Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 34
- Magyarnak lenni!
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Magyarnak lenni!
Gondolatok Szent István ünnepén
A közelgő ünnepre gondolva próbálom megidézni nagy királyunkat. Milyen lehetett? Hogyan nézett ki, milyen volt a hangja? Volt-e mosoly fáradt arcán annyi országos gond között? Somogyi Győző Szent István-olajképe íróasztalom régi dísze. Aranysugaras, tündöklő koronával tekint a király jövendő századokba. Testi valójában is próbálom látni a királyt – szobrok élnek bennem, ők lépnek ide elém augusztus tűz-nyár ünnepén.
Varga Imre szobrászművésznek az István királyt és Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát fölragyogtató kompozíciója az egyik legszebb múltidézés (alsó képünkön). A római Szent Péter-bazilika altemplomában látható mű kifejezi eredetünket s az európai államok közé való befogadtatásunkat. A kápolna főfalát beborítja az aranyragyogású dombormű: a honfoglalás kori tarsolylemezek mintázatában életfa látható. A középpontban csodaszarvasok. Előtte a merengő, fenséges arcú paraszt Madonna. Bal karján távolba tekintő fiát tartja óvó szeretettel. Az ide vezető lépcsősor utolsó fokáról lép elénk Szent István királyunk. Páncélingben, vállán krómacél palást nehéz hímzései; fején hun dísszel ékített abroncskorona.
Nézem az idősödő arcot, aggodalom és ragyogás feszül rajta egyszerre. Miért a szomorúság? A rebbenő pillanatban ott bujkál az elmúlt ezer év elbukásainak és talpra állásainak küzdelme. Féltő előrelátása. Szent István népe vagyunk. Ez a szigorú tekintet mutatta az irányt nehéz századokon át, és mutatja az új évezredben is. Egyre halkulóbban, de hallani a király üzenetét: ha nem váltunk rendet, elpusztulunk! Élőbb és elevenebb ez az intelem, mint valaha.
Töprengő, átvirrasztott éjszakák hozták meg a döntését: meg csak akkor maradhatunk, ha politikai és gazdasági rendszerünket másfelé fordítjuk. Európa szellemének megfelelő központosított királyi hatalom felé. Így lett a magyarokból új arcú nép, újjászületett, nyugati keresztény, lett a keletiből európai magyar. Küzdelmes ezer esztendő óta azok vagyunk, amivé István király fegyvert forgató, törvényeket aláíró keze gyúrt bennünket.
És ez nem ment szenvedés, áldozathozatal nélkül. Jól tudta ezt első királyunk. Ezért nem múlt el arcáról a fájdalom. Látja, mivé lettünk, újból szolgaságba butultunk… De Szent István nem nyugszik, fölráz naponta, és mondja és mondja: fáradtan, tépetten és szegényen, de tovább a sötétből a fény felé! Hisz bennünk: e tenyérnyi megmaradt földdarabon élő magyarok eljutunk a szabadságba.
Mintha felgyorsult volna az idő, öt évtized alatt történelmünk soha nem látott mélypontjára süllyedtünk. Falvaink elnéptelenedtek, a maradék tanyákat és kerteket végigrabolták, elöregedett a nemzet, a férfiak várható élettartama tíz évvel rövidebb, a nők nagyobb része belerokkant az emberfeletti vállalásokba, az ifjúság jövőképe soha nem volt ilyen pesszimista, a határon túli magyarokat naponta megalázzák, halálosan megfenyegetik…
Nincs tovább. Minden tartalék elfogyott, minden erőforrás kimerült.
Egeken át zeng Szent István királyunk néma kiáltása: Tiltakozz, ne add meg magad a romlásnak! Vedd a kezedbe saját sorsodat és nemzeted sorsát! Tegyük félre sértődöttségünket, álljunk végre össze, magyarok! Együtt könnyebb, együtt minden lehetséges.
Mindezt most is Szent István-i akarattal, erővel és célratöréssel lehet véghezvinnünk. Az útba indítók kegyelmével. A szent család példájával: Jézus, Mária és József szeretetével. István, Gizella és Imre herceg örömével és fájdalmával. Az országépítőkkel: Adalberttel, Asztrikkal, Gellérttel, Mórral, Sebestyénnel…
Magyarnak lenni: István király szerint erkölcsi fogalom. Mert senkit nem tesz magyarrá az, hogy magyarul beszél. És az sem, hogy magyarnak vallja magát. Magyarságunkat erkölcsi tettekkel kell kiküzdeni. És ez a legnehezebb. Magyarnak lenni: hit. Hit abban, hogy a magyarságnak küldetése van. Isten akar velünk valamit. Magyarnak lenni: el nem fogyó szeretet. Nem szűnő ámulata anyaföldünknek, dicsőséges, hősi történelmünknek, tiszta arcú szegényeinek és megalázottainak… És tenni és teremteni szüntelenül.
Szent István meghallgatta prédikátorait, és megjegyezte: magyarnak lenni annyi, mint kereszténynek lenni. Fia, Szent Imre csendesen hozzátette: kereszténység annyi, mint hősiesség! Ma, 2009-ben ennél nincs nehezebb. Istentelen világunkban, Jézus nélküli országunkban, mécsesként világló keresztényként, mégis vallanunk kell nagy királyunkról.
Mondanunk újból tanítását, a jó pásztor aggodalmát: egyedül Istenben bízzunk. De csak az bízik benne igazán, aki elindul feléje, aki keresi és megtalálja, ahogyan magyar államunk megalapítója, első nagy királyunk, Szent István megtalálta.
Fenyvesi Félix Lajos
::Nyomtatható változat::
|