A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Szent Ist­ván­tól öt­ven­hat tör­vény­fe­je­zet ma­radt ránk. Bi­zo­nyos, hogy ere­de­ti­leg több volt, hi­szen Kál­mán ki­rály el­ső tör­vény­köny­vé­nek har­minc­ne­gye­dik cik­ke­lye az Ist­ván-tör­vény ál­tal sza­bá­lyo­zott vám­fi­ze­tést em­lí­ti, ez pe­dig az is­mert fe­je­ze­tek egyi­ké­ben sem ta­lál­ha­tó.

Az öt­ven­hat fe­je­ze­tet tíz kéz­irat őr­zi, de úgy, hogy nincs olyan, amely va­la­mennyit ma­gá­ban fog­lal­ná. A kéz­ira­ti ha­gyo­mány egyik cso­port­ját egy­ma­ga a 12. szá­za­di Ad­mon­ti kó­dex al­kot­ja, amely két könyv­re bont­va öt­ven fe­je­ze­tet ha­gyo­má­nyo­zott ránk. Ez nem tar­tal­maz­za Ist­ván ki­rály ne­vét; hogy még­is az ő tör­vé­nye­i­ről van szó, azt a má­sik szö­veg­ha­gyo­mányt tük­rö­ző ki­lenc, túl­nyo­mó­részt 16. szá­za­di kó­dex be­jegy­zé­sei mu­tat­ják. Ezek Ist­ván el­ső tör­vény­köny­ve­ként az In­tel­me­ket hoz­zák, majd ezt kö­ve­tő­en, mint má­so­dik (tör­vény)köny­vet, egy­vég­té­ben köz­lik az öt­ven­öt cik­kelyt.

Az Ad­mon­ti kó­dex­ben tük­rö­ző­dő két (tör­vény)könyv ar­ra utal­hat, hogy az Ist­ván ko­rá­ban szá­mos kü­lön­bö­ző (és nem csu­pán két) al­ka­lom­mal meg­al­ko­tott tör­vény­szö­ve­ge­ket két idő­pont­ban – az el­ső tör­vény­köny­vet még bi­zonnyal Ist­ván alatt (1038 előtt), a má­so­di­kat ta­lán I. And­rás ki­rály ide­jé­ben (1046–1060) – össze­szer­kesz­tet­ték.

Ist­ván tör­vé­nye­i­re erős ha­tást gya­ko­rol­tak a 8. szá­zad má­so­dik fe­lé­ből va­ló ba­jor tör­vény (Lex Ba­i­u­wa­ri­o­rum), va­la­mint a 8–9. szá­za­di frank zsi­na­ti ha­tá­ro­za­tok és tör­vény­szö­ve­gek. Ugyan­ak­kor az ide­gen min­ta kö­ve­té­se el­le­né­re is a két tör­vény­könyv Ist­ván ko­rá­nak sa­já­to­san ma­gyar prob­le­ma­ti­ká­ját tük­rö­zi, ezért an­nak fel­be­csül­he­tet­len ér­té­kű for­rá­sa.

Mind­két tör­vény­könyv az egy­ház­vé­del­mi tör­vé­nyek­kel kez­dő­dött. Ist­ván az el­ső tör­vény­köny­vé­ben el­ren­del­te töb­bek kö­zött, hogy va­sár­na­pon­ként az em­be­rek ne dol­goz­za­nak, ha­nem temp­lom­ba men­je­nek. En­nek meg­könnyí­té­sé­re a vá­sá­ro­kat szom­bat­ról át­tet­ték va­sár­nap­ra, le­he­tő­leg a temp­lom mel­lé. Min­den­ki kö­te­les volt temp­lom­ba men­ni, ki­vé­ve azt az egy em­bert, aki a tűz­re vi­gyáz. A temp­lom­ke­rü­lő­ket ve­rés­sel bün­tet­ték.

Ezek a tör­vé­nyek szi­go­rú­ak, de alap­já­ban vé­ve ta­lán igaz­sá­go­sak vol­tak. A nép ret­te­gett tör­vé­nye­i­től, erős, ha­tá­ro­zott ural­ko­dá­sá­ért azon­ban tisz­tel­ték.

A szom­szé­dos or­szá­gok­ban, ha lo­pá­son ér­tek egy szol­gá­lót, ha­lál­lal bün­tet­ték. Ma­gyar­or­szá­gon ez csak har­mad­szo­ri tet­ten­érés ese­tén for­dult elő. A böjt meg­sze­gé­sé­ért egy hét el­zá­rás és kop­la­lás járt. Az a tény, hogy tör­vé­nyei a szom­szé­dos or­szá­go­ké­hoz ké­pest hu­má­nu­sak vol­tak, ren­ge­teg kül­föl­dit von­zott az or­szág­ba, akik kö­zül so­kan vég­leg le­te­le­ped­tek itt.

Az aláb­bi­ak­ban áll­jon itt né­hány Ist­ván ki­rály tör­vé­nye­i­ből. Dőlt be­tű­vel a hoz­zá­juk tar­to­zó ma­gya­rá­za­tok ol­vas­ha­tók.

A ki­rá­lyi tör­vény elő­sza­va

Az is­te­ni ke­gye­lem ural­ma ide­jén szo­kás, hogy a ki­rá­lyi mél­tó­ság ke­resz­tény hi­tet táp­lá­ló mun­kál­ko­dá­sa ki­ter­jed­tebb és erő­sebb, mint más mél­tó­ság mun­kái. És mert min­den nép sa­ját tör­vé­nye­it hasz­nál­ja, ezért mi is, Is­ten aka­ra­tá­ból kor­má­nyoz­ván ál­la­mun­kat, a ré­gi és új csá­szá­ro­kat utá­noz­ván, tör­vény­ben tes­tet öl­tött gon­dol­ko­dás ered­mé­nye­kép­pen elő­ír­tuk né­pünk­nek, mi­ként él­je­nek tisz­tes­sé­ges és há­bo­rí­tat­lan éle­tet, hogy ami­kép­pen az is­te­ni tör­vé­nyek­kel gaz­da­god­tak, ha­son­ló­an a vi­lá­gi­ak­kal is ked­vük­ben jár­junk, hogy amennyi­re a jók ezen is­te­ni­ek­ben gya­ra­pod­nak, annyi­ra bün­tet­ve le­gye­nek a vét­ke­sek ama­zok­ban. A kö­vet­ke­ző so­rok­ban pe­dig le­je­gyez­tük azo­kat, ami­ket ha­tá­roz­tunk.

1. A va­sár­nap meg­tar­tá­sá­ról

Ha te­hát va­la­mely pap vagy is­pán vagy más hí­vő sze­mély va­sár­nap olyan va­la­kit ta­lál­na, aki ök­rök­kel dol­go­zik, ve­gyék el tő­le az ök­röt, és a vár­nép­nek (a ki­rá­lyi vá­rak ka­to­nai szol­gá­lat­ra ren­delt nép­ele­me) ad­ják ele­de­lül. Ha pe­dig lo­vak­kal [dol­go­zik] (az ök­rök­kel vég­zett te­vé­keny­ség föld­mű­ve­lés – szán­tás – le­he­tett, a lo­vak­kal vég­zett mun­ka pe­dig – te­kin­tet­tel ar­ra, hogy a lo­va­kat év­szá­za­dok­kal ké­sőbb von­ták csak be a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés­be – va­dá­szat), ve­gyék el a lo­vat, ame­lyet ura, ha akar­ja, ökör­rel meg­vált­hat, és az ök­röt egyék meg, mi­ként szó volt ró­la. Ha va­la­ki más esz­kö­zök­kel [dol­go­zik], ve­gyék el az esz­kö­zö­ket és a ru­há­kat, ame­lye­ket ha akar­ja, bőr­rel (ál­la­ti bőr­rel) meg­vált­hat.

1. Ha­son­ló­an más

A pa­pok pe­dig és az is­pá­nok bíz­zák meg az összes fa­lu­na­gyot (a fa­lu la­kói kö­zül ki­emelt és fel­ada­tok­kal fel­ru­há­zott elöl­já­ró­ja) ak­kép­pen, hogy pa­ran­csuk­ra va­sár­nap va­la­mennyi­en, na­gyok és ki­csik, fér­fi­ak és asszo­nyok temp­lom­ba men­je­nek, ki­vé­ve azo­kat, akik a tü­zet őr­zik (a tűz őr­zé­se az együtt élő né­pek va­la­mi­fé­le kö­zös­sé­gi lét­for­má­já­ra utal­hat). Ha pe­dig va­la­ki nem őr­zés oká­ból, ha­nem azok ha­nyag­sá­ga mi­att ma­rad el, ver­jék meg, és nyír­ják ko­pasz­ra (ez egy­faj­ta meg­szé­gye­ní­tő bün­te­tés).

1. A kán­tor­böjt meg­tar­tá­sá­ról

Ha va­la­ki a min­den­ki ál­tal is­mert kán­tor­böj­töt (a négy böj­ti na­pot a hús­vét előt­ti 6. hé­ten, a pün­kösd utá­ni, a szep­tem­ber 14. utá­ni és a de­cem­ber 13. utá­ni szer­dán tar­tot­ták) húst fo­gyaszt­va meg­sér­te­né, egy hé­tig el­zár­va böj­töl­jön.

1. A pén­tek meg­tar­tá­sá­ról

Ha va­la­ki az egész ke­resz­tény­ség ál­tal meg­tar­tott pén­te­ken (Krisz­tus pén­te­ki ke­reszt­re fe­szí­té­se em­lé­ké­re a pén­tek zsi­na­ti ha­tá­ro­za­tok­kal elő­írt böj­ti nap a ke­resz­tény­ség­ben) húst fo­gyasz­ta­na, egy hé­tig fény­től el­zár­va böj­töl­jön.

1. A ke­resz­tény­ség

meg­tar­tá­sá­ról

Ha va­la­ki a ke­resz­tény­ség meg­tar­tá­sá­ban ha­nyag, és a ha­nyag­ság os­to­ba­sá­gá­tól fel­fu­val­ko­dott, azt, amit a ke­resz­tény­ség el­len el­kö­ve­tett, a püs­pök a vé­tek mi­nő­sé­gé­től füg­gő­en a ká­no­nok ta­ní­tá­sai sze­rint ítél­je meg. Ha pe­dig el­len­sze­gü­lő­ként a rá rótt bün­te­tést mél­tá­nyo­san nem fo­gad­ja el, is­mét ugyan­az­zal az íté­let­tel sújt­sák, egé­szen a he­te­dik al­ka­lo­mig. Vé­gül ha mind­ezek után is el­len­sze­gü­lő és el­len­ál­ló len­ne, ad­ják át a ki­rá­lyi bí­ró­ság­nak, vagy­is a ke­resz­tény­ség vé­del­me­ző­jé­nek.

1. A ha­mis es­kü­ről

Ha va­la­kit a te­he­tő­sek kö­zül hi­tét be­mocs­kol­va, szí­vét be­szennyez­ve, es­kü­jét meg­szeg­ve a ha­mis es­kü­vés­nek hó­dol­va ta­lál­nak, ke­zé­nek el­vesz­té­sé­vel la­kol­jon a ha­mis es­kü­ért, vagy öt­ven ti­nó­val vált­sa meg ke­zét. Ha vi­szont köz­ren­dű lesz hit­sze­gő, ke­ze le­vá­gá­sá­val bűn­hőd­jék, vagy ti­zen­két ti­nó­val vált­sa meg azt, és böj­töl­jön, mi­ként a ká­no­nok pa­ran­csol­ják.

1. A temp­lom­ba já­rás­ról és azok­ról, akik mo­rog­nak

és be­szél­nek a mi­se ide­jén

Ha azok, akik is­ten­tisz­te­let hall­ga­tá­sá­ra temp­lom­ba jő­vén és ott a mi­se köz­ben egy­más kö­zött mo­rog­nak, és a töb­bi­e­ket za­var­ják, mi­hasz­na me­sé­ket ad­va elő és nem fi­gyel­ve az egy­há­zi táp­lá­lé­kul szol­gá­ló is­te­ni ol­vas­má­nyok­ra, ha na­gyob­bak, fedd­jék meg és gya­lá­zat­tal űz­zék ki őket a temp­lom­ból. Ha pe­dig ki­seb­bek és köz­ren­dű­ek, a temp­lom elő­csar­no­ká­ban ek­ko­ra vak­me­rő­sé­gü­kért min­den­ki je­len­lé­té­ben kö­töz­zék meg, va­la­mint os­tor­üté­sek­kel meg ha­juk le­vá­gá­sá­val dor­gál­ják meg őket.

1. Az öz­vegy­asszo­nyok­ról és az ár­vák­ról

Azt akar­juk, hogy mind az öz­ve­gyek, mind az ár­vák ré­sze­sei le­gye­nek tör­vé­nyünk­nek olyan tar­ta­lom­mal, hogy ha va­la­ki fi­a­i­val és le­á­nya­i­val meg­öz­ve­gyül, és meg­ígé­ri, hogy el­lát­ja őket, és ve­lük ma­rad, amed­dig él, le­gyen meg er­re a tő­lünk ka­pott le­he­tő­sé­ge, és sen­ki ne kény­sze­rít­se őt is­mét há­zas­ság­ra. (Po­gány ma­gyar gya­kor­lat, a le­vi­rá­tus szo­ká­sa sze­rint a meg­öz­ve­gyült fe­le­ség ke­zé­re az el­halt férj öccse, il­let­ve a nagy csa­lád – ro­kon­ság – más, idő­sebb fér­fi­tag­ja tar­tott igényt. Ha­son­ló sors fe­nye­get­te Ist­ván any­ját, Sa­rol­tot is.) Ha pe­dig fo­ga­dal­mát meg­vál­toz­tat­va há­za­sod­ni akar és el­hagy­ni az ár­vá­kat, az ár­vák ja­va­i­ból sem­mit se tu­laj­do­nít­son ma­gá­nak, csak az őt il­le­tő ru­há­kat.

II. tör­vény­könyv

1. Az egy­ház­nak szó­ló ki­rá­lyi ado­mány­ról

Tíz fa­lu (latinul villa; e meg­ne­ve­zés alap­ján nem dönt­he­tő el, hogy Ist­ván ko­rá­ban tel­je­sen meg­szi­lár­dult te­le­pü­lés volt-e – a 11. szá­zad vé­gi tör­vé­nyek ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy a fal­vak még ek­kor is mo­zog­tak, és hogy ép­pen a temp­lom fel­épí­té­sé­vel igye­kez­tek a ki­rá­lyok ál­lan­dó he­lyez köt­ni a fal­va­kat) épít­sen egy temp­lo­mot, ame­lyet két szál­lás­hellyel és ugyan­annyi szol­gá­val, ló­val és mar­há­val, hat ökör­rel és két te­hén­nel, har­minc ap­ró­jó­szág­gal ado­má­nyoz­za­nak meg. Ru­hák­ról és [ol­tár]te­rí­tő­ről vi­szont a ki­rály gon­dos­kod­jék, pap­ról és köny­vek­ről a püs­pök.

[17.] A ki­rály és az or­szág [el­le­ni] össze­es­kü­vés­ről

Ha va­la­ki a ki­rály vagy az or­szág el­len össze­es­kü­dik, ne lel­jen me­ne­dé­ket az egy­ház­nál. És ha va­la­ki a ki­rály éle­te vagy mél­tó­sá­ga el­len bár­mi­lyen mó­don bár­mi­fé­le össze­es­kü­vést sző, vagy bár­mi­fé­le össze­es­kü­vést meg­kí­sé­rel, vagy a kí­sér­le­tet te­vő­vel tud­va egyet­ért, kö­zö­sít­sék ki, és va­la­mennyi hí­vő kö­zös­sé­gé­től fosszák meg. És ha va­la­ki bár­ki ef­fé­lét is­mer, és bár ké­pes bi­zo­nyí­ta­ni, nem je­len­ti, a fent mon­dott bün­te­tés alá es­sék.

[18.] A ti­zed­ről

Ha va­la­ki­nek Is­ten tí­zet adott egy év­ben, a ti­ze­di­ket Is­ten­nek ad­ja, és ha va­la­ki ti­ze­dét el­rej­ti, ki­len­cet fi­zes­sen, és ha va­la­ki a püs­pök ja­vá­ra el­kü­lö­ní­tett ti­ze­det el­lop­ja, tol­vaj­ként ítél­jék el, és az ef­fé­le tel­jes elég­té­tel a püs­pök­re tar­toz­zék. (Az egy­há­zi ti­zed – dézs­ma – be­szol­gál­ta­tá­sa az óke­resz­tény idők­re nyú­lik vissza. A ti­zed­fi­ze­tés­ről Ma­gyar­or­szá­gon elő­ször Ist­ván má­so­dik tör­vény­köny­vé­nek ez a fe­je­ze­te ren­del­ke­zik.)

::Nyomtatható változat::