Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A ma­gyar fo­tog­rá­fia nap­ja körüli idő­szak­ban az or­szág szá­mos ré­szén ki­ál­lí­tá­sok nyíl­nak, a kor­társ fo­tó­mű­vé­szet­re irá­nyítva a közfigyelmet. Azon­ban nem sza­bad meg­fe­led­kez­ni en­nek a mű­vé­sze­ti ág­nak a nagy klasszi­ku­sa­i­ról sem, ezért öröm­te­li, hogy je­len­leg Ro­bert Ca­pa tár­la­ta is lá­to­gat­ha­tó a bu­da­pes­ti Lud­wig Mú­ze­um­ban.

A ma­gyar szár­ma­zá­sú fo­tó­mű­vész Fried­mann End­re Er­nő né­ven lát­ta meg a nap­vi­lá­got 1913. ok­tó­ber 22-én Bu­da­pes­ten. Sza­bó szü­le­i­vel és két test­vé­ré­vel a Vá­ros­ház ut­cá­ban él­tek. Ti­zen­hét éve­sen egy bal­ol­da­li tün­te­té­sen el­fog­ták, és bár ko­mo­lyabb bün­te­tés nél­kül sza­ba­don en­ged­ték, a kö­vet­ke­ző év­ben Bécs­be emig­rált, ahon­nan Prá­gá­ba, majd Ber­lin­be ment. Eb­ben az idő­szak­ban kez­dett is­mer­ked­ni a fo­tog­rá­fi­á­val. Zsi­dó szár­ma­zá­sa mi­att 1933-ban Ber­lint is el kel­lett hagy­nia, így vé­gül Pá­rizs­ban te­le­pe­dett le.

Egy év­vel ké­sőbb is­mer­ke­dett meg a szin­tén emig­ráns Ger­ta Poho­ryl­le-lel, aki nem­csak ma­gán­éle­té­ben, ha­nem mun­ká­já­ban is a tár­sa lett. A nagy hí­rű film­ren­de­ző, Frank Cap­ra és a hol­ly­woo­di sztár, Gre­ta Gar­bo ne­vé­re rí­mel­ve vet­ték fel a Ro­bert Ca­pa – ma­gyar ba­rá­tai va­ló­ban Cá­pá­nak szó­lí­tot­ták – és a Ger­da Ta­ro ne­vet, a spa­nyol pol­gár­há­bo­rú­ból már kö­zö­sen pub­li­kál­ták fel­vé­te­le­i­ket művésznevükön. Ger­da Ta­ro nem sok­kal ez­után éle­tét vesz­tet­te egy bal­eset­ben a spa­nyol fron­ton.

Ro­bert Ca­pa már hu­szon­öt éves ko­rá­ra ki­ér­de­mel­te a szin­tén ma­gyar szár­ma­zá­sú Ste­fan Lor­ant lap­ki­adó­tól és szer­kesz­tő­től „a vi­lág leg­na­gyobb há­bo­rús fény­ké­pé­sze” minősí­tést. Pá­lya­fu­tá­sa so­rán öt há­bo­rú front­vo­na­lá­ról szál­lí­tot­ta ké­pe­it: a spa­nyol pol­gár­há­bo­rút kö­ve­tő­en a ja­pán–kí­nai há­bo­rú­ból, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú eu­ró­pai had­szín­te­re­i­ről, az el­ső arab–iz­ra­e­li há­bo­rú­ból, vé­gül pe­dig In­do­kí­ná­ból tu­dó­sí­tott. Fény­ké­pei vi­lág­szer­te a leg­ne­ve­sebb új­sá­gok ha­sáb­ja­in vol­tak lát­ha­tók. Míg ak­ko­ri­ban fo­tói az ak­tu­á­lis hely­zet­ről tu­dó­sí­tot­tak a front el­ső vo­na­lá­ból, ad­dig má­ra fel­be­csül­he­tet­len ér­té­kű tör­té­nel­mi do­ku­men­tu­mok vál­tak be­lő­lük.

Lá­tás­mód­ja – „ha nem elég jók a ké­pe­id, nem vol­tál elég kö­zel” – mai szem­mel is pezs­gő­vé, köz­vet­len­né és sze­mé­lyes­sé te­szik fel­vé­te­le­it. Ő olyan fo­tós volt, aki együtt élt, együtt vo­nult a ka­to­nák­kal, és vé­gül együtt is halt meg ve­lük a front­vo­na­lon, ta­lán el­ke­rül­he­tet­le­nül.

A Lud­wig Mú­ze­um­ban lát­ha­tó ki­ál­lí­tás anya­gát hosszú éve­ken át gyűj­töt­ték. A ma­gyar ál­lam össze­sen mint­egy egy­mil­lió dol­lárt köl­tött Ro­bert Ca­pa ezert­íz kép­ből ál­ló kol­lek­ci­ó­já­nak meg­szer­zé­sé­re, amely ezen­túl a Ma­gyar Nem­ze­ti Mú­ze­um gyűj­te­mé­nyét gaz­da­gít­ja.

A fo­tós ha­gya­té­kát öccse, Corn­ell Ca­pa ke­ze­li. Ő már báty­ja éle­té­ben is se­gí­tet­te mun­ká­ját, ügy­in­té­ző­je­ként és fo­tog­rá­fus­ként tel­je­sen át­lát­va fi­vé­re mun­kás­sá­gá­nak min­den szeg­men­sét. Az ál­ta­la meg­ala­pí­tott New York-i In­ter­na­ti­o­nal Cen­ter of Pho­to­gra­phy őr­zi azt a ki­lenc­száz­har­minc­hét mes­ter­kó­pi­á­ból ál­ló so­ro­za­tot, mely­ből mind­össze há­rom lé­te­zik a vi­lá­gon. Egy New York­ban, egy Ja­pán­ban és egy most már itt, Ma­gyar­or­szá­gon is.

A törzs­anyag­hoz még húsz na­gyobb mé­re­tű ké­pet, negy­ven­nyolc vin­tázs­fel­vé­telt – a fo­tó el­ké­szül­te után rö­vid időn be­lül a szer­ző ál­tal jó­vá­ha­gyott, li­mi­tált szá­mú ere­de­ti na­gyí­tást – és öt port­rét vá­lo­ga­tott E. Csor­ba Csil­la, a Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um igaz­ga­tó­ja és Kin­cses Ká­roly fo­tó­tör­té­nész. Eb­ből a kol­lek­ci­ó­ból lát­ha­tunk mint­egy két­száz fel­vé­telt tíz te­ma­ti­kus egy­ség­re bont­va; ki­lenc a há­bo­rús fény­ké­pek­ből áll, egy pe­dig a kor hí­res­sé­ge­i­ről ké­szí­tett fo­tó­it tar­tal­maz­za. Ro­bert Ca­pa leg­hí­re­sebb al­ko­tá­sa­in – a Lev Troc­kij­ról ké­szí­tett port­rén, A mi­li­cis­ta ha­lá­la cí­mű ké­pen és a D-na­pon ké­szült so­ro­za­tán – kí­vül ta­lál­ko­zunk a fa­la­kon ke­vés­bé is­mert, de ugyan­olyan drá­mai ké­pek­kel is, me­lyek­kel nem csu­pán köz­ve­tí­tett a há­bo­rúk­ból, de sa­ját vé­le­mé­nyét is tol­má­csol­ta.

A tár­lók­ban meg­néz­het­jük, hogy a kor ol­va­só­ja mi­lyen for­má­ban lát­ta eze­ket a tu­dó­sí­tá­so­kat a nem­zet­kö­zi és a ha­zai saj­tó­ban. Kü­lön­le­ges­ség­kép­pen sze­mé­lyes be­te­kin­tést is nyer­he­tünk Ca­pa ma­gán­éle­té­be, ha be­le­ol­va­sunk édes­any­já­nak írt le­ve­le­i­be.

A harc­te­rek bor­zal­mai után fel­üdü­lést je­lent az a te­rem, ahol kü­lön­bö­ző is­mert em­be­rek­ről lát­ha­tunk be­ál­lí­tott és ke­vés­bé be­ál­lí­tott port­ré­kat. Ing­rid Berg­man, Pab­lo Pi­cas­so, John Ste­in­beck, Ern­est He­ming­way, Hen­ri Ma­tis­se mind-mind be­le­ke­rül­tek Ca­pa lá­tó­te­ré­be és ba­rá­ti kö­ré­be.

Ha nem is a ki­ál­lí­tás, de egy ki­emel­ke­dő pá­lya­fu­tás vé­gét je­len­ti az a kép, ame­lyet öt perc­cel az­előtt ké­szí­tett, hogy egy ta­po­só­ak­ná­ra lép­ve éle­tét vesz­tet­te. Negy­ven­egy éves volt, és nem­csak több mint het­ven­ezer ne­ga­tí­vot, ha­nem iga­zi ins­pi­rá­ci­ót is ha­gyott ma­ga után a ma fo­tog­rá­fu­sai szá­má­ra. Néz­zük meg a ki­ál­lí­tást, és csöp­pen­jünk be­le Ro­bert Ca­pa vi­lág­já­ró vi­lá­gá­ba!

A ki­ál­lí­tás ok­tó­ber 11-éig te­kint­he­tő meg a Lud­wig Mú­ze­um­ban (Mű­vé­sze­tek Pa­lo­tá­ja, 1095 Bu­da­pest, Ko­mor Mar­cell u. 1.). Nyit­va tar­tás: kedd­től va­sár­na­pig 10 és 20 óra kö­zött.

Lu­kács Ga­bi

::Nyomtatható változat::