Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A gyü­le­ke­zet, ahol szol­gá­lok, az egy­ház ré­sze, mert tisz­tán hir­de­tik ben­ne az evan­gé­li­u­mot, és he­lye­sen szol­gál­tat­ják ki a szent­sé­ge­ket. Eze­ken a kül­ső­sé­ge­ken túl azon­ban kell még len­nie va­la­mi­nek, ami Is­ten né­pé­nek sa­ját­ja, ami nél­kül je­len le­het ugyan az egy­ház kül­ső­kép­pen, de Is­ten né­pe még­sem élő és von­zó kö­zös­ség.

Ez a va­la­mi pe­dig az élet sze­re­te­té­ből fa­ka­dó, egyé­ni ha­szon­ra nem te­kin­tő ál­do­zat­kész­ség. Amely­re a vi­lág azt mond­ja, bo­lond­ság, de amely ké­szí­ti az utat a fe­lül­ről jö­vő ál­dás­nak, eset­leg a cso­dá­nak. Is­ten né­pé­nek tag­ja nem akar­hat­ja Is­ten ügyét a leg­ol­csób­ban meg­úsz­ni, aho­gyan egy ház­fel­újí­tást vagy au­tó­ja­ví­tást. Az éle­tet (hisz ez Is­ten ügye!) meg le­het ugyan ol­csón úsz­ni, de az az élet ol­csó és la­pos élet lesz, ol­csó és la­pos em­be­rek ta­len­tu­mot el­ásó, sem­mit­mon­dó éle­te.

A gyü­le­ke­zet­ben, ahol szol­gá­lok, hu­szon­öt éve me­szel­ték ki a temp­lo­mot. Bi­zony, a pa­ti­nás épü­let ódon, do­hos fa­lai ré­gen kí­ván­ták már a meg­tisz­tí­tó festést. Az evan­gé­li­u­mot így is le­he­tett tisz­tán hir­det­ni, a szent­sé­ge­ket he­lye­sen ki­szol­gál­tat­ni, még­is… Érez­te ezt a pres­bi­té­ri­um, szó­ba is jött min­den év ele­jén, hogy kel­le­ne, kel­le­ne, de sok pénz ám az meg sok mun­ka is…

A fa­lu­ban, ahol szol­gá­lok, a gyü­le­ke­zet lá­tó­te­ré­ben él­nek olyan fi­a­ta­lok, akik nem tag­jai a gyü­le­ke­zet­nek, de lát­ják a he­lyi evan­gé­li­kus kö­zös­ség éle­tét és a fa­lu temp­lo­mát. Nin­cse­nek is mind­nyá­jan meg­ke­resz­tel­ve, de te­kin­te­tük a temp­lo­mot ke­re­si. Ők is fel­is­mer­ték, hogy a temp­lom me­sze­lés­re szo­rul. En­ge­délyt kér­tek a pres­bi­té­ri­um­tól, hogy elvégezhessék a mun­kát. A pres­bi­té­ri­um meg­ad­ta az en­ge­délyt, bár né­mi két­ke­dés­sel fogadta a szo­kat­lan aján­latot.

A temp­lom szé­pí­té­sé­re vál­lal­ko­zók kö­zött van olyan, aki el­jár az is­ten­tisz­te­let­re, van, aki nem. Sőt a pes­ti tün­te­té­se­ken az egyik a tün­te­tők kö­zött áll az el­ső sor­ban, a má­sik a ro­ham­rend­őrök kö­zött – tán vi­pe­rá­val a ke­zé­ben. Az egyik tisz­tes csa­lád­apa, a má­sik al­kal­mi mun­ká­ból élő ké­tes eg­zisz­ten­cia a fa­lulakók sze­mé­ben. Az egyik ba­rát­ként jött Penc­ről se­gí­te­ni, a má­sik a temp­lom tö­vé­ben la­kik. Az egyik egy hét sza­bad­sá­got vett ki, a má­sik sza­bad­nap­ja­it töl­töt­te a mun­ká­val, a har­ma­dik a fi­ze­tő nap­szá­mot hagy­ta ott az in­gyen­mun­ká­ért. A gyü­le­ke­zet né­hány fi­a­tal­ja is ke­zé­be vet­te a me­sze­lőt.

Egy­he­ti ke­mény mun­ka után meg­újult, friss il­la­tú temp­lom­ba gyűl­tek a gyü­le­ke­zet tag­jai is­ten­tisz­te­let­re. Nem töb­ben, mint más­kor. Akik a mun­kát el­vé­gez­ték, nem vol­tak jelen. Ta­lán sze­rény­ség­ből.

Volt-e ál­dás a mun­kán? Mert a tisz­ta temp­lom ön­ma­gá­ban nem ál­dás. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy min­den ön­zet­len­sé­gen Is­ten ál­dá­sa nyug­szik. Ál­dás, hogy én kö­ze­lebb ke­rül­tem hoz­zá­juk. Ál­dás, ha meg­áll a le­ve­gő­ben a vi­pe­rá­val le­súj­tó kéz… Ál­dás, hogy a gyü­le­ke­zet tag­jai fel­is­mer­he­tik, ke­vés az, ha csak tisz­tán hir­de­tik az evan­gé­li­u­mot, és he­lye­sen szol­gál­tat­ják ki a szent­sé­ge­ket… Ál­dás, hogy a ránk bí­zott ta­len­tu­mok gya­ra­pí­tá­sá­ra kap­tunk egy pél­dát… Ál­dás, ha a gyü­le­ke­zet éle­te von­zó és ele­ven…

Je­len­tem, a gyü­le­ke­zet, ahol szol­gá­lok, ol­csón, nyolc­van­öt­ezer fo­rint­ból meg­úsz­ta temp­lo­má­nak kül­ső-bel­ső me­sze­lé­sét.

A gyü­le­ke­zet, ahol szol­gá­lok, kö­szö­ni nek­tek, Ger­gő, Pé­ter, Gyu­ri, Mi­si, Ban­di, Vik­tor, Má­té.

Thuránszky István

::Nyomtatható változat::