők vi­lág­ima­nap­ja

Hozzászólás a cikkhez

Sok he­lyütt is­mét evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­tek ad­tak ott­hont már­ci­us 6-án, pén­te­ken a nők vi­lág­ima­nap­ja ren­dez­vé­nye­i­nek. Lap­zár­tánk ide­jén már összeg­ződ­nek a ta­pasz­ta­la­tok, a vissza­jel­zé­sek ar­ról, hogy a he­lyi kö­zös­sé­gek­nek mi­lyen so­kat je­len­tett az, hogy fe­le­ke­ze­ti ha­tá­ro­kat át­lép­ve együtt, egy­má­sért kö­nyö­rög­het­tek. Az egyik Pest me­gyei hely­szí­nen el is ha­tá­roz­ták a részt­ve­vők, hogy nem vár­nak a jö­vő esz­ten­de­ig, ha­nem ha­von­ta össze­gyűl­nek kö­zös ima­al­kal­mak­ra.

Az idén Pá­pua Új-Gui­nea asszo­nya­i­ért, a tá­vo­li szi­get­or­szág la­kó­i­ért hang­zott vi­lág­szer­te a kö­nyör­gés. Ám nem le­he­tett fi­gyel­men kí­vül hagy­ni, hogy az ál­ta­luk meg­fo­gal­ma­zott ima­ké­ré­sek glo­bá­lis ba­jok­ra hív­ták fel a fi­gyel­met. Ami­kor el­hang­zot­tak a kö­vet­ke­ző gon­do­la­tok a li­tur­gi­á­ban: „Az erő­szak egy­re gya­ko­ribb. Em­be­re­ket gyil­kol­nak meg, gyer­me­ke­ket nyo­mo­rí­ta­nak meg (…)” – ki­ben ne idé­ződ­tek vol­na fel a kö­zel­múlt ha­zai, vé­res tör­té­né­sei? Pén­te­ken, ami­kor tá­vo­li test­vé­re­in­kért imád­koz­tunk, bi­zony ma­gun­kért is kö­nyö­rög­tünk.

Bu­da­pes­ten a Kő­bá­nyai Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség gyü­le­ke­ze­ti ter­mét már­ci­us 6-án es­te kö­zel hat­van részt­ve­vő töl­töt­te meg. A X. ke­rü­let­ben élő hí­vek előtt ugyan ed­dig sem volt is­me­ret­len a vi­lág­ima­na­pi moz­ga­lom (bib­lia­órá­kon év­ről év­re meg is em­lé­kez­tek ró­la), de el­ső íz­ben idén ke­rült sor ar­ra, hogy a kü­lön­bö­ző fe­le­ke­ze­tek asszo­nyai kö­zö­sen kö­nyö­rög­je­nek a vi­lág ke­resz­té­nye­i­ért, kü­lö­nö­sen is a pá­pua test­vé­re­kért.

Ol­tár­ra he­lye­zett gyü­möl­csös tál, kó­kusz­di­ók, kagy­lók, or­chi­de­ák so­ka­sá­ga idéz­te fel a tá­vo­li szi­get­or­szág ter­mé­sze­ti adott­sá­ga­i­nak rend­kí­vüli gaz­dag­sá­gát. Egy ügyes asszony­kéz még Pá­pu­a­föld hí­res cí­mer­ál­la­tát, a pa­ra­di­csom­ma­da­rat is a részt­ve­vők elé va­rá­zsol­ta, a kő­bá­nyai asszo­nyok kre­a­ti­vi­tá­sa te­hát „tró­pu­si hely­szín­né” ala­kí­tot­ta át az ima­ter­met.

Az új-gui­ne­ai dia­ké­pek ta­nú­sá­ga sze­rint a szá­raz­föl­dön bő­ven te­rem­nek jó za­ma­tú gyü­möl­csök, a kü­lön­bö­ző faj­tá­jú ba­nán­tól kezd­ve az ana­ná­szig, a hegy­ol­da­la­kon ka­kaó­ül­tet­vé­nyek tar­kít­ják a tá­jat, az óce­án pe­dig a „ten­ger gyü­möl­cse­i­ben” – kagy­lók­ban, rá­kok­ban, kü­lön­fé­le ha­lak­ban – bő­vel­ke­dik. Or­szá­guk is­mer­te­tő­jé­ben azt ír­ták a pá­pua asszo­nyok, hogy ná­luk több mint két­ezer or­chi­dea­faj ős­ho­nos. Van olyan vi­rág is, amely­nek még csak nem is is­mert az an­gol vagy pi­dzsin el­ne­ve­zé­se. S ami egy eu­ró­pai szá­má­ra kü­lö­nö­sen is eg­zo­ti­kus: a dzsun­gel te­le van szá­mos hús­evő nö­vénnyel.

Ott a bu­ja, zöld nö­vény­zet na­gyon fon­tos fel­ada­tot lát el. Az or­szág het­ven szá­za­lé­kát ős­er­dő bo­rít­ja, föld­go­lyónk har­ma­dik leg­na­gyobb ki­ter­je­dé­sű zöld­öve­ze­te ta­lál­ha­tó Új- Gui­ne­á­ban. Ha a bra­zí­li­ai Ama­zo­nas ős­er­de­je a vi­lág tü­de­je, ak­kor a pá­pua új-gui­ne­ai ős­er­dő leg­alább az egyik le­be­nye. Nem vé­let­le­nül til­ta­koz­nak a kör­nye­zet­vé­dők a szi­get­vi­lág ter­mé­sze­ti kin­cse­i­nek pusz­tí­tá­sa, az utób­bi év­ti­zed­ben el­ha­ra­pó­dzott fa­ki­vá­gá­sok el­len. „Ha el­adod az er­dő­det, gyer­me­ke­id jö­vő­jét bo­csá­tod áru­ba” – áll egy hir­det­mé­nyen Go­roka vá­ros­ban.

Pe­dig nagy a kí­sér­tés. Kül­föl­di vál­lal­ko­zók „jó pénzt” fi­zet­nek egy-egy föld­te­rü­le­tért azok­nak, akik egy év­ti­zed­del ez­előtt még nem is is­mer­ték a pénz hasz­ná­la­tát, mert a cse­re­ke­res­ke­de­lem­ből él­tek. S bár most va­ló­di bank­je­gyek ke­rül­nek a ke­zük­be, nem is sej­tik, mek­ko­ra árat fi­zet­nek ezért. A kül­föl­di vál­la­la­tok ugyan­is kí­mé­let­le­nül ki­zsi­ge­re­lik ter­mé­sze­ti kin­cse­i­ket, tönk­re­te­szik egész­sé­ges kör­nye­ze­tü­ket. S ez nem csu­pán pá­pua er­dők gyil­ko­lá­sa, ha­nem a föld „tü­de­jé­nek” meg­cson­kí­tá­sa is. A ter­mé­szet tönk­re­té­te­lé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sa már nem csu­pán a he­lyi­ek ügye, ha­nem kö­zös fel­ada­tunk, glo­bá­lis fe­le­lős­ség! Mi­ként a ke­resz­té­nyek együt­tes imád­ko­zá­sa is fel­adat, kö­zös szol­gá­lat.

Lu­ther Már­ton ír­ja egy he­lyütt: „(…) atyám­fi­ai, imád­koz­za­tok szív­vel, száj­jal ott­hon is, temp­lom­ban is, mert az imád­ság tart­ja a vi­lá­got. Kü­lön­ben ugyan rosszul áll­na!” (Jer, ör­vend­jünk, ke­resz­tyé­nek!, 212. o.) Ha sza­bad né­mi kép­za­var­ral él­ni, a hí­vő em­ber kö­nyör­gé­se nem csu­pán a ba­jok el­há­rí­tá­sát mun­kál­ja, ha­nem friss „oxi­gént” is hoz a vi­lág lég­te­ré­be. Az éle­tet adó Szent­lé­lek Is­ten­nel köt össze, és az ő ere­jé­ből, le­he­le­té­ből me­rít.

A kő­bá­nyai ima­nap ige­hir­de­tő­je, Szi­lá­gyi Sán­dor Gab­ri­el­la re­for­má­tus lel­kész­nő (bal felső képünk jobb szélén) – el­tér­ve a ki­adott tex­tus­tól – a Márk evan­gé­li­u­má­nak 7. fe­je­ze­té­ben le­írt tör­té­net­ről be­szélt. A po­gány asszony tán­to­rít­ha­tat­lan hi­té­ről, aki nem ré­mül­ve meg Jé­zus lát­szó­la­gos vissza­uta­sí­tá­sá­tól, me­ré­szen kö­nyör­gött lá­nya szá­má­ra gyó­gyu­lá­sért. A lel­kész­nő er­re a ki­tar­tó köz­ben­já­rás­ra bá­to­rí­tot­ta a hall­ga­tó­sá­got.

Ige­hir­de­té­se csu­pán ré­sze volt azok­nak az él­mé­nyek­nek, ame­lye­ket Is­ten Szent­lel­ke mun­kált az el­ső kő­bá­nyai ima­na­pi al­ka­lom részt­ve­vő­i­ben. S bi­zo­nyá­ra min­den­ki­ben más és más gon­do­la­tot mé­lyí­tett el, más és más iránt is fe­le­lős­sé­get éb­resz­tett.

B. Pin­tér Már­ta

::Nyomtatható változat::